Amerikai Magyar Népszava, 1960. november (62. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-01 / 258. szám

OLDÁSI Second class postage paid at Cleveland, Ohio Published daily, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal 305 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon: REgent 7-9370 Előfizetési árak — Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $20.00 — Félévre (half year) $11,00 Negyed évre (quarter year) $6.00 Más országokba (other countries) egy évre (one year) $25.00 félévre (half year) $13.00 BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Bridgeport, Conn., 578 Bostwick Ave. Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. Bethlehem, Pa., 703 E 4th Street Garfield, N. J., 32 Division St. Buffalo, N. Y., P. O. Box 152 New Brunswick, N. J., 98 French St. Niagara Square Station Pp^tv, Amboy N. J to*1 T owrlp r1 ‘oqJo tu ,, pr~irie A VP Philadelphia, Pa., 4631 N. Rosehill St. Alliance, O,, 766 E. Summit Street Trenton, N. J., 482 Riverside Ave. Canadian Head Office: BÉLA W. BAYER, Mgr. .271 College St,. Toronto 2-B, Ont., Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV 5-3775 Ä FORRADALOM TÜZE Délamerikában a forradalom tüze ismét lángra lob­bant. El Salvadorban, ebben a kis középamerikai állam­ban katonai junta vette kezébe a hatalmat. A köztársa­sági elnök, aki távolról sem volt demokratikusnak ne­vezhető, elmenekült, a politikai foglyokat szabadon bocsátották és az új rendszer más szempontból is mér­sékeltnek tűnik. Latin-amerikai tapasztalataink azonban óvatos­ságra intenek bennünket. Még nem is olyan régen Cast­­roról is azt hittük, hogy eleget fog tenni ígéreteinek, szabad választásokat fog tartani és a kubai népet a de­mokrácia útján a jobb és szabadabb élet felé fogja ve­zetni. Ebben a hitünkben súlyosan csalódtunk és nincs biztosíték arra nézve sem, hogy a San Salvador-i állam­csíny nem volt Castro által inspirálva vagy segítve. Még korai lenne e téren a következtetést levonni, mert a katonai junta azt ígérte, hogy rövidesen szabad vá­lasztásokat tart és azt követően a hatalmat átadja a törvényesen megválasztott kormánynak. A Castro befolyás­mételyező hatása azonban érez­hető és látható Latin-Amerika más államaiban. Vene­zuelában például Castro hívei, havanai bujtogatásra naponta rendeznek tüntetéseket a Betancourt kormány ellen és a törvényes rend megbuktatására törnek. Igaz, hogy a tüntetők nagy többsége éretlen diák vagy egy­szerűen a csőcselék, mert a józanul gondolkodó mun­kások tömegei a kormány mellett állottak ki készen arra, hogy fegyverrel a kezükben védjék meg a nehe­zen visszaszerzett szabadságjogokat, amelyektől az elő­ző diktatórikus rend oly hosszú időn át fosztotta meg őket. Most nincs szándékukban az egyik diktatúrát fel­cserélni a Castro-féle elnyomó rendszerre. Nem kétséges, hogy a Latin-Amerika szerte mu­tatkozó nyugtalanságnak vannak jogos okai is. A nép jobb élet után vágyik és ez csak abban az esetben való­sulhat meg, ha a hatalmas vagyonnal rendelkező ki­sebbség hajlandó óriási birtokainak egy részét átenged­ni a nincstelenek nagy tömegének. A földreform meg­valósítása Latin-Amerika legégetőbb kérdése és annak halogatása csak további nyugtalanságot