Amerikai Magyar Népszava, 1981. január-június (82. évfolyam, 2-26. szám)

1981-04-03 / 14. szám

Péntek, 1981. április 3 AMFRTKAT MAGYAR NÉPSZAVA TENORISTA A FA TETEJÉN írta: MÁRER GYÖRGY — Weinstock, másszon fel a fára! — adta ki a parancsot a tizedes egy termetes munkaszolgálatosnak. Weinstocknak ugyan semmiféle közérdekű dolga nem akadt a fa tetején, de parancs az parancs és az már önmagában is röhögtető jelenetnek ígérkezett, ahogy ez a nagydarab, hájas lajhár fiatalember, a felsőbb parancsnak engedelmeskedve, felkapaszkodott a fára. Meg azután abból kétségtelenül egyéb jó is származott, hogy Weinstock Miklós feljutott a lombok közé, mert mindjárt követkekezett a tizedes úr második parancsa is, amely így szólt: — Weinstock, énekelje el, de érzéssel, hogy „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország!” Weinstock ezt az utasítást nem fogta fel valamiféle „kitolásnak”, sőt inkább elismerésnek tekintette, ami a hiúságát legyezgette, mivelhogy az ő tanult mestersége és társadalmi rangja az énekművészet volt, tenorhangja csodálatosan csengett, együtt szárnyalt az ózon illatával, aki vallotta, gyönyörködött benne, nemcsak a munkaszolgálatos társak, de a tizedes úr is meg a többi hajcsár, sőt a német tiszt urak is, akik olykor-olykor, amikor egy kis italos cécóra kerekedett kedvük, berendelték a kövér Weinstockot a tiszti étkezdébe, hogy opera-áriákat énekeljen nekik. Szóval Weinstock áriái lazítottak a rideg fegyelmen, amely különösen a zsidó munkaszolgálatosok részére volt még ridegebbre fogva. Az édesbús magyar dalok és a klasszikus melódiák ott a Kárpátok lejtőin könyörületesebb éghajlatot teremtettek és ennek fuvallatát nemcsak maga Weinstock érezte, hanem társai is a reménytelenségben. De ekkor már egyébként is 1944-et írtak és a háborúvesztés előre vetette árnyékát. A fa, amelyre Weinstockot felparancsolták és ahol el kellett énekelnie, hogy „Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország”, valahol a harcok határmesgyéjén a Kárpátok egyik ormán állott. Az események rohamos gyorsasággal követték egymást. A szovjet csapatok átlépték a magyar határt, a románok különbékét kötöttek, a munkaszolgálatos osztagokat visszavonták és aki tudott „önállósította” magát. Weinstock Miklós is így tett, Erdély felé vette az útját. Szülővárosában a Hajdú-megyei Tiszacsegén már senkit sem talált meg a családi házban, akiket otthagyott; szülei, testvérei mind elpusztultak az auschwitzi gázkamrákban. Életének első szakasza ezzel a tragédiával lezárult. Ami megmaradt neki, a hangja volt. Ezzel próbált valamit kezdeni. Most már nem káplán parancsra, hanem saját vállalkozásában kezdett koncertezni, előbb Bukarestben, azután Aradon, Váradon, Kolozsvárt és a többi erdélyi városban. Ezzel a vargabetűvel került azután Budapestre és onnan tovább, a nagyvilágba. De talán az egész történetet előbbről kell kezdenünk. A szülői házban, ahol apja szép vagyont szerzett és gyermekeit ehhez mérten neveltette, Miklóst, akinek már kora ifjúságában feltűnt kivételes hangja, beküldte Debrecenbe éneket tanulni. Onnan Pestre került a Zeneakadémiára előkészítésnek. Ott gyorsan megállapították milyen csodálatos a hangja, amelyről mindenki, aki hallotta nagy elragadtatással beszélt. Azt mondták, olyan a hangszíne, mint a Gigli-é. Később a háborús években már csak az Omikében énekelhetett, ahol Ernszter Dezső, a new yorki Metropolitan Opera későbbi nagyhírű basszistája volt az ének-szakosztály irányítója. Itt Weinstock Miklós megnyerte az énekversenyt több neves társa előtt. A következő sikeres hangversenye ott fent volt a Kárpátokban, a fa tetején. ~ ---------— * Amikor a háború befejezése után visszatért Budapestre, rögtön elhelyezkedést keresett az énekpályán. Volt egy befolyásos támogatója, Failoni, az Operaház olasz főzeneigazgatója, aki felvétette őt ösztöndíjasnak és fel is léptette a Traviatában és a Köpenyben. A baj itt kezdődött vele. A baj, amely egész nagyrahivatott pályáján végigkísérte. Róla igazán el lehetett mondani, hogy az Úristentől mindent megkapott, ami egy énekest naggyá tehet. Először is a szinte egyedülállóan gyönyörű hangot, mellé az előadás tudományát is, csak egyet nem, hogy mindehhez maga is hozzátegye azt, ami még hiányzott: a tökéletességre való törekvés vágyát. Félt a magas hangoktól, noha birtokában volt a legtisztábban