Amerikai Magyar Világ, 1974. november (11. évfolyam, 44-47. szám)
1974-11-17 / 46. szám
AMERIKAI MAGYAR VILÁG MAGYAR FALVAK: ŐSI FUNDUSON MÉRGES, Győr-Sopron megye. — Vadonatúj ház az ősi funduson. Az őszi délben még egyszer, utoljára fellobbannak az udvar színei. A pirosak, a sárgák, a zöldek, a virágágyásokban, a fölfűzött paprikákon, a góré hasadékain kikandikáló kukoricacsöveken. A kert alján tömött lombú fák. Mozdulatlanok, hatalmasak. Lábuknál hever a Holt- Rába, ugyancsak mozdulatlanul, tele békalencsével. Mérgesben csaknem minden porta végén ott a holt folyó. Patkó alakban veszi körül a falut, amelynek végén elfogy az országút, mintegy beletorkollik az új Rábába. A hídon túl szántóföldek. Árpád-kori település. Az evangélikus gyülekezet anyakönyveibe évszázadok óta ugyanazokat a családneveket írták. Egy időben Kisfaludybirtok volt a község. A hagyomány szerint Sándor, a nemes kisasszonyok kedvelt poétája, mérgesi méneséből válogatott paripákkal röpíttette hintáját a keszthelyi Helikonra. A falu lakói 1959 előtt jómódú egyéni gazdák voltak, ma még módosabb szövetkezeti emberek. Csak kevesen vannak. Körülbelül 200 lakója van a falunak, ritka a fiatal, s még ritkább a gyerek. A hatvanas évek elején még iskolája volt Mérgesnek, ma már az alsótagozatosok is a szomszéd községbe járnak. Ez persze nem telt — egy osztatlan iskolával kevesebb —, azt viszont sokan fájlalják, hogy mivel az iskola megszűnése óta tanítója sincs a falunak, senki sem törődik Mérges művelődésével. Pedig még csaknem új a művelődési épülete, ott feszeng a főtéren, a nagyon öreg és ugyancsak elárvult templom mellett. Pedig a falu, annak ellenére, hogy kicsi, kevés lakosú, él. Volt egy időszak — a hatvanas évek közepe táján —, amikor a reménytelenség lengte be a portákat. Akkoriban sokan fölkerekedtek végképp búcsút mondtak a szülőfalunak, mások csak dolgozni mentek a városba (jó a közlekedés Mérges és Győr között), bejárók lettek, kétlakiak, de az utóbbiak közül később vissza is tértek néhányan a mezőgazdaságba. Mert közben az új szelek elfújták a reménytelenséget, az összefércelt határokon az egyesített szövetkezetek a vártnál gyorsabban értek el jó eredményeket, s a kétkedőket, a jóhiszemű, de kissé a múltban ragadt mérgesi lokálpatriótákat megyőzték a tények. És az elnéptelenedett iskola, a bemohosodott ajtajú templom körül újra éledt a falu. Néhány új ház is épült az ősi fundusokon, s ez azt bizonyítja, vannak, akik csak itt, Mérgesen tudják elképzelni a jövőt. Középkorúak, de fiatal házasok is, akik most már a gyerekáldástól sem riadoznak, mint egykéző, földért gürücölő, töpögető őseik. Évszázados funduson vadonatúj ház. A Kozma famíliáé, mely rendhagyó család, mert sem apai, sem anyai ágon nem származnak módos elődöktől. Viszont Kozma Dénesnek is, Limpár Irénnek is sok testvére volt, s maguk is azon kevés szülők közé tartoznak, akik három gyereket neveltek. Miután a testvérek részét megvásárolták, lebontották a régi házat és a gyerekeik segítségével, megkezdték az építkezést. Mert mire oda jutottak, hogy a magukénak vallhatták az ősi fundust, rajta a régi szoba-konyhás házat, a gyerekeik is fölcserepedtek. A gazda, Koma Dénes 66 éves, de jóval fiatalabbnak látszik. Nemrég ment nyugdíjba. A falu tejkezelője volt, mellesleg téesz-tag, a nyugdíjat a győri tejüzemtől, az egy hold háztáji földet a szövetkezettől