Amerikai Magyar Népszava, 1958. július (60. évfolyam, 154-179. szám)
1958-07-05 / 157. szám
2-IK OLDAL Second class mall privileges authorized at Cleveland, Ohio. t'uDnanea aaii>. except Sundays and legal rtuuuay» AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 178« KAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS ■tutorial at»' Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóh Hivatal 808 KAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. T«lefon: RKgent 7-9370 Előfizetési árak — Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $20.00 — Félévre (half year) $11.00 Negyed évre (quarter year) $6.00 Más országokba (other countries) egy évre $25.00 BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK illlance, O., 766 E. Summit Street Bridgeport. Conn.. F'70 Borswick Ave. Bethlehem, Pa., 703 E. 4th Street Buffalo, N. Y„ P. O. Hox 15? Niagara Square Statior Chicago 19, 111., 8341 Prairie Av». Detroit, Mich.. 8129 W. Jefferson Ave. Garfield, N. J„ 32 Division St. New Brunswick, N. J., 403 Lawrie St. Perth Amboy, N. J., 403 Lawrie St. Philadelphia, Pa., 122 W. Loudon St. Trenton, N. J., 482 Riverside Ave. Canadian Head Otfice: BÉLA W. BAYER, Mgr. 171 College St.. Toronto 2-B. Ont.. Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV 5-3775 ALASKA A UNIÓBAN A jó öreg csllagsávoslobogó új formájáhozkell majd hozzászoknunk, mert a 48 államhoz most egy 49-ikcsatlakozott: Alaska. Egy 49-ik csillag csatlakozik most a kerk mezőben az eddigi 48-hoz. A beiktatás már csak formaság, mert a törvényhozás mindkét házra megszavazta a felvételt és azelnök aláírása biztosinak tekinthető. Nem kétséges többé, hogy Alaska, amely több mint fél évszázadon át volt “territórium”, megérett az állami életre. Polgárai hatalmas vitalitásról és felelősségérzetről tettek tanúságot. A századforduló idején Alaska még csak prémvadászok, aranybányászok és kalandorok országa volt, de azóta városok keletkeztek, az ipar és mezőgazdaság virul. Polgárainak száma még mindig gyér — csak 210,000 — de rohamosan fog benépesedni, amint megkezdik a terület természeti kincseinek kiaknázását. Alaska természeti kincsei hatalmasak. Szén, olaj, földgáz és az összes fémek bőségben találhatók, de a területet bizonytalan közjogi helyzete miatt eddignem aknázták ki. Ellentétben a közhiedelemmel,a kiaknázásnak nincsenek éghajlati akadályai. Alaska déli részének éghajlata olyanmint az ország része alkalmatlan emberi településre. Örömteli pillanat ez nemcsak Alaska, hanem azegészország részére, amikor egy állammal megnövekedik a unió területe. Egy szívélyes “Isten hozott’-’al üdvözöljük az új államot acsaládban és biztosak vagyunk benne, hogy érdemes családtag lesz. keleti részéé és csak a sarkvidéki körtől északra fekvő Beszélgetés egy disszidenssel Ritka mint a fehér holló, aki ma Magyarországról menekülve politikai menedékjogot kér Auszriában. A határ akna és drótsövényzárain átszökni lehetetlen. Akik hivatalos útlevéllel érkeznek, nagyon lekötelezettjei a kommunista kormánynak. Ezeknek minden okuk megvan, hogy ne maradjanaknyugaton. A napokban szerepelt Bécsben a Forrai-kórus. Három autóbusszal érkeztek. Egy ismerősöm volt a kórus tagjai között. Elbeszélgettünk. Elmondotta, miközben többször félve körülnézett, hogy sokan szándékoznak közülük ittmaradni. A vezetőség nem tudjamilyen módon kényszerítse ezeket a visszatérésre. Mikor kétnap múlva a hazainduló buszhoz kísértem ismerősömet, feltettem a kérdést. — Hányan maradtak itt? — Senki! Válaszolta ismerősöm. — Nem maradhattak itt, hiszen az osztrákok nem