Amerikai Magyar Népszava, 1958. január (57. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-02 / 1. szám
20TK OLDAL • Cüm* sí tha Clevalanc! Post Otflc« un<S«r Ska Act of March 187* oilsrma dally, except Sundays and legal Holiday? • MERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc. ifiAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS circulation Office - Szerkesztőség fes XladótLlvaté KAST 80th STREET, NEW YORK 21, N* Y REgeat 7-3370 :#mir * •rtfizetési árak — Subscription rates UY- ted States of America and Canada Egy évre (one year) $20.00 — Félévre (half year) $11.00 Negyed évre (quarter year) $6.00. vlas országokba (other countries) egy évre $25.00. BRANCH OFFICES FIÓK IRODAF »áá t»ó ä Summit Street Detroit. Mich., 8129 W. Jeffer&c-j Aw* Jon» 578 Rostwlck A' N ,T., 32 Division St. Pe 703 E. 4th Str**' New Brunswick, N. J.f 98 French St i P. O. Box 152 .-ci tn Aiaouy, N J., 403 Lawrle St. '■«!** square Station PHILADELPHIA, Pa., 122 W. Loudon St 0) 834) Prairi« av» Trenton, N. J., 511 Genesee Street CANADIAN HEAD OFFICE: BÉLA W. BAYER. Mgr. '*»!*»'* St Toronto 9-R Ont. Canada Tel WA 4-3905 Lakás- AV 5-3775 MÉG NEM KÉSŐ A National Safety Council megismételte figyelmeztetését. Még nem késő megszívlelni a jótanácsot, amely életmentő lehet. Aki vigyáz a hétvégén, főleg az oaj esztendő előtti napokban, aki “lassabban jár jár, az tovább ér”. Autók milliói zsúfolódnak össze az országutakon, a balesetek, halálos gázolások száma megsokszorozódik ilyenkor minden évben. Miért növeljük a Statisztikát? Inkái.ü maradjunk életben, ez a Council újévi üzenete. Aki meg akarja érni épség' ben az ujesztendőt, az ne álljon oda autóversenyt rendezni másokkal, akiket elkapott a gyorshajtás őrülete, hanem tartsa te az előirt sebességet. így majd megérkezik oda, ahová készült és élvezni fogja 1958 hajnalát. MIT TANULJUNK? A közoktatásügyi válság kapcsán sok szó esik arról, hogy középiskolai és college -fokon megtartsák-e amái “azdadválasztású” tanrendszert vagy pedig a hatóságok valami egységes tanrendet írjanak elő. Más szóval, ha valaki diplomát akar szerezni, az iskola írja elő, hogy mit tanuljon, vagy ő maga döntse el. Nevetségesnek tartjuk azt az érvet, hogy az iskolai tanterv, amely a diplomát egy bizonyos randardhez köti, a “szabad akarat korlátozása”. Ha így vesszük, a szabad akarat korlátozása az is, hogy törvénnyel kényszerítjük a gyermeket iskolázásra, holott, ha, rábisnék a döntést, bizonyárat sokan nem járnánk.' iskolába. • . ■ 1 • ■. j ___l ■ KISEBB AUTÓKAT Detroit soha még akkora baklövést nemkövettett el, mint az elmúlt évben és az idén, amikor egyre nagyobb, szélesebb autókat gyártott és ráadásul úgy telerakták csillogó brommal, aluminiummal, hogy ízléstelenebb járműveket már régen láttunk az amerikai országutakon, mint ezek a felcicomázott járművek. Mintha arab kényuraknak, nem pedig dolgozó amerikai polgároknak készítettek volna valamennyit. A közönség lázadása talán majd észre téríti az autócárokat, akik milliókat költenek tervrajzokra, melyek a végén ilyen 300 lóerős lázálmokká fajultak. A józan és praktikus amerikai ugyanis egyre több európai kisautót vásárolnak. Olyan mértékű már ez a behozatal, hogy a konkurenciát megérzi Detroit bármennyire tagadják is. Az America Automobile Co. elnöke