Amerikai Magyar Népszava, 1958. december (60. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-06 / 287. szám

2. OLDAL Second class mail privileges authorized at Cleveland, Ohio Published daily, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Ktadőhlvatal 305 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon: REgent 7-9370 53 Előfizetési árak — Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $20.00 — Félévre (half year) $11.00 Negyed évre (quarter year) $6.00 Más országokba (other countries) egy évre (one year) $25.001 félévre (half year) $13.00. BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Alliance, O., 766 E. Summit Street Bridgeport, Conn., 578 Bostwick Ave. Bethlehem, Pa., 703 E. 4th Street Buffalo, N. Y.. P. O. Box 152 Niagara Square Station Chicago 19, 111., 8341 Prairie Ave. Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. Garfield, N. J., 32 Division St. New Brunswick, N. J„ 98 French St. Perth Amboy, N. J., 403 Lawrie St. Philadelphia, Pa., 122 W. Loudon St. Trenton, N. J., 511 Genesee Street Canadian Head Office: BÉLA W. BAYER. Mgr. H\ College St., Toronto 2-B, Ont.. Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV 5-3775 FÁCÁNPECSENYE ÉS KAVIÁR Nikita Kruscsev meghívta a Kremlinbe a Moszk­vában tartózkodó Hubert Humphrey szenátort, aki Minnesotában többek között arról nevezetes, hogy fá­radhatatlan beszélő. Moszkvában azonban emberére akadt Nikitában, aki még rajta is túltett a fecsegési marathonban, amit Huberttel rendezett. Egyfolytában 8, azaz nyolc órán át tartott a diskurzus. Közben persze megéheztek és Nikita pazar lakomát csapott vendége tiszteletére. Folyt a vodka és a pezsgő és a tucatnyi fogás kö­zött fácánhús és kaviár is szerepelt. Közben Nikita megmagyarázta Hubertnek, hogy minden bajnak, nem­zetközi válságnak Amerika az oka. Helyesebben: Ame­rika “uralkodó körei” a méregkeverők. A kommunista forradalom befejezett tény Oroszországban és Kíná­­ban és ezen nem tudnak változtatni “a fránya kapita­listák.” Mi hát a megoldás? Amerika is térjen át a kom­munista rendszerre és akkor örök béke fog honolni a világon. Az a csekélység, hogy Amerika népének úgy kell a kommunizmus, mint a hideglelés, nem érdekli Ni­­kitát. A Kremlin urai mindig jobban tudták, hogy mi kell más népeknek, mint az érdekelt népek. A beke­belezett szomszéd országok és a vazallus államok bol­dogtalan polgárait sem kérdezték, hogy mit szólnak hozzá. Amikor azt kérdezték Nikitától, hogy a magyar forradalom azért tört ki, mert a magyar nép nem bírt magával a boldogságtól, Kruscsev kérdéssel felelt: — Little Rock négerei élvezik az amerikai egyen­lőséget? * Más szóval: mindenki tud valamit a másik szemére hányni. Azt a csekélységet, hogy Amerika népe és kor­mánya alkotmánytisztelő és őszintén hisz a demokrá­ciában, elfelejti említeni Nikita elvtárs, így aztán az ellentétek nem simulnak el Nyugat és Kelet között, mert a szovjet gondoskodik róla, hogy mindig legyen valami új izgalom és válság. Humphrey szenátor megmondotta a lakoma után: a szovjet komolyan gondolja a berlini nyugati zóna semlegesítését és a német kérdésnek saját szájaize sze­rint való rendezését. Adenauer kancellárnak van iga­za, amikor azt mondja: egységesen kell szembe néz­nünk a kommunista veszéllyel, mert csakis ez állíthatja meg a vörösök terjeszkedését Európában. A másik barrikád: a nyugati népek szabadságsze­­retete és a diktatúra minden fajtájától való irtózás. Mi nem akarjuk az oroszokra tukmálni saját életformán­kat. Hagyjanak hát békén bennünket a vörösök. SIR HUBERT WILKINS A kiváló sarkkutató, aki már 1931-ben megmon­dotta, hogy az Északi Sark bu­várhaj­óval is megköze­líthető a jég alatt, aki elsőnek repült át a sarkvidék f­el­ett, 70 éves korában meghalt egy massachusettsi kis hotelszobában. Sir Hubert Wilkins ajánlotta, hogy a légijáratok a sarkvidéken át közlekedjenek, mert így rövidebb idő alatt és gyorsabban érik el rendeltetési helyüket. Az ő bű­várhaj­ójának is Natilus volt a neve, mivel a ka­landkedvelő tudós nagy tisztelője volt Vernének, az élénk képzeletű francia írónak. 