Amerikai Magyar Népszava, 1958. november (60. évfolyam, 258-281. szám)

1958-11-01 / 258. szám

2. OLDAL Second class mail privileges authorized at Cleveland, Ohio Published daily, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kladőhlvatal 305 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon: REgent 7-9370 53 Előfizetési árak — Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $20.00 —- Félévre (half year) $11.00 Negyed évre (quarter year) $6.00 Más országokba (other countries) egy évre (one year) $25.00: félévre (half year) $13.00. BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Alliance, O., 766 E. Summit Street Bridgeport, Conn., 578 Bostwick Ave. Bethlehem, Pa., 703 E. 4th Street Buffalo, N. Y., P. O. Box 152 Niagara Square Station Chicago 19, III., 8341 Prairie Ave. Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. Garfield, N. J„ 32 Division öl. Ne"' Brunswick. N. J., 98 French St. Perth Amboy, N. J., 403 Lawrie St. i-iuiadeipnia, Pa., 122 W. Loudon St. Trenton, N. J., 511 Genesee Street Canadian Head Officei BÉLA W. BAYER, Mgr. 271 College St.. Toronto 2-B. Ont. Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV 5-3775 ÖREG NYOMDÁSZ KÖSZÖNTÉSE A Cleveland Typopraphical Union, a nyomdá szok szakszervezete most részesíti meleg házi ünneplésben ama tagjait, akik 40, 50 és 60 éve tagjai a szervezetnek. Nekünk is okunk van ünnepelni ez alkalomból mesterségünk egyik legrégibb szaktársát, Misek Bélát, aki ebben az évben 50 évre tekinthet vissza a nyomdaiparban és ennek javarészét lapunk szolgálatában töltötte. Misek Béla ma is változatlan buzgalommal és odaadással vesz részt ennek a lapnak előállításában, azzal a fiatalos energiával, amellyel annak idején pályáját kezdte. Mi, újságírók, akik szövetségeseinknek és bajtársainknak tekintjük a nyomdászt, munkánk nélkülözhetetlen kiegészítő részeseit, meleg szeretettel köszöntjük Misek Bélát ezen a napon. Részt kérünk közvetlen kollégái, a nyomdászok ünneplésében , csatlakozik hozzánk jókívánságokban lapunk mindé alkalmazottja, aki hosszú időt töltött vele ennek a lapnak szolgálatában. Fél évszázad nagy idő a véges emberi életben, és ennek a hosszú időnek minden perce hasznos és szorgalmas munkával telt el Misek Béla életében. De látva az ünnepelt fiatalos életerejét ezen a napon, reméljük, hogy még hosszú ideig velünk lesz munkánkban. Ebben a tudatban a lap munkatársai és olvasói nevében egyaránt szeretettel köszöntjük Misek Bélát. A SÉRTŐ KITÜNTETÉS A szovjet kormány szerint a svéd akadémia döntése, hogy Boris Pasternak szovjet írónak ítélték az idei irodalmi Nobel díjat, “ellenséges politikai aktus Moszkvával szemben.” Pasternak regénye, a Dr. Zsivagó, ugyanis nem jelent meg orosz nyelven. Ezzel szemben 14 másik nyelvre fordították le és mindenütt mint modern klasszikust ünnepelték. Aszovjet Akadémia — mint jelentettük — az író hírneve érdekében nem adta ki a regényt, melynek irodalmi értékét alacsonynak nevezték az elvtársak. A svéd Akadémia másként vélekedett. Az igazi ok: Pasternak, a költő-filozófus nem írt “irányregényt.” Nem a párt frázisait visszhangozta, saját becsületes véleményét mondotta meg a kommunizmusról, a forradalmi évek terrorjáról, az irányított lélekről, diktatúráról. Amit Kruscsev érdemeként kell betudni, hogy a 68 éves mestert nem bántották. Meghagyták szabadságát, sőt még kenyerétől sem fosztották meg. Külföldi jogdíjakat nem fizetnek ki neki, a Nobel díjat is a szovjet kincstár söpri be, de Pasternak továbbra is irhat, kertészkedhet. A Kremlin nem nyilatkozott még, hogy kiengedik-e Svédországba Pasternakot. Minden valószínűség szerint nem adnak alkalmat neki arra, hogy esetleg külföldön felejtkezzék. A szovjet