végre beismerte, hogy “mellékfogtak” és ezért az idén, ha még lehet, nekilátnak kisebb kocsikat fabrikálni. A sok “trimiminget” is elhagyják. Inkább gazdaságosabbmotorokat adnak, hogy kevesebb gazolinnal tovább jussunk, mint például a német és francia kiskocsikkal, melyek 1 gallon gazolinnal 30 mérföldet adnak ki. MOSOLYGÓ GYILKOSOK Kruscsev elvtárs az utóbbi időben egyre gyakrabban nyújtogatja véres jobbját Washington és London felé. “Béke, béke”, ez a jelszava. Majd hozzátette egy diplomáciai fogadtatáson: — Ha szeretik, ha nem, a történelem a mi oldalunkon van és mi fogjuk eltemetni magukat. Az elvtárs temetni készül, miközben vigyorgó arccal békés együttélésről szónokol. Emlékezzünk csak rá, hogy volt egy másik diktátor is, a fogkefe- bajuszas Führer, aki szintén temetni akarta ademokráciákat. A demokráciák megpróbáltak egyezkedni a nagyétvágyú Adolffal. A vége mégis háború lett. Mert a diktátorok nem érik be féléskénél, vagy félbukással. Amíg agyon nem verik őket, addig újra és egyre próbálkozni fognak. Akinek kételyei vannak, Kruscsevet és társait illetőleg, az emlékezzék visszaa Führerre, Napóleonra, Dzsinghis kihaltra, a kőkorszak bunkóforgató csordavezéreire. Hányszor vetették vissza az emberiség fejlődését, évtizedekkel ésévszázadokkal. Minél többet vigyorog a diktátor, annál gyanúsabb. Minél gyakrabban harsog béke jelszavakat, lámnál bizonyosabbak lehetünk felőle, hogy tömegmészárlásra készül. Amerika békevágyó népe nem tehet mást, mint hogy kénytelen-keletien szintén lefegyverkezik. Mert, jaj a védtelennek. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Nem könnyű őrültnek lenni... ST Er»»i ‘•Maga azt hitte, hogy eljött meglátogatni a szegény bolondot, drága Erzsi”, — mondta a barátom szelid mosollyal, “s bár igen méltányolom a jóságát, nem hagyhatom tévhitében. Tévhitem csak nekem lehetne, de nekem sincs, mert kedves Erzsi, ma már a bolondok sem a régiek. A világ változik, és mi vele változunk. Maga azt hiszi, hogy én bolond vagyok. Hát téved. Én nem vagyok bolond. Én őrült vagyok. “Mit néz úgy rám? Őrültnek lenni ma már nem szégyen. Sokat tanulmányoztam az erre vonatkozó pszichológiai munkákat, áltudományos és tudományos cikkeket. Őrültnek lenni igen tiszteletreméltó állapot és minden önérzetes ember szívesebben őrült, mint egyszerű bolond, akit lemosolyognak az emberek. Persze, mint mondtam, az őrültek sem a régiek többé. Haladni kell a korral. Ma már nem talál olyan őrültet, aki mondjuk Napóleonnak vagy Josephinnek képzeli magát. Kiment a divatból. Ha valaki ragaszkodik a klaszszikus formához, akkor atomnak képzeli magát vagy sputniknak, az még megy. Van egy barátom, aki protonnak mondja magát, de ő maga sem hiszi el. “Szóval, az őrültek ma már mások, kedves Erzsi, nem úgy mint az én gyermekkoromban a Jani bácsi, akit a Lipótmezőn meglátogattunk és folyton szalutálni kellett neki, mert Nelson admirálisnak képzelte magát. Mi, modern őrültek nem fárasztjuk ilyesmivel a rokonságot. S persze nem fonunk k ostort, lángostort, napsugarakból” sem, mint Petőfi híres őrültje, hogy megkorbácsoljuk vele a világot. Bolond dolog lenne. Mi köze bárkinek ehhez az egész világhoz? Mindenkinek csak a maga világával van baja. Bántott engem a világ? Soha. Mindenkit legfeljebb két-három ember bánt. Néha csak