és zavargást fog maga után vonni. A MAGYAR KÉRDÉS Minél inkább közeledik a nap, amelyen a magyar kérdés az Egyesült Nemzetek szervezetének napirend­jére kerül, a Moszkva zsoldjában álló magyar kormány annál idegesebb. Legutóbb a NN magyar delegációja tiltakozott a kérdés ismételt felvetése ellen, hangoztat­ván, hogy az “Egyesült Államok és Magyarország kö­zött az egyetlen ellentét az, hogy a magyar kormány — kommunista”. Legutóbb “Magyarország szava” címmel a buda­pesti úgynevezett “szakszervezetek” hivatalos lapja, a Népszava, írt e kérdésről cikket. Ebben — többek kö­zött — ezeket mondta: “Mi célja van annak, hogy az Egyesült Államok ismét hajánál fogva előráncigálja az úgynevezett magyar kérdést, mintegy visszavágáskép­pen a Szovjetuniónak arra a javaslatára, hogy a köz­gyűlés tárgyalja meg Amerikának a Szovjetunió elleni aggresszív cselekedeteit? Azt hiszi talán Amerika kor­mánya, hogy a “magyar kérdés” körül olyan lármát tud csapni, amelyben nem hallatszik többé a U-2 repü­lőgépek berregése? Vagy azt reméli talán, hogy újabb törvénytelen határozatok kiprovokálásával rákénysze­rítheti a magyar népet társadalmi rendjének megvál­toztatására? ... A magyar Népköztársaság nem tűr semmiféle beleszólást belügyeibe s a magyar kérdés felelevenítésétől nem lehet mást várni, mint a magyar­amerikai kapcsolatoknak további megrontását”. A magyar kommunista bábkormány, — miután a szöveget gazdáitól megkapta —, azt papagály módjára ismétli. A magyar kérdés felvetése nem a magyar “Népköztársaság” belügye, hanem a magyar népé. Már­pedig a magyar nép és az úgynevezett “Népköztársa­ság” nem azonos fogalmak. Kádárék járomként ülnek a magyarság nyakán és nincs joguk azok nevében be­szélni, akik négy évvel ezelőtt vissza akarták kergetni őket moszkvai gazdáikhoz. A magyar kérdés napirendre tűzését Kádárék el­lenzik, a magyarok követelik. A csatlósok nem a ma­gyarságot képviselik, hanem kenyéradó gazdáik érde­keit. És a történelem nem egyszer bizonyította be: a zsarnokok megsemmisülnek, de a nép örök és szabad­ságvágya elpusztíthatatlan. AMERIKAI S­IAGY­AR NéPSZAV­a A VÁLASZTÓK GONDJAI Szász Ernő Tekintsük-e másodrendű állampolgárnak a ró­mai katolikust, akit vallási hovatartozandósága kizár a legmagasabb állami méltóság elnyerésé­ből, vagy helyezkedjünk-e arra az álláspontra, hogy származás­ra, nemre és vallásra való tekin­tet nélkül mindenkinek egyenlő lehetőségek adattak az Ameri­kai Egyesült Államokban? Gro­teszk ez a kérdés a huszadik szá­zadban és abban az országban, ahol az atomenergiát gyakorla­tilag használják­­, mégis olyan fontos, élő és érvényes, hogy a szavazók milliói néznek vele szembe, amikor az elnökválasztó fülkékbe lépnek. “Nem szavazhatok a republikánusokra, mert kisgazda vagyok (akit a republikánus farm­ poli­tika tönkretesz) és nem szavazhatok Kennedyre, mert protestáns vagyok’’ — mondta egy kétsé­gek között vergődő minnesotai farmer Joseph Alsop politikai cikkírónak. Clare Boothe Luce, volt római követ, írónő, a Time és a Life magazinok tulajdonosának a felesége cikket írt a McCall fo­lyóiratban, amelyben kifejti, hogy “az nem ame­rikaihoz illetlen, vagy demokrácia ellenes, ha a je­lölt vallása meghatározza a szavazó