Amerikai Magyar Népszava, 1974. szeptember-december (84. évfolyam, 39-52. szám)
1974-11-01 / 44. szám
Péntek, 1974 november 1 AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Barangolás a Bükk fennsíkján sípolnt SZILVÁSVÁRAD, Heves megye. — így nevezik találóan a Bükk-hegység 800-900 méter magasságban húzódó, 20 kilométer hosszú, 6 kilométer széles fennsíkját. A hazánkat körbevevő országok több ezer méter magas hegyei között szerényen hangzanak a Bükk-fennsík adatai. Nem érdektelen mégsem megismerni, hogy milyen értékekkel büszkélkedik ez a táj. Meredek falu hegyek között, harsogva indul útjába egy aprócska patak, mamaradna. Forrásánál, egy kiskenyvölgyiben — mintha csak védelmet keresnének a magasból zúduló hideg és sötét ellen — piros cseréptetős háziak bújnak egymáshoz. Ómassának hívják a falucskát, arról nevezetes, hogy itt építette fel az első vasolvasztót Fazola Henrik az 1700-as évek végén. Ómassa közigazgatásilag ma Miskolchoz tartozik, idáig jár a városi autóbusz. Idáig jön az autóbusszal minden vasárnap, hacsak hivatalos dolga másfelé nem szólítja. H. Szabó Béla természetvédelmi főfelügyelő. Számára bejárni a fennsíkot, i megszokott turánt, amelyre ez alkalommal társul szegődtünk. Utunk felfelé kicsit képletes. A fennsík szépségének értéséhez — érteni kell a köveknek, a fáknak, az időnek a szavát; ismerni, mit rejt a mély, mi a titka a hegyoldal zöld sűrűjéből messze vitagló fehér szirteknek. A népnyelv kaptárköveknek nevezi azokat a különös formájú, kopár kőzeteket, melyek falán méteres nagyságú szabályos vájatokat leltek. Évszázadokon át folyt a vita, mire használhatták a köveket az előttünk itt élő emberek. Voltak, akik úgy vélekedtek, temetkezés, mások szerint vallásos szertartások színhelyéről tanúskodnak a kövek. 1961-ben, Saád Andor vezetésével ásatásokat végeztek a kövek táján, részt vett a munkálatokban H. Szabó Béla is. A régészeti leletek nyomán megbizonyosodtak arról, hogy a kaptárkő elnevezéssel a népnyelv őrizte meg pontosan az üregek jelentését. Egy menekülő balkáni népcsoport, az agriánok, megtelepedve e vidéken, a IX-XIV. században, méhészkedéssel foglalkoztak, ők vájták az üregeket a puha vulkáni kőzetekbe. Alig néhány esztendeje lírai hangú írások búcsúztatták a Bükk-hegység erdői között élő szén- és mészégető embereket, mint egy haldokló mesterség utolsó képviselőit. És mit lát ma a tekintet? Kanyargó erdei utak mentén, itt is, ott is előtűnik egy-egy gúla alakú építmény, a szénégetők boksája, másutt mészégető kemencék fehérednek. Időközben kiderült, bizonyos munkálatokhoz szükség van kis mennyiségben égetett, tehát jobb minőségű mészre, a faszén pedig kiváló exportcikké vált. Felhasználási módja érdekes: turisták vásárolják, kis nylontasakokba csomagolva kirándulásra viszik, ételt melegítenek parazsán. Az erdő csendesen örül a visszatérő munkásoknak. Akik összeszedik és elégetik a lehullott gallyat, visszaállítják a megszokott rendet. A fennsíkba érve, előkelő társasággal találkozunk. A híres lipicai ménes fiatal csikóit nevelik, edzik itt, 800 méter magasban. Szabadban legelnek, télen, nyáron, éjjelre karámba csukják őket. A lovak már megszokták a bámulókat, igazi sztárokhoz méltóan viselkednek. Egy gyönyörű délszürkével barátkozom. A