26 telet töltött a sark­vidéken, ahol jobban otthon érezte magát, mint a civi­lizált világban. Érdemei nagyok és maradandók és az emberiség meghatott tisztelettel áll ennek a rendkívüli egyéni­ségnek koporsója előtt. GARCIA TOKIÓBAN Amikor Philippine Garcia, a Fülöp szigetek elnö­ke megérkezett Tokióba, a japán császár és császárné személyesen fogadták a repülőtéren. Első eset, hogy a császár saját palotáján kívül fogad egy idegent, és az incidens jelzi, hogy Japán milyen fontosságot tulajdo­nít annak, hogy egykori ellenségét megbékítse és a ke­gyetlen megszállás emlékét feledtesse. Gazdaságilag a két ország természetes partnere egymásnak. Japán máris iparcikkekben fizeti a hábo­rús kárpótlást a Fülöp Szigeteknek, de azonkívül pia­cot remél ott, míg a Fülöp szigetek mezőgazdasági ter­mékkel, főleg cukorral tudnak fizetni. Jó érzés látni, hogy két egykori halálos ellenség miként lép a barát­ság útjára. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Ellenségek találkozója Nógrádi Gábor Münchenben a Hohenstaufen­strasse 12. számú házának kapuján, az idők vasfogától megrágott, elszínesedett réztábla porosodik. “Franz von Hoenecke tőzsdeibizományos. Második emelet”. Ebben semmi különleges sincsen. Hiszen eh­hez hasonló táblák tömege ta­lálható, mindenfelé ebben az ut­cában. Mégis az a két középko­rú, jól öltözött férfi, aki néhány héttel ezelőtt megállt a 12-es számú ház kapuja előtt, nagy érdeklődéssel vizsgálgatta, ezt a szokványos cégtáblát. A két férfi foglalkozására, megjelenésük után nem lehetett következtetni. Egy bizonyos, hogy mind a ket­ten angolok. Ez látszik az egész megjelenésükön. Miközben baktattak, felfelé a második emeleti irodába, nem sok szót váltottak. Az irodába lép­ve, átnyújtoták névjegyüket, a látogatásuk célja felől érdeklődő, titkár... asszonynak. A főnökkel akartak beszélni. A névjegy nem sokat mondott, a mindig kíváncsiskodó titkárnőnek. Két angol név és két londoni cím állott rajtuk, nyomtatva. Fog­lalkozásukról egy szó sem. A belső szobában, az Íróasztal mögött, egy őszü­lő halántékai katonás külsejű férfi ült. Mozdula­tai kimértek szögletesek, katonásak voltak. Azon­nal látszott, hogy életének jó részét, a hadsereg­nél töltötte. Mikor a névkártyákat meglátta, egy pillanatra minden tartózkodása eltűnt. Hirtelen mozdulattal tolta hátra székét, és korát megha­zudtoló fürgeséggel szaladt az ajtóhoz. A két hideg angollal hosszasan rázták egymás kezét. Pedig rém is olyan régen még ellenségek voltak. Még­hozzá halálosak. Abban az időben Franz von Hoene­ke Hitler generálisa volt. S ez a két kimért ur pedig az angol titkos­szolgálat két tisztje. De honnan a barátság? A második világháború közepén az angol tit­kos­szolgálat két tisztje, azt a megbízást kapta, hogy mindenáron szerezze meg, a francia partok védelmi berendezésének pontos leírását. A háború végső kimenetelét eldöntő invázió, megszervezé­séhez, volt erre szüksége a szövetséges haderők­nek. A francia partokon, ebben az időben fontos szerep jutott, Franz von Hoenecke generálisnak. Az ő feladata volt egy összefüggő védelmi beren­dezés építése az esetleges partraszállás elhárítá­sára. Annak ellenére, hogy a tábornok nem volt mér­nök-ember, neki osztoták ezt a feladatot, mivel több erődrendszer meszervezésével tüntette ki magát. A két angol tiszt, akiket egy viharos éj­jelen egy torpedórombolóról tettek partra, elha­tározta,, magától a tábornoktól fogják megsze­rezni a szükséges adatokat. A francia földalat­ti mozgalom