Amerikai Magyar Népszava, 1959. október (61. évfolyam, 231-255. szám)

1959-10-09 / 238. szám

2. OLDAL Bacond class mall privileges authorized at Cleveland, Ohio Published dally, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1738 KAST 22nd STREET. CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS ■dltorlel and Circulation Office — Szerkesztőség­­e Kiadóhivatal *08 KAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon: REcent 7-9370 Precietis! Arak — Subscription rates United States of America and Canada . Egy évre (one year) $20.00 — Félévre (half year) $11.00 Negyed évre (quarter year) $6.00 «•a országokba (other countries) egy évre (one year) $25.0l félévre (half year) $13:00. BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK iridgeport. Conn., 578 Bostwlck Ave. Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Avs. Bethlehem, Pa., 703 E. 4th Street Garfield, N. J.. 32 Diviaion St. Buffalo. N. Y„ P. O. Box 152 New Brunswick, N. J.. 98 French St Niagara Square Station Perth Amboy, N. J.. 403 Lawrle St. Chicago IB. III.. 8341 Prairie Ave. PHILADELPHIA, 122 W. Loudon Si Alliance, o., 70b i,. Summit Street Trenton, N. J.. 511 Genesee Street Canadian Head Office: fii LA W. BAYER, Mgr. 471 College fit.. Toronto 2-R. Ont., Canada Tel. WA 4-3905. Lakáé: KV 8-3775 RENDET TEREMTENI Két new yorki rendőr megpróbált szép szóval fel­oszlatni egy fiatalkorúakból álló bandát az utcán. Ami­kor oszlásra szólította fel a suhancokat, azok vissza­feleseltek: — Nem megyünk. Ha nem tetszik, tegyenek róla. A rendőrök erre letartóztatták a nagyszájút, aki lecövekelte magát, hogy nem megy a rendőrökkel. Amikor elkapták a karját, húsz másik suhanc kövek­kel, botokkal, késsel támadt a rendőrökre. Segítség ér­kezett, így sikerült csak a rendőröket megmenteni at­tól, hogy komolyabb kárt ne tegyenek bennük. Végre sikerült rácsok mögé tenni a két nagyreményű cseme­tét. Jó szüleik, akik amíg az utcán csatangoltak a fiaik, édes-keveset törődtek velük, most sietve megjelentek a rendőrbíróság előtt. A szokásos jajveszékelés közben hangoztatták, hogy milyen áldott jó gyerekek a késelő, kődobáló, verekedő kölykök, akik “a légynek sem ár­tanak, de a durva rendőrök kihozták őket a sodrukból”. A bíró pénzbírsággal sújtotta a kedves szülőket, a rendőrök pedig utasítást kaptak, hogy éppen olyan el­nézés nélkül bánjanak az elvadult utcagyerekekkel, mint a felnőtt rendbontókkal. A nagytakarítási hullám eredményeképpen eddig 425 fiút tartóztattak le. Ezek különféle utcai gangek­­nek voltak a tagjai, vagy vezetői. Hasonló eréllyel kellene rendet teremteni Los An­geles, Chicago és más nagyvárosok utcáin is. És ugyan­így kellene megbírságolni a kedves szülőket, akik világ­ra hozzák a gyerekeket, de nevelésükkel nem törődnek. UTAZÁS A HOLD KÖRÜL A szovjet 614 fontos rakétája nemcsak a föld, de a hold körül is kering és — mint az oroszok jelentik — rádióhullámok révén telefotót küld vissza a földre a hold eddig ismeretlen fe­lszínéről. 