MDP KV Oktatási Osztályának Anyag- és Adatszolgáltatása, 1948 (1-12. szám)
1948-01-01 / 1. szám
ügyi minisztérium a közvetlen termelést elősegítő vagy alátámasztó beruházásokra nagyobb összegeket tudott fordítani, mint 1947—48-ban a Tervhivatal. Ez annyit jelent, hogy több pénzt adott oda a gazdáknak különböző célokra. Nézzük meg azonban az eredményeket és azokon keresztül vizsgáljuk a beruházások értékét. Nézzük meg, hogy mennyire sikerült ezekkel a beruházásokkal ténylegesen magasabb eredményeket elérni. Nem helyesebb-e a termelés alapjait megváltoztatni és fejleszteni és ezen keresztül esetleg nem a közvetlen jövőben, talán csak egy évvel később, de mégis csak alapjában megváltozott eredményekkel számolni? Műtrágyagyár, traktorgyár persze nem olyan dolgok, mintha elmennénk a vidékre és ott szétosztanánk állatokat vagy vetőmagvakat, amelyek rögtön a gazda büdzséjében jelentkeznek. Mert a traktor nem megy át a gazda birtokába, mindezek tehát nem közvetlen juttatásként jelentkeznek a mezőgazdaságban és így a mezőgazdaság képviselői ezt nem értékelik kellőképpen. Ugyanez a probléma természetesen az iparban, a közlekedésben és mindazokban a szektorokban is fennáll, amelyeknél rövid a takarónk. Nem tudjuk tehát a közvetlen szükségleteket fedezni olyan mértékben, ahogyan azokat szeretnénk, mert gondunk kell, hogy legyen arra, hogy a közvetlen szükségletektől függetlenül az ipari termelés alapjait szélesítsük és biztosítsuk. Természetes, hogy a profitgazdálkodásnál előnyben részesül az, amelynek az eredménye úgyszólván még egy mérlegen belül olvasható le és nem érzékeltetik olyan mértékben az a beruházás, mely még a következő mérlegben is inkább leírással szerepel. A tervgazdálkodásnak Magyarországon és mindenütt óriási hiányokat kell helyrehoznia. Bennünk a legcsekélyebb kívánság vagy irányzat sincs arra, — teljesen abszurdum is lenne — hogy Magyarországon autarchiát alakítsunk ki, mert kis ország, nyersanyagokban szegény ország vagyunk, Európának azon a részén, amely autarchiára a legkevésbbé alkalmas, mégis parancsoló szükségesség számunkra, hogy iparunknak egynémely alapvető problémáját most oldjuk meg, mert megoldatlanok maradtak addig, amíg Magyarország több-kevesebb gazdasági függőségben volt a német gazdaságtól. Meg kell oldanunk tehát elsősorban a nehézipar problémáját. ARÁNYTALANSÁG A KÖNNYŰ ÉS A NEHÉZIPAR FEJLŐDÉSÉBEN Tudjuk azt, hogy Magyarországon a két világháború között igen nagy mértékben fejlődött ki és világhírre is tett szert egyes szektoraiban a könnyűipar. A magyar textilipar nagyjában és egészében a 20-as évektől kezdődően fejlődött ki. Aránytalanul fejlődött tehát egy olyan ipar, amelyik teljesítőképességében túlment a magyar belföldi ipar keretein és amelynek nyersanyagszükséglete teljesen, vagy legalábbis túlnyomórészt behozatalra szorult. Ennek ellenére fejlődött. Ebben az iparágban évről-évre igen jelentős beruházások eszközöltettek. Ezzel szemben Magyarország Európának egyik legelhanyagoltabb országa az energiatermelés terén és a vas- és acéliparban lehetőségeink maximális kihasználása sem jelent olyan méretet, amely összehasonlítható lenne a fejlett országok méretével. A magyar nyersacéltermelés kb. évi 35—40 kg-os fejquótát jelent a hároméves terv első évében. És ez nem emelkedik a harmadik évben sem az 50 kg fölé. A Szovjetunióban a fejquóta messze felülmúlja a 100 kg-ot, holott gondoljunk arra, hogy a Szovjetúnió 180 millió lakosságából mégiscsak jónéhány tucat millió van, aki nem