Amerikai Magyar Rádió Ujság, 1947 (7. évfolyam, 1-11. szám)
1947-01-01 / 1. szám
R pmemkoi rhpgvph ADIO UJS Im HunGARian radio news VOL. VII. ÉVFOLYAM — NO. 1. SZAM NEW YORK, N. Y., JANUARY, 1947 László Dlenes Perth Aaboy Herald 237 ^adison Ave Perth Amboy, N.j. EGYES SZAM ÁRA 20 CENT DATTA kezdjük el az öregek forradalmát Irta: GÁSPÁR GÉZA Lengyel Menyhért írja egyik friss fogása cikkében, hogyan kezdte az művészetét a régi, olvasás lepedő alakú Egyetértés hasábjain. Tekintve, hogy édesapám az Egyetértés nyomdásza volt, sőt amennyire hiányosan tudom, “metrompása’ lehetett, egyszerűen azzal dicsekedhetem, hogy a régi időknek ebből a nagy újságjából tanultam az ábécét. Megírtam már valahol, hogy a sajtóval nekem annyiból is organikus közöm van, hogy kétéves koromban belemásztam egy nyomdagépbe és viszont ennek kerekei egészen mészárosi alapon hasítottak léket a koponyámon. Ugyancsak organikus közöm van a betűhöz, mert testi értelemben felszedtem őket, ráültem a még nedves ujságlepedőre és tele maszatoltam magam velők. A drága nemes Ignotus írásai, Ady Endre versei, Kiss József “A Hét”-je és Vészi József "Budapesti Naplója” szintén hozzátartoznak, neveltetéseikhez és az első könyv, amit életemben sajátomnak mondhattam. A magyarok őstörténete, azon különös égési seb következtében, amit a kötésén szenvedett nagyapám, a könyvkereskedő ajándékából került birtokomba, az öreg Vámbéry Ármin halhatatlan ‘‘India meséi”-vel együtt. Mindezeken keresztül lettünk rabjaivá annak a különös pesti kultúrának, aminek “olvasottság” a neve. Adassék azonban itt most tudtára mindazoknak, akik akár az Egyetértés, akár a Nyugat, akár Az Est műhelyeinek és levegőjének lelki gyermekeiként az életet nyugodtan, vagy nyugtalanul szemlélgetni óhajtják, hogy az igazi életbölcsesség megszerzéséhez a könyvekből szedett okosság vajmi kevés igazi alapot nyújt, legfeljebb csak egy rugalmas, ingadozó, könnyed általánosító képességet, ami által úgy nagyjában az élet várható esélyeit ki lehet következtetni ugyan, de az élet dolgaiban mélyen és gyökeresen állást foglalni vajmi kevéssé lehet. Hadd általánosítsak egy kicsit én is s mondjam meg, hogy az úgynevezett műveltek és olvasottak társadalma csakis azon alapon képes a felszínen és látszat szerint vezető helyen, elől haladni a haladás iramában, hogy alul és a mélységben, ott van a gyökér, a lényeg, az embernek testi-lelki mivolta körüli józan átlátás, az egyszerű embernek gondolata önmagáról és a világról . . . Minden vezető rétegnek igazi értékét csak az adja, ahogyan az életet igazában és könyvek nélkül, vagy azok ellenére is, tudni és érezni akarja. Krisztust csak a kereszténység első évtizedeiben fedezték fel és tárgyalták, mint gondolkodót. Azután jöttek a dogmák, a hittételek és azok a misztikus szertartások, amiken keresztül a vallás jutott még el legtovább abban, hogy az ember titkának misztériumát megközelítse és magával az emberrel is megéreztesse azt. Így hát az alapvető dolgokon azóta sem igen gondolkodtunk, mert írástudóink és olvasni tudóink, csak két dolgon élednek: (1.) azon, amit az egyszerű nép gondol. És (2.) azon, amit efe Jől a másik írástudó, a tekintély gondol ... . E*, hogy valaki önmagában felébressze a népet, az egyszerű embert, az emberi lét legmélyebb titkának szekrényét, erre bizony nem