150,000 mérföldnyire a földtől tisztább, jobb ké­pet készítenek majd a “repülő laboratórium”-nak ne­vezett orosz gömb segítségével a holdról. Ez csupán a kezdet. A szovjet célja afele lebegő állomásokat léte­síteni a világűrben. Ezekről az állomásokról folytat­nák útjukat a világűrhajósok, akiknek légi járművei, miután kikerültek a föld vonzköréből, ellentállás nél­kül és aránylag kis hajtóerővel tudnak majd közleked­ni egyik bolygóról a másikra. A nagy tekintélynek örvendő szovjet tudósok azt gyanítják, hogy a Mars két holdja nem kozmikus ere­detű, de azokat értelmes lények helyezték el az égbol­ton. Valószínű, hogy amikor a Mars légköre megszűnő­ben volt, ezek a teremtmények így mentették át faj­tájukat a bolygóról a mesterséges égitestekre. Nem kétséges, hogy sok meglepetés, kaland várja az űrhajósokat a világűrben. Ha majd Amerika is utol­éri a szovjet rakéta-kutatást, a vetélkedés csak a fejlő­dés javát fogja szolgálni. Inkább a világűrben, mint a földön folytassák a versengést. PROF. MRS. ROOSEVELT Mrs. Eleanor Roosevelt 75 éves. A hatalmas tudás­sal felvértezett idős hölgy — Franklin D. Roosevelt, a második világháború elnökének özvegye —, ebben az évben a Brandeis egyetem professzoraként előadáso­kat tart az intézetben a nemzetközi szervezetekről és törvényekről. A Brandeis egyetem vezetősége és diákjai szeren­csés helyzetben vannak. Mrs. Roosevelt alaposan kép­zett tudósa a nemzetközi kérdéseknek és tanítványai nagy hasznát látják majd előadásainak. De prof. Mrs. Roosevelt ezenkívül a közjólét emelésének egyik fá­radhatatlan harcosa, vezetője annak a mozgalomnak, amely a nők jogaiért, az árvák, az özvegyek, az eleset­tek felemeléséért küzd. Mrs. Roosevelt az amerikai közélet egyik kiemel­kedő egyénisége. Hetvenötödik születésnapján az Egye­sült Államok minden polgára szeretettel és tisztelettel köszönti őt, és szívből kívánja, hogy még sokáig mun­­kálkodhassék jó erőben és egészségben a világ népei­nek üdvére és a tudomány javára. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA RECENYT ÍR AZ ÉSET Nógrádi Gábor Vannak pillanatok, amikor elszorul az ember irka és bizony, nagyokat kell nyelni, hogy fel­­idulásunkat leplezzük. Ez történt velem is nem­régiben. Ott álltam a Montreal melletti repülőtér betonján és bizony gyakran szedtem elő :sebkendőmet és nagyokat fúj­am bele, miközben egy fehérbo­tos idős néni találkozott rég sem látott fiával. Több mint tíz év telt el, mióta­­ Péter elhagyta Magyarorszá­got. Nagyon nehezen vált meg özvegy édesanyjától, de hiába, el kellett jönnie. Hiszen mindig azért tanult, hogy valaki legyen. Már kis ko­ra óta mérnök akart lenni. S amikor eljött az idő, akkor nem vették fel az egyetemre, mivel apja gazdag gyógyszerész volt. Hiába bizonygatta, hogy anyja, aki egy szegény tanítónő, özvegyen neveli már évek óta s apja halála óta szegény nincstelen emberek életét élik, nem hittek neki. Szerintük a gyógyszerész a volt uralkodó osztály­hoz tartozik, tehát a szocialista társadalom ellen­sége, így a fiának nincs helye a szocializmust épí­tő ország egyetemén. Eljött hazulról és újra kezdte az életét, itt a tengeren túl. Két évet dolgozott és közben szor­galmasan tanult. A nyelvvel ismerkedett, pénzt gyűjtött a jövőre, egyetemi tanulmányaira. Az­után beiratkozott az egyetemre. S öt kemény év után, mint mérnök hagyta el azt. Állást is ka­pott azonnal és ahogy mondják, végre annyi évi harc után révbe jutott. Minden rendben volt, csak édesanyja sorsa szo­morította. Többszöri