Amerikai Magyar Világ, 1974. november (11. évfolyam, 44-47. szám)
1974-11-03 / 44. szám
30. oldal AMERIKAI MAGYAR VILÁG IGAZ TÖRTÉNETEK, KALANDOS HISTÓRIÁK MATA HARI (FOLYTATÁS) Mata Hari 1916 végén ismét Németországba utazott, a semleges Svájcon keresztül. A kémnő vesztét ez a látogatás, illetve a könynyelműsége okozta. Oly elbizakodott és elővigyázatlan volt, hogy elment a kölni operába, a német Nachrichtenbüro egyik magas rangú tisztjének társaságában. Az előadáson jelen volt a francia kémszolgálat egyik ügynöke is, aki felismerte és lefényképezte őket. Ez a fénykép volt perében az egyik legsúlyosabb terhelő bizonyíték. Különben is, ebben az időben sokasodtak a viharfelhők Mata Hari életének addig sem mindig napsütéses egén. A francia hírszolgálat teljes apparátusa keresett egy rendkívül veszedelmes kémnőt, akinek létezéséről a Berlinben működő francia ügynökök adtak jelentést A Deuxième sokáig Mademoiselle Docteurre gyanakodott, de ugyancsak Németországban tevékenykedő ügynökeinek segítségével sikerült megállapítani, hogy bizonyos jelentéseket Mademoiselle Docteur nem adhatott, mert a kritikus időben Berlinben tartózkodott. Tehát egy másik kémnőről van szó. A gyanú egyre inkább Mata Harira terelődött. A Deuxième Bureau elhatározta, hogy célravezetőnek látszó provokációt dolgoz ki, és így bizonyosodik meg az igazságról. Soha nem tett beismerő vallomást La Doux kapitány magához rendelte Mata Harít, és öt levelet adott át neki: ezek a levelek öt olyan emberhez szóltak, akik a belgiumi, német megszállás alatt levő területen, a polgári lakosság körében éltek és Franciaország javára kémkedtek. A kapitány figyelmeztette, hogy csak abban az esetben szabad Franciaországban maradnia, ha Franciaország javára kémkedik, és használja ki német összeköttetéseit, hogy a megszállt területre juthasson és a leveleket kézbesíthesse. Ezért a szolgálatért tekintélyes pénzösszeget ígért neki, amelyre jókora előleget is adott. A francia kémelhárítás ha gyanakodott is, tulajdonképpen nem sejtette, hogy ügynöke éppen azzal a bizonyos, H-21-gyel azonos, aki az ellenség szolgálatában áll, és akit égre-földre kerestek. Mata Hari Madridba utazott, és ott számolt be a németeknek arról, hogy mivel bízták meg őt a franciák. Azt az utasítást kapta, hogy utazzon vissza Párizsba. Ott van rá szükség, és nyomatékként, nehogy meggondolhassa magát, az esedékes nagyobb pénzösszeget is oda utalta át számára a német kémszolgálat. Az asszony azonban végzetes hibát követett el. Bizalmába fogadta Hanna Wittiget, La Doux kapitány szerelmét, és megvallotta neki, hogy a németek kémje és titkos jelzése H—21. Ennek nyomán tartóztatták le 1917. február 14-én. Sokáig tagadott, és teljes beismerő vallomást sohasem tett. Azt el kellett ismernie, hogy a német kémszolgálattól pénzeket vett át, de azzal védekezett, hogy azokat a német kémszolgálat tisztjei nem főnökökként, hanem férfiakként küldték neki. Olyan hatalmas összegeket azonban még olyan páratlan szépségű és vonzó nő, mint Mata Hari, sem várhatott el kegyeiért. A 3. számú párizsi haditörvényszék 1917. július 24-én és 25-én, természetesen szigorúan a nyilvánosság kizárásával tárgyalta az ügyet. Nem kegyelmezett. A francia köztársaság elnöke sem. Később azt regélték, hogy Mata Hari kivégzésének órájában La Doux kapitány zokogott. Ő maga is szerelmes volt a “végzet asszonyába” . . . (VÉGE) A TRÓNT EGY NŐ MIATT 1936. december 10-én az angol alsóház ülésterme zsúfolásig megtelt, a 615 képviselő közül