adják meg a politikai menedékjogot. Átteszik őket a határon. Ebből a hírből persze egy szó sem volt igaz. A kórus vezetősége részéről volt csupán egy ügyes fogás ilyen valótlanságokat híresztelni. Véletlenül találkoztam a hónap egyetlen disszidensével. Dr. P. Jenő, a Beloianusz gyár volt tisztviselője. — Hogyan és miért jött át? — kérdezem. — Még tavaly júniusban megkaptam az útlevelem Jugoszláviában élő rokonaim látogatására. Csak most egy hónappal ezelőtt utaztam le. Közben sok minden történt. Márciusban az AVO elvitte a gyár igazgatóját és néhány vezető tisztviselőjét, akik a forradalom alatt is magas beosztásban dolgoztak. Én magam is részt vettem forradalmi tevékenységben, de azt hittem a dolog már elévült. — Tévedtem! Nem évül el odaát semmi kérem! Sorra kerül mindenki, akinek a legkisebb szerepe is volt a forradalomban. Nem sietnek a nyomozók. Nagyon jól tudják, hogy nem tud előlük senki se megszökni. — Március óta az igazgatóról és társairól semmi hír nem érkezett. Nem bírtam tovább a várakozást. Elhatároztam, hogy érvényes útlevelemmel Jugoszláviába utazom és onnan, ha szükséges, akár szökve is, átlépem az osztrák határt. Nem volt szükségem a határon való szökésre. Jugoszláviában kaptam az osztrák vízumot. — Mikor a vízumot kezembe adták, érkezett az édesanyámtól egy távirat, amelyben csak egy szó állt: “Kerestek!” Ehhez azt hiszem nem kell ma írta: VETŐ SÁNDOR (Becs.) gyalázatot fűznöm. — Ön jogi doktor, mihez akar itt kezdeni? — Dolgozni akarok, mindegy hol, hogy mit, de szabad országban élni. Elég volt a reszketésből, bizonytalanságból. Mert ez volt a legrosszabb otthon, hogy sohasem tudtuk, mi következik. Mindig valami rosszabb jött. “A disszidens” még elmesélte, hogy megkörnyékezték a magyar kormány bécsi ügynökei, akik olyan sikerrel vettek rá másokat is, a forradalom menekültjeit, hogy menjenek haza. A vörös kormány fátyolt borított a múltra, megbocsátják a tévedést. — És maga mit felelt? — kérdeztem. — Csak azt, hogy láttam, mint kapták le és vitték be ezeket a megbocsájtottakat” a titkos rendőrségre. Aki egyszer kommunista uralom alatt élt, annak tudnia kell, hogy a kommunizmus soha, senkinek nem bocsájt meg. A polgári ellenféllel szemben nem olyan bosszúállók, mint az eltévedt vörös báránnyal, akinek tilos eltévelyegnie és ha igen, lakolnia kell. A szabad világ zeng a felháborodástól Nagy Imre és Maléter Pál miatt. De senki sem tud a névtelen mártírok százairól, akik irtózatos testi és lelki kínok után kerülnek át a másvilágra... AMERIKAIAK ELRABLÁSA Amerikaiakat manapság világszerte rabolnak. A keletnémetkommunisták fogva tartanak 9 amerikait, akikegy helikopteren a területük fölé tévedtek. A szovjet fogva tart ugyancsak 9 amerikai pilótát, akiknek gépét örmény területen leszállásra igényszedtettek. A cuibai lázadóik elraboltak 45 amerikai hivatalnokot és tengerészt és különösen ez az utolsó emberrablás bosszantó, mert naiv és gyerekes. A cuibai lázadóik az amerikaiak elrablásával azt akarják szemléltetni, hogymég mindig működnek, Batistának nem sikerült megtörni őket és azonkívül tüntetni akarnak az amerikai politika ellen, mert szerintük támogatjuka diktátort. Termszetesen nem “támogatjuk”, csupán a normális kapcsolatot tartjuk vele, mint akárhány más diktatúrával. Acuibai lázadók azonban rosszul kalkulálták az amerikai iközhangulatot ha azthiszik, hogy emberrablásai rokonszenvet tudnak kiváltani ügyük iránt. ŐRÜLT KI LETÉPTE LÁNCÁT New yorki lélekbúvárok így jellemezték a gyorshajtókat, akik tekintetnélkül a forgalmi rendszabályokra, robognak, mint a