csengő magas hangoknak. A hangversenyeken, ahol fellépett, könnyű volt az ő szóló számát átíratni középhangokra, de az operaszínpadon az ő kedvéért nem lehetett transzponálni az egész kottát. Budapesten félig megmagyarosították a nevét ,,Vári-Weinstock”-ra. Ezzel a névvel érkezett Olaszországba, ahol a római Collegium Hungaricumban hangversenyt is adott. Itt meghallgatta őt a nagy olasz tenorista, Gigli is, akinek nagyon tetszett és azt a reményét fejezte ki, hogy ehhez a szép és természetes hanghoz nem nyúlnak hozzá, mert akkor elvész ez a hang. Olaszországból Láng György hegedűművész segítségével jutott ki Amerikába. Láng, mint ismeretes, itt kint a vendéglátó iparnak lett ismert tényezője és igen értékes könyvet is írt angol nyelven a magyar konyha történetéről. Vári-Weinstockot itt az egyik legnagyobb hangverseny-ügynökség vette a szárnyai alá és megrendezte bemutatkozó hangversenyét a Town Hallban, fergeteges sikerrel. Másnap a New York Times első oldalán beszámoló jelent meg ezzel a feltűnő címmel: „Új Caruso született!"Ekkor már Garni Miklósnak hívták. Kevéssel ezután a Waldorf-Astoriában énekelt egy Truman elnök tiszteletére adott díszvacsorán. Saját bevallása szerint 2000 dollár tiszteletdíjat kapott, amiből azonban sokan lecsíptek ezért vagy azért, jókora összeget, amint utólag megjegyezte. Ezután fontos esemény volt amerikai, sőt földkörüli térhódításában, hogy ügynöksége egymásután két hangversenykörútra is elvitte, Dél-Amerikába és a Távol-Keletre, illetve Ausztráliába. Sajnos a jó kezdetből nem lett jó kifejlődés. Az ügynökség megszüntette szerződését, mert nem akart új dolgokat tanulni. Ez is a hibái közé tartozott. Meg az is, hogy túlságosan el volt telve önmagával. Ahogy barátai mesélték, nagyon vidám pajtás és mulatságos társalgó volt, sok viccet tudott és mesélt, azonkívül csavartestű ember volt és üzleti érzék is volt benne egy jó adag, legalábbis „jó eladó” volt. Néha sok pénzt keresett és ilyenkor azt hitte, hogy ő Rockefeller, két kézzel szórta a pénzt és aki rászorult, vagy enélkül is, segítséget kért tőle, annak adott. Voltak viszont, akik szidták, mert mint panaszolták, belesodorta őket kétes üzletekbe, amelyekbe azért keveredett bele, hogy ezekkel a befektetésekkel finanszírozza művészi karrierjét. Kétszer nősült, először egy Amerikába vándorolt olasz házaspár lányát vette el, második felesége pedig egy svájci lány volt. Mindkét házasságából egy-egy gyermeke született. Legutóbb egy újabb üzleti vállalkozásba fogott: gazdag emberek számára válogatott csemegéket hozott forgalomba. Új vállalatának eddig két üzletet nyitott, egyet Londonban, egyet Los Angelesben. Ez utóbbi helyről repülőgépen érkezett haza. Amint a new yorki Kennedy repülőtéren kiszállt a gépből, összeesett és nyomban meghalt. 59 évet élt. Élete különös világ volt. Sok nagy ígérettel jött és sok teljesítéssel adós maradt. Lejött a fáról, ahová felparancsolták, de az új Carusot nem sikerült lehoznia magával. Március 12-én búcsúztatták Garni Miklóst, olyan énekszámokkal, amelyeket ő énekelt egykor. Alakja belemosódik ellentmondásos korunk „soul-pollutionos” ködébe, a számok titkait megoldom. Hol a rénszarvas sose járt még, az ember lábnyoma a holdon. A képzeletnek nincs határa és mind igaz, amit a jós lát, egy nyitott könyv az Univerzum, ami álom volt, mind valóság. Tied a föld mellett az ég is és nincs totem, nincs tabu, fétis, még megfejtik majd a tudósok a boldogság egyenletét is. Májer György H OLDAL Idézetek nagy emberektől SZÉCHENYI ISTVÁN: „ Merjetek nagyok lenni, Ti, kik valami jobbra vagytok meghíva, születve, kik egy szebb jövendőnek lehettek urai. Lépjetek végkép valódi hazátokba, melyen kívül nincs számotokra hely."’ *** BARTÓK BÉLA: „Az én vezéreszmém azonban, amelynek, mióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé, minden háborúság és minden lényeg, mint létcél. * * * KOSSUTH LAJOS: „...minden hatalom gyönge, melynek gyámola nem az igazság...” * * * KASSÁK LAJOS: „Tegnap még sírtunk, s holnap, holnap talán a mi dolgunkat csodálja a század.” * * * MIKES KELEMEN: „Mindazonáltal úgy tetszik, hogy mégis jobban lehetne nevelni az iffiakat, ha az atyák arról jobban gondolkodnának.” *** DUGONICS ANDRÁS: „Semmit hosszú pórázra ne eressz. De szabadságát is senkinek el ne vedd.” * * * KODÁLY ZOLTÁN: „Ne elégedjünk meg félmegoldásokkal.”