Amerikai Magyar Világ, 1974. november (11. évfolyam, 44-47. szám)

1974-11-17 / 46. szám

14. oldal A világtörténelem egyik legcsodálatosabb, legkima­gaslóbb és legtevékenyebb alakja Billy Graham. Vala­mikor farmer család tagja volt, a földet művelte szülei­vel együtt, amikor egy napon az Úr elszólította a magas — talán a leg­magasabb hivatásra, melyre ember képes lehet. Billy Graham kétség­kívül a leghíresebb evangélista, akit nemcsak Amerikában, de minden­felé a világon ismernek. És ő talán az egyetlen szolgája Istennek, akinek ésszerű, hittől áthatott és ugyanakkor igazságot hirdető be­szédeit nemcsak keresztények, de más vallásúak is nagy érdeklődéssel, tisztelettel, sőt elismeréssel hallgatnak meg. Az évek során milliók járultak, előre oltárhíváskor, hogy Krisztusnak szenteljék életüket és még többen próbálkoztak meg vele, hogy tanácsait kövessék, mégha nem is voltak képesek a teljes átalakulásra. De nemcsak az ragadta meg hallgatóit, amit mondott, de legnagyobb hatást­­az által érte el, ahogyan mindezt elmondta. Amikor szenvedélytől, meggyőződéstől, lelkesedéstől és áhítattól átfűtött hangja felhangzik, valami megcsendül és megrendül az emberek szívében és nem tehetnek mást minthogy feszült figyelemmel hallgatják. Szegény édesanyám számára ő volt a legnagyobb szónok, a legnagyobb prédikátor. Noha csak keveset értett angolul, Billy Graham minden beszédét meghallgatta karosszéké­ben ülve, noha későn este volt már és ő aludni szokott abban az órában. Mégis az első perctől az utolsóig összekulcsolt kézzel, áhítattal könnyes szemmel fi­gyelte, sokszor még fel is zokogott, ha valamit megér­tett abból, amit Billy Graham az Úr Jézusról mondott, miközben könnyek ömlöttek végig az arcán. Halála előtt két nappal még hallgatta és éppen úgy el volt ragadtatva szónoklatától, mint évekkel ezelőtt. Számára semmi sem változott. Mert Billy Graham se változott meg. Éppen olyan lelkes, elragadó, szeretetteljes, de ugyanakkor szigorú és fegyelmet parancsoló most, mint volt akkor, amikor huszonöt évvel ezelőtt megindult emelkedett pályafutásán. Mint ahogyan egy lelkész mondta, azon kevesekhez tartozott, akik nem igyekeztek az embereket azzal áltatni, hogy csak szabadon bűnözzenek, mert majd Isten úgyis megbocsát, de állandóan hangoztatta, hogy a bűn az emberiség tragédiája és megfeszített erővel kell küzdenie ellene. Amit prédikál, azt saját életével is bizonyítja. Noha egészsége nem elsőrangú — már a múltban is számtalanszor volt súlyos beteg — kijelentette, hogy nem lassít le, nem építi le működési körét, hanem dolgozik tovább, addig, amíg az Ur Jézus azt szükségesnek tartja. Mégha a dogoban kell is életét végeznie, kiáll az Ur igéjének hirdetésére. És mégis , Billy Grahamnek talán éppen annyi az ellensége, mint az Ur Jézus Krisztusnak volt annak idején. A legkülönösebb az, hogy nem a hitetlenek, vagy más vallásúak támadják, de a keresztények. Mert a keresztény annyiszor megfeledkezik Krisztus tanairól, elfelejti, hogy nemcsak azt hirdette, amit ő hinni akar, de elsősorban azt, hogy elnéző, megértő, kíméletes legyen embertársával szemben. Hány támadás érte azért, mert jól öltözik, noha tudniok kellett azoknak, akik kritizálták, hogy már nem abban a korban élünk, amelyben egykor Szent BILLY GRAHAM ÉVFORDULÓJÁRA Írta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Dohnányiné Zachar Hona HETI NAPTÁR NOVEMBER (NYILAS HAVA) 18— Hétfő: Jenő, Jolán 19— Kedd: Erzsébet 20— Szerda: Félix 21— Csütörtök: Olivér 22— Péntek: Cecília 23— Szombat: Kelemen 24— Vasárnap: Flóra AMERIKAI MAGYAR VILÁG NYÍLT szemmel szívbaj A szívbaj hirtelen tör rá az emberre. Nincs korhoz kötve, mindenkit érhet. Megesik, hogy éppen ott jelenik meg, ahol ellene edzi magát az ember. Például az uszodában, így történt velem is. Nem tudom, miért? Őrizetlen ma­radtam, magam nyitottam neki ajtót? Nem szívtam mélyre a levegőt? De hisz elvégeztem minden testmoz­gást, mint az imádkozó görög ifjú, aki fölemelt kézzel köszönti az első napsugárt. Már kiléptem a külső zuhanyozóból, a kabin felé tartottam, mikor utolért a Rém, durván odanyúlt szívemhez, szorítani kezdte. Zsebemben hordom a gyógyszert, ha fájni kezd a szív, abból végy be egyet, helyezd a nyelved alá. Megtet­tem, vártam a hatást. Korán reggel volt, a fényben, mely munkába indulás előtt elönti a sürgést az uszo­dában. Intettem barátaimnak, már a platánok alatt jártam, elhagyva a sárgafalu uszodát almazöld medencéjével. A