egy. De ha az az egy az ember egész világa . . . !” — barátom legyintett egyet és szemében el nem sírt könnyek égtek. Halálszomorúan folytatta: “Az ember nem úgy lesz őrült, hogy elhatározza: na, most én őrült leszek. Az embert ráviszik a körülmények, akár az ivásra. Az embert bántják és az ember nyeli a megaláztatásokat. Az ember nyel, nyel, nyel. Nem mer kifelé cselekedni, csak befelé. És közben terveket sző. Az ember elhatározza, hogy igenis fog kifelé is cselekedni, csak nem úgy, hogy haragudjanak rá miatta. Ennek a felelősségét nem bírom. Énrám ne háragudjon senki. Őrült vagyok, nem tehetek róla. Bármit teszek, vagy fogok tenni, már megvan rá a mentségem. Persze az ilyet elő kell készíteni, Erzsi, ez nem egy uk-muk-fuk dolog, ha valaha csinálni akarná, forduljon hozzám, az experthez. Most már évek óta készítem elő a dolgokat. Szépen, óvatosan haladok előre, nem megyek buta túlzásokba. Nem forgatom vadul a szemeimet, mint Anti, a sógorom. Ez a szemforgatás, látja, ez is ócska divatját múlt dolog. Mint a kísérteteknél a lánccsörgetés. Egy pár régi, mesterségbeli trükköt, nem mondom, nem árt megtartani, de a vad szemforgatással gyerekeket sem lehet ma már megtéveszteni. És látja, ennek a hülye Antinak mégis sikerült. Három hónapra bejutott az állami elmegyógyintézetbe.” “Camarillo,?” kérdeztem készségesen, hogy némi jártasságot mutassak a szakmában, “Camarillo,” bólint, az a valódi. Szóval bejutott. Ez már nagy szó! Ő már hivatásos. Ez olyan,, mint mikor az embernek kinyomtatják az első írását és pénzt kap érte. Akkor lehet jó iró, vagy rossz iró, de mindenképpen hivatásos iró.” Barátom iró volt. Nagynevű iró Hollywoodban, és mint most egy közbevetett kérdésemre elárulta, éppen egy regényen dolgozik. “Fantasztikus téma”, lelkesedett. “Egy herceg, olyasfajta mint a Rainier, beleszeret egy amerikai pincérleányba. A vége abszolút frappáns. Nem fogja elhinni.” “Mi a vége?” kérdem izgatottan. “Elveszi,” mondta a barátom, “nem érdekes. A sógorom érdekesebb. Szerencsés fráter. Önként vonult be azállami elmegyógyba és feladta magát, ami egy jó pont. Itt vagyok, gyógyítsanak, mondotta. Manapság igen szeretik a rezonábilis bolondokat, észrevette? Ja, maga még nem próbálta. De az Anti esete igen tanulságos.” “Önként vonult be Camarilloba ?” “Hát nem egészen önként. Annyi esze neki nincsen. Az ügyvéd ajánlotta, mint legjobb megoldást. Ez akkor történt, mikor le akarta lőni a feleségét. Persze nem volt örült, ahogy én sem vagyok az. Nekünk ez pálya, amibe belekényszerítettek. Mesterség. Akár a többi. Ezt is jól kell csinálni, ha az ember vinni akarja valamire. Az Anti felesége egy dög, és Anti huszonöt éve szenvedett mellette. Összevesztek. Szakadt az eső és az a dög Antit okolta érte. Azt mondta, csinálta az esőt. Anti tagadta, persze tisztára csak ravaszságból. Tagadta, hogy folytathassa a vitát és lelőhesse az asszonyt. Sajnos, erre nem került sor. A bestia berohant a hálószobába és magára zárta az ajtót, mialatt Anti kint kommandirozott az ajtó előtt, hogy nyissa ki, hadd lőhesse le. Szegény Anti elfelejtette, hogy a hálóban is van telefon. Nem úgy a bestia! Szép halkan a rendőrséget tárcsázta és Anti még mindig kintről kommandirozott, hogy nyissa ki az ajtót hadd lőjje le, mikor a rendőrök hátulról benyomultak és