Amerikai Magyar Népszava, 1959. október (61. évfolyam, 231-255. szám)
1959-10-01 / 231. szám
OLDAL **cr>nd class mall privileges authorized at Cleveland, Ohio Published dally, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1738 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS ÄtHtorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal »08 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon: REeent 7-9370 Előfizetési árak Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $20.00 — Félévre (half year) $11.00 Negyed évre (quarter year) $6.00 Mas országokba (other countries) egy évre (one year) $29.M| félévre (half year) $13.00. BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK »rldeeport, Conn.. 578 Bostwlck Ave. Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. Sethlehem, Pa„ 703 E. 4th Street Garfield, N. J„ 32 Division St. Buffalo, N. Y.. P. O. Box 152 New Brunswick, N. J., 98 French St. Niagara Square Staten Perth Amboy, N. J., 403 Lawrie St. Chicago IB m . 8341 Prairie Ave. PHILADELPHIA, 122 W. Loudon St uiiance. O., 7«e K. Summit Street Trenton, N. J., 511 Genesee Street „ , Canadian Head Office: EÍLA W. BAYER, Mgr. «1 College St., Toronto 2-B, Ont., Canada. Tel. WA 4-3905. Lakást AV 8-3775 ÁBRÁND ÉS VALÓSÁG Herter amerikai külügyminiszter az Egyesült Nemzetek Szervezete előtt kifejtette álláspontját a Kruscsev féle leszerelés kérdésében. A szovjet diktátor javaslatának lényege ez a mondat volt: “Őszintén akarjuk a leszerelést ellenőrzés mellett, de határozottan ellenzünk minden ellenőrzést leszerelés nélkül.” Ez a homályosan megfogalmazott kijelentés arra céloz, hogy a Szovjetunió hajlandó az Egyesült Államokkal egyidejűleg leszerelni, de ezen túlmenően semmiféle bepillantást nem enged a szovjet tervek laboratóriumába. Más szóval: szüntesse be mindkét fél az atombombák gyártását, fegyverzetét csökkentse a minimumra és amikor mindkét fél csupaszra vetkőzött, mehet a játék tovább. Az amerikai külügyminiszter e tervvel kapcsolatban helyesen mutatott rá arra, hogy a leszerelésnek nemcsak fizikai, hanem ideológiai síkon is meg kell történnie. Nemcsak atombombákkal és tankokkal lehet harcolni, hanem husángokkal és kövekkel is. A leszerelés puszta ténye nem jelenti egyben azt is, hogy a világbéke megőrzésének problémáját megoldottuk. A szovjet misztifikáció évek óta fortyog az orosz politika boszorkánykonyhájában. Mindenki tudja, hogy a szovjet leszerelési vágya nem őszinte. Kitűnt ez akkor is, amikor a kommunista világsajtó nagy garral adta tudtul, hogy Magyarországról ennyi meg ennyi szovjet haderőt kivontak. A magyar forradalom idején már valóban csökkentett létszámú hadsereg tartózkodott az ország területén. De négy nap elég volt ahhoz, hogy az egész szovjet hadigépezet a védtelen magyar földre zúduljon és vérbefojtsa a szabadságharcot. A kommunisták nagy mesterei az álcázásnak. Ha minden hadirepülőgépüket megsemmisítenék, az atombombákat kereskedelmi repülőgépeken szállítanák, békegalambnak álcázott csomagokban. Az igazi leszerelés nem csupán a fegyverek megsemmisítését jelenti. A cél: a béke fenntartása és a nyugati világ azt szeretné, ha a “teljes” lefegyverzés szivárványa ragyogna a világ felett. A szovjet a fegyverzet csökkentésével, vagy az általa óhajtott leszereléssel nem szüntetné be a hidegháborút, nem szabadítaná fel a leigázott népeket, nem hagyná abba a világ bolsevizálása érdekében folytatott propagandahadjáratát. Az ilyen leszerelés messze van attól az ábrándtól, amely a világ népeit eltölti és csak a rideg valóság sáros talaján mozog. " ZSAROLÁS Megemlékeztünk róla, hogy a képviselőház Amerika ellenes tevékenységet kutató bizottság leleplezte a vasfüggöny mögötti országok zsarolási hadjáratát, melyet