Amerikai Magyar Világ, 1974. június (11. évfolyam, 22-26. szám)

1974-06-02 / 22. szám

4. oldal KERESD A NŐT!... Brandt szex és kémhálóba került BERLIN . Amikor Brandt kancellár lemondott, először úgy tűnt, hogy ezzel nagylel­kűen áldozatot i hoz a saját becsületének és a nemzet in­tegritásának a megvédése ér­dekében. Később azonban egy­re inkább belegabalyodott a személye köré fonódó szex- és kémhálóba. Brandtot ép­pen azok csalták meg, akik­kel békében akart élni, a kom­munisták. Ugyanis egy 1956- ban odamenekült kelet-német állampolgár előbb a szocialis­ta párt tagjaként kezdett mű­ködni, majd 1970-ben a kan­cellár munkatársává, sőt egyik legbizalmasabb barát­jává lett. Időközben azonban titkos adatokat továbbított a kelet-német kormánynak. Amikor Günter Guillaumeot kémkedés vádjával letartóz­tatták, a nyomozók tudomást szereztek Willy Brandt sze­relmi kalandjairól is. Nyil­vánvalóan, Guillaume erről is mindent tudott. A kancellár egyik szerelme egy svéd új­­ságírónő volt. A másik egy kelet-német ügynök, aki sze­relmes lett Brandtba és Nyu­gat-N­émetországba szökött. Késő­bb azonban változtatott az érzelmein, mert azzal fe­nyegetett, hogy kinyomtat­­tatta Brandt-tal való kapcso­latáról készített iratait. Erre a nyugatnémet kormány el­­hallg­attatási díj fejében ál­lítólag 112.500 dollárt adott neki. Brandtnak az ügy során más emberi gyengesége is napvilágra került. Egy Wein­­brland nevű­ német brandyt annyira kedvelt, hogy ellen­felei “Willy Weinbrandt”-nak csúfolták. Ezenkívül már évek óta azt suttogták róla, hogy depressziós beállít­ottságú egyén, mert nem egyszer elő­fordult, hogy tárgyalások folyamán hosszú ideig hall­gatásba burkolódzott. Brandt egyéni gyengeségei ellenére is, új fejezetet nyi­tott a nyugatnémet politiká­ban és Németországot újból a nagy és erős nemzetek so­rába emelte, amely szakított a hitleri politikával és a népek békés együttélésének egyik képviselőjévé vált. A CIVILIZÁCIÓ JEGYÉBEN: Törökország újra termeli az ópiumot tartalmazó mákot Az ópiumtermesztés újból megindult Törökországban és a heroin hamarosan áradni kezd az U. S.-ba. Ez nagyon szomorú hír, miért a világ heroinjának 80%-a Törökor­szágból ered. Eddig három éves szünet volt az ópiumnö­vény termesztésében, ami az U. S.-nak 35,7 millió dollár­jába került. Az ópiumból morfiumot készítenek, majd Franciaország földalatti la­boratóriumaiban heroinná dolgozzák át és ez lesz aztán a legvégzetesebb kábítószer Harlem-ben és más városok utcáin. Az eddigi ópiumszünet ked­vezően hatott a kábítószer­­fogyasztás csökkenésére, és a hivatalos jelentések szerint a múlt évben 50.000-rel keve­sebb aktív heroinista volt, mint az előző két évben. Ezenkívül először történt 15 év alatt, hogy a város bör­tönei nincsenek 100%-ig meg­töltve. Összegezve, az U. S.­­ban 60%-ot csökkent a hero­infogyasztás az 1969-71-es csúcsponthoz viszonyítva. A török farmokon újra ültetik a mákot AMERIKAI MAGYAR VILÁG ­ Forduljon a legjobban megszervezett magyar utazási irodához é­s a Carpathia T­ravel Agency-hez. I­I Shuttle Service Ingajárat.­­ I Shuttle Service ingajáratunk közismert arról, hogy olyan előnyöket nyújt a résztvevőknek,­­ amelyek egyedülállóak az amerikai utazások történetében. Ingajáratunk keretében az utazások nincsenek időhöz kötve és bármelyik csoportunkhoz csal-s lakozhatnak oda és vissza is.