elkapták a töltött puskával a kezében. Ekkor jött az ügyvéd a remek gondolattal, hogy Anti adja át magát önként az állami elmegyógynak. Remek dolga volt három hónapig. Persze nem megy vissza az aszszonyhoz. Ha valamilyen oknál fogva majd özvegy lesz, újra nősül.” Egymásra mosolyogtunk a barátommal. Kint nyolcvanhárom fok meleg volt, és az eucalyptus fák tele voltak eperszerű, bozontos virágfürtökkel. Olyan szép és békés volt minden. Cigarettára gyújtottunk. “Na”, mondtam. “Dezsőkém, eleget ugratott. Most mondja el, hogy van.” “Nagyon jól. Tegnap bundában mentem be a swimming poolba. Tisztára a két kislányom kedvéért. Gyerekeknek kell az ilyesmi. Hogy én mint szeretem a családomat, Erzsi, fogalma nincsen! Például a feleségemre nem engednék egy rossz szót modani. Bántana a dolog. Ugyanis csak én tudok igazán rosszat mondani a feleségemről. Mit értenek ehhez idegenek ... Ha én bekerülök az elmegyógyba, Erzsi, ez a ház már üres lesz. A feleségem meg a barátja főni fognak a pokolban, ahová küldöm őket. A lányokat utánuk. Kellemetlen gyerekek. Sha kikerülök az államiból, csak én és az írógépem leszünk itt, és egyszerű úszónadrágban megyünk be a medencébe. Ő is, én is. Nem lesz szükség többé “szunt”okra. Lehet majd normális életet élni. Nem lesznek többé megaláztatások. Oszkárt nyerek, meg Emmy-t. S a boldogult feleségem nevét felaján-Visszaemlékezvén a hazai gulyáslevesekre, borjúpörköltőkre, halászlevekre, írom ezt a cikket arról a nevezetes fűszerről, amely a fenti ételek zamatát megadja, a paprikáról. Akarattal nem írtam azt, hogy magyar fűszerről, pedig a paprikát mindenki magyar fűszernek tartja, aminthogy az is, — de csak pár száz esztendő óta. Akkor hozták azt be Franciaországból. Hamarosan elterjedt odahaza, a jó kötésű magyar ember szájaizének rettenetesen megfelelt az új fűszer, ki is szorította egy csapásra az addig használt erősítőt, a borsot. Még a Thurzó püspök lakodalmán a bors járta. Ő volt az egyetlen katholikus pap, katholikus püspök, akinek a Szent Szék megengedte, hogy, ipegy házasodjék, ő lévén a Thurzó család utolsó sarja, nehogy vele a hires famíliának magya szakaljon. , Ms: Már ha itt tartunk, megírom rövidegy, jtogyan folyt le az a hires sajtodalom, amely keréken, egy álló esztendeig tartott, úgy, hogy az újszülött Thurzó ivadékot még a násznépnek mutatták, be. Másik ilyen hosszú lakodalmi ünnepséget nem ismer a történelem. Hivatalos volt arra a lakodalomra az egész Magyarország, meg is jelent azon minden meghívott vendég, persze nem egyszerre. Jöttek a Pest megyeiek, azok ott mulatoztak két hétig, akkor elpályáztak, jöttek utánuk a Borsod megyeiek, azok is ott hevernyáztak pár hétig és így tovább, bizony kikelt az esztendő, amikor az utolsó vendégcsoport becsukta maga mögött az ajtót. Érdekes volt maga a hivogatás. Vőfélyek végezték azt, mégpedig nem a bor szagától is megkonfundálódni szokott nyámnyila népességből válogatottak, hanem olyan tehetséges agrófiák, akik egy ültő helyben meg tudtak inni 8-10 kupa bort. Szükség volt erre a talentumra. Három családot hívott meg naponta egy-egy vőfély. Jövetelüket mindenütt előre hírül adván. Délelőtt 10 órakor megjelent a vőfély, — mondjuk — a Szepesy családnál. Már akkor a kapuban várta a család legfiatalabb tagja és egy kupa bort nyomott a vőfély