Amerikai Magyar Népszava, 1982. január-június (83. évfolyam, 1-26. szám)

1982-02-05 / 6. szám

AMERIKAI MAGY­AR NÉPSZAVA MATYÓFÖLDRŐL • «* . f Mezőkövesdi disznótoros MEZŐKÖVESD, Borsod megye — A Matyóföld egyik hentesmestere azt állítja: ha a húskészítményeinket nem fo­gyasztanák el egyik napról a másikra, azok is olyan híresek lennének, mint a messze földön ismert matyó hímzés. A hasonlat bizarr, de azt már a fogyasztók is mondják, hogy az itt élő nép nem­csak a viseletére volt kényes, hanem eledele izére is. És jóllehet, hogy régen az öltözködésre áldoztak a legtöb­bet, de ha disznót vágtak, annak minden porcikáját különleges izekkel fűszerezték. Nem külön­ben az erre hivatott mesterembe­rek. Bizonyára a matyóföldi áfé­­szek is a hentesáru készítmények hagyományaiból kiindulva — no, meg a lakosság jobb élelmiszerellátása érdekében — határoztak úgy tíz évvel ezelőtt, hogy létrehoznak egy kis húsfel­dolgozó üzemet. Nyolcmillió forintos költség­gel egy téesz használaton kívüli istállóépületét hozták olyan álla­potba, ahol évente tizenkét ezer hússertést tudnak feldolgozni. Kele Imre — aki ennek az üzemnek indulása óta vezetője — elmondta, hogy a sertéseket egytől egyig a háztáji gazdasá­goktól vásárolják, vagyis szerző­déses, jó kapcsolatban vannak a termelőkkel. Az Áfész felvásárlói házhoz mennek, és a két fél által meghatározott, pontos időben veszik át a hízót. A sertések felét tőkehúsként értékesítik, a másik feléből harmincféle hentesárut készíte­nek, köztük olyanokat, amiket más húsfeldolgozó üzem nem gyárt. Nemcsak a környék üzlethá­lózatát látják el finom húskészít­ményekkel, hanem Leninvárost is, sőt, Miskolc ellátásába is besegítenek. Mintegy 200 ezer ember fogyasztja készítményei­ket. Varga István gyártásvezető kalauzol az ötven embert foglal­koztató kis üzemben, ahol nincsenek milliókat érő, csodála­tos berendezések, de kitűnő szakemberek igen, mint például Pásztor István, Kalló­­Mihály és Csábrádi Mihály hentesmeste­rek, vagy Ináncsi Jánosné, Csábrádi Mihályné és Cirman­dán Péterné betanított munká­sok — hogy csak néhányukat említsük —, akiknek jó munkája eredményeként évről évről jelen­tős nyereséget mondhat magáé­nak a kis üzem. Ha valami probléma, fenn­akadás mégis előfordul, az nem náluk keresendő, hanem mint most is, amikor ott jártunk, a sertéstápok minőségében. A nem kielégítő tápminőség miatt ké­sik több háztáji gazdaságból egy-másfél hónapot a leadásra kerülő sertés. Tekintettel arra, hogy ez a kis húsüzem — mint már mondtuk — 200 ezer ember napi hús- és húskészítmény igényeit elégíti ki, meg merném kockáz­tatni azt is, hogy az Áfész elláthatná saját keverésű takar­mánytáppal is azokat a kister­melőket, akikkel szerződéses, jó kapcsolatban áll, így még zavar­talanabb lenne a mezőkövesdi disznótoros izének az élvezete. ♦ Dávid József A csipkéskúti ménes EGER — Hidegben, hóban is naponta megjáratják a lipicai csikókat az Egri Erdőgazdaság csipkéskuti telepén. A Bükk­­fennsíkon levő csipkéskuti csikó­nevelőbe hathónapos korukban kerülnek a jószágok, és itt nevelik őket — ridegen — három-négyéves korukig. Eza­latt fejlődik ki az állatokban a lipicaiakra jellemző tartás és járásmód, ami miatt különösen kedveltek a fogatderbiken. A lovak többsége hátaslónak és kocsilónak kél el, igen gyakran exportra. A kiválasztottak pedig a gazdaság törzsállományába kerülnek. A csipkéskuti ménes­ben jelenleg 26 két-három éves és 34 egyéves csikó nevelkedik. ...