csak a betegek és a külföldön tartózkodók maradtak távol. Mindenki tudta, hogy ezen az ülésen olvassák fel a királyi lemondólevelet, igyekezett hát tanúja lenni a történelemben ritka eseménynek. Nem is jutott minden honatyának ülőhely: a karzatok roskadoztak, voltak nagykövetek, akik a lépcsőkön ültek. Egyelőre azonban még csak kis interpellációs és jelentéktelen miniszteri válaszok hangzottak el. A terem zúgott a képviselők és a vendégek hangosan beszélgettek egymással. “Nem kívánok egyéni érzelmeimmel foglalkozni . . A zaj mintegy varázsütésre akkor ült el, amikor Baldwin miniszterelnök, fekete zsakettben, sötétkék zsebkendővel a felső zsebében, elindult a parókás speakernek, a Ház elnökének emelvénye felé. Mivel királyi üzenetet hordozott, a hagyományos szokás szerint háromszor mélyen meghajolt, miközben az uralkodó címerével ellátott gépírásos okmánnyal a kezében a speaker felé közeledett. Odaérve utoljára hajolt meg, és hangosan bejelentette: — Üzenet őfelségétől, a királytól, saját kézjegyével ellátva! A méltóságteljes, szoborszerű speaker átvette az okmányt. Baldwin újabb hajlongások közepette visszaindult a helyére. A speaker nyugodt hangon felolvasta a királyi kéziratot: “Ma délelőtt a következő lemondási okiratot állítottam ki és írtam alá: Én, VIII. Edward, Nagy-Britannia, Írország és a tengerentúli domíniumok királya azt a megmásíthatatlan elhatározásomat nyilvánítom, hogy lemondok a trónról, mind önmagamat, mint pedig utódaimat illetően. Kívánságom az, hogy ez a lemondási okirat azonnal hatályba lépjen, aminek jeléül kézaláírásommal látom el 1936. december 10-én, alulírott tanuk jelenlétében. Edward R. I.” A speaker a királyi lemondó nyilatkozat után felolvasta király üzenetét is: “Teljes tudatában vagyok e lépés súlyának; csak azt remélhetem, számíthatok arra, hogy népeim megértik elhatározásomat és az okokat, amelyek engem erre késztettek. Nem kívánok most egyéni érzelmeimmel foglalkozni, de mindenkit kérek, emlékezzenek arra, hogy a teher, amely az uralkodó vállára nehezedik, olyan súlyos, hogy azt csak az én viszonyaimtól eltérő körülmények között lehet elviselni. . .” Simpson nem emelt kifogást VIII. Edwardnak egy nő miatt kellett elbúcsúznia az angol tróntól. A hölgyet, aki nemcsak rangban nem illett az angol trónhoz, hanem ráadásul még elvált asszony is volt, akkor még Mrs. Simpsonnak hívták. Az asszony 1896-ban született. Régi, előkelő angol család sarjaként Amerikában látta meg a napvilágot. Az Újvilágban Warfieldék a “legkékvérűbb” famíliák közé tartoztak. Egészen a Montague-kig vezették családfájukat, akik Hóditó Vilmos oldalán küzdöttek 1066-ban a hastingsi csatában. A Warfield család címerének jeligéje: “Mi nem tűrünk királyokat.” Mrs. Simpson korán elvesztette apját. Anyja még kétszer ment férjhez, először politikushoz, majd az ő halála után Charles Allen washingtoni szenátorhoz. Miután az édesanyja újból férjhez ment, Wallis Warfieldet Davies Warfield, a dúsgazdag nagybácsi nevelte. A tizennyolc esztendős leány jelentős szerepet kezdett játszani a legjobb társaságokban. Az egymást követő bálok és estélyek egyikén a rendkívül szép Wallis beleszeretett Earl Spencerbe, egy fess tengerésztisztbe, aki akkor a floridai tengerészeti pilótaiskola parancsnoka volt volt és hozzáment feleségül, majd botrányos körülmények között elvált tőle. A nagybácsi emiatt kitagadta egykori kedvenc unokahugát és csekélynek számító, évi tizenötezer dolláros járadékot hagyott csak rá. (Folytatjuk)