saját szegénysorsú polgáraik ellen folytatnak. A csehek, románok, oroszok, lengyelek és magyarok tízezerszámra kapják az amerikai szeretetcsomagokat. Ó hazai hozzátartozóiknak küldik e csomagokat amerikai rokonaik. Mint a bizottság megállapította, évente tizenötmillió dollárt zsebelnek be a vörös kormányok amerikai képviselői a használt holmikra kivetett vámok révén. Sok amerikai, azonkívül, hogy csomagot küld, itt fizeti ki a magas vámokat, hogy ettől megkímélje a vasfüggöny mögötti szegény rokont, így jutnak a kommunisták dollárhoz. Ezt az eljárást annak idején a NN előtt is megbélyegezték. Kanadában is tiltakozott a sajtó, mert ott évi 25 millió kanadai dollárt facsarnak ki “vám” címén a kanadai csomagküldőktől az elvtársak. UN HADSEREG Tekintet nélkül arra, hogy miféle megállapodás történt Eisenhower és Kruscsev között, a két nagyhatalom, ha kerülni akarja az új világháborút, nem tehet okosabbat, mint hogy a MN égisze alatt álló nemzetközi hadseregre bízza a béke fenntartását. Egy dologban volt igaza a szovjet diktátornak: esztelenség billiókat költeni fegyverekre, melyek pár év alatt elavulnak és aztán a körbe-körbe elölről kezdődik. De Eisenhower már korábban megmondotta, hogy a fegyverkezésbe ölt billiókkal az elmaradt népeket segíthetnék talpra állítani, életszínvonalukat emelni. Ha lassan is, de talán mégis megbarátkoznak majd a NN nemzetközi hadseregének gondolatával az oroszok. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA "HA AKAROM, EGYSZERŰ..." Gábor Emil A szovjet és szovjetizált országokban van sztrájkjog — mondotta Kruscsev —, de munkások mégsem sztrájkolnak, mert meg vannak elégedve mukkabérükkel, munkaviszonyaikkal, mindennel. Egyszerű, mint egy puskalövés . . . Igazán ilyen egyszerű? Nyer. Itt, a szabad emberek világában, nem ilyen egyszerű. Nagyobb sztrájk messzeható következmények egész régióját hozza mozgásba. Az emberek elgondolkoznak," csodálkoznak: ime, egy nagy sztrájk, amilyen a mostani acélipari sztrájk, a törvények, vagyis a népakaratnak engedélyével folyik, az államhatalom nem tiltja meg, holott érzékenyen károsít milliókat, akik a törvény védelmére igényt tarthatnak. Károsodik a hatalmas automobilipar és károsodik a kis fűszeres, aki hetekre, hónapokra elveszti vevőit a gyár közelében levő üzletében. Hát ha ilyen káros a sztrájk, miért tűrik meg? Azért, Mr. Kruscsev, mert egy szabad országban a munkás nem lehet félig szabad, félig nem szabad. Ha szabadságában áll a munkát megtagadni, nem lehet azért megbüntetni, mert megtagadta a munkát, ha azért nem kínáltak neki anynyi jutalmat, amennyit méltányosnak és igazságosnak tart. Ugyanúgy tesz, mint a gyümölcskereskedő, aki az almáját inkább hazaviszi, mintsem potom áron vesztegetné. “Aki szabadságával él, viselje a következményeket ; a sztrájkoló, ha kifogy a pénztartaléka, éhezzen”. Helyes nézet? Emlékszünk, nemrég, a 30-as években Ukrajnában, ez a nézet uralkodott. Nem, rosszul fejeztük ki magunkat, nem Ukrajnában, hanem a Kremlben uralkodott ez a nézet. Itt minálunk más nézet uralkodik. Több okot találunk arra, hogy a szükségbe jutott sztrájkoló munkás ne haljon éhen. Először: Senkit sem hagyunk éhenhalni, még éhségsztrájkolókat sem. Másodszor: Ha törvény útján megengedtük, hogy sztrájkoljon, ezzel tulajdonképen vállaltuk a felelősséget, hogy a sztrájkba — szabadságjogának gyakorlásába — nem fog belepusztulni. Harmadszor: Ha a szükségbe jutott sztrájkolót kitennék a pusztulás veszélyének, ezzel megvonnék tőle a jogot, amelyet törvény útján neki adtunk. Negyedszer: Ha a közvélemény és az államhatalom a szükségbe jutott sztrájkolónak azt mondaná: “Te akartad így, hát magadra vess!” — ezzel a magatartással gyengítenék a munkásság pozícióját és erősítenék a