kérése ellenére, a magyar kormány mindig csak megtagadta az öregasz­szony kiutazási kérelmét. A forradalom előtt 1956-ban a sok izgalomtól a mama egy kisebb agyvérzést kapott és amikor felgyógyult belőle, nem látott többé. Elvesztette szemevilágát. S jött a forradalom. Mindenki, aki csak tehette, elhagy­ta az országot. De az idős világtalan asszony nem vághatott neki az útnak. Most végül a magyar kormány megkönyörült rajta. Megkapta a kiván­dorlási papírokat és elindulhatott. Már néhány hét telt el megérkezése óta. Az el­múlt napokban arrafelé jártam, hát beugrottam hozzájuk. Kiváncsi voltam, hogy érzi a mgát a mama az új környezetben. H. Péter barátom, nem volt otthon, így hát volt alkalom hosszan elbeszél­getni az idős asszonnyal. — Nem tudom, fiam elmesélte-e a mi csalá­dunk története. Ha nem és érdekli én elmonda­nám. Néha úgy tűnik nekem, érdekesebb, izgal­masabb, mint egy regény. — Árvaházban nevelkedtem, soha nem ismer­tem szüleimet. Jól tanultam, így hát az árvaház vezetősége tanítóképzőbe küldött, amit sikere­sen el is végeztem. Egy nagyközségbe kerültem, tanítónőnek. Út voltam ott, aki a nagyvárosból jött, és talán csinosnak is tűntem a falusi fia­talemberek szemében, így hát körülrajongtak. A falusi gyógyszerész fiával egymásba szerettünk. El is határoztuk, hogy összeházasodunk, de hát a szülők szemében én csak egy nincstelen tanítókis­­asszony voltam, így hát hallani sem akartak a tervezett házasságról. Megszöktünk. A közeli kis­városban nagytitokban megvártuk a gyámom hozzájárulását és összeházasodtunk. A szülők nem bocsátottak meg nekünk. Ott kellett maradnunk a kisvárosban, a hazatérésről szó sem lehetett, öt évet éltünk ott, bizony sok nélkülözés közepet­te. Férjem azonban jómódú szüleitől semmit nem írta: NÓGRÁDI GÁBOR akart elfogadni és azok nem is erőszakolták. Köz­ben meghalt a férjem édesapja, az anyai szív meglágyult és visszahívott minket, a patika ve­zetésére. Ezután néhány boldog év köszöntött ránk. Férjem vezette a patikát, én meg tanítot­tam az iskolában. A nagymama unokájával fog­lalkozott és az ő kedvéért nekünk már teljesen megbocsátott. — A nyugodt élet nem sokáig tartott. Férjem az egyik hétvégén baráti összejövetelre a város­ba indult De soha nem ért oda. Az állomáson, mi­közben a vonatot várta, megcsúszott és a sínek közé esett. Éppen akor, amikor a vonat befutott! Ott maradtam özvegyen, egy nagy szerelem emlé­kével. A nagymama, akit földig sújtott egyetlen fia­­elvesztése, néhány év múlva követte őt. A pa­tikához alkalmazottat kellett ve­nnem. S hat hó­nap alatt, hozzá nem értésemet látva, kifosztott. Összetört lélekkel tanítottam tovább, hogy min­dennapi kenyerünket megkereshessem. Mikor fiamat nem vették fel az egyetemre, ta­lán engem jobban bántott, mint őt, hisz ő volt egyetlen reménységem, ő érte dolgoztam, az ő jö­vőjéért küzdöttem. Azután elment. Ott álltam egyedül. Most már saját megélhetésemért kellett harcolnom. Tőle semmit nem akartam elfogadni. Hiszen tudtam, hogy egyetemi évei alatt saját eltartása gondot okoz neki. S most, mikor végül is megkaptam a kivándorlási útlevelet s igy világ­talanul nekivághattam az újvilágnak, leirhatat­­lan boldogságot éreztem. Hiszen megint együtt lehetünk. — Most már néhány hete tart