magatartását, amikor az illető a választófülkében határoz” — következésképen a protestánsoknak Kennedy el­len kellene szavazniuk vallási megfontolás alap­ján. Dr. George L. Ford, egy nagy protestáns egy­házi szervezet igazgatója 100.000 levelet szán­dékozik szétküldeni protestáns papoknak, sürget­ve őket, hogy a reformáció emlékünnepén, októ­ber 30-án a szószékről kérjék a hívőket, hogy sza­vazzanak a katolikus jelölt ellen. A levélkihordók milliószámra hordják szét az ismeretlen pénzből finanszírozott katolikus elle­nes propaganda iratokat, amelyekről a califor­­niai episcopal püspök, Dr. Pike, elborzadva mond­ja, hogy szennyiratok, amelyekből neki is hála számra küldtek szétosztásra. (Természetesen nem osztja szét.) Bruce L. Felknor, presbiteriánus lel­kész a templomi szószékről tiltakozott az ellen, hogy “rágalmazó művészek” az október 30 és no­vember 8 közötti időt a katolikus elleni rágalmak hetévé akarják tenni, Kennedy szenátor megvá­lasztásának megakadályozására. Felkner szerint a rágalmak között olyan ostoba hazugságok is szerepelnek, hogy a “katolikus katonatisztek ké­pezik a m­agvát annak a katolikus hadseregnek, amelyik át akarja venni Amerikában a hatalmat” és a “katolikus egyházban született a nácizmus és a kommunizmus”, vagy “a katolikusoknak tit­kos parancsuk van, hogy kémeket helyezzenek el protestáns családoknál szolgálók személyében.” Szókimondó volt elnökünk, Harry S. Truman fe­nyegetőzött, hogy meg fogják találni, honnét származik “a piszkos pénz” a katolikus­ellenes rágalmakra és megjegyezte, hogy 1948-ban, ami­kor ő pályázott elnökségre, szétrobbant volna a méregtől, ha egy katolikus pap azt hirdette vol­na a szószékről, hogy “ne szavazzatok Trumanra, mert ő baptista.” De baptista papok ma prédikál­nak a szószékről, hogy “ne szavazzatok Kennedy­re, mert a szenátor katolikus.” Természetesen a katolikusokban is kiváltja az ellenhatást, a sok izzó, gyűlölködő és alaptalan támadás (amely mögött sokan csúnya politikai célzatosságot látnak Nixon alelnök megválasztá­sának elősegítésére) és ugyanabba a hibába es­nek, mint amilyen hibába a protestánsokat céloz­zák belebeszélni a propagandisták. “Nixon is jó ember, Kennedy is jó ember, de persze én Kennedyre szavazok, mert katolikus” — mondta a cipészem és egy lengyel származású ismerősöm a következő két szóba foglalta össze azokat a “politikai” szempontokat, amelyek miatt Kennedyre szavaz: “Kennedy katolikus”. Mennyi primitív indulatokból fakadó elfogult­ság, mennyi bizottság növeli az idén a választópol­gár gondjait! És mennyire alaptalanul. Elnökje­löltjeink programjában vallási kérdés egyáltalán nincs is és annak helye sem volna. Kennedy szená­tor Houstonban, 400 protestáns lelkész kérdései­nek kereszttüzében fogalmazta meg elegánsan tö­kéletes vallási elfogulatlanságát, amikor kijelen­tette: “Olyan Amerikában hiszek, amelyben az államnak és az egyháznak a szétválasztása töké­letes, ahol sem katolikus prelátus, sem protes- írta. SZÁSZ ERNŐ táns lelkész nem mondhatja az elnöknek, hogy mit cselekedjék” . . “Állami ügyekben nem beszé­lek egyházam nevében és az egyház nem beszél az én nevemben” . . . “Bármilyen ügyben kelljen határoznom, mint elnöknek, a nemzeti érdekeket