fájdalom azonban nem enyhült, las­san táguló körökben ellepte mellkasomat. Leültem az egyik padra, vártam, hogy a hasító-szú­­ró fájdalom tovatűnik. Bevettem még egy tablettát, oldódott édeskés ize. A Rém azonban nem tágított, ölni akart. Pedig mit vétettem én? Megtartottam minden törvényt s minden ritmust. Nem mérgezem magam nikotinnal, sem alkohollal, alvásom zavarta­lan, munkám beosztott, nem hajszolom magam. A Rém ok nélkül támadt rám, ez a fájdalom érdemte­len. Tegnap nézett meg az orvos, mindent rendben talált. Barátaim vették észre, hogy nagyon elsápadtam. A kór­házból hívták az orvost, aki azonnal megérkezett a vérnyomásmérővel, lefektettek, vizsgáltak. Az orvos nem szólt semmit, átment a portáshoz, felhívta a mentőket. Már akkor többen hajoltak fölém, szántak és sajnáltak. A kitűnő költő, hajnali uszodatársam, fölhívta az orvost, az egyik fővárosi kórház igazgató­ját, egykori tanítványomat, akinek a nevét közöltem vele. Hálával néztem rá. Bekanyarodtak a mentők, ráfektettek a hordágyra. Soha nem volt részem ilyen utazásban. Restelltem magam, hogy ilyen esemény szereplője lettem. Abban reménykedtem, mire megérkezünk a kórházba, elmúlik az egész. Idegenként figyeltem magam. A kórházban hamar ágyba kerültem, egy fiatal orvos várt, máris vizsgált s egy pillanat múlva futott ki Ferencz és társai mezitláb, csuhában hirdethették az evangéliumot. Neki legalább külsőleg alkalmazkod­nia kell a világ szokásaihoz, ha azt akarja, hogy az emberek meghallgassák. Hány megrovás érte amiatt, hogy százezreket érő palotában lakik, pedig egy szegényes, rozzant, primitív házacska volt az a hegyekben, amelyet nagy nehezen megvásárolt és melyet ő javítgatott, alakított át családjával, hogy az kényelmes és lakható legyen. Elítélték még azért is, hogy szenvedélyes és áhítattal teli fellépése csak erő­szakolt, mert kedvező színpadi hatást akar gyakorolni. És nem értik meg, hogy erre semmiféle színész se képes, csak az, akinek egész lelkét fűti át ez a hatalmas, mindent felülmúló, mindent legyőző indulat: a hivatottság tudata, melyet Isten maga ruhá­zott rá, hogy mint a régi próféták, szolgálja az emberiséget. Vannak akik azt állítják, Ézsaiás, vagy Jeremiás próféta szelleme költözött Billy Grahambe, hogy ezekben az utolsó időkben megtérésre buzdítsa az emberiséget, mások megint Keresztelő Szent Jánoshoz hasonlítják, mert az ő szigorúságával és kérlelhetetlenségével unszolja megtérésre a bűnbá­natra a bűnözőket. Szerény véleményem szerint Isten által kiválasztott kiváltságos egyén, akinek nincs szüksége a mások szellemére, mivelhogy az Úr Jézus Krisztus maga áll mellette, saját erejével, támogatá­­sával, vezetésével, irányításával._________________ a szobából, ahol rajtam kívül még két beteg feküdt, s éppen reggeliztek. Alighogy körülnéztem, máris három fehérkabátos doktorral tért vissza a szőke ifjú. Megérkezett egy hosszú hajú, tatár szemű fiatalember is, aki elektróddal villámgyorsan átkötötte kezeimet és lábaimat, leült egy odagurított géphez, játszott a billentyűkkel. A gép lila hullámvonalas papírszalagot pergetett szaporán az orvosok kezébe. Összehajoltak négyen, figyeltek, mutogattak, mormoltak. S mint akik ráeszmélnek valamire máris tolták az ágyamat kifelé az ajtón. — Nem bírom a fájdalmat, zsongitót kérek — mondtam az egyik orvosnak, aki ütőeremen tartotta ujjait. — Csak egy keveset tessék még várni — felette s intett a fejével. — Most átvisszük innen az intenzív osztályra, nem kell megijedni, lehet, hogy csak ritmuszavar az egész, ott állandó ellenőrzés alatt lesz. Ajtók nyíltak és záródtak, egy nagyobb terembe kerültem, magasan felpucolt ágyra fektettek, gyorsan csináltak egy új szívfelvételt. Aztán egy injekcióval megszüntették a szívmarcangoló fájdalmat. Az orvosok hirtelen megszaporodtak, két nővér is közéjük állt. A főorvos kis műtéttel megnyitotta bal karom ütőerét s belecsusztatott egy vékony műanyag­csövet. — Ez egy csodaszer, ha kell, vért veszünk vele, ha kell, folyékony orvosságot küldünk rajta a testbe. (Folyt, a 15. oldalon) MEGBOCSÁTHATOD Nem felejtheted az ütést, mit rólad semmi le nem törül, a szót, mi tüskeként szivedbe szúrt s­zennyezik körös-körül. Hogy akit felemeltél, első alkalommal már rád tipor, a „jóbarátok” hitszegését, kikben csalódtál annyiszor. S hogy nem felejtesz, ez is neked okoz még több kint, bánatot. Hogy meggyógyulj, egyetlen egyet tehetsz csak:... megbocsáthatod! Bódás János

Next