és a legifjabb termék: a matyó májas szalámi PESTI ARCOK . A leány diót eszik a villamo­son. Feltörve veszi ki a zsebéből, piszkálja, szedegeti, a héjakat a markában gyűjti s már dobná a földre. A mozdulat ott van a karjában, amikor felnéz s tekin­tete találkozik egy szigorú pil­lantással. Ősz hajú, pedánsnak tűnő úr néz a lányra. Helytelení­­tően. A leány lassan leereszti a karját. Összecsukja a markát a dióhéjjal. Láthatóan zavarban van. Mit tegyen, mit csináljon? Tulajdonképpen nem kellene törődnie az öregúrral, aki még mindig nézi. A tekintet most már inkább kérlelő. A férfi sze­retné, ha a lány nem dobná le a héjat. A lány ingadozik. A férfi a következő megállónál leszáll. A jelenet tanúja is leszáll. A törté­net befejezetlen. Lehet találgat­ni, mi történt a dióhéjjal, sze­métkosárba került vagy mégis­csak a villamos padlójára. A bácsi képes újságot forgat. Színeset, rajzosat, idegen nyelvűt. Lapozgatja, nézegeti, vele szemben egy kisfiú. A gye­rek szemmel láthatóan szeretné megnézni az újságot. Azt a vala­mit, amiről nem tudja, mi, de színek vannak benne, képek. A bácsi megérzi a pillantást. Nézi a gyerek vágyódó arcát. Elmoso­lyodik. — Tessék — nyújtja át az újságot — a tied... A gyerek elvörösödik. Köze­lebb húzódik az anyjához. Mit szól mindehhez a mama? Oda­hajol az asszony füléhez, súg va­lamit. Az anya bólint. Megvan az engedély. A fiú elveszi az újságot. — Köszönöm — leheli halkan. Nem érti. Egy idegen jó volt hozzá. A kíváncsiságot legyőzi a töprengés — ilyesmivel még nem találkozott. Vajon megőrzi-e emlékezetében? Hentespult. Az asszony előtt egy férfi áll, csabai kolbászt kér. — Nincs — mondja a hentes, szintén férfi, fiatal, testes, való­színűleg jó étvágyú. Leakaszt a szögről egy szál kolbászt, mutatja, sőt egy másik darabból is leszel néhány kari­kát, megkóstoltatja a férfival, akit nem ismer. Ő is bekap egy falatot, együtt rágják, ízlelik — kész csoda. — Jó — állapítja meg a vevő, vásárol a kolbászból, fizet, el­megy. Az asszony szemmel látha­tóan felbátorodva virslit kér, bőröset. Látja, hogy van, össze­keveredve a pulton a másik faj­tával. — Nincs nekem időm válo­gatni — dördül a testes férfi, s dobálja a virsliket a zacskóba, ahogy a kezébe akad. A csodának vége. Az élet visszatért megszokott kerékvá­gásába. Bende Ibolya UTCAKÉPEK PUSZTA TEMPLOM GUTON Hajdú-Bihar megyében helyreállították az 1200-as években épült guti pusz­tatemplom romjait. A gáti erdő közepén levő templomrom körül a szakemberek pihenőparkot alakítanak ki. Péntek, 1982. febr. 5 Halálra ítélték a miskolci gyermekgyilkost MISKOLC, Borsod megye — ,, Arra lettem figyelmes, hogy egy baba zuhan az ablakom előtt” — vallotta egy szemtanú a rendőrségen, aki Miskolcon, az Engels utca 75. számú házban lakik. Lerohant az utcára. Két gyerek, Anna és Attila akkor már nem élt, de az asszony úgy látta, hogy a hétéves István még igen. Szólt a fiának, hozzon vizet. Kohányi Ferenc ekkortájt érkezett a helyszínre. Zsebken­dővel letakarta kislánya köveze­ten szétzúzódott arcát, azután a másik két gyerekhez lépett. István hanyatt hevert a földön, megfordította, látta, hogy még él, mozgott a szája. A mentőben halt meg. Kohányi az ott tartózkodó, nem szolgálatos rendőrre rá­szólt, hagyja békén, mert ő a gyerekek apja, s azt csinál velük, amit akar. A rendőrautóban azt hajtogatta, engedjék el, mert feleségét és a legnagyobb fiát is meg akarja ölni. A tavaly július 11-én történt hármas gyermekgyilkosságot a napokban tárgyalta a Legfelsőbb Bíróságon dr. Pék Sándor bünte­tőtanácsa. A Legfelsőbb Bíróság bünte­tőtanácsa a Miskolci Megyei Bíróság halálos ítéletét helyben­hagyta. Kohányi Ferenc előre kitervelt, különös kegyetlenség­gel, több személyesen elkövetett emberölés bűntettében bűnös. A vádlott nem kért kegyelmet. A hivatalból kirendelt védő kegyel­mi kérvényt nyújtott be. HALÁLOZÁSOK BUDAPEST - Mészáros Mi­hály festőművész, 81 éves; Vajday Arthur ökölvívóedző, szakokta­tó, 67 éves; Zsenaty Dezsőné ny. gyógypedagógiai tanár, 87 éves; Révész Klára író, újságíró; Nagy István Györgyné, dr. Dénes Magda tanár, neveléstörténész; Baleczky Emil filozófiai tanár; Lukács Lászlóné sz. Róna Zsu­zsanna, a Magyar Nemzeti Bank volt tisztviselőnője; Topfer Jenő, a Lőrinci Műanyagipari Szövet­kezet elnökhelyettese, 42 éves; Rubenik Tibor ny. mérnök, 81 éves; Rácz Lajos ny. főjegyző, 88 éves.

Next