munkaadók pozícióját a harcban, mert hiszen tudvalevő, hogy, például, U. írta: GÁBOR EMIL S. Steelnek tartalékja tovább nyúlik, mint Mike és Johnny tartalékja, beleértve az asszony titkon spórolt dollárocskáit is. Mindezekből az elgondolásokból folyik, hogy sztrájk következtében keresetüktől elesett munkásoknak — és családjaiknak — segélyezése adópénzekből nem is olyan képtelenség, mint némelyeknek talán első tekintetre tetszik. A sztrájk — harc. De aki harcban harcképtelenné válik, arra nem mint harcosra tekinünk, hanem mint bajba jutott emberre. Ezért New York államban már törvénybe hozták, hogy ha egy sztrájk hét hétnél tovább tart, munkanélküli segélyt kell folyósítani rászorulóknak, és Ohio államban is felmerült a terv, hogy az állami törvényhozást rendkívüli ülésszakra kellene egybehívni, hogy hasonló törvényt hozzon. Szükségbe jutott sztrájkolók segélyezése — sokáig elhúzódó sztrájk esetében — általános nemzetgazdasági érdeket is előmozdítana, amennyiben a kiéheztetési taktika kiküszöbölése közelebb hozná a harcban álló felek megegyezését, tehát megrövidítené a sztrájkot, melynek sok millió kívülálló károsultja van. Lám, ilyen sokrétű prblémákat vet fel négy nagyobb sztrájk. Boldogok a diktátorok és a börtönigazgatók, akiknek efféle problémákkal nem kell vesződniük. MINŐSÉGMENNYISÉG Machán Tibor A körülöttünk kavargó események rengetegéből napról napra alig tudjuk kihámozni a lényeget. A politikai, bűnügyi, nevelésügyi, termelési, közigazgatási és szociális kérdésekben mindenkinek van valami mondanivalója, de senki sem látja az igazi kivezető utat. Nem lehetünk eléggé tárgyilagosak és eléggé bölcsek, hogy biztosan léphetnénk bármilyen nézet útjára, még akkor sem, ha fel volnánk mentve minden olyan megkötöttségtől, amely a civilizált ember számára kötelező. Mondjuk így: Ha nem kellene tekintettel lennünk arra, hogy egy jóbarátunk érdekébe vág, vagy egy rokonunkat károsítja meg, ha valamely nézetünket keresztül tudnánk vinni, még akkor sem lehetne elgondolásainkat megalkuvás nélkül megvalósítani. Egyszerűen azért, mert civilizált társadalom tagjai vagyunk. Sok mindenfelé kell tekinteni, mielőtt valamit kategorikusan kijelentünk. Itt van mindjárt az egyik örök probléma. A nagyság és növekedés. Növekedés népességben, ipari kapacitásban, a házak magasságában és az intézmények terjedelmében. Az egyik napon azt halljuk, hogy a kérdés “jó ismerője” szerint X vagy Y intézményünk örvendetesen fejlődik és újabb épületekkel bővül. Másnap egy még “jobb ismerője” kijelenti, hogy nem a terjeszkedésre van szükség, hanem a minőség emelésére. Gyermekeinket testileg mind nagyobbak lesznek, de a hat láb magas fiatalok szellemileg “bébik”. Úgy érzem, itt van sok baj lényege. A minőség rovására megy a mennyiség. Ez nem az iparra vonatkozik vagy a kereskedelemre. Az emberre csupán és az ember javát szolgáló intézményekre. A tanításra, az egészségápolásra, az étkezésre és italozásra. A családra és a népességre. Vájjon mit érünk azzal, ha sikerül a nép lélekszámát 200 millió fölé emelni, de ezzel arányosan vagy aránytalanul megsokasodnak a bűnözők, elmebetegek, ingyenélők, munkakerülők, a társadalom élősdijei? Mit érünk azzal, ha iskoláink falait szétfeszíti a gyermektömeg, ha nem tudjuk tanítókkal ellátni őket? Mennyivel jutunk előbbre, ha boldog, boldogtalanból tanítót csináltunk gyorstalpaló tanfolyamokon és ezek tudása nem üti meg a kellő mértéket, nem is szólva arról, hogy a gyermekek oktatására morális szempontokból sem alkalmasak . Mi haszna az életvédelemnek abból, ha ezrével, tízezrével építjük a sportpályákat és azokon csak néhány fanatikus sportot, de az egykor közmondásos amerikai sportszellem, kedvtelésre űzött sportok területéről a profi mutatványok