­­ Hozassa ki rokonait ingajáratunkkal Magyarországról, vagy Európából. Utasainknak és a Budapestről jövő rokonlátogatóknak semmi problémájuk nincs, mert csoport-­­ vezetőnk bekíséri őket a luxemburgi repülőtéren az induló repülőgépig. _ _ MINDEN UTAZÁS BIZTOS! Csoportjaink előre meghatározott évi terv szerint közlekednek 10 év óta New York — München­­ — Wien — Budapest között. __ Credit-cardokat irodánk elfogad. || 11974. évi ingajárataink csoportjai egy időben indulnak _ ■ New Yorkból és Budapestről ! Junius 11 Julius 2 Julius 23 Augusztus 131 Junius 25 Julius 9 Julius 30 Augusztus 27 és így tovább az egész évben.| Speciális group-utazás New York — Budapest — New York között oda és vissza május és I. szeptember hónapokban it $311.— ]­’I június, július és augusztus hónapokban pedig $389.— Pan Am, KLM, TWA, Swissair, Air France repülőtársaságokkal a következő utazá-­­­saink vannak: New York-Budapest-New York között 22/45 napos utazás az alacsony szezonban.■ november 1-től március 31-ig­­? $415.— a középszezonban, április és május, szeptember és október hónapokban­ $443.— m a magasszezonban, június, július és augusztus hónapokban $515.— ■I Irodánkban kiállítunk bárhova az Egyesült Államok területére és az összes szigetekre jegyeket. A vállalatunk bécsi irodája utasaink rendelkezésére áll Bécs központjában Opennring 1. I IKKA, állampolgársági és immigrációs ügyeket, reenter permit kérelmeket, magyarországi­­ házassági ügyeket, hagyatéki ügyeket, fordításokat elintézünk. ■ Most azonban ismét küszö­bön áll a veszély. Az új török kormány engedélyt adott az ópiumnövény termesztésére. Telefon: 57-24-14.A ciaországi alvilági csatorná­kon át ujjból áramlani kezd, hogy megint magasra csap­jon a kábítószerélvezet hul­láma Amerika Harlemjeiben. 1543 Second Avenue. New York, N. Y. 10028. (80ih és 81sl St között) H _ Telefon: 878-8003, 535-3612. 737-2666. Area code: 212. Az ópiumtermesztés főként Asion-ban folyik, ahol a tö­rök földművesek nincsenek is tudatában annak, hogy mi­lyen pusztítást idéznek elő e növény termesztésével. Ne­kik ez nagyobb jövedelmet jelent, míg New York-b­an ugyanez az ópium okozza a fegtőbb halált a 15-35 évesek között. Ezenkívül milliárdok­­ba kerül a kábítószer hatása alatt elkövetett bűnözések okozta kár, és milliókba a ká­bítószer elleni küzdelem prog­ramja. Az idő nagyon roham és az ópiumnövény már csírázik a törökországi földekben. Ha nem tesznek sürgős intézke­déseket, akkor az ópium fran­ Miért zuhant le a TU-144? PÁRIZS — Az események különös sorozata játszott köz­re az orosz TU-144-es szuper­szonikus repülőgép lezuhaná­sában a tavalyi párizsi légi­­bemutatón. Jóllehet Moszkva nem bo­csátotta közre a vizsgálat eredményét, a vizsgálat való­színűleg egy egész csomó em­beri tévedésnek tulajdonítja a katasztrófa okát. Először is az orosz pilóta rossz pályán akart leszállni. Ezután enyhe zuhanórepüléssel ki akarta kerülni a fényképezést végző másik repülőt, amiről azt gon­dolta, hogy az útjában van. Szakértők azt is hozzáfűzik, hogy a másodpilóta is hibás lehetett, mert filmezte a pi­lótafülkét a francia tévé szá­mára, s amikor a gép zuhanó­­r­epülésbe kezdett, nyilván nekiesett rá műszerfalnak, és ez is hozzájárult a repülőgép lezuhanásához. Magától ragadó bélyeg A posta világszövetség fennállásának 100. évforduló­ja alkalmából Gibraltárban —­­Európában először — “magá­tól ragadó’’ bélyegeket bocsá­tanak ki május 2-án. A bé­lyegeket újfajta bélyegfüze­tekben árusítják. A 2, 6 és 14 pence címletű bélyegek Victoria királynő, VI. György és II. Erzsébet királynő kora­beli levélgyűjtő szekrényeket ábrázolnak és víznyomás nél­kül készülnek. MEGJELENT­­ HALASZ PETER UJ REGÉNYE: ELTÉVEDT UTAS Megrendelhető a kiadótól: Pilvax Publishing Corp. 20 West 22nd Street New York, N. Y. 10010 Ára: 4 dollár plusz 20 cent portóköltség

Next