Amerikai Magyar Népszava, 1983. január-június (84. évfolyam, 1-23. szám)
1983-03-18 / 11. szám
10. OLDAL AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Jávorfácska halálára Írta: MÁRER GYÖRGY Nem tudom, miért éppen a februárt választották a naptárkészítők arra, hogy vele, két-három nap elorzása révén, egyenesbe hozzák a kalendáriumot. A fájdalmas emlékezést azonban, amely olykor nagyon szíven üli az embert, nem mindig lehet megrövidíteni számtani bűvészmutatványokkal, hogy beleférjen az időbe. De rosszul kezdem. Tulajdonképpen így kellett volna elindítanom ezeket a sorokat. Utolsó levelét január 23-án írta és így fejezte be. ..Javíthatatlan optimizma- Májer György sorról nem tudok leszokni és abban a hitben, hogy nemsokára Párisban találkozunk (vagy amit még jobban szeretnék, Budapesten), sokszor öleli hűséges barátja, Sári." Az optimizmusa ezúttal valóban javíthatatlannak bizonyult, holott ez egyszer javításra szorult, mert a levél írója február elején Párizsban hirtelen meghalt. Akiről ezeket a búcsúsorokat írom, úgy hívták, hogy Megyery Sári. E néven neves írónő és költőnő volt, aki magyarul vagy tíz., franciául pedig vagy öt sikeres regényt írt, amellett három verses kötetet adott ki, újságíró is volt éveken át, írásait szerelték. Azért írtam föntebb, hogy ,,a néven", mert volt egy másik sokat emlegetett neve is, ez, hogy „Lucy von Blondel”, amely moziszínésznői sikereit fémjelezte és amelynek leple alatt nem kevesebb, mint 49 filmet játszott, főleg Németországban. Én ezen a néven ismertem meg, már mint a mozivásznon, a Fantomas nevű krimi-film női főszerepében. csinos, mozgékony, izmos fiatal lány volt, méltó partnere az álarcos Fantomasnak, akit mindig egy félelmetes dán dog kísért. Ez nem sokkal az első világháború után történt, talán 1920-ban és ez volt kb. félszázadon át az egyetlen és akkor még ,,egyoldalú" személyes találkozásunk. 1976 nyarán azonban nagy meglepetésemre egy könyv érkezett számomra Párizsból. Ajánlásként ezt írta a könyv első oldalára: ..Májer Györgynek igaz szeretettel hűséges olvasója, Megyery Sári. Páris 1976 június.” Tulajdonképpen itt kezdődött személyes barátságunk. Ekkor indult meg levelezésünk és ennek köszönhető, hogy ezután Párizsban személyesen is megismertük egymást és hogy ő írt ismertetést is nemrég megjelent könyvemről a Párizsban megjelenő Irodalmi Újságban, ahol előzőleg, éveken át „hűséges olvasóm" volt. A könyvnek, amelyet elküldött, ez volt a címe: ,,Én is voltam Jávorfácska.” Ha Megyery Sári ezenkívül semmi mást nem írt volna, neve akkori is helyet foglalna a magyar irodalomtörténet valamelyik díszes lapján. Éspedig nemcsak azért, mert jól írta meg, hanem főleg azért, amit írt. Tudni kell, hogy Sári tőzsgyökeres dzsentri lány volt. Apja, egyébként nagyműveltségű jogász, aranykulcsos kamarás, anyja pedig csillagkeresztes hölgy, ami azt bizonyította, hogy sokadíziglen „kifogástalan” ősöket mutathattak fel. A könyv lényege és egyben legnagyobb érték,, hogy őszintén és palástolatlanul leírta benne családi és baráti környezetét, azoknak korlátolt gondolkodásmódját, ellentétes álláspontjukat minden haladással, szellemi fejlődéssel szemben, léha szórakozások imádatában, lenézve az „alacsonyabb” származást és el-, hanyagolva a közérdeket, ami azután végül is az ország sorsának tragikus kialakulásához vezetett. Pompásak a szereplő szentélyek jellemrajzai és annak a folyamatnak a leíása, amely az írónő teljes kiábrándulásához torkollott. Mindenen rajta van a hitelesség lehellek és minden gyűlölet mentesen tárgyilagos, annak ellenére, hogy az írónő szakít a környezetével és megkeresi magának a „másik" Magyarországot, amelybe a legfényesebb magyar elmék tartoztak, zálogai a szebb jövőnek, az újra felemelkedésnek: Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Kosztolányi, Karinthy, Márai, Szabó Lőrinc, József Attila, Illyés Gyula és hasonlóak. Sajnos, hogy a nagy rengés, amely elsüllyesztette az „urak" Magyarországát, betemette azok világát is, akiknél Megyery Sári lelki menedéket keresett. A könyvből, amely a legjobb önéletrajzi regények sorában foglal méltó helyet, itt-ott elkerülhetetlenül ismerteti azt a magatartást, amit az írónő élete tanúsított a legtragikusabb időkben, a segítőkészséget, amely nyomorból, pusztulástól mentette meg a hozzáfordulókat . Megyery Sári 1939-ben Párizsba vándorolt ki, őt rövidesen férjhez ment egy kitűnő francia újságíró , egyben színpadi szerzőhöz, André Lánghoz, akivel azóta is harmonikus házaséletet élt. Férje ma már a 90-es éveiben jár és, mint Sári mondta, ma már ,,őrangyali" szerepet tölt be férje mellett. Az öregúrnak volt egy szokása: minden nap bement a könyvtárba kutató munkára és délben mindig telefonbeszélgetést folytatott a feleségével. Most is így történt. Sári közölte vele, hogy ha délután hazajön, őt nem fogja otthon találni, mert a Sorbonne-egyetemre megy egy előadásra. Férje ezt tudomásul vette. Annál nagyobb volt a csodálkozása, hogy Sárit otthon találta. Ott ült a telefonasztal mellett, felöltözve, mint aki valahova készül. Holtan. Július végén lett volna 86 éves. Jávorfácska volt. Négyszemközt... Hazai alkatrészt idegen autókba? 1s.) Elég régi jó szokásunk, hogy a rovatunkban fölmerülő kérdést lehetőleg a közmondásos érem mindkét oldaláról igyekszünk vizsgálni. A hetekben erősödő vita folyik arról, hogy nem lenne-e jó külföldi autókba amerikai alkatrészek elhelyezését kötelezővé tenni. Az Egyesült Autómunkás Unió elnöke, Douglas Fraser, helyesli az ötletet. William Brook volt szenátor, külkereskedelmi megbízott, helyteleníti. Először Fraser-t szólaltatjuk meg. „Miért jó az elgondolás?" ..Azért, mert kialakulhatna belőle az, hogy a japán Toyota, Datsun és Honda gyártelepeket állítson itt föl — és ezzel amerikai autómunkások tízezrei kapnának munkát. Ezenfelül más iparágakban is nagyon sokan dolgozhatnának: gumimunkások, üvegmunkások, alumínium-munkások, stb. " „Mi lenne a lebonyolítás módja?" ..Törvényt kell hozni arra, hogy külföldről ide szánt autókra már akkor, amikor készülnek, amerikai alkatrészeket használjanak. Ez fokozatosan lenne beállítható, bizonyos százalék szerint. Például: 1986-ra már az 1 millió autót készítő gyáraknál a kocsik alkatrészeinek 90 százaléka legyen itteni akkor, ha a kocsit ide szánják. Ha csak 700.000 autót gyárt a gyár évente, ez a százalék 70 legyen. " „Nem kell attól tartani, hogy valóságos bosszúhadjárat lesz belőle? Hogy a külföldi cégek valamilyen más téren Amerikára nézve fognak szigorú kikötéseket tenni iparcikkek bévételénél?" ..Nem hiszem. Vanti. egy német-japán szerződés, amely szerint a japánok csak az autópiac 10 százalékának erejéig szállíthatnak Németországba az autóikból. Az angolok is, a franciák 2,5, az ausztráliaiak 25 százalékot engedélyeznek. És egyik ellen sem történt lépés. " „Szükséges lenne a korlátozás akkor is, amikor már a mostani recesszió megszűnik?" ..Igen. Túl engedékenyek vagyunk Japánnal szemben minden kereskedelmi téren. Például tavaly negatív volt a mérleg: 10 billió dollárral többet érő gyártmánytömeget adtak el itt a japánok, mint mi Japánban. " „Feltétlenül előnyös lenne a japánok számára, hogy itt állítsanak fel gyártelepeket?" ..Igen — és erre bizonyíték is van. A nyugatnémet Volkswagen telep Pennsylvaniában, Westmoreland-megyében, 4500 munkást foglalkoztat — és a gyárt most 3 más telep felállítását tervezi. " „Ön szerint milyen a kilátás arra, hogy a Kongresszus meghozná a szükséges törvényt?" ..Elég jó. Persze a siker, és hogy milyen hamar lehetne azt elérni, attól függ, hogy a nagyközönség milyen mértékben hallatja szavát, mindnyájunk érdekében. " humor Egyik gyerek kérdi a másiktól: — Ki kiabál ilyen hangosan? — A nagypapám megint a házi feladatomat magyarázza apámnak! ☆ ☆ ☆ — Mondja, miért ütötte bal kézzel pofon a sértettet? — Azért, mert a jobb kezemmel éppen abban a pillanatban kezet fogtam vele. Douglas Fraser Péntek, 1983 március 18.