Anyagi Érdekeink, 1870. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1870-01-16 / 3. szám
veszszük át az alább következő zártételeket. Ezen emelkedett gondolkozásból eredő szavak bizonyosan minden honfiúban visszhangra fognak találni, ki nemzetünk szellemi előhaladását szivén viseli. „Látható, — igy szól a hivatkozott czikk — hogy daczára a tanítási és tanulási szabadság szép elveinek, melyek az egyetemi reformügyi törvényjavaslatban letéve vannak, a reform nem áll korunk feladatainak magaslatán. Az egyetemet két új theológiai fakultással akarják megfoltozni : ez az egész. A többire nézve minden a réginél maradna. Tehát nem ismerték volna fel, mikép itt Magyarország szellemi jövője, a hazánkban teremtendő új tudományos élet, társadalmunk magasabb rétegeinek szellemi fegyelmezése és újjászületése forog kérdésben ? *— hogy a mítkedvelőség és képzelődés azon vegyüléke, mely nálunk mint tudomány nagyoskodik, végre helyt engedjen a komoly, alapos, tudományos műveltségnek. Szűnjünk meg valahára a jövőt a múlt kicsinyes mértékével mérni. Válaszszuk el, ami nem együvévaló. Alapítsunk a tudomány számára egy új tűzhelyt, hol a szabad kutatás mindenható szelleme kifejlődhessék. Uj szellemre van szükség a tanítókban és tanulókban, az uj nemzedéknek a tudomány iránti szent lelkesedésére. E szellem nem lakozik a vén egyetem korhatag termeiben és elavult hagyományaiban. El e küzhödt termekből, mely a testet elölik, el a hagyományok hatalmi köréből, mely eddig a pesti egyetem felett uralkodott! Hogy az államnak jelentéktelen és felette kétséges pénzügyi előnyöketbiztosítsunk, nem szabad kicsinyes elvkufárságot űznünk. Az állam nem teheti azt nagyban, amit az egyesnél elkárhoztat. Nem áldozhatja fel elveit, erkölcsi érdekeit, mihelyt ezek némi anyagi előnyökről való lemondást és pénzügyi erőkifejtést igényelnek. Magyarországnak itt a fővárosban egy méltóságának megfelelő egyetemmel kell bírnia. És ez lehetséges, lehetségesnek kell lenni. Az áldozatok, melyek erre fordítandók, évről évre kevésbé lesznek érezhetők, a szellemi veszteség ellenben, melyet szenvedni fog, ha a theologiai fakultások egész sorát vállaira veszi, mindig növekedni fog; ma még fel nem számítható és idővel bizonyosan elviselhetlen lesz.“ Magyarország 1869-ben. in. (Vége.) Mai nap az egyes nemzetek már nem képeznek egymástól elszigetelt gazdálkodó egyéniségeket. A nemzetközi kereskedelem a föld összes népeit egy világgazdasági társadalommá egyesítette. Minden műveltebb nemzet valamennyi többi cultur-nemzetekkel gazdasági viszonosságban áll: minden egyes nemzet fogyasztója a többi nemzet terményeinek, s viszont minden egyes ország kiváló terményei az összes culturnemzetek számára vannak termelve. Ily viszonyok közt a nemzetek haladásának megítélésében nem az a fő kérdés, hogy magában véve mennyi előmenetelt tett az illető ország; a fő kérdés az: mennyit haladt az ország a többi országokhoz mérve. Az államok nemzetközi gazdasági versenye lévén a jelenkor főmozzanata, a haladás mértéke minden országra nézve attól függ: vajjon mily mérvben emelkedett az ország versenyképessége. Bármily sokat haladott is egy-egy ország magában véve, e haladás még mit sem ér, ha a többi országok, melyekkel a világpiacon versenyeznie kell, még többet haladtak, s ha ennélfogva versenyképessége azokhoz képest megcsökkent. A fő kérdés tehát Magyarországra nézve is az, hogy emelkedett-e az ország versenyképessége vagy sem. És e kérdésre a múlt év jelenségein végig tekintve, nem lehet igen megnyugtató feleletet adnunk. Magyarország mindeddig főleg mezőgazdasági jellemmel bir. Föterményeink a gabona, gyapjú, szesz, bor stb. — Az 1867—8. évi rendkívül kedvező kiviteli viszonyok igen sajnálatra méltó eszmezavart idéztek elő még mélyebb belátása férfiainál is. A gabnakivitel emez években a rendes kivitelt 5—6-szor túlhaladó fokra emelkedett. Sokan tehát ezen örvendetes tényből azon tévhitet mentették, hogy Magyarországra nézve megérkezett az üdv korszaka, s hogy azon termelési ágat, melyből hazánk felvirulását várhatni, a gabnatermelés képezi. Ezen tévhitet még táplálta több igen fontos körülmény. Épen a legközelebbi időben gyors fejlődésnek indultak azon mezőgazdasági iparágak, melyek a szemes élet feldolgozásával foglalkoznak, nevezetesen a malomipar és szeszipar. Minthogy azonban nagy egyes vállalkozók nálunk még igen gyéren találkoznak, ez iparágak fejlesztésére a részvényes vállalkozás vetette magát. Márpedig a részvényes vállalkozásnak természete azt hozza magával, hogy a vállalkozás tárgyát képező termelésnek jövedelmezőségét a reclame minden eszközeivel égig szereti emelni. Az alapítók — önérdeküktől is ösztönöztetve — mindenfelé csak azt hirdették, hogy az érintett mezőgazdasági iparágak s ezekkel együtt a feldolgozandó anyagot szolgáltató gabonatermelés képezi Magyarországnak egyedüli, mondhatni „üdvözítő“ hivatását. Ugyanezen értelemben hatott a közvéleményre még egy másik agitationális tényező is, melynek központját a déli vasúttársaság emberei képezték. A déli vasút emberei, főleg pedig Bontoux igazgató úr, a társulat által czélbavett vasúti vonalak érdekében nyakrafőre azon tévnézetet hirdette, mikép Magyarország hivatása, hogy Európa élelemtára legyen. Nem csoda, hogy ennyi nagyhatalmú reclamator szava nem suhant el nyom nélkül a közvélemény felett. A már-már szétfoszló előítélet, mely Magyarországot főleg gabonatermelésre hivatott coloniának tekintette, a minden ékesszólásnál ékesebben szóló kedvező jelenségeknek befolyása alatt is újra szilárdságot nyert... és azon törekvéseket, melyek Magyarországnak iparos állammá emelésére czéloznak, ismét mindinkább rajongó „nagyhatnámság“-ból eredő kapkodásnak kezdték tekinteni. Ezen rövidlátó előítélettel a leghatározottabban szembe kell szállnunk. Ha a keleteurópai és Európán kívüli fiatalabb államok gyors előmenetele előtt szemet hunyni nem akarunk. 18