követem és saját lelkiismeretemre hallgatok, te­kintet nélkül minden egyházi jellegű megfon­tolásra.” Nixon alelnök hasonlóképen elveti az egyházi szempontok belevonását a választó politikai ha­tározatába. Elutasította a Ku Klux Klan támoga­tását (amelyet akarata ellenére is megkap) és egyformán kéri a protestáns és katolikus válasz­tók szavazatait. A vallási kérdés mégis fontos marad, sőt­­ ta­lán döntő is lesz. A római pápa létezése nélkül Kennedy szenátort ma már Amerika következő el­nökének tudhatnánk. A rózsás nixoni remények a televíziós viták során összeomlottak és a válasz­tás előtt két héttel friss, növekvő és ellenállha­tatlannak látszó politikai áradat sodor Kennedy felé. A szenátor megválasztását ma már csak az akadályozhatja meg (az összes közvéleménykuta­tók és szakértők megegyeznek abban, hogy pilla­natnyilag Kennedy mögött áll a választók többsé­ge), ha a katolikus embert másodrendű állampol­gárnak nyilvánítja a szavazók protestáns többsé­ge. Másként Kennedyé az elnökség. Amikor a két férfi, Nixon és Kennedy összeke­rült, az alelnök bizonyult a gyengébbnek, a hatá­rozatlannak és erős belső meggyőződés hiányában szenvedőnek (nézetei gyakori változtatásával), akiből hiányzik az az önbizalom, amelyik a termé­szetes vezető jellemzője. Mélyen megragadta ezzel szemben az amerikai szavazó képzeletét Kennedy precíz gondolkozása, frázisment­es logikája, megdöbbentően nagy tá­jékozottsága a tényekről, önbizalma, hűvös hatá­rozottsága és bátorsága. Mint Walter Lippmann írja “mindezeken át a szenátor sugározta a félre­ismerhetetlen jeleit “a férfinek, aki nagyszerű képzettsége mellett született vezető is, szervező, férfiak parancsnoka.” IRÁNYTŰ Azt kérdi egy olvasóm, aki nem régen él Ameri­kában, hogy milyen irányelvek érvényesülnek a szabad sajtóban és általában mitől függ, hogy milyen cikkek jelennek meg az angol­ nyelvű napilapokban. Nemcsak választ­ érdemlő ez a kérdés, hanem­­gondolkodásra késztető is. Valaha úgy tanítot­ták gyakorlatilag az újságírást, hogy azt mondta a szerkesztő a kezdő riporternek: hát ide fi­gyelj, öcskös! Ha azt látod, hogy egy kutya belemar valakibe, az még nem cikk-téma. Ha azonban azt látod, hogy egy ember harap meg egy kutyát, az, mint ritka érdekesség, a nagyközönség elé való. Nehéz egy cikk keretében válaszolni érdeklődő olvasóm kérdéseire,­­ azonban, mint a fenti ado­ma is mutatja, érdekes és friss hírek érdeklik a nagyközönséget. Ezt próbálja nyújtani számuk­ra az amerikai napisajtó, amely — eltérően az óhazától — nem kormány­támogatásból, hanem hirdetésekből és az olvasókból él meg. A cenzúra ismeretlen fogalom Amerikában. Mert ha érvényesül is olykor, egyes hírlapok ma­gán­érdekei védelmére valami ehhez hasonló, álta­lános sajtó­cenzúra nem lévén, kitálalja ugyanazt az esetet egy másik újság. Miután elsőrendű fon­tosságú, hogy minél nagyobb számú lap keljen el, igen sok esetben arra törekednek, hogy friss szen­zációkkal szolgálhassanak és nem egy esetben hét­­hasábos “head-line” cím alatt számolnak be olyan esetekről, amelyek ezt nem érdemlik meg. Más esetben viszont nem érdekli őket olyan hír, amely pedig közérdekű. Szeretném gyakorlati példákkal alátámasztani a fenti meghatározást. Az első