Anyagi Érdekeink, 1869 (2. évfolyam, 16-62. szám)

1869-01-17 / 16. szám

9 122 Sokan e felfogással szemben azon stereotyp érvre fognak hivatkozni, hogy Németországban az iparegyletek szervezése áléiról felfelé indult meg, és hogy ennélfogva ez a dolgok természetes rendje. Erre mi csak ezt feleljük. Ha Németországban a szer­vezés áléiról felfelé indult volna meg, ez a mi viszo­nyainkra nézve még nem lehetne irányadó, mivel Német­ország politikai, társadalmi és egyáltalában minden tekin­tetben a legújabb ideig, sőt még most is erőszakosan és természet­ellenesen szét volt és van darabolva, és ennélfogva a Németországban mutatkozó fejlődés min­den tekintetben épen ellenkező utat követett, mint a­minőt természetes viszonyok között követett volna. Egyébiránt tévedésen alapul azon állítás, mintha a szervezésnek Németországban nem lett volna központja.­­ A központ, honnan az agitatió kiindult, megvolt, csak­hogy a mindenfelé szétfutó szálakat nem egy egylet, hanem egy hatalmas férfiú, Schulze-Delitsch, tartotta kezében, és ő bizonyára még nagyobb és gyorsabb eredményeket idé­zett volna elő, ha működését egy nagy országos egylet tá­mogatta volna. Németország példája tehát nem ellenünk, hanem mellettünk bizonyít, és mellettünk bizonyít a természetben uralkodó analógia is, mely azt mutatja, hogy az organikus fejlődés mindig egy központból szokott kiindulni. Ha pedig szembeszökő bizonyítékra van szükség, a nemzetközi munkás associatióra hivatkozunk, mely a lon­doni központi tanácsból terjesztette ki hatalmas hálózatát Nyugat-Európa összes művelt államaira. Különben azon érvnek, mely az alulról felfelé való szervezést óhajtja, viszonyaink közt, midőn az ország­ban alig egykét iparegylet teng, értelme sincs. Értelme volna, ha választanunk kellene, várjon álélról vagy fe­lélről kezdjük-e a szervezést. Nekünk e tekintetben nincs választásunk. Előttünk csak egy út van, mely a czél felé vezet; ez egy utat nem szabad elmellőznünk, mert nem vagyunk azon irigylésre méltó helyzetben, melyet az ismeretes kiéheztető politikus e felkiáltással jellemzett: „Mi várhatunk!“. . . A magyar iparos osztály nem várhat, és nem akar várni. Nekünk szervezkednünk kell minél előbb, szervezkednünk kell rögtön, mert ettől függ jövőnk s az országnak ipa­ros jövője. Az iparos osztály szellemi erőinek összpontosítása és egy országos iparos gyülekezetnek szervezése tehát az or­szágos magyar iparegyesület feladatát képezi. Hogy e feladatnak megfelhessen, az egyesület fiók­egyesületek létesítését tűzte czéljául, és alapszabályait e tekintetből megváltoztatta. Ha az egyesületnek az ország nagyobb iparos váro­saiban mindenütt fiókegyletei lesznek, az érintett országos iparos gyülekezet minden nehézség nélkül létre fog jöhetni, mert e czélra nem szükséges egyéb, mint az összes fiók­egyleteknek és az orsz. iparegyesületnek képvi­selőit összehívni. Bizonyos az, hogy az egyes fiókegyletekben a szel­lemi érintkezés és súrlódás a nézetek tisztázására és hig­gadt egészséges közvélemény alakulására vezetend. Ha te­hát a fiókegyletek szervezete és működése szabadelvű és életerős leend, olyan, hogy az iparos osztályban a társul vívmányok iránt érdekeltséget bírjon kelteni, és ha e részt az országos gyülekezeten való képviselet igazságos állapíttatik meg, alig leend kétség, hogy e gyülekezeten kimondandó határozatok a ország összes iparos osztályának közvélemén­yekép lesznek tekinthetők, mely mind a szóban forgó osztály csökönyösebb tagjai előtt, mind az állam­hatalom kezelőivel szemben döntő nyomatékkal fog birni. És épen ez lesz azon erő, mely az iparos osztály szol­gai lekötöttségét meg fogja törni, s mely a jelenlegi tespe­­dés helyébe bátor, öntudatos haladást léptetene. MUDRONY SOMA: Női munka és női ipariskolák. (Mi­sodik fele.) „A nőket jobban és reálisabban kell nevelni!“ ez a mi jelszavunk is. És e jelszó alkalmazható nemcsak az úgynevezett finom körök leányaira, hanem még nagyobb mértékben társadalmunk azon női tagjaira, a­kik felett a végzet kimondta a kemény ítéletet, hogy önmaguknak kelljen önfentartásuk eszközeit előteremteni, kik nem má­sok keresetének elköltésére, hanem termelő munkára van­nak hivatva. E jobb és reálisabb nevelés elérésére nem szükséges fejünket új és kétséges sikerű intézeteken törnünk. A gyakorlatiabb és előrehaladottabb országok e tekintetben már sok tapasztalattal bírnak és sok olyan jót hoztak létre, mit nekünk egészen egyszerűn utánoznunk és viszonyaink­hoz alkalmaznunk lehet. Azonban mindenesetre elkerülhetlenül szükséges, hogy a létesítendő nevelő­intézetek egészen gyakorlatiak legyenek, és hogy a vagyontalan osztály leányaira nézve is lehetővé tegyék az intézeti czéloknak elérését. E czélokat következő pontokba lehet összefoglalni: 1. A munka iránti előítélet kiirtása. 2. A féltudás mellőzése. 3. A nőkre nézve alkalmatos hivatáskörök tágítása. 4. A munkabérek emelése. 5. A közvetítő-kereskedés mellőzése. 6. A társulásnak, fogyasztási és előlegezési egyletek­nek, munkaegyesületek és nyugdíj­pénztáraknak előké­szítése. 7. A munkaidő rövidítése. 8. Az ifjúság oktatásának és oltalmának meghosszab­bítása és kiterjesztése. 9. Az ifjúság rendes testi fejlődésére való nagyobb tekintet. Mindezen czélokat női ipariskolák által lehet elérni. A kérdés tehát az, mikép kell az ilyen iskolákat szervezni. Marwedel asszony említett röpiratában erre nézve következő javaslatok foglaltatnak: Az iskoláknak műhelyeknek kell lenni, melyek az asszonyoknak és leányoknak iparos oktatást nyújtanak és

Next