sajtó “ellenforradalmi, botrányos műnek” bélyegezte a Dr. Zsivagó című regényt. Moszkva közelében, egy kis faluban él a szerző, akit most külföldi újságírók és turisták ostromolnak kérdéseikkel. A bölcs, zseniális költő csak mosolyog, amikor a “turisták” sorai közé sodródó szovjet spiclik kérdezgetik, hogy aztán jelenthessék kritikus megjegyzéseit a Kremlinben. Pasternak egyetlen pajzsa: “a fegyvertelen igazság ellenállhatatlan ereje.” CasTRO TÉVEDÉSE Fidel Castro, a kubai lázadó vezér két éve zaklatja Batista kormányát. Ezideig türelmesek voltunk vele szemben, főleg azért, mert kormányunk nem lelkesedik Batistáért, akinek katonai terror uralmát súlyosan elítéljük. Castro tévedése az volt, hogy ugyanolyan módszerekre vetemedett, mint Batista, aki ellen harcol. Ahelyett, hogy igyekezett volna megnyerni Amerika rokonszenvét, mindent elkövetett, hogy elidegenítse. Múlt nyáron elrabolt több tucat amerikait és túszként tartotta őket fogságban. Ezen a héten újból túszokat szedett és két amerikai is fogságába került. Amerika szeretne egy demokratikus kormányzatot látni Kubában, de a jelek szerint Castro nem az, aki annak létesítésére képes. A rokonszenvet, ami két év előtt mutatkozott iránta, már eljátszotta. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA EGY GÖRGEY LEVÉL Október az aradi 13 vértanú emlékhónapja, akiknek a révén természetesen minden magyarnak Görgey Arthur tábornok, az elveszett magyar szabadságharc fiatal fővezére is eszébe jut. Görgey 31 éves volt, amikor a világosi sórkon a magyar hadsereg az ő parancsára letette a fegyvert. És 98 éves volt, amikor 1916-ban, az első világháború alatt meghalt. Hosszabb életet adott neki a sors, mint a 92 esztendős Kossuthnak. Nem kevesebb, mint 66 esztendeig, egész hátralevő élete alatt mindig foglalkozás nélküli ember maradt. Terjedelmes emlékiratainak megjelenése után más könyve nem jelent meg. “Énnekem nincs jövőm, nem is lehet, amíg élek ...” — írta egyik levelében. Az első esztendők nehézségei után gond nélkül élt haláláig. A császár és a nemzet gondoskodott róla bőkezűen. Görgey a magyar történelem egyik legvitásabb alakja volt hosszú időn át, és úgy látszik, az is marad. A hivatalos Magyarország és saját családja mindent elkövetett szerepének tisztázása érdekében és azért, hogy az “áruló” nevet levegyék emlékéről. Ez a próbálkozás sikerült is, nem is. Annyi bizonyos, hogy a nemzet nem felejtette el Világost, és azt sem, hogy Görgey az összeomlást követő pár esztendő kivételével császári kegydíjat kapott. Az egyik népszerű magyar újságíró egy ízben ráförmedt Rákosi Viktorra, “Az elnmúlt harangok” és sok más kitűnő munka írójára, amiért az is árulónak tartotta Görgeyt. Rákosi válasza ez volt: “Engem nem érdekel ebben a kérdésben a történetírók vitája. Tudjuk, hogy 13 honvédtábornokot Aradon kivégeztek. Görgey pedig klagenmidi lakos lett és nyugdíjat kapott a császártól. Nekem ennyi elég.” Ez körülbelül kifejezte a nemzet jó részének hangulatát is. Görgey szegény ember volt. Amikor a fegyverletétel után Nagyváradra kellett mennie, hogy ott várja be az osztrákok és oroszok további intézkedéseit, 2000 Kossuth forintja és 50 aranya volt. A döntés, amelyet Hayman 1849 augusztus 29- én közölt vele, úgy hangzott, hogy Magyarországon nem maradhat és Karinthia osztrák tartományba kell költöznie, amelynek területét nem hagyhatja el. Ugyanakkor tudatták vele, hogy a minisztertanács osztrák tábornoki nyugdíjat szavazott meg neki, ezért azonban neki folyamodnia kell. Ezt Görgey nem tette meg. A karinthiai utat szekereken kellett megtennie, felesége, egy orvos és egy inas kíséretében. (Az orvos Görgey nyílt fejsebét kezelte, amelyet az egyik csatában kapott.) Holmiját is