világába tévedt ? Vagy mit ér a rengeteg uszoda, ha minden nyáron a vízbefulladtak ezrei bizonyítják, hogy százalékosan még mindig távol állunk attól, hogy megnyugtató legyen a vízi biztonsági helyzet ? Az országutakon a figyelmeztető táblák már olyan tömegben sorakoznak, hogy az autós nem ér rá az utat nézni, mert szeme állandóan a meglévő vagy nem lévő táblákat keresi. Sok lúd disznót győz, mondja a közmondás és ennek az ellenkezője is igaz. Sok műveletlen ember nem ér fel egy tudóssal. De még veszedelmesebb a felszínesen műveltnek látszó félművest. A legutóbbi időkben több oldalról elhangzott megjegyzésekkel arra hívják fel figyelmünket a szakemberek, hogy több alaposságra, több odaadásra és elmélyedésre van szükségünk a tudományok és ismeretek elsajátításában és nem a nagyobb számokra. A minőségnek szolgálatába kell állítani a mennyiséget. Nem a minőséget kell leszállítani a minőség rovására. Azzal a tiszteletreméltó gondolattal alakult ki a középiskolai oktatás, hogy mindenki megkapja az alapműveltséget és lehetőleg minden polgár végezzen “secondary schoolt.” Ennek előfeltétele azonban, hogy a követelmények is olyan színvonalúak legyenek, hogy a tanulóknak nagyobb százaléka tudjon megfelelni a követelményeknek és kisebb százaléka bukjon csak meg. Ma már az a törekvés, hogy szigorítsuk a követelményeket, mert különben lemaradunk a nemzetközi tudományi versenyben. Ugyanúgy állunk a jellemneveléssel is. Az az írta: MACHÁN TIBOR alapvető szempont, hogy “mit mond a törvény,” nem lehet az emberi jellemnevelés egyetlen és kizárólagos elve és irányítója. Tudjuk jól, hogy minden társadalomnak vannak íratlan törvényei is. Ezeket tanítják a különböző vallások és a népek egyszerű gyermekeinek, a föld népének vannak erkölcsi szokásai és törvényei, amelyek nem szerepelnek semmiféle törvénykönyvben. A civilizáció szédítő sebességgel repít bennünket az anyagi haladás útján és sem időnk, sem türelmünk nem marad arra, hogyezeket az íratlan törvényeket ápolgassuk. Felsorolni ezeket lehetetlen, de mindannyian tudjuk jól, hogy az államok és országok törvényei sok mindent nem fektetnek le, amit egy kutárlénynek szem előtt kell tartania. Ezeket tanították nekünk azok a testületek, amelyeket általánosan kiszorít életünkből a TV korszaka, amikor már nem járunk társaságba, cserkészösszejövetelre, clubba, kaszinóba vagy más olyan helyre, ahol a törvényeken túl “kódexek” szabályozták az emberi magatartást és gondoskodtak arról, hogy a minőség elsőrangú helyet kapjon az életformában. Ilyen helyekre manapság már csak nagyon kevesen járhatnak. A munkahely és az otthon között oszlik meg életünk. Gyermekeink pedig az otthon mellett csak az iskolában kapnak útra valót. Ez azonban bevallottan csak a tárgyi ismeretek oktatására szorítkozik. Az iskola feladata a tanítás és nem a nevelés. Ezt mondják az illetékesek. A szülőre maradna a nevelés, ha erre volna ideje. Ha nincs, akkor nem törődik a gyerek nevelésével. Ha van, akkor vagy szeretgeti, becézi csemetéjét, vagy él a kezekkel róla. Ügyeibe bele ne avatkozzék, mert abból baja lehet. Sokan a gyermek zülléséért a szülői szeretet hiányát okolják. A szeretetsokfélekép nyilatkozik meg. Gyakran egy jó időben adott pofonban. Annak a newyorki 16 éves fiúnak, aki agyonlőtte barátját, az anyja bizonyosan szintén szerette fiát. Mert kijelentette, hogy a fiatal gyilkos típusa volt a “Mama kedvencének.” A szeretetben tehát nem volt hiány. Mennyiségileg. De úgy látszik, hogy a minőség még a szülői szeretetben is fontosabb a mennyiségnél. EGY NÉMET DIÁK . Apám a hivatalos jelentés szerint itt esett el Franciaországban, a partizánok ölték meg, nem tudom, hogy hol van a sírja. Anyám negyvennégyben városunknak bombázása során vesztette el