kezébe, — ki kellett azt inni a család egészségére. Akkor bevezették vőfély uramat a nagy szájába, ott már várta a család legöregebb tagja két kupa borral, azok egyikét ő, másikát a vőfély ürítette ki a Thurzó család egészségére. Elmondván a hívogató rigmust, tovább ment a vőfély a második, majd a harmadik aznapra kijelölt családhoz. Ez jelentett 6 kupa, a testvérek közt kilenc liter bort, amit a vőfélynek naponta meg kellett inni zökkenő nélkül. Bizony tudományos embereket kellett kiválogatni erre a hivatalra. Azt is megírja Radvánszky, akinek a könyvéből veszem az elmondottakat, hogy mi fogyott el az egy esztendeig tartó lakodalomban. Csak két tételt említek, elfogyott több, mint 800 darab szarvasmarha, nemkülönben 150 kiló bors, amely utóbbit társzekereken szállítottak le Bécsből jóelőre. Az is írva vagyon, hogy mi volt a menyasszony staffirungja. Akkor még szerviz nem volt, hát a kések egyedenként vannak felsorolva, többek között “egy malachit nyelű, rubinnal és zafírral bőven kirakott görbenyelü késetske, mely még néhai való szegin Mátyás királyról” — kapott a menyasszony 56 darab köntöst, hacukát, diszkabátot, 14 téli bundácskát, a köznapra való viselőket nem számolván—és 2, — mondd, — kettő darab ümögöt. A női fehérnemű finom pikantériája jóval későbbi találmány. Már a paprikáért nem kellett Bécsbe menni. Ott ha ismerték is, — bizony nem éltek vele, nem is való az német emberbe. Volt Karczagon egy Konrád nevű német cseregyerek, Behemót tagbaszakadt, bikaerős fiú. Meghívtuk egy kerti kirándulásra, ahol magunk főztük a birkapörköltet. Külömben is jól meg szoktuk azt paprikázni, de ak- írta: KECSKEMÉTI ERZSI lom majd egy új hurrikán számára. Hurrikán Elza. Jó cím. Azt hiszem, megírom. Majd ha kikerültem, persze. Addig nem érdemes.” Egy méh repült be a nyitott ajtón és álmosan döngicsélt. Erőltetetten felnevettem: “Dezsőkém, majdnem megtévesztett. Megérdemeltem. Megbüntetett, mert két éve nem néztem maga felé. Én tudom, hogy maga se nem bolond, se nem őrült.” Barátom felállt, komoran. “Uram”, mondta, “ott az ajtó. Távozzék. Az audienciának vége. Mit néz úgy rám ? Azt hiszi, nem tudom, hogy maga nem férfi ? Azt hiszi először invitáltam be mimóza fát a living-room-omba ? Tessék innen kiágaskodni . . . Rám akarja fogni, hogy épeszű vagyok? Ép észszel nem lehetne kibírni azt, hogy az őrülti pályára kényeszerültem, hogy a televízión mindenki sercint és a lovát csókolgatja; hogy állandóan háborútól kell félnünk, miközben buzgón osztogatják a békedíjakat; hogy kacag rajtunk a világ, mert előbb találtuk fel a pókó gyógyítást, mint az űrből való leskelődést . . . ! Méltóztassék kint meggyökerezni a következő négy esztendőre. Akkor majd választunk újra, és akármi legyek, ha kegyed helyett nem egy cseresznyefát fogok választani, abból maximum csak spinétet szokás készíteni, nem golf-ütőt ...”kor a német sógor kedvéért még jobban megadtuk a módját. Amikor a német lenyelt egy kanálra valót, abból a finom zaftból, felakadt a szeme, elállott a szava, meg lélegzete, három napig feküdt utánna, felkelvén negyednapra el is pályázott nyomban szép Magyarországból, ahol — mint mondotta, — tüzes nedvekkel mérgezik meg a vendéget. Ebből az is nyilvánvaló, hogy a magyar ember csak az erős paprikát tekinti paprikának, azt az