vezetői, természetesen, tudtak a tisz­tek feladatáról. Ők segítették hozzá a hírszerző­ket, az első de egyben egyik legfontosabb lépés, megtételéhez. A partmenti kis­városban, ahol a tábornok és segítői tartózkodtak, részletes meg­figyelés alá vették,, azoknak minden mozdulatát, így hamarosan tisztában voltak szokásaikkal. Az erődrendszert építő vezérkar, a tábornok vil­lájában tartotta tanácskozásait. Itt nagy rajztáb­lák mellett végezték a pontos tervezést is. A két tiszt azt vette fejébe, hogy mindenáron behatol a villába és ha kell erőszakkal is, de megszerzi a kivánt iratokat. Jól tudták, hogy ha jelenlétük nem marad titokban a németek előtt, életükkel játszanak. Azt is tudták, ha akár távozásuk után is, felfedezik tettüket, akkor fél sikert értek csak el. Ugyanis ebben az esetben a németek tisztában vannak azzal, hogy az erődrendszer terve ismert a szövetségesek előtt. Ennek ellenére semmit sem tehetnek ellene, mivel a védelmi vonal, már majd­nem teljes egészében kiépült. Megváltoztatásá­hoz, pedig nem állt elég idő rendelkezésükre. így görbüljek meg... li­­enk­eméti Erns) Ismerősöm Rusnyáné, a Verdugo hegyeken túl lakik, hát ritkán látom. A napokban rám “drop­­polt”, s az öklét forgatva számolt be méltatlan­ságról, ami érte, és a szégyen­ről, amit soha ki nem fog he­verhetni. Ugyanis öt napot bör­tönben töltött. De majd meg­bánja az a gonosz, kérges-szívű, értelmetlen bíró, aki őt vasrács mögé hajította azzal a szamár indokolással, hogy kóstolja meg Rusnyáné is mi az, amikor az embernek elveszik a­ szabadsá­gát. A bíró szerint ugyanis Rusnyáné pontosan ebben volt bűnös. Elvette szomszédai szabadságát. Beleszólt az életükbe, terrorizálta az egész blokkot, leske­­lődött rájuk, egyikről beszélt a másiknak, csúnya pletykákat költött. “Így görbüljek meg, ha igaz”, mondotta Rus­nyáné, “Így görbüljek meg, ha valaha életemben pletykáztam. Mert pletyka az, ami igaz? — kér­dezem én. És felelek én: nem, soha! Őszinte asz­­szony vagyok, véka alá semmit nem rejtek, így ugratott be a bíró is. Azt mondta, ha mindent őszintén elmondok, meghallgat és megért. Hát nem értett meg. Azt mondta, rákényszerítettem a szomszédaimat, hogy gereblyézzék össze a fa­leveleket, hordják be idejében a kiürített szemét­­ládákat és mossák meg a gyerekeiket . . .” “Hát rákényszerítette őket?” kérdeztem. “Persze hogy”, mondta Rusnyáné. “Lusta né­pek ezek, otthagynák a faleveleket rothadni, meg a szemeteskannákat, míg fel nem ébrednek. Én meg nem hagyom azt a szép neighborhoodot le­­romtam, nem én! Reggel hat órakor, ahogy a sze­meteskocsi elhajtott, felvertem őket, hogy jöjje­nek, vigyék be a kannákat. Nem resteltem végig­járni az egész blokkot jobbra meg balra. Csak a javukat akartam. Akkor meg azt mondja az az esztelen bíró, hogy a szabadságuktól fosztottam meg őket. Hogy emberek azért élnek házakban, hogy úgy éljenek, ahogy ők akarnak. Ha! De­hogy! Mi köze a szabadságnak ahhoz, hogy a Mi­szisz Ogula ablakán bemászik a Miszter Roger, a Miszisz Bayer lakója ? Én megmondtam a Miszter Ogulának, tisztára jóságból, így görbüljek meg, ha pletykáztam valaha is, nem természetem, de rendnek kell lenni az én utcámban. Nem lehet a neighborhoodot lejáratni, nem amíg én élek! Hogy kékre verte a Miszter Ogula az Ogulánét? Hát igen sajnáltam, ajánlottam is neki kamilla teát a sebeire, és a köszönet az volt, hogy a fe­jemhez vágott egy tálat, tele főtt krumplival, még párolgóid­. Csináltam én ügyet ebből? Nem! Felhívtam a rendőrséget és panaszt tettem. Ezt is a szememre vetette az a félnéderes bíró. Hogy aszongya, tizenhét feljelentést tettem egy év alatt a szomszédaim ellen.” “Hát tett?” kérdeztem. “Persze hogy”, mondta Rusnyáné. “Valakinek kell a neighborhood jónevére vigyázni! Mért ri­kácsoljon a rádió tíz óra után, mint a