bolondok, a véletlenre, nem pedig észszerű óvatosságra bízva maguk és mások életét. Éppen ezért azt kívánják az ország minden részében, hogy a jövőben necsak a kézügyességét vizsgálják annak, aki autót akar vezetni — de elmeállapotát is tanulmányozzák. Vannak, akikben az életösztön elemi szikrája sem mozdul meg, amikor veszélyes helyzetbe kerülnek. Sőt , keresik a veszélyt. Tudat alatt halálra vágynak és öngyilkosság hajlamukat úgy elégítikki, hogy másokat, ártatlan, mit sem sejtő és élnivágyó embereket visznek magukkal a másvilágra. AZ ISKOLA FELADATA Két kiváló pedagógus vitáját halottak a minap a televízióban is nem képviselhettek volna ellentétesebb álláspontot. Azegyik az iskolát elsősorban morális intézménynek látta, amelynek feladata erkölcsi lényt nevelni a gyermekből. A másik a tudás házát látta az iskoláiban, amelynek kötelessége szellemi izmokat nevelni. Mi az utóbbi álláspontot látjuk egészségesei kinek. A gyermeket másintézmény is nevelheti morális lénnyé — az egyház, a szülők, a cserkészcsapatés számos más intézmény, amelyeknek céljuk a gyermeklélek gondozása. A jellem és erkölcs kialakulásánál úgyis a példaadás a döntő és erre az iskola nem képes, vagy kevésbbé képes, mint más intézmények, maradjon meg tehát annak, aminek eredetileg szánva volt, a tudás házának. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Az öreg pipa» története Ültünk a kandalló körül és nagyokat hallgattunk. Jani bácsi, aki nemrég ünnepelte 75-ik születésnapját lassan kivette szájából a mindig füstölgő pipáját és halkan, tapintatosan krákogni kezdett. Ő volt a következő. A szokatlanhang, amely szinte betöltötte az egész szobát, felrázott valamennyiünket. Érdeklődve néztünk az öregre, ő meg elkezdte: — Tudjátok, egész életemben, most lakcím városban először. Mielőtt elhagytam az óhazát, Zalában, egy kis faluban, Nagyrécsén éltem. Ott ettem meg kenyerem javát. Egyszerű élet volt. Hajnalban keltem, megetettem a jószágot, azután meg mentem ki a határba. Ott voltam, míg csak a nap nem ment le, az idelátszó Badacsony koporsóalakú süvege mögött, így ment ez nap nap után. Kivétel csupán a pénteki nap volt. Akkor volt hetivásár a közeli Nagykanizsán. Kaptuk magunkat édesapámmal és neki a városnak. Itt adtuk el a felesleget és vettük meg a szükségletet. — A hivatalos ügyek után, jött a szórakozás. Édesapám a cimborákkal a piac téri korcsmákba jött össze, hogy leöblögessék kiszáradt torkukról, a piac porát. Ekkor kezdődött az én életem. Jártam az utcákat, nézegettem mindent ami elém került és főleg sok időt töltöttem, az egyik Fő utcai órás üzlet kirakata előtt. A porlepte üvegen keresztül az üzletbe láthattam. Ott ült a mester egy kis asztalnál és valami csodálatos varázsszerszám lógott az egyik szeme előtt, miközben az órákat javítgatta. Ez a csodálatos valami csak akikor került le róla, ha vevő lépett az üzletbe. — Még egy kirakat vonzott, nagyon a kis városNógrádi Gáborban. A piactér sarkán, hatalmas dohánybolt állt. A helybeliek, csak nagy trafiknak hitták. Áhítozva néztem a kirakatban lévő különböző pipákat. Akkoriban körülbelül 17 éves lehettem. Az ajkamon már pehelyedzett valami, amit későbben szakálnak hívtak. Nagyon kedveltem a füstölni valót is, de csak hátul a csűr mögött próbálkoztam vele. — Annyit áldogáltam az üzlet előtt, hogy végül is még álmomban is gyakran megjelent előttem a csodálatos pipa. Mert biz én egyetmár kiszemeltem magamnak. Olyan kajlahátú, odvas lyukú, barna pipa volt. — Történt egyszer, hogy édesapám zsebórája, amire szemefényénél is jobban vigyázott, hiszen még nagyapám