eset: a déli Georgia állam fővárosában, Atlantában, óriási szenzációként kürtölte ki az egyik napilap azt a hírt, amely arról számolt be, hogy egy középkorú kereskedelmi utazó kalan­dornő áldozata lett. Mint megírja a cikkíró, az il­lető megállította autóját az országúton, hogy fel­vegyen egy szép szőke nőt, aki az országút szélé­ről integetett. Kitűnt, hogy a fiatal nő ugyancsak­ Florida felé tart és így együtt folytatták tovább útjukat. Később közösen béreltek szobát egy út­­széli szállodában és ottlétük során a nő agyonlőtte a férfit, azzal a megokolással, hogy erőszakot akart rajta elkövetni. Ez a hír a rendőrségi akta­tárba tartozik. Nem kétlem, hogy megtörtént, de nem ismerjük a do­log hátterét. Semmi esetre sem tekinthető a gyil­kos nő tisztességesnek akkor, ha idegen férfi ko­csijára vetette fel magát és vele egy szobában szállt meg. Nem is foglalkoznék az esettel, ha nem követett volna el egy ilyen súlyos hibát az újság. Nemcsak hogy leközölte az esetet, hanem kiszer­kesztette az áldozat nevét, megadván a pontos cí­met is. Megírta a lap azt is, hogy az áldozat csa­ládos ember volt: özvegyet és két árvát hagyott maga után. Szomorú dolog, de még szomorúbb, hogy sen­ki nem akadt a lapnál, aki a cikk leközlését lehe­tetlenné tette volna azzal a megokolással, hogy ár­tatlan embereket bélyegez meg. Súlyos csapás a kenyérkereső elvesztése, minek azt azzal nehezí­teni, hogy a két árva iskolásgyerek még szégyen­kezzen is apjuk miatt, akit — miután így megfe­ledkezett magáról — súlyosabb büntetés már amúgy sem érte volna. Remélhetőleg az esemény nyomán lépést tesz valaki, hogy hasonló dolog meg ne ismétlődhessék. Mert bár igazat írtak, mégis közérdekbe ütköző ennek a cikknek ilyen feltálalása. A második eset: az ötvenedik állam, Hawaii, fő­városában, Honoluluban, letartóztatott a forgal­ Irta: PAPP VARGA ÉVA mi rendőrség kihágás címén egy fiatal tenge­részt, aki ott állomásozott, 70 mérföldes sebesség­gel hajtott és ezért súlyos bírsággal sújtották. Rá­adásul lefokozás veszélyében forgott, mert pa­rancsnoka szerint­e kihágással éretlennek mu­tatta magát. Itt végződött volna az ügy, ha bele nem avatkozik a sajtó. Az egyik újságíró megír­ta, hogy a fiatalember beismerte a vádat, ám az­zal védekezett, hogy menekült, amikor letartóztat­ták és hiába mondogatta kétségbeesetten a for­galmi rendőröknek, hogy azt az autót is­ tartóz­tassák, fel, amely üldözi. Kiderült, hogy egy éret­len suhancokból álló, ittas társaság megállította, útirányt érdeklődve, majd belekötöttek. Ha el nem száguld, súlyosan bántalmazták volna. A sajtó kampányt indított, jelentkeztek is többen, akik a jelenetnek tanúi voltak. Végső fokon a rendőrbíró harminc dolláros pénzbírsággal sújtotta ugyan a vádlottat, de a büntetést felfüggesztette. A hadi­­tengerészet ugyanakkor elejtette a vádat ellene és semmivel sem büntették meg a körülményekre való tekintettel. A fenti eset azt mutatja, miként tudja a sajtó a közérdeket szolgálni azzal, ha kiszerkeszti annak a nevét akiről a cikk szól. Nem lehet mindenre előre szabályt felállítani egy szabad államban. Sok mindenben a jóízlésnek és a józanságnak kell érvé­nyesülnie. Mindenesetre ha a két véglet (cenzúra és szabad sajtó) között