veszett bá­nya? Mért parkolják idegen népek, akik vendé­gül mennek a szomszédaimhoz és nem átallanak még éjfél után is ott rontani a levegőt, mért par­koljanak az én házam elé? S minek engedném, hogy a kutyáik az én füvemen járkáljanak a macskáik meg az én háztetőmön?! Ha nem tud­nak egy macskát megnevelni arra, hogy a saját háza tetején promenádozzon, akkor a rendőrség kell, hogy megtanítsa móresre a macskát, mint a gazdáját! S még azt mondja, meri nekem monda­ni! az a félkelép bíró, hogy nem volt jogom víz­zel leönteni a Brownék lányát, aki az ablakom alatt csókol­ózott a postással. Igaz, hogy az ő ke­rítésükön belül csókolóztak, de ellenzem mégis az ilyet, mert erkölcstelenség, még ha el is voltak jegyezve. Valakinek csak kell vigyázni arra, hogy a blokkban ne legyen erkölcstelenség! Hát erre mondja, hogy terrorizálom a népeket az utcában, meg hogy a szabadságuktól fosztom meg őket! Én! Aki csak a javukat akarom. Ezért csukott le engem öt napra! Hogy aszonygya, vegyem be a saját medicináimat, veszítsem el a szabadságomat, hogy lássam meg mi az. Ajjaj, szégyelek haza­menni a blokkomba! Azok most úgy kárörülnek biztosan, hogy a szemük kidülled bele. És meg kellett ígérnem, hogy nem “üldözök” többé sen­kit, hogy nem pletykálok, (igy görbüljek meg, ha valaha életemben egy pletykaszó kijött a szá­mon!) hogy meg se nyekkenek, ha bárki be- meg kimászik bárkinek az ablakán, meg hogy nem né­zek a gyerekek füle mögé és nem kényszerítem az anyjukat, hogy mossa meg őket. Ezt mind meg kellett fogadnom annak a félsütetű bírónak, hogy a villám hasitsa cakkosra! Még azt is rám ol­vasta, hogy nem volt jogom kifogásolni a Wil­­liamsné meztelen vállait amikor kint kapált a kertben, meg hogy minek mondtam, hogy sző­rös lábbal nem muszáj rövid nadrágban ácsorogni kerítés előtt és rontani a blokk hírnevét. Hát sző­rös a lába, na! Meg hát California ide, meg oda, hiába van meleg, nem muszáj pucér vállakkal ka­pálni. A mi falunkban is meleg volt, ott is ka­páltak, de rekliben, mert tudták mi a jó erkölcs, meg a becsület. Ez a Williamsné juttatott töm­lőébe, ez a Williamsné ment házról-házra, és gyűj­tötte össze a feljelentéshez a többi szomszéd alá­írását. Mind odakanyarították a nevüket a há­látlan disznók, láttam a tulajdon szememmel. Megmutatta a biró. Hát ezt kaptam a jóságom­ért .. . Meg hogy én terrorizálom őket! Na de az a biró is meg fogja bánni, hogy csúffá tett en­gem! Itt van nekem a teljes neve, címe. Nem tu­­ ­rta: KECSKEMÉTI ERZSI dóm, ki a fene választotta be, de így görbüljek meg, ha valaha is szava­zni fogok rá. Sőt, gon­dom lesz arra, hogy a mi utcánkból senki rá ne szavazzon! Kényszeríteni fogom az összes szom­szédaimat, hogy abcugolják, mint a vöcsök.” “Hát nem megígérte a bírónak, Rusnyáné, hogy nem terrorizálja többé a szomszédait?” “Persze, hogy”, mondotta Rusnyáné, “de így görbüljek meg, ha betartom.” Azzal megindult az ajtó felé, és ha hiszik, ha nem, ámulatomra, mert soha eddig még nem vet­tem észre, Rusnyáné görbébb volt egy “s”-betű­­vel párosodott kérdőjelnél . . . TOLLAS TIBORHOZ Tollad a torkán tartsad a gonosznak, Szépszavad éle, halála a rossznak, Mert az igazság áthat a záron, Omlik a börtön s korhad a sárom, Szálljon a versed messze hazába, Városi házhoz, hegyre, tanyára. Éji sötétben lássa a népünk: Távoli sorsban is ővele élünk. S lássa a Szovjet, a Moszkva-cselédek. Porba tiporva a sztálini méreg S holt anyagok közt győztes a lélek. Győztes lélek, az isteni szikra S szállhat a sputnik az égre le-föl. Egyszer a bálvány örökre ledől. Egy előfizető olvasó Írta: NÓGRÁDI GÁBOR Hosszasan latolgatták az eshetőségeket. Végül is a fél sikeres megoldást választották, mivel min­den más terv kivitelezése lehetetlen volt. A meg­valósítást a francia földalatti mozgalom né­hány elszánt