kapja. Világéletében olvasó, politizáló ember volt, tájékozott a szűkebb pátria és a nagyvilág dolgaiban. Nyugodt, megfontolt, jó idegzetű, véleményére mindig adtak a falubeliek. A hatvanas évek végén, amikor a déli harangszó is lélekharangnak hatott Mérgesben, beszélgettünk a falu múltjáról, magába forduló természetéről, a feltűnően sok öreglegényről. Akkor Dénes bácsi azt mondta : “Minden a földért történt. Az egyike egykével házasodott és egykét nevelt, így egyben maradt a birtok. Csak a szegényember nevelt több gyereket, de itt olyan kevés volt. Ha fölfogadtak egy-egy pásztort, aki rendszerint sok gyerekkel érkezett a faluba, sohasem engedték, hogy meghonosodjon”. — És most? — kérdezem. — Nem szaporodtunk — mondja mosolyogva —, csak azt mondhatnám. De akik itt élnek, azoknak jó okuk van arra, hogy ne pártoljanak el most már a falutól. A szövetkezet jól fizet, a háztáji ugyancsak. És kit érdekel ma már, hány holdja volt a szomszédnak, vagy a szomszéd öregapjának?! Az új gazdasági élet megváltoztatta az embereket. Még az öregeket is, akik pedig a kenyerük javát a múltban ették meg. A megrögzött öreglegények közül, akik még nem késtek el túlságosan, néhányan megnősültek. — Lassan, megfontoltan beszél, akkurátusan, ahogy dolgozik. Éppen kosarat köt, de sokféle munkát végez. Földet művel, állatot nevel, s nyugdíjasként elfogadja a kocsmárosságot is. — A kocsmai fogalommal általában nem szokás dicsekedni, de nálunk még az is mond valamit. Ugyanis a mérgesi ember régebben, bár DEBRECEN — Debrecenben, a református püspöki hivatal épületének sarkán a Nagytemplom szomszédságában áll egy alacsony vaskerítéssel körülvett, meglehetősen magas cserje, egy fává nőtt liclumbokor. Gyakori látvány, hogy a fa körül turisták csoportosulnak, járókelők olvassák a fára elhelyezett ismertető táblát. Valószínűnek tartom, hogy a Reformátusok Lapja olvasói közül sokan nem látták még ezt a debreceni hírességet, most tehát ismertetjük a líciumfa történetét, amit annál is inkább megtehetünk, mert a fává nőtt líciumnak reformáció korabeli hagyományai vannak. Az 1530-as években, a magyarországi reformáció forrongó korszakában Debrecenben Enyingi Török" Bálint, a város leghatalmasabb földesura, feleségével Pemfflinger Katával együtt kezdettől fogva rokonszenvezett a hitújítással. Enyingi Török Bálint 1541-ben török fogságba került, azonban Bálint nevű udvari papja tovább küzdött Debrecen reformációjáért. Török Bálint még a fogságban is szívén viselte Debrecen népének vallási dolgait. Egy 1546-i adat szerint Konstantinápolyban naponként olvasta a Bibliát, levélben kérte feleségét, hogy engedje meg a birtokain levő egyházak reformálását. Pemfflinger Kata Debrecenbe költözött, itt halt meg. Amíg élt, támogatta Bálint pap tevékenységét. A kor szokása szerint, Bálint pap nyilvános hitvitára szólította megtehette volna, sohasem, vagy csak ritkán költött italra. Annál jobban őrizte a pénzét! Ma sem viszik túlzásba az italozást, ez helyes is, de most már senki sem sajnálja magától a reggeli féldecit vagy ebéd után a nagyfröcsösöt. Nyáron a sört hordták, most már inkább az olcsó, könnyű borokat. Szépen megcsinálom a havi tervemet. — Ki most a tejkezelő? --Ki lenne? — nevet Irma néni. — Én. Átvettem a posztot az emberemtől, így aztán maradt minden a régiben. Kacsazsiros kenyeret kínál, húsos paprikával, Dénes bácsi pedig átlép a kocsmába