a boldogság, de higgye el, pedig nem látom ezt a világot, nem ér­tem a nyelvüket sem, mégis úgy érzem, a mi bol­dog életünket, itt semmi sem veszélyezteti. Tiszta szívből kivánom, hogy így legyen! RHEDEY CLAUDIA EMLÉKÉRE Még a nyáron történt, hogy a fiatal és szép an­gol királynő pár pillanatra halálos veszedelembe került. Egy katonai szemlén, amelyre a királynő lóháton vonult ki, az egybegyült ezrek ujjongá­­sától az egyik királyi testőr lova megijedt és fel­ágaskodott. A nagy fekete ló közvetlen a király­nő közelében állott. Ahogy felágaskodott, két má­sik ló szintén nyugtalankodni kezdett mellette. Úgy látszott pár pillanatig, mintha az ágaskodó ló a királynőre ugrana, de szerencsére a rajta ülő testőr keményen fogta és sikerült lecsendesíteni, így a katasztrófa elmaradt. Azt a magyarok közül sokan tudják, hogy a ki­rálynő ereiben van magyar vér is, egyik dédnagy­­anyja (vagyis nagyanyjának, a népszerű Mary királynénak nagyanyja,) magyar nő volt, az er­délyi származású Rhédey Claudia grófnő. Azt vi­szont már kevesen tudják, hogy ez az akkor gyö­nyörű fiatal asszony ugyanúgy halt meg, mint ahogy a mai fiatal királynéval történhetett volna. Több mint száz esztendővel ezelőtt történt ez a tragédia, 1841-ben. Ami megelőzte, egy nagyon érdekes szerelmi regény volt, amit a sors úgy fűzött, hogy a fősze­replők maguk semmit sem sejtettek belőle. Akkor még Bécs volt a magyar főúri élet központja is. Ambiciózus szülők, akik jól és rangjukhoz mél­tóan akarták férjhez adni leányaikat, Bécsbe vit­ték őket bemutatni, ahol főképen a farsangi dí­szes táncmulatságok folyamán számtalan ilyen románc szövődött. A Rhédey grófok fészke Erdőszentgyörgy volt, rendesen Kolozsvárt vagy Bécsben laktak. A Rhé­­deyék ősrégi családja sok kiváló katonát és állam­­férfiút adott az országnak. Gróf Rhédey László volt az édesapja a szép Claudiának, anyja egy Inczédi bárónő. A kolozsvári Nemzeti Színház az ő ottani palotájukban alakult meg. Claudia egyet­len gyermek volt, művelt, kedves és nagyon szép leány, aki feltűnést keltett Bécsben, mikor apja 1835-ben oda vitte. A grófkisasszony ott találkozott az egyik far­sangi bálon egy fiatal, markáns megjelenésű, nagybajuszú gárdatiszttel, aki az osztrák had­seregben szolgált. A 31 éves tiszt Sándor Würt­temberg­ herceg volt, akit az erdélyi grófkisasz­­szony annyira elbűvölt, hogy azonmód megkérte a kezét az apjától. Az apa, látva leánya hajlandóságát, igen mon­dott, kiderült azonban, hogy mivel a vőlegény-je­lölt sokkal magasabb rangú volt, mint a meny­asszony, akadályok merültek fel a házasságuk el­len. A házasság azt jelentette, hogy a magyar le­ány­királyi család tagjává lesz, ami abban az idő­ben nem ment olyan könnyen. Rhédey László büszke és makacs magyar úr volt. Kijelentette, hogyha ők nem elég jók a württembergieknek, ak­kor azok se elég jók a Rhédeyeknek, akik család­jukat Aba Sámuel magyar királyig vezették visz­­sza. Hazavitte a leányát, de a szerelmes német her­ceg utánuk ment és az esküvőt Erdélyben tartot­ták meg, nem törődve az előállható családi bonyo­dalmakkal. Ezek a bonyodalmak azonban szeren­csére elmaradtak. A jószivű Ferenc császár, aki­nek a felesége különben is nagynénje,volt a würt­­tembergi hercegnek, a magyar grófnőt