harcosa is segítete. A német vezérkar szokása az volt, hogy este sötétedés után, gyűlt össze tanácskozásra. Ebben az időben, a villában, a magasrangú tiszteken kí­­vül csupán néhány őrség tartózkodott. A két an­gol tiszt, német tiszti egyenruhában, mint a fran­ciaországi német haderők parancsnokságának fu­tárjai jutottak a házba. S közben a francia föld­alatti mozgalom harcosai az őrséget fegyverez­ték le. Néhány perc leforgása alatt máris a ta­nácskozó teremben voltak. A meglepett tisztektől fegyvervégen ragadták el a szükséges iratokat. Tíz perc alatt mindennel kész voltak. Hogy az ül­döztetést megakadályozzák, a generálist maguk­kal vitték. Közölték, hogy amennyiben bárki is fél óra leforgása előtt riadóztatná a német egysé­geket üldözésükre, úgy a német tábornokot, ki­­végzik. Hoeneeket a biztonság kedvéért egy hétig tar­tották fogva, míg az iratok az illetékes helyre ju­tottak. Ez alatt az idő alatt, barátkozott össze a három férfi. Ellenségek voltak, de azontúl embe­rek. Mindhárman, az angolok is, foglyai egy ház­nak. S mit csináltak? Beszélgettek. Minden szó­ba került, még a család is. S mikor elváltak, meg­fogadták, a háború után találkoznak. A német generálisra nem sok siker várt azután. A vezérkar az ő ügyetlenségének tulajdonította az iratok elvesztését. Leváltották, sülyesztőbe tették. De mint ahogy később kiderült, szerencsé­je volt. A francia ellenállók ugyanis utódját, az invázió megindulásának napjaiban kivégezték, azaz autóját, dinamittal levegőbe repítették. Hoenecke most tőzsde­bizományos. A két angol közül az egyik biztosítási ügynök, a másik repü­lőgépgyári munkás. De mindhárman szavukat állták. Találkoztak. Méhcsalád mint vándordoktor Évekkel ezelőtt beszéltek róla, hogy a méhmé­­reg milyen kitűnő reuma elleni gyógyszer. A maga idejében érdekes tudományos felfedezés azóta bevonult a gyógyszergyártásba is és m­a már akármelyik gyógyszertárban vásárolhatunk méh­­­méregből készült reuma elleni gyógyszert. Van­nak azonban, akik azt hiszik, hogy a természetes gyógymód többet és minden mesterségesen előál­lított gyógyszernél; ezek azután ma is inkább a fájdalmas méhcsípést választják reumájuk gyó­gyitalára. Egy Story nevű méhész az angol la­pokban rövid hirdetést tett közé. A hirdetés sze­rint Mr. Story a birtokában lévő méhcsaládokkal együtt levelezőlap-hívásra házhoz megy reumás betegek gyógykezelésére. A “gyógykezelés” aztán abból áll, hogy a magával vitt­ vándorkaptár mé­­heivel megcsípeti a reumás beteget. Aszerint, hogy a reuma milyen fokú, Mr. Story kevesebb vagy több mehet szabadít rá a betegre. Az apró orvosok azután gondosan elvégzik a gyógyszer adagolását. Mr. Story minden egyes kiszállásért szolid polgári díjazást szed ;a tulajdonképpeni orvosok, maguk a méhek pedig mézben kapják meg gazdájuktól az orvosi tiszteletdíjat. Mr. Sto­ry mérheinek meglehetősen kiterjedt pácientúrá­­ja van, mert a különös hirdetésre a reumások szá­zai figyeltek fel. Az angol orvosok pedig törhetik a fejüket azon, hogy a furcsa gyógykezelési mód kuruzslásnak minősíthető-e vagy nem. Arra ugyanis még az angol törvénykönyv paragrafu­sai között is nehéz példát találni, hogy valaki pénzért meg ne csipelhesse magát méhekkel, ha így látja jónak. Arany a növényekben Két svéd tudós megállapította, hogy némelyik trópusi növényben nagyon kis mennyiségben ara­nyat lehet találni. A növényekben talált arany olyan csekély, hogy a gyakorlatban szó sem le­het a kitermeléséről. A felfedezésnek azonban mégis van gyakorlati jelentősége. A két tudós ugyanis azt is megállapította, hogy aranyat leg­többször azokban a növényekben lehet találni, amelyek nagyobb arany tartalmú talajon élnek, a növényekből kimutatott arany tehát útmutatóul szolgál a föld alatt rejtőzködői arany ércek fel­kutatásában is.

Next