hozta neki egyszer Pestről, amikor ott megfordult, elromlott. A vásár napjánmielőtt elment a többi cimborával az ivóba, odaadta nekem az órát. — No gyerek, most majd meglátom milyen ügyes vagy, vidd el ezt az óramester urnak és javítasd meg nekem. Alkudj is az árból, mert az már úgy illik." Nagyot dobbant aszívem. Végre ,egyszer a valóságban is, bejuthatok oda, a pókhálókkal teli, légypiszkokkal borított, csodálatos üzletbe. Én is úgy léptem be, mint a többiek. A beszélgetés is úgy zajlott le, mint ahogy azt már kívülről többször megfigyeltem. A mester kinyitotta az óra hátsó nehéz ezüst fedelét és azzal a csodálatos valamivel, hosszan vizsgálgatta az apró kerekek összevisszaságát. Azután kimondta az ítéletet. A rugó meg a tengely eltörött, biztosan leesett az óra. 8 pengőbe kerül és csak este 7 órára van kész, mivel az alkatrészeket, meg kell először venni. Hosszan alkudoztunk, ő sem engedett könnyen, én sem. Végül is 7 pengőben állapotunk meg. Este hétkor gyövök az óráért, jól megcsinálja ám azután, mondom búcsúszóra, mielőtt kiléptem az üzletből. — De valami csodálatos erő a jól ismert ablaküveghez vonzott. Kíváncsian kémleltem az üzletbe. Irta: NÓGRÁDI GÁBOR Vájjon mi történik a mi óránkkal? A mester meg közben valami apró szögforma szerszámmal piszkálgatta az órát. Azután jól megrázta, becsukta és a füléhez tartotta. Majd nagy megelégedéssel, a falra az egyik szögre akasztotta. Jó szemem volt gyerekkoromban nem nagyon kellett erőlködnöm hogy lássam, az óra rendesen jár. — Hú de melegem lett egyszeribe. No ez a gézengúz jól rá akart szedni, no de én majd jól megmutatomneki . . . — Vártam még vagy öt percnyit és azután viszszaballagtam az üzletbe. Mikor a mester meglátott barátságos mosollyal fordult felém: — No mit hagyott itt koma? — kérdezte tőlem. Én meg keserves arcot vágva előadtam, hogy az édesapám nem ment bele az alkuba. Sokalja a hét pengőt az öreg óráért. No meg eladott mindent a piacon és haza is megyünk rögvest. Fél szememmel mertem csak az órásra nézni, de így is jól láttam, hogyan veresedik a füle és hogyan veri ki homlokát a veríték. Alkudozni kezdett. Megcsinálja gyorsabban, máris megy az alkatrészért, no meg mivel új vevőről van szó, le is enged az árából. De én nem hagytam magam, csak az órát követeltem. Az pedig ott ketyegett a falon. Nem néztem volna rá a világért sem, nehogy eláruljam magam. Vagy félórás huzavona után mégis csak kívül voltam az ajtón, órával a zsebemben. Mentem egyenesen a korcsmába. Édesapám egy nagy asztalnál italozott a cimborákkal. Mikor meghallották mi történt, majd hogy vállukra nem emeltek. Édesapám meg megveregette a vállam és igy szólt: — Ne kérj gyerek amit akarsz, ma megveszem neked. Azóta fújom a füstöt ebből a kajla hátú, odvas lyukú, barna pipából — fejezte be a történetet az öreg, majd visszatette a “csodálatos pipát” a szájába. Homlokán babérkoszorúval... Egy fiatal francia írótársam most megjelent munkájának lapjaitforgatom. Armand Robin, aki az eddig megjelent néhány könyvévelmáris széles ösvényt vágott az új irodalom sűrű labirintusában, most új köntösben jelentkezik. Kötete előszavában maga mondja, hogy nehéz feladat megoldását vállalta, Ihász idegen költőt mutat be. Kik ezek a költők, honnan jönnek, géniuszuk milyen tűzzel lángol? Sorsuk milyen örömökben mosolyog, vagy milyen tragédiákban feketélik ? Az első egy nyolcadik századbeli kínai költő, négysoros, de monumentálisan Otoibis Ima akinek néhány nagy verséből, a bölcseknek örökéletű mosolya száll felénk.Robin a természet által alkotott nagy utak irányát