szódáért a rizlinghez. Eközben Irén néni a gyerekekről beszél. A fiatalok szobájában modern bútorok, világos, üde szikek. Az öregekében barna szekrények, sublót, s a két régi ágy szorosan egymás mellett, elmozdíthatatlanul, fel Debrecen akkori plébánosát Ambrosius letört egy liciumballyal és kacagva leszúrta a földbe, majd ezt mondta: “Akkor lesz a reformata vallásból valami, ha ez fává nő.” És csakugyan fa lett a liciumágból. A református vallás Debrecenben lett a legerősebb: Tiszántúl, Tiszán innen, Dunántúl és Erdély népe innen kapott erőt a megújított hit elfogadására. Nem számítva most a kedves hagyományt, történeti tény, hogy a fává nőtt lícium 1764-ben már a mai helyén volt. Szilágyi Sámuel püspök számára ekkor alakították át Méliusz Juhász Péter reformátor régi parókiáját. A lícium, amely ilyen nagyra soha nem nő meg és mint ilyen természeti ritkaság, a Méliusz lakása előtt levő kiskertben állt. Lassan benőtte az új püspöki lakás ablakrácsát. Amikor a múlt század végén lebontották a már elavult, földszintes püspöki lakást, a líciumot a vasráccsal együtt meghagyták az utca sarkán. Itt áll ma is a Nagytemplom és a püspöki hivatal épületének sarkán, a Kálvin téren, modern autókkal és autóbuszokkal körülvéve. Takács Béla Ugyancsak Magyarországon járt az Evangélikus Egyház meghívására Horst Gienke greiswaldi evangélikus püspök. Fogadta őt D. Káldy Zoltán, elnök-püspök. A találkozás során áttekintették a két egyház kapcsolatainak alakulását és a további együttműködést. Gienke püspök Budapesten négy egyházmegye : a budai, a pesti, a pest-megyei és a fejér-komáromi egyházmegye lelkészi munkaközösségeinek együttes ülésén előadást tartott. Megismerkedett a hazai egyház több intézményével, szeretetotthonaival s megtekintette az evangélikus egyház új teológiai akadémiáját. DEBRECENI KÉPESLAP: A LICIUMFA Protestáns látogatók BUDAPEST — Dr. Franz Shafer zürichi metodista püspök, az Egyesült Metodista Püspök Tanácsának és a Meodista Világanács Végrehajtó Bizottságának tagja a hazai Metodista Egyház vendégeként Magyarországon járt. ÓHAZAI KRÓNIKA A Magyar Gyógyszerészeti Társaság alapításának fél évszázados jubileuma alkalmából megrendezett VI. magyar gyógyszerésztudományi kongresszuson 20 ország 1200 szakembere vett részt. A 75 éves Bárdos Lajos tiszteletére rendeztek kórushangversenyt Veszprémben. Az ünapi hangversenyen a zeneszerző is részt vett. • Újabb félórás műsort sugárzott Magyarországról a japán televízió. A tévéfilmet a japán tévések ez év júliusában készítették. A film a magyar hagyományokkal, műemlékekkel ismertette meg a japán nézőket. ÓHAZAI SPORT 12. forduló FERENCVÁROSTATABÁNYA 1:1 (1:1) U. DÓZSA-ZTE 2:0 (2:0) VASAS-VIDEOTON 3:3 (2:0) MTK-PÉCS 1:1 (1:0) RÁBA-HALADJÁS 1:0 (0:0 DIÓSGYŐR-BÉKÉSCSABA 1:0 (1:0) BP. HONVÉD-CSEPEL 1:1 (1:1) EGYETÉRTÉS GÁL. BTC 0:0 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. U. Dózsa 12 10 2 1 37-13 22 2. Bp. Honvéd 12 8 3 1 27- 8 13 3. Ferencváros 12 5 5 2 22-12 13 4. Videoton 12 5 4 3 16-14 14 5. Zalaegerszeg 12 6 1 5 15-13 13 6. Csepel 12 4 4 4 15-14 12 7. MTK 12 3 6 3 12-12 12 8. Diószyár 12 5 2 5 20-21 12 3. Békéscsaba 12 4 2 6 18-21 10 10. Vasas 12 4 2 6 15-19 10 11. Tatabánya 12 3 4 5 8-12 10 12. Rába 12 3 3 6 14-19 9 13. Egyetértés 12 2 5 5 11-21 9 14. Pécs 12 2 5 5 11-20 9 15. Salgótarján 12 2 4 6 8-17 8 16. Haladás 13 3 2 7 10-24 8