lipicai ló a a XVI. századból törzskönyvezett, Trieszt mellett, a karsztos hegyvidéken fekvő Lipicán 24 kancával és három ménnel alapították meg szélső ménest. A hideget, vihart jól tűrő, hegyi utakhoz edzett lovak 1803-ban kerültek először Mezőhegyesre, onnan az erdélyi Fogarasra vitték a ménest 1874 ben. 1912- ben kerültek Bábolnára, majd 1952 óta a törzsállomány 120 ló a Szilvásváradi Állami Gazdaság tulajdonába került. A fiatal csikók hároméves korukig azóta a fennsík lakói, itt tanulnak vágtatni, sziklás kaptatókon biztonsággal járni. Gondot is okoznak a lovak, “akik” hol itt, hol ott bukkannak elő a fennsík mezőin, és érthető módon, nem tisztelik eléggé a védett területeket. A Nagymező a fennsík egyik kerítéssel is körbevett, védett területe. Első látásra különösnek tűnik, miért kell egy erdőkkel övezett sík területet kerítéssel védeni? Befelé haladva azonban a mező, mint afféle mesebeli asztalka, teríti elő látnivalóit. Egyszerre úgy reng-siklik lábunk alatt a fa, mint valami vastag, puha szőnyeg. Szebbnél szebb színekben pompázó havasi növények virítanak,borókabokrok gömbölyűdnek távolabb víznyelő nyílások üregei sötétednek. Ott jártunkkor a “terülj asztalkám” szó szerint is értendő volt. Nagyra nőtt őzlábgombák kandikáltak a fű között, gombát kedvelők legfinomabb csemegéje. A Nagymezőt, csakúgy, mint a fennsík egyéb részeit, hatalmas tölcsér alakú mélyedések, úgynevezett töbrök hasítják fel. Beszakadt barlangtermeket rejtenek a mélyedések, figyelmeztetően a felszín alatt húzódó barlangrendszerre. A mai napig, csak a nagyfennsík területén, 262 kisebbnagyobb barlangot tártak fel. Megközelítésük a turisták számára veszélyes, ám barlangászoknak, tudományos kutatóknak értékes ismeretanyag gyűjtésére alkalmasak. Egy töbör mellett megállunk. Méretére jellemző, hogy óriás erdei fenyőknek, melyek benne nőttek, éppen a csúcsa ér az út magasságáig. Egyik másik fenyőnek, mintha dér lepte volna el, fehérek az ágai, törzse. Rénzuzmó, amit láttunk — világosít fel II. Szabó Béla —, északi növény, a rénszarvasok fontos tápláléka. Néhány méterrel arrébb lehajol és illatos, lila virágot szakít le. Mocsári menta a kis virág neve, sík vidéken, főleg folyók, patakok mentén található. — A Bükk-fennsík legsajátosabb érdekessége változó klímájából adódik — mondja H. Szabó Béla. — Nyáron a 35-40 fokos meleg az esti órákban 5-6 fokra is lehűl. Az sem ritka, hogy júliusban egy-egy töbör mélyén hófoltokat mérnek. Nemzeti és nemzetközi értékét is elsősorban összetett növényvilága képviseli. A Bükk-fennsík szépségéről szavakkal nehéz szólni. A vörös fenyők fátyolfinom zuhatagáról, sudár lucokról, források zenéjéről. A halkörömről, melyet érezhetett az Alföld szerelmese, Petőfi Sándor is, aki áthaladva ezen a tájon, így írt róla úti levelében: “Ez ismét szép napja volt életemnek, nagyon szép. A természettel mulattam . . .” Természeti értékeink sajátos nemzeti vagyonunk. Évmilliók “alkotásait” őrzi, egyegy táj, melyek, ha elpusztulnak, pótolhatatlanok. A természetvédelem legfőbb célja éppen ezért ezeknek a kincseknek az óvása. Közéjük tartozik a Bükk-fennsík is, amely harmadik nemzeti párt A HAZAI 1-ES EREDMÉRTEK 10. forduló EGYETÉRTÉS-V. DÓZSA 4:4 (3:1) Szőnyi út, 2500 néző. Gólok: Bódi 1:0 (6. p.), Szuromi 2:0 (18. p.), Takács 3:0 (28. p.), Zámbó 3:1 (44. p.), Fekete 3:2 (61. p.), Szuromi 4:2 (62. p.), Fazekas 4:3 (85. p.), Fekete 4:4 (89. p.). Játékvezető: Győri. FTC-DVTK 2:1 (1:1) Üllői út, 8000 néző. Gólok: Máté 1:0 (5. p.), Horváth A. 1:1 (41. p. 11-esből), Bálint 2:1 (70. p.). — Játékvezető: Müncz. BP. HONVÉD-PMSC 5:1 (2:1) Kispest, 3500 néző. Gólok: Kis 0:1 (7. p.), Kozma 1:1 (33. p.), Kozma 2:( 39. p.), Weimper 5:1 (87. p.). — Játékvezető: Petri. BÉKÉSCSABA-TATABÁNYA 2:1 (1:0) Békéscsaba, 15.000 néző. Gólok: Királyvári 1:0 (17. p.), Németh 2:0 (50. p.), Vágási 2:1 (öngól, 54. p.). — Játékvezető: Hévízi. CSEPEL-RÁBA 1:0 (0:0) Győr, 3000 néző. Gól: Csordás (50. p.). Kiállítva: Sándor (60. p.). — Játékvezető: Marton. VIDEOTON-HALADÁS 1:0 (1:0) Székesfehérvár, 5000 néző. Gól: Wollek (40. p.). — Játékvezető: Mohácsi. ZTE-SBTC 4:1 (1:0) Zalaegerszeg, 600 néző. Gólok: Soós 1:0 (32. p.), Józsi 2:0 (53. p.), Dudás 2:1 (68. p.), Szimacsek 3:1 (71. p.), Tóth 4:1 (79. p.). — Játékvezető: Palotai. MTK-VASAS 2:0 (1:0) Hungária körút, 3500 néző. Gólok: Kiss 1:0 (42. p.), Becsei 2:0 (72. p.). Kiállítva: Vidáts (76. p.). Játékvezető: Somlai. Az NB I állása 1. C. Dózsa 0 • 1 — 34—IS I* 2. Bp. Honvéd 18 7 2 1 24— 7 IC S. Ferencváros 1# 5 5 2 21—H U 4. Zalaegerszeg 1# 4 1 3 0 I* 5. Videoton 1# • 1 3 ifc-illí 0. Csepel 1* 2 4 14—13 18 7. MTK 18 3 4 3 71—11 1# 1. Békéscsaba 10 4 2 4 IS—19 10 9. Tatabánya 10 2 3 4 7—10 9 10. Diósgyőr 10 2 2 S 17—21 S 11. Pécs 10 2 * 10—IS S 12. Haladás 10 3 2 S 10-21 8 13. Rába ETO 10 2 3 5 13—18 7 14. Vasas 10 3 1 8 11—10 7 15. VM Egyetértés 10 1 4 0 13—21 0 10. Salgótarján 10 2 2 4 8—17 ( A góllövők élén 10 gólos: Kozma (Bp. Honvéd). 0 gólos: Bene (O. Dózsa), Szabó (Ferencváros). 7 gólos: Fazekas (O. Dózsa), Németh (Békéscsaba) . 0 gólos: Horváth A. (Diósgyőr). Templomszentelés DUNAFALVA, Baranya megye. — Húsz évvel ezelőtt nyilvánították községgé Dunafalvát a Duna délvidéki kanyarulatában, az úgynevezett mohácsi szigeten (a területet az élő Duna, valamint több volt Duna-ág és csatorna veszi körül). Korábban ez Dukunk lesz. Szakemberek sora munkálkodik azon, hogy a fennsík és a környező táj mia még háborítatlan csendjét, békét kultúrtörténeti emlékeit megvédjék az esetleges értelmetlen, romboló beavatkozásoktól. A világhírű Szeleta-barlangot, amely már az ősembernek is otthona volt, hazánk legnagyobb egybefüggő bükkerdejét, az itt lelhető ritka állat- és növényvilágot, emlékezni segítő köveket. A gazdagságot — amely kötelez. Okos gazdálkodásra. László Ilona, naszekcső tanyavilága volt. Az őslakók és a telepesek rövidesen élénk községgé fejlesztették az egykori tanyai települést. Az 1956-os árvíz súlyosan megrongálta a falut. Az újjáépítés nemcsak egybekovácsolta lakóit, hanem az a kívánság is erősödött bennük, hogy a régi kis kápolna helyett templomot építsenek. Az elgondolásból valóság lett. 1974 őszén dr. Cserháti József, pécsi megyéspüspök nagyszámú hivő és pap jelenlétében szentelte fel az új dunafalvi templomot. A megyéspüspök külön megköszönte az adakozók nagylelkűségét, Erdélyi József dunafalvi lelkész buzgóságát, a világi hatóságok támogatását, a művészek, az iparosok és a társadalmi munkát végzők minden fáradozását. 15. oldal