magával vihette, de csak egy szekér költségeit fizette az állam. A másik kettőt neki kellett fizetnie. Ez a körülmény annál súlyosabb volt, mert nem a legközelebbi utón mehettek Karinthiába, hanem Nagyváradról óriási kerülővel a Szepességen, Galícián, Szilézián, Morvaországon és Bécsen keresztül. Paskieviics herceg, az orosz fővezér, aki tudta, hogy Görgeynek nincsen pénze, felajánlott neki 500 aranyat, mint kölcsönt, amit nagy unszolásra Görgey el is fogadott. Később, amikor már Klagenfurtban élt, Paskievics még kétszer küldött neki pénzt, mindkét esetben 300 aranyat. Ezt az összesen 600 aranyat azonban Görgey nem fogadta el, hanem nálánál szegényebb volt bajtársai között osztotta szét. Görgey képzett vegyész volt és ebből remélt megélni, ez azonban nem sikerült neki. Klagenfurtban mindenki a legnagyobb szívélyességgel fogadta. Egy Theodor Moro nevű posztógyáros különösen szíves volt hozzá azon a réven, hogy ő is, mint Görgey, tanítványa volt Redtenbacher professzornak, aki először a prágai, majd a bécsi egyetemen tanított. Ez a Moro azonnal felkereste Görgeyt, amikor Klagenfurtba ért és kérte, hogy minél gyakrabban látogassa meg őket, amit Görgey meg is tett. Egy esztendővel ezelőtt hosszabb időt töltöttem Bécsben, ahol Görgey Arthurnak egy nagyon érdekes, német nyelvű levele került a kezembe, melyet ehez a Theodor Morohoz irt. A levél írásának ideje és tartalma miatt rendkívül érdekes. Klagenfurtban kelt, 1849 október 26-án, tehát alig három héttel az aradi nemzeti tragédia után. Azt írja benne, hogy nagy örömére szolgál, hogy még vannak barátai, olyan emberek, akik nem kötik nevéhez az árulás, gyilkosság, rablás vádját. A levél legérdekesebb mondata magyarul így hangzik: ÉVFORDULÓ V»»|» It» Európa középső részében, ahol az Óhaza fekszik, október jelenti az őszi átlagos időjárást. Borongás, szeles, gyakran szomorú időszak ez, de 1956 óta, sajnos, szomorú évfordulót is hozott október nekünk. 1956 október 23-án tulajdonképen örömnapra ébredt a világ magyarsága. 1948 március 15-ének úgyszólván megismétlődésére ébredtünk: kirobbant, szinte tavaszi erővel a magyar szabadságharc. A mi generációnk már sohasem fogja elfelejteni azokat a lélegzetvisszafojtó napokat amelyeken folytonos magyar győzelmekről számolt be a sajtó és a rádió. A második magyar szabadságharc, sajnos, erkölcsi győzelmen kívül ismét csak szenvedést és megpróbáltatást hozott a magyar népre. November hónapban indult meg Magyarországról a menekülőik áradata, miután az oroszok, kommunista csellel, a fegyverszünetet megszegvén leigázták Magyarországot. Olyan regényt olvastam most, amely döbbenetes erővel hozza vissza emlékezetembe azt a rettenetes tragédiát, amelyet — legalábbis rövidtávon — a második szabadságharc jelentett. Vajda Albert, menekült magyar író “Egy Lépés Előre, Kettő Össze-Vissza” című politikai regényének egyik része az “Isten Veled Churchill Bácsi” című regénytöredék. Hőse egy angol agglegény író, a házasság esküdt ellensége, aki 50 éves korában, elvei feladása nélkül feleségül vett egy 19 éves menekült magyar leányt. Abból, ahogyan barátainak megokolja ezt a lépést, döbbenetes erővel rajzolódik ki a magyar szabadságharc. Ralph Statlon 1948 augusztusában egy háborús károkat megállapító angol bizottsággal utazott Magyarországba. A margitszigeti Nagyszállóban lakott és úgy ismerkedett meg szomszédjával, egy gyönyörű szőke nővel, hogy annak 10 éves kislánya csintalanul “Churchill bácsi”ként szólította meg. Édesanyja, bocsánatot kérően elmondotta, hogy átvészelték Budapest ostromát s miután folyton az angol rádió híreit hallatták, kislánya minden angolt “Churchill”-nek vél. Budapesti tartózkodása alatt Station és a 10 éves kis Gobos Judith