osztrák grófnővé tette, Hohenstein grófnő címmel, azzal, hogy gyermekei ezt a nevet fogják örökölni és Württembergben semmiféle trónigényük nem lesz. (Württemberg a német királyságok egyike volt.) A fiatal pár Bécsben telepedett meg, a férj ka­tonai szolgálatban maradt. Három gyermekük született, Francis, Claudia és Amália. Ö­t év múl­va azonban szörnyű tragédia vetett véget a bol­dog családi életnek. A tragédiát az egyik forrás így írja le: Claudia férje hadgyakorlaton volt, amikor a gyermekei­vel egyedül maradt fiatal asszony meghallotta, hogy férjének ezrede egy éjszaka a közelben fog elvonulni. Az áldott állapotban levő fiatal asszony, aki kitűnő lovas volt, lóra ült és éjszakának idején a faluba vágtatott, amelyen keresztül férje ez­redének elvonulását várta. El is érte a menetelő ezredét. Amikor azonban férjét meglátva, amúgy is halálra hajszolt lovát még gyorsabb rohanás­ra késztette, a fáradt ló elbukott és estében maga alá temette úrnőjét., Claudia még élt, amikor fel­vették és gyermeke 'életé­­t'el­ső'óráiban született meg. A tragédia 1841 október 1-én történt. Claudia elsőszülött fia, Francis, szintén oszt­rák katonai szolgálatba lépett és egy ideig a tar­­nopoli 7-ik huszárezrednél szolgált. Igazában . A múltkor megint elmentem mellette, ott az East negyedik utcán, közel a Euclid Avenuehez, a régi Rathskeller mellett és megint majdnem nedv­es szemű szentimentaliz­­musba fulladtam. A vidék zene­bonája, a sok cha-cha meg rock­­’n-roll, meg a többi zagyva ér­telmetlenség közül finoman és meghatóan szűrődött ki Louis Rich és zenekara muzsikájának­­emléke, rég elfelejtett operettek dallamai, bécsi valcerek, egy le­tűnt korszaknak és egy elmúlt Amerikának minden nosztalgiás szépsége. “Landmark” volt Clevelandban; látogató, át­utazó vendég el nem mulasztotta volna megláto­gatni. A helybeliek pedig minden délben és min­den este zsúfolásig megtöltötték. Messze földön nem lehetett olyan hangulatot találni, mint a Rathskellerben, amit eredeti tulajdonosai vala­­honnét Németországból hoztak magukkal. A bár két oldalán, magasra épített polcokon különböző formájú és nagyságú sörös kancsók sorakoztak. A falakon tölgyfa burkolat, a mennye­zeten gerendák. A vendéglőben valami európai izű illata terjengett a sörnek és a frissen sült hú­soknak. Nem, ilyen hangulatot nem lehetett máshol ta­lálni, talán csak a Lischownál, New Yorkban, a ti­zennegyedik utcán. De a Rathskeller sokkal inti­­mebb volt, kedvesebb, meghittebb, barátságo­sabb. A pincérek bizalmasan suttogtak a törzs­vendégek fülébe, ajánlva a legújabb specialitáso­kat, amik most érkeztek Münchenből vagy Stutt­gartból. Olyan steaket meg bécsi szeletet se lehetett se­­hol se kapni, mint a Rathskellerben, még a Ritzben se. A tulajdonos meg a manager magasra tartott fejjel, kidüllesztett mellel voltak büszkék a kony­hájukra, méltán. A három ebédlő terem összefutó szögében ál­lott egy emelvény. Ezen ültek a zenekar tagjai és ott állt előttük Louis Rich, hegedűvel az álla alatt, a fejével integetve a tempót. E sorok írója feldobogó szívvel emlékszik arra, hogy elsőnek fedezte fel, hogy az akkoriban híres muzsikus magyar származású volt. Eperjesről jött Amerikába két esztendős korában, szülei kí­séretében. Magyarok