életét. Árva vagyok. Nem helytelen ez a meghatározás, mert egy nagy családnak, a szociáldmokrata pártnak vagyok a gyermeke. Az vett védelembe, az nevel fel, iskoláztatott, hogy itt vagyok azt is a pártnak köszönhetem. Mindezt egy huszonegy éves német diák mondja, aki most a Otobus I*»*« Sorbone kémiai fakultásának hallgatója. Vizsgálom arcát, tekintetét, mimikáját, szeretném a szavai mögött meghúzódó érzéseit is megismerni. Vájjon mi van a lelke mélyén? Gyűlölet, megbékélés vagy az apák bűneiért kiérdemelt szégyenbélyeg viselésére való hajlandóság? Ez már harmadik este, amit vele töltök, örömmel állapítom meg. Kurt Würzberg, a kölni idiák, akinek az apja talán nem volt Hitlerhíve, de annak lett áldozata, tudja, hogy az őrült szobafestő, aki le akarta gázolni a világot, népeket irtott ki, nem egyedül felelős őrületéért, hiszen kevés kivétellel a német nép egészében vonult zászlója alá. Faggatom. Kérdéseimre készségesen felel. — Mi a mai ifjúság, szabad emberséges életet akarunk élni, minden népnek az élethez való jogát tisztelettel elismerni. A faji őrületnek, a germán elsőbbrendüségnek hitét elvetettük, arra törekszünk, hogy homlokunkról a szégyenbélyeget letöröljük. Az ifjúság többsége helyesli Adenauer irányvonalát, de egy kérdésben vétót emel. Nem akarunk katonák lenni. Miért nem? — Vétónknak egyszerű, logikus a magyarázata. A felállítandó hadsereg tömegeit mi, az ifjúság szolgáltatnánk, de a vezérkar és tisztikar a hitleri éra ezredeseiből és tábornokaiból került ki. Az ifjúság tudja, hogy egy ilyen hadsereg nem védő, de támadó lenne. Kurt Würzberg súlyos, megoldhatatlannak látszó problémát érint. Nem akarok vele vitába szállni, nem akarom antimilitarista hitét se megtörni, hiszen lelkem mélyén csak helyeslem azt, tehát szótlanul hallgatom. Hallgatásomat helytelenül értelmezi a nagy problémát hirtelen elejti, egyszerre újra magáról beszél. — Szeretném apám sírját megtalálni. — Ha a partizánok ölték meg, sajnos emberséges szándéka majdnem lehetetlen! Kurt Würzberg most tekintetét rám veti, melynek világossága, mintha elborulna. — A partizánok ölték meg, mondja nagyon halkan. Beszélgetésünk során nem gyávaságból hallgattam el, hogy én is partizán voltam, de amikor egyedül vágtam neki a csöndes éjszakának, magamra döbbentem. “A partizánok ölték meg . . .” Szobámban ideges mozdulattal kerestem a vit- írta: GYOMAI IMRE (Paris.) lánykapcsolót. Igyekszem másra gondolni. Fáradtan csukom le szempillámat. Félálomban Kurt Würzberggel vitázom . . . — A partizánok ölték meg, másodszor egész halkan mondott, én mégis úgy éreztem, hogy hangod vádaskodó gyanúval telt. Kurt Würzberg én is is partizán voltam, de az apádat nem én öltem meg. Vedd tudomásul, habár módomban volt partizánjaimmal egyszer negyven német katonát fogtunk el, miután fegyverüket eldobták, megmentettem életüket, mert embereimnek megtiltottam, hogy hozzájuk nyúljanak. Puskagolyó helyett, amit talán megérdemeltek volna, kenyeret adattam nekik. GÁLÁNS DIKTÁTOR Robespierre, a francia rémuralom rettenetes diktátora, nagyon előzékeny volt hölgyekkel szemben. Egyszer egy szép hölggyel sétált a Boulevardon és ez nagyon megbámulta az egyik palotát. — Szeretné, ha ez a ház az öné lenne? — kérdezte az udvarias zsarnok. — Hogyne! — felette mosolyogva a szép hölgy. — Az öné lesz! — szólt határozott hangon Robespierre. Azonnal elment a jóléti bizottságba, elfogatási parancsot állíttatott ki a palota tulajdonosa ellen, akit azzal vádolt, hogy a köztársaság ellensége. A forradalmi törvényszék, amely Robespierre vak eszköze volt, halálra ítélte a szegény embert és a kivégeztetés után elkobozhatta birtokait. Most már könnyűszerrel hatalmába kerítette Robespierre a házat,melyet aztán hölgyének ajándékozott.