között barátság fejlődött ki. Mialatt eljátszogatott a kisleánnyal, a megrögzött agglegény beleszeretett annak édesanyjába, Dorisba. Az asszony szerelemből ment filmrendező férjéhez, de már ott tartottak, hogy el kell válnia Statton kedvéért, amikor az egész családot letartóztatta az ÁVÓ. Aznap, amikor a sorsdöntős beszélgetés indult volna meg a szőke, szürkeszemű Gabos Doris és férje, Gyula között, mindnyájukat letartóztatták. Stattont, akit azzal gyanúsítottak, hogy kémkedésre szervezte be a családot, a bizottsággal együtt 48 órán belül kiutasították. Közben a család nyomtalanul eltűnt az ÁVÓ süllyesztőjében. Az angol író minden kísérlete, hogy segítsen a családon, akiket, bár kémkedésről szó sem volt, az ő barátsága miatt fogtak le, sikertelen volt. Közben 8 év telt el . . . Amikor kitört a szabadságharc, Statton azonnal Bécsibe utazott. Dorist egy pillanatra sem tudta elfelejteni és orvosságot szállító teherautón sikerült eljutnia Budapestre. Szabadságharcosok segítségével eljutott az ÁVÓ főhadiszállására, végigkutatta könyveiket és megtalálta a rab-krónikát. Kitűnt, hogy Gabos Gyulát Oroszországba küldték, Doris rab-kórháziban fejezte be életét, Juditnak nyoma veszett. “Nem akartam tovább időzni abban a városban, amely már másodszor sújtott ilyen kíméletlen erővel arcomba”, — mondotta Statton, akinek sikerült a szovjet tankok gyűrűjén át Bécsbe menekülnie. Elhatározta, hogy Dél-Afrikába utazik, hátha ott kiheveri mindazt amin keresztülment. Elutazása előtti estén baráti háziban hirtelen öszszeakadt tekintete egy szürke szempárral. A gyönyörű szemek tulajdonosa odasietett hozzá és hamarosan kitűnt, hogy a 19 éves magyar menekült Gabos Judith. Azonnal felismerte “Churchill bácsi”-t, akit már tíz éves korában szeretett és akit soha sem tudott elfelejteni. A történet “happy-end”-del végződik. * * * * Nehéz elolvasni száraz szemmel ezt a történetet.Lehetetlen végigolvasni Vajda Albert könyvét anélkül, hogy át ne élné az ember mégegyszer a második magyar szabadságharc lélekemelő történetét. A fiatal magyar menekült író kétségtelenül nagy tehetség. Stílusa olyan érdekes, eredeti, hogy az embert Zilahy, Karinthy, vagy Vaszary Gáborra emlékezteti ugyan, de mégsem az. A HALÁLUGRÁS Irta: BRÓDY LÁSZLÓ A lombok között fújt a szél, fölsirt az őszi klarinét. A jelre minden falevél már váltogatta a színét. Az erdő-mező és a kert fáinak zörgő ágain zöld levél igy lett rozsdavert s a rozsda-barna sárgaszin. Az ág, mint cirkuszban trapéz — látod ott azt a levelet, mint egy artista, csöndbe néz a mélybe, melyet méreget. Légtornász! Hintázott sátán. Gondolkodott egy keveset. S egy salto mortale után a hideg földre leesett. Írta: VASVÁRY ÖDÖN “Magamévá teszem azt a bölcs szólás-mondást Pumigo mundum!” — Fütyülök a világra! Amikor az a világ, amely dermedt borzalomim vett tudomásul az aradi rémtettiről és gróf Bailhvárny Lajos alkotmányos magyar minisztereim ugyanaznap történt kivégzéséről, még fel sem ocsúdott az iszonyatból, a kivégzett tábornok- társa le tudta írni ezt a két hetyke lírát. Görge Arthur, volt magyar hadvezér, a saját keze írás bizonysága szerint, három héttel az aradi gyásznap után fütyült arra a világra, amely októbe 6-ra évek múlva is visszaemlékezett, mint egy nagy-new-yorki újság, amely évek múlva is gyászeretben nyomatta ki október 6-i számának els oldalát. Görgey öt évig nem kapott és nem is kért rendszeres segélyt senkitől. 