igen akad vállalkozó és ha akad is, maga a társadalom, sőt talán éppen a mai írástudók gárdája fogja kiküszöbölni, mint valami különcöt, félbolondot. * * * így jutunk tehát mostan oda, hogy szépen lassan kezdünk megöregedni mi, lázadó fiatalok is, akik valaha úgy hittük: miénk az uj ut, az uj élet, az uj igazság . . . Hittük és hirdettük ezt a lapok, újságok, a költők és gondolkodó fiatal titánok körül . . . S most itt állunk öregen, kissé kesernyésen, de sok-sok tapasztalattal, amit önmagunk szereztünk és mi magunk fizettünk meg érte. Akik visszamaradtak, derék, kedves öregurak kezdenek lenni, tele visszaemlékezésekkel, a régi szép élet édes emlékeivel és azzal az ízes, aszuborra emlékeztető pompás magyarsággal, amit csak régi évjáratú emberektől a boldog múlt krónikásaitól várhatunk. Itt vannak most az egykori berzenkedő fiatalok, az egész világot megjárt nagy nevek, a magyar betű mesterei és művészei s valamennyinek egyformán deresedik a haja, egyként kezdi ki őket az öregség foga s egyazon módon édesiti el szájuk szélét az az uj gyermekies öröm, hogy visszaemlékezhetnek. * * * Emlékezzünk! Igen, emlékezzünk! De valami értelmet és célt is kell adni ezeknek az emlékeknek . . . Talán mégse illik, hogy ugyanolyan öregek legyünk, mint a régi emberek voltak, akik nappal zsémbeskedve, este pipaszónál, mindig csak azokat a kapitulációs időket emlegették, amiket végigszolgáltak. Hát csak ezért lenne az öregedésünk? Hát még abban sem eshet változás az emberi természet körül, hogy az önmagunk emberi természetét úgy tudjuk modulálni, hogy az más legyen a más öregek természeténél? Bocsássanak meg írótársaim, hogy ezt a kérdést felvetem , de . imi 'áj jp.zf- n w tennem, amikor még ifjan ’ lehetünk öregek, még csikkedzzük az alkonyatot és mindenekfelett, amig még munkaképesek vagyunk. Áruljunk el egyet és mást az olvasóknak azokból az élményekből, amiket nem könyvekből szereztünk és amiknek vignettája nem „ irodalom”, hanem élet, természet és emberi természet. Tegyünk egy nagy kísérletet ifjan is öreg, vagy öregen is ifjú drága kollegák és mondjuk el a közönségnek, ami bölcs dolgokra az élet iskolája tanított és ami következtetésre a magunk fejétől és nem a betű etikettjéből jöttünk reá . . . Leplezzük le a világot . . . Azt a világot, amelyik a betűkön kívül, betűktől függetlenül van és egészen más, mint amilyent a betűk világításában mutat . . . * * * megszokások és sablonok zsákutcájában élünk és * írunk . . . Mondjuk el róluk véleményünket legalább most, amikor már úgy sem fenyeget a veszély, hogy nem választanak meg képviselőknek, ha az igazat szóljuk ... Itt van például, a nép, a közönség, a közösség, a sok mindenféle ezerAz elmúlt napokban, megint csak a csodálatosan kristályos eszű Ignotus kezdte el a sort, aki kezdett őszintén beszélni azokról, ■ akikről legtöbbet szoktunk hazudni: — a nőkről . . . S mert mikorra már megöregszik az ember, nem igen van oka félni tőlük, hát itt volna a helye megmondani róluk az igazat. De az igazi ■ igazat, amin nincsen kendőzés. És itt volnának az élet ■ többi dolgai is, amik felől a fejű szörny, amikről mind kell legyen kendőzés nélküli mondanivalónk . . . S ki lehetne bátrabb, mint mi, kipróbált öreg fiuk . . .? Rajta tehát, mozgósítsunk . . . Helyet az öregeknek . . . Hogy megkezdhessük azt az egyetlen forradalmat, amiben bölcsesség van: az öregeket az osztrák letépte — amért két karom a hazát megvédte . . . így fizetett érte .. ” 1919-ben a budapesti Boril Ornheumban egy hónapig énekelte Papp Jancsi a “Turul madár” kezdetű nótámat. (Thurzó Nagy László zenéje.) Refrénje szállóige lett: “Lesz még kikelet . . . Kolozsvár felett...”