követi, a nagy kinai fal mögül az Oka partjaira viszi olvasóit. Egy tatár költő, aki a tizenötödik században élt, akinek papírra nem rótt költeményeit a népi emlékezés századokon keresztül megőrizte két versével szerepel. A két vers, amelynek hangszerelését átültetésben lehetetlen visszaadni, valamikor a steppekről elindult a maga mögött mindent elpusztító tartárlovasok harci zaját idézi. Három breton, egy dán, holland, finn és svéd, tehát az északiak komor erdők misztikumokat szülő világának ködfátylait lebbentik meg. A messze múltakban tett út után az olvasó egyszerre megtorpan. Giuseppe Ungaretti élő olasz költő a gordonkák tompa hangjára emlékeztető három versével a mát énekli. Lapozok. Nem akarok a szememnek hinni. “Atilla Jószef”, — így hibásan. A nagy magyar költőnek ezután hat verse következik. Az első “Ma mére”. — Anyám. Ízlelgetem a francia sorokat és ugyanakkor emlékezetemben az eredeti szöveget idézem, valahogyan a két szöveg összeborul. Filmszerűen pergetem az időt, csak egy negyedszázadnyi múltat rögzítek az emlékezés vásznára. A híres Rotonde kávéház vastag cigarettafüsttel és kávéillattal teli levegőjét lélegzem. Az arasznyi kerek márványasztal mellett ketten ülünk. A Pestről nem régen érkezett fiatal költő nézésében a jóság, dacosság, lángoló lázadás keveréke, mint GYOMAI IMRE, (Páris) ha szüntelenül égne. Beszél, terveit közli. Jövője itt is olyan bizonytalan, mint otthon. Bármilyen munkát vállalna.Sok lehetőség nincsen. — Citroennél, amint tudom feketén, papírok nélkül a szindikátusi bérnél kevesebbért sok magyar dolgozik. Hitemmel ellenkezik, hogy a francia munkásnak esetleg bérét ilyen módon én is segítsem lenyomni. Nem. Sorra vesszük a munkalehetőségeket. A cimitásnál kötünk ki. — Lássam az Írásodat, mondom nevetve, mert a költőké rendszerint olvashatatlan. Szabályos, iskolás betűk. A grafológus azt mondaná, hogy megpihent, nyugodt, gondok nélkül élő valakinek a sorai. Amint József Atilla verseit most franciául olvasom nemcsak régen papírra vetett betűi élednek meg előtem, hanem maga az ember, a zseni, az elátkozott magyar költő, aki halott homlokán babérkoszorúval betört Páris kapuin. • A holdkórosság öröklődik? A holdkórosság nem ritkán szinte családi betegségnek bizonyul. Schultz, a világhírű orvos tesz említést egy ilyen holdkóros családról. Az apa “holdkórosan” terhelt elődöktől származik és unokahugát vette el feleségül. Négy gyermekük van és az egész család sétálni szokott álmában, de erről egyikük sem tud. Ilyesmi gyakran előfordul aholdkórosságnál.Orvoshoz csak akkor fordultak, amikor egyszer a következő történt. Éjjel 3 órakor feketekávé mellett az egész család együtt volt, csak a legkisebb leányka aludta az igazak álmát. Pontban három órakor azonban felkelt, és egy nehéz széket ledobott az emeleti ablakból. Mindezt álmában, holott a kisgyermek ébren meg sem tudta volna emelni a széket. Képzelhető ezek után a család meglepetése, mikor mindannyikról kiderült, hogy holdkórosok, a Föld, mint gyógyszer Egy Stahl nevű kutató érdekesen meséli el a délamerikai indiánok földevésének különös szokását. Ezek az indiánok, akár betegek, akár egészségesek gyakran esznek földet. Néhány törzsnél a föld a sót pótolja, más törzseknél viszont az ebéd befejezése után mintegy az emésztés elősegítésére használják. Természetesen a földet felhasználják varázsszerül is, hiszen még Európában is sok orvos rendelt az ókorban bizonyos földfajtákat gyógyszerül. Egyes vidékeken még ma is fehérföldet kevernek az élesztőkbe és sok helyen babonás gyógyerőt tulajdonítanak a földnek.