1854-ben azonban még folyamodott érte, dacára annak, hogy előzője nem egyszer úgy nyilatkozott, hogy ilyesmit sohasem fog megtenni. A császár azonnal beleegyezett, hogy havi száz forint kegydíjat kapjon, a évi 2000 ft. helyett, amennyit Görgey kért. Másfél év múllva azonban az összeget 2000 forintra emelték. Görgey emléke ma is él Magyarországon. Hegedüs Lóránt írt róla kedvező hangú színdarabot ami azonban kevésbbé sikerült munka és nem szerepel a műsorokon. Újabban Illyés Gyula, aki sokan ma a legnagyobb élő magyar költőknél tartanak, irt egy drámát, amelyben Kossuth Görgey Vetélkedése és összecsapása a főtéma. A dráma eíme: Fáklyaláng. 1952-ben került előszó színpadra és óriási sikert aratott úgy a főváros színpadra és óriási sikert aratott úgy a főváros színházakban, mint a vidéken. Illyé munkája sehol sem lehangoló hatású. A ház rendületlen szeretetére tanít és az érette foly szakadatlan küzdelemre. Megjegyzendő: Illyé nem kommunista és sohasem volt az. Görgey árulónak mutatja be és szerinte Kossuth legnagyobb hibája az volt, hogy sokáig nem ismert fel benne az árulót. Különösen az ifjúság lelkesedik Illyés drámájáért, amelyet — valószínűség jogosan — máris a magyar irodalom klassziku alkotásai közé iktattak. Helyesen ítélte-e meg Görgeyt, vagy nem, ez a történetírók dolga. Írása nyomán kiderül, hogy a magyar nép ma is Kossuthé. Írta: PAPP VARGA ÉVA londoni Otthon Könyvtár hozta piacra e kitöm magyar író remek munkáját. A magyar szabadságharc egy olyannagy per, amelynek csak a kezdeti dátumát ismerjük. A végét senki sem tudja naptár szerint pontosan Talán azért, mert még nincs vége ... Ki fedezte fel Kanadát? Eddig mindenki azt hitte, hogy Kanadát elsőnek a bristoli John Cabot fedezte fel 1479-ben. Az első települő azonban a francia Jacques Cartier volt, aki négyszáz évvel ezelőtt, 1534-ben a St Lawrence folyón óvatosan fölfelé evezve, megvetette a mai Quebec városának alapjait. Kanada franciákkal sűrűn lakott keleti része ma is erre a felfedezésre alapítja kiváltságos jogait, melyeket sikerült az angol befolyás ellenére mind a mai napigépségben tartani. 1933 novembere azonban váratlan történelmi lelettel gazdagította az ország múltjával foglalkozó tudományt és ennek alapján valószínűnek látszik, hogy Kanada első felfedezői nem franciák, hanem vikingek voltak. Manitoba központi vidékein ma is él vagy 50 ezer skandináv, nagyrészt izlandi. Noha ezek nagyrészt 40-60 évvel ezelőtt vándoroltak Kanadába Minnesota államból, már a számukkal is magukra vonták a figyelmet, hiszen ugyanannyi izlandi van eszerint Manitobában, mint magában Izland szigetén, amely 1930-ban ünnepelte ezeréves alkotmányát. A manitobai “újszlender”-ek az újkanadások közül legtöbbre vitték, saját iskoláik, kitanított értelmiségük, törvényhozási képviseletük van, úgyhogy mindenképen vezetőszerepre hivatott népfaj benyomását keltették eddig is. A Winnipeg-tó partján épült Sandy Hook kis izlandi telepen talált titokzatos ékírás megfejtése esetén még kedvezőbb megvilágításba kerül ez a szorgalmas nép, sőt Kanada lakosságának skandináv eredetű hányada. A tudósok ugyanis azt máris kétségkívül megállapították, hogy úgynevezett “runik” írást találtak a tóparti sziklatömbön, melynek egyik-másik szavát már meg is fejtették. Eszerint a Krisztus születése utáni 1362- ik esztendőben nemhogy felfedezték a Red River völgyét a vállalkozó szellemű vikingek, hanem megtelepedtek és “riki”-t, azaz államot is alapítottak. Amennyiben sikerül az időjárás behatásai következtében elmosódott ékírást pontosan kibetűzni, úgy talán több világot vethet a tudomány a minnesotai Kensingtonban még 1899-ben talált “runik” irás eredetére. A kensimgtoni lelet megfejtése ugyanis a következő: “Nyolc gót és 22 norvég Cinland (az Egyesült Államok keleti részének ősskandináv neve) feltárását célzó utunkról visszatérve tiz bajtársunkat vérbefagyva holtan találtuk. Ave Mária megmentett a pusztulástól. Ezen kőtől 14 napos távolságra indulunk. Az Ur 1362-ik évében.”