? Orgonavirág nótáim: “Sirassatok engem orgonavirágok” . . . “Mikor eszembe jutsz, mintha tavasz volna . . .” húsz kiadást értek meg. “28-as ember” Írói álnév alatt négy évtizedig írtam humoros cikkeimet, könyveimet. Lapomat "Magyar Jövőt” 1944 március utolsó napjaiban tiltotta be a Sztójay kormány, a német megszállás első hetében. Azóta sem támadt fel! Családomban én voltam a harmadik generáció a németek elleni örök harcban. Nagyapámat, aki református pap volt 1848-49 után börtönözte be az abszolutizmus. Apám, aki 1869-ben Táncsics Mihállyal együtt szerkesztette az “Arany Trombita” munkáslapot, egy évet ült, mint államfogoly, felségsértésért Vácott. A Szálasi rezsim kikiáltása napján 1944. október 15-én este engem is elfogott és elhurcolt a Gestapo és csak az Isten őrzött, hogy életben maradtam. Az 1944-es őszi felfordulásban tapolczai házam felégették, bútoraim széthordták. Legkisebb lányom budai lakása is így járt. Három szobájából csak egy gyerekágy maradt meg. Szétszórta a csa SASSY-CSABA nótaköltő levele a rádión széleskörű visszhangra talált December utolsó vasárnapján a WWRL rádióállomás magyar óráján mély benyomást keltett Sassy Csaba magyar nótaköltő megható levele, mely széleskörű visszhangra talált a rádióhallgatóság soraiban. Miután a levél írója számtalan magyar dalnak népszerűségére hivatkozhat, azoknak forró hazaszeretettől pezsgő rímeivel tett tanúbizonyságot igaz magyar voltáról, érdemesnek tartjuk a rádió nyilvánossága után lapunk olvasóival is megismertetni ezt a mai viszonyokra annyira jellemző írást, melynek minden sora szívén üti a szülőhazájával szemben mélyen érző amerikai-magyart. íme a levél: [gen tisztelt Szerkesztő Ur!] Negyvenhárom éves uj •ságirói múlttal a hátam ■ mögött fordulok az Ön magyar rádió-órájának nyilvánosságához. 1903-ban Lányi Ernő zenéjére^ én írtam az akkor országszerte híresé vált nótát, amikor minden magyar ajkán szólt a dal, hogy: “Busa sógor, mert a Lajtán hetek óta, áthallik a Kossuth nóta.” 1905- ellenállás 1906-ban, a nemzeti idején, Kossuth Ferenc lapjának, a “ Budapestének munkatársa voltam. Ott jelentek meg izzó halza szeretettől sütött verseim. 1906- ban írtam Rákóczi megtérését (Kacsóh Pongrác zenéje). A magyar rádió minden hazafias alkalommal ma is előadja. Refrénjét: “Hazámba 'Agyom, Duna - Tisza partja vár — Szebb ott az élet, szebben dalol a madár . . .” mindenütt ismerik, ahol magyarok laknak. Én írtam 1914-ben, az első világháború első katonanótáját. (Kárpát Zoltán zenéje): “Égbenyiló hegyek között, havas éjszakákon — Magyar baka szomorúan áll a szerb határon . . .” 41 hónapig voltam kint a harctéren s dalaimmal, verseimmel, tábori újságommal lelkesítettem ezredemet. 1918 őszén, az összeomlás után, az én nótám sírt elsőnek végig az országon: — "Nincs már nekem puskám, az olasznak adtam — Amikor a harcot könnyezve feladtam — Katonagunyámat Fizessen elő a Rádió Újságra magyarországi rokonainak. A lap évi ára az óhazába 3 dollár.