édeskés, húsos geremiezét, amit szerb paprikának neveznek. — onnan is került hozzánk, már csak a fiatal gyerekek, meg a nagyon kényes asszonyok csemegézi, — takaros ember azt a szájába nem veszi. A gulyásba, paprikás húsba, halászlébe erős paprika dukál, — abból a piros, hegyes fajtából a társaság gusztusa szerint való mennyiségben. Igazi Széky Péter Urambátyám specialitása volt az a 4-5 cm, hosszú, vérvörös, hegyes csövű paprika, — rettenetes erő volt abban, a 40-50 kiló húsból főzött paprikásba elég volt abból két darab, a£,is csak magja nélkül. Urambátyámtól kaptam egy kis fűszerrel, attól fogva magam is termesztettem odahaza. Oláh Jóska barátom egyszer kért tőlem abból a"papriká"- ból, adtam neki egy kis füzérre. Felakasztotta otthon a spajzban, de elfelejtette megemlíteni a fe ’ leségének a paprika virtusait. Jött a vasárnap’, amikor Oláhhá csigalevest főzött, tyukhússal, — látván a spajzban azt a szemre haszontalanságinak kinéző kistermetű paprikákat, beleryomott azokból a levesbe négy egész csövet. Abból a levesből aztán egy kortyot se vett be emberi gyomor, a levest szegény Jóska szopogatta el apránként, bőven feleresztve, de még akkor is tüszkölt attól egész héten. Egy nyáron családostól Grádóban nyaraltam. Elfelejtettem paprikát vinni magammal. Odalent minden kedvem, hogy eszem én meg azt a sok becstelen ételt paprika nélkül. Megyek a higán egy délelőtt, ott látom magam előtt sétálni voltprincipálisomat. Dr. Magosi György debreczeni városi tiszti főügyészt. Megörültünk egymásnak nagyon, egyszerre kérdeztük egymást . . . hoztál paprikát? Bizony ő is elfelejtette. Olaszországban a paprika tiltott dolog, azt csak a patikában árulják orvosi rendeletre, mint orvosságot. Csinos lány volt egyik patikában a segéd. Hosszas kurizálás után az adott egy kis tasakkal.. . az is a gyengébb fajtájából való volt, az két magyarnak, elkopott három nap alatt. Már láttam, hogy nem győzöm kiudvarolni a szükségletet, mondom a délelőtti sétán Gyuri Bátyámnak . . . egy hét alatt lesz itt annyi paprika, amennyi kell, sürgönyözök haza Harsányi Bélának, a főmérnöknek, aki garzon ember, ráér bajoskodni az ilyesmivel, küldjön azonnal paprikát, ha Istent ismer. Elmegy a sürgöny, rá egy hétre kapok a velenczei fővámhivataltól egy nevemre szóló idézést. Felképpedtem . . . hát ezek honnan tudják, hogy élek és itt vagyok Grádóban. Már mindegy, — parancs az parancs. Megjelentem pontosan a jelzett időben. Bevezetnek a fő vám tanácsos úrhoz. Kis termetű, kecskeszakállas ember, komoran kérdez:— Mit csinál Ön Grádóban ? — Amikor nem fürdök, akkor káromkodom. — Miért káromkodik? — Mert még mindig nem érkezett meg az az átkozott paprika otthonról . . . — Sőt ellenkezőleg megérkezett . . . itt van hivatalos letétben. Most már azt mondja meg az ur, hogy kit akar az ur megmérgezni ? — A paprikával? Bizony csak magamat, meg Gyuri bátyámat.A — Úgy hát bevallja, hogy meg akarja mérgezni azt a Gyuri bácsit, vagy hogy hivják őt ... — De kérem, hiszen mi magyarok azt a paprikát esszük ...— Azt hiszem, de talán nem ennyit, — azzal elém tesz egy öt kilós csomagot. Elakadt a szavam . . az a jámbor garzon ember otthon nagy jóakarattal öt kiló paprikát küldött, azt is megértettem, hogy sokallotta azt az olasz finánc. A RÉGI JÓ IDŐKIrta: Dr. SZÁNTHÓ JÓZSEF