közvetlenül vasfogyasztó. - Ezeken a bajokon kell nekünk már az első hároméves terv alatt segíteni. Vállalnunk kell azt a feladatot, amely előtt visszariadta a két világháború közötti magánszektor, mert enélkül nem tudjuk biztosítani az ipari fejlődést. Még akkor is, hogyha egyébként mindent elkövetünk arra, hogy nemzetközi tervkooperáció jöjjönlétre szomszédos országok és Magyarország között. Túlságosan előreugrasztották ma a fogyasztási iparokat és elhanyagolták az ipar alapjait, az energiaszolgáltatást, valamint az ipar egyéb, a vas és szén körül csoportosuló köreit is. Ebből adódnak a tervgazdálkodás nehézségei, melyeket át fogunk hidalni, de csak akkor és olyan mértékben, ahogyan segítséget nyerünk ehhez a hozzáértő közvélemény részéről. A TERVMEGBÍZOTTAK KÉRDÉSE .A terv végrehajtása döntő módon függ attól, hogy hogyan kapcsolódik bele ebbe a feladatba a munkásság és a tisztviselők kara. Még ott is, ahol tervek vannak, ott is légüres tér áll fenn a Tervhivatal és a terv végrehajtását biztosító üzemek között. Légüres tér, amelybe közigazgatási vonalon behatolni teljes lehetetlenség, mert ha minden üzembe egy tervellenőrt küldenénk, az rövid időn belül vagy teljesen hozzásimulna a munkássághoz és a tisztviselőkhöz, és akkor ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni a kollégáktól, akikkel szolidaritást vállal, vagy pedig idegen test marad az üzemben, ebből pedig a Tervhivatalnak semmi haszna nincs. Azzal tehát, hogy mi az üzemekbe ellenőrt küldenénk, bizonyos mértékig segítenénk a munkanélküliségen, de nem segítenénk a terv végrehajtásán, még kevésbbé az üzemeken magukon, amelyekre rátukmálják azt, hogy egy többékevésbbé felesleges munkással, vagy tisztviselővel többet foglalkoztassanak. A megoldás kizárólag munkavállalói oldalon fekszik. Itt pedig nem értünk el eddig megfelelő eredményeket. Kiadtunk rendeletet tervmegbízott és tervmegbízotthelyettes kijelölésére. A rendeletet még csak kis mértékben hajtották végre az üzemek. Eddig csak néhány száz kijelölt tervmegbízottal rendelkezünk. Igen sok esetben vita tárgyát képezi az üzemekben a tervmegbízott kijelölése részben a munkásságon belül, részben a munkásság és az üzemvezetőségek között. Vannak azonban olyan üzemek, amelyekben a legkisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy tervmegbízott kijelölésével foglalkozzanak. Ott, ahol vita van, ott nyugodtak lehetünk, de ahol csend van, vita nincs, ott baj van. Tény az, hogy ma még az üzemek legnagyobb része semmilyen formában nem jelentkezett a tervmegbízottak kijelölésével, holott tervmegbízott nélkül és azok aktív közreműködése nélkül nincs terv. Pedig tudomásul kell venni azt, hogy a hároméves terv nem „művészet a művészetért“, hanem a szükséges rendszabályoknak összesítése a dolgozó nép érdekében. Az érdek nem a hároméves terv végrehajtásában van, hanem azokban az eredményekben, amelyeket a hároméves terv során el lehet és el kell érni. Ennek következtében a dolgozó társadalomnak érdeke az, hogy ami a végrehajtás által lehetséges, teljesüljön is. Október elején egy egésznapos értekezletet kellett volna tartanunk a nagy-budapesti ipari tervmegbízottakkal, hogy velük átbeszéljük a feladatokat. Ezt az értekezletet azonban nem tudtuk összehívni, mert nincsenek még meg azok a személyek, akiket összehívhatnánk. Természetesen itt nem a politikai állások egy új kategóriájának kell keletkeznie. Olyan feladatok adódnak, amelyeket gondosan és lelkiismeretesen elláthat minden jóindulatú ember. •5