kell választani, nem két­séges, hogy a szabad sajtó a kívánatosabb! Vi­szont arra van alapozva, hogy az olvasó is tegye meg a magáét. Az atlantai ügy és ahhoz hason­lók esetén, az újság forgalma érzi meg, hogy az olvasók meg vannak-e elégedve vele. Ugyanakkor a szerkesztőhöz írt levelek alapján is kitűnik, he­lyes vagy helytelen volt-e a lap álláspontja. Én szeretném azt hinni, hogy a fenti két példa közül az első volt a kivétel és a második az arany­sza­bály. VARGA ÉVA A RÉGI JÓ IDŐK Valamikor régen egy kiadós alispánt vacsora után borozás közben azzal szórakoztunk, hogy minden jelenlevőre applikálva, velük kapcsolat­­ba hozható anekdotákat mond­tam sorjában. Rám szól a biri­­nyi közjegyző: — Ugy­e Jóska, te kun vagy? — Csak a hivatalomnál fog­va, feleltem. — Akkor lefőztelek, mert én kun vagyok, virtikli kun ivadék.­­— Már az szép dolog. Hát ha te kun vagy, tudod-e, hogy ki hozta be a kunokat Magyaror­szágba ? — Ki tudná azt ilyen hosszú idő után. — Vak Béla. De azt már csak tudod, hogy miért ? — Hát azért, mert ha látta volna, sohase hozta volna be őket Magyarországba. Nagyot nevettek a közjegyző rovására. Enyhí­teni akartam, h­iszen lehet, hogy nem igaz, de úgy tettem most veletek, mint a dadai rektor, amikor meg­­cselekedte az alábbi sírfeliratot: “Bugyillárisában degesz volt a bankó, Csak elhalálozok Veres Kispál Jankó. Ignácz volt a neve szegény szánandónak. Csak a vers kedvéért íratott Jankónak.” Lencsés Nagy Bálint elköltözése után Jóna Já­nos uram volt az első cívis Debrecenben. Oda járt ő is a köpködőbe a városháza elé, ott tették a tör­vényt hegyeshasú Balogh Istvánnal és társaival egyetemben. Megszólal a hegyeshasu: — Rossz bőrben van kend János bátyám, mér nem megy el a doktorhoz ? — Elmentem ehez az Ujfalusyhoz — mer annak is élni kell — itt is valami recepfet, meg is csi­náltattam ennél a Mihalovitsnál, — mer annak is élni kell. Gazdag ember volt a doktor is, meg a patikus is. — Hát aztán bevette Bátyám a medicinást? — Be mán nem vettem öcsém, mer nekem is élni kell . . . Komolyabbra fordult azonban Jóna uram álla­pota, csak elő kellett hivatni Ujfalussyt. Alapos vizsgálat után irt is a doktor valami kanalas or­vosságot. Irta: DR. SZÁNTHÓ JÓZSEF — Ebből a medicinából vegyen be Jóna uram egy-egy evőkanállal minden két órában, hamaro­san egyenesbe kerül. Az időt tessék pontosan be­tartani. Körülnéz a doktor a szobában, keresi az órát. Könnyű volt azt felfedezni a falon, olyan zakato­lással működött az öreg masina, nyikorgott annak a sétálójától kezdve minden porcikája minden mozdulásra, biz az testvérek közt is lehetett leg­alább ötven esztendős, dupla koloncra járt a felhú­­zója, a római számok is megfakultak már a kicsor­bult porcellán előlapon. Nézi az órát Ujfalussy, összehasonlítja magáéval, csóválja a fejit: — Jóna uram, az orvosság bevételénél ne ez után az óra után igazodjék, nem jól jár a maguk órája, nem jó óra ez . . . Sértődötten felel Jóna uram: — Ne kárpálja doktor úr ezt az órát, mer óra vót ez már negyvennyócba is. Jó óra ez, csak ér­teni kell hozzá . . . mer olyan óra ez uram, hogy ha a nagy mutató a kettőn van, a kis mutató meg a haton, oszt tizet üt, a minggyá tuggyuk, hogy fél nyóc ... _

Next