szép számmal voltak képvi- írta: VASVÁRY ÖDÖN nősült bele királyi családba, mert nem kisebb sze­mélyiségnek, mint Viktória angol királynőnek egyik leányát, May Adelaidet vette nőül. Az ő rangja sem volt elég magas ilyen házassághoz és ekkor kapta a württembergi királytól a Teck hercege címet. Az ő leányuk volt Mary királyné, a mostani angol királynő nagyanyja. Claudia holttestét hazavitték és az erdőszent­­györgyi egyszerű református templom kriptájá­ban temették el. A templom még a Hunyadiak ide­jében épült és a Rhédeyek restauráltatták. Sokkal később, amikor már Claudia unokája az angol trónörökös, a későbbi V.György király felesége volt, az ottani lelkész kérésére emléktáblával je­­lölte meg nagyanyja kriptáját. A Rhédey és Teck címerekkel díszített angol és magyar nyelvű em­léktábla bizonyosan ma is ott van.. A Rhédey család kihalt. Utolsó férfitagja, Gá­bor, 1897-ben hunyt el. selye a zenekarban, Benkő úr, egy másik hegedűs, Ungár bácsi, a csellista, többek között. Louis Rich nagyon szerette a magyar muzsikát és ezért a Rathskellerben sokszor csendültek fel a Bob herceg, a János Vitéz, később meg a Kálmán operettek melódiái, népszerűsítve szülőhazánk kultúráját a született amerikaiak között, akik er­re még nagyobb lelkesedéssel rendeltek még egy kancsó sört, vagy egy üveg Rüdesheimer bort. Nem is szólva a Szabadság szerkesztőségének tagjairól, akik igen kedvelték a Rathskellert. Ott ültek egy kerek asztal körül és csevegtek. Álma­tag kék szemeit a mennyezet felé fordítva, Tar­­nóczy Árpád hátradőlt székében, talán verset csi­nált. Puky Pista szerkesztő úr, magasra emelt po­hárral a kezében, hangosan politizált. Hát gyermekeim, akkor még szép világ volt, még prohibició se volt, nemhogy háború meg dep­resszió meg más mindenféle kellemetlenségek. William Howard Taft éppen akkoriban hagy­ta el a Fehér Házat, de áldott békés nyugalom ho­nolt az országban, a Rathskellerben felszolgálták Wiener Schnitzlit, szólt a zene és senki se gondolt arra, hogy ez valamikor máskép is lehet és hogy, többek között, ez az áldott, kellemes, meleg, nagy­szerű hely egyszer meg is szűnhet . . . A negyedik utca és Euclid Avenue sarkán volt az Opera House nevű színház. A színészbejáró a negyedik utcáról volt és emiatt a színészek kifest­ve, sokszor kosztümben szaladtak át felvonás köz­ben a Rathskeller meg az Otto Moser vendéglő­jének bar-roomjába egy gyors spriccerre. Az Opera Houseban nem mozi volt, hanem szí­nészek játszottak színdarabokat, Hajós Mici a Sáriban, meg a Jacobi Viktor és Fritz Kreisler daljátékát, a Rombler Rosest. Ah, mondom, szép idők voltak. Cleveland volt az Egyesült Államok negyedik városa. Autóbuszok még ismeretlenek voltak, vil­lamosok csörömpöltek végig az utcákon, a villa­mosjegyért három centet kellett fizetni, az át­szállójegyért nem kértek semmit. • A felső Buckeye Road féligmeddig ismeretlen volt, a város keleti határa a Woodhillnál húzott végig és a clevelandi Magyar Önképzőkörben dr. Baracs Henrik elnökölt, szigorúan tekintetbe véve a parlamenti szabályokat, lelkesedve minden ma­gyar ügyért, ahová az Önképzőkör küldöttsége ki­vonulhatott magyar zászló alatt. . . . . . Hová lett a tavalyi hó? . . . _ ^ | DOLGOK ÉS EMBEREK­­,nek istvan Slatk latréa

Next