Aquila 99. (1992)

IN MEMORIAM - Ujhelyi Péter: Radetzky Jenő (1908-1991)

különösen jó viszonyban volt, vele az egyetemi tanulmányok befejeztével közös olaszországi tanulmányúton vett részt, ahol elsősorban geomorfológiai megfigyelése­ket végeztek. Felszínalaktani ismereteit a későbbiekben Fejér megye madárvilágának tanulmányozásakor, a faunisztikai eredmények értékelésénél hasznosította. Tanári, pályafutását a fehérvári Ybl Miklós Reálgimnáziumban kezdte, majd 1950-től a József Attila Gimnáziumban folytatta. 1955-től nyugdíjba vonulásáig Fejér megye biológiai szakfelügyelőjeként dolgozott. Tanítványai segítségével 1959-ben megala­pította és haláláig vezette az agárdi Chernél István Madárvártát. Itt nyaranta az eltelt harminc év alatt fiatalok százait nevelte madárszeretetre, természetvédelemre, fokozta rajzkészségüket és növelte latintudásukat. Ezzel párhuzamosan a turisták ezreinek tartott rögtönzött ismeretterjesztő előadásokat a Velencei-tó madarairól, Fejér megye természeti értékeiről. Az agárdi madárvárta idővel a határainkon túl is ismertté vált, ma már nincsen kontinens, ahonnan ne keresték volna fel Radetzky tanár urat külföldi ornitológusok. Bár a madárvártán elsősorban nyáron tartózkodott, ez nem jelenti azt, hogy télen pihenhetett volna. 1964 februárjában életre hívta a Fejér megyei Madárbarátok Körét, amelynek fő célkitűzése a téli madáretetés volt. Jenő bácsi még 80 éves kora után is szervezte a tél közeledtével a madáretetést, küldte a napraforgómagot tartalmazó nehéz csomagokat az ország számos pontjára. Hogy megítélhessük, mennyi munkát jelentett ez számára, talán elég azt megemlíteni, hogy 1983 végén a Madárbarátok Köre 5291 tagot számlált. Élete utolsó évtizedeit teljesen az ismeretterjesztésnek, az ifjúság nevelésének és a szervezőtevékenységnek szentelte. Alapító tagja volt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetének, a Magyar Pedagógiai Társaságnak, a Velencei-tavi Intéző Bizottságnak, alapító, majd örökös tagja volt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek is. Részt vett a Magyar Földrajzi Társaság, a Magyar Hidrológiai Társaság, a Magyar Agrártudományi Egyesület és a Magyar Biológiai Társaság munkájában is. Eredményeit számos kitüntetéssel ismerték el. Érthető, hogy ilyen pedagógiai és szervezőmunka mellett a tudományos kutatásra kevesebb energiája maradt, bár még így is számos értékes madártani tanulmánya látott napvilágot. Szakirodalmi munkássága kapcsán külön meg kell emlékeznünk első nagyobb dolgozatáról, amely a Madárkataszter a Velencei-tóvidékről címet viselte (1936), majd Székesfehérvár madárvilágát feltáró munkájáról (1956), és kiadatlan tojáshatározójáról. A magyar madártan történetéről írt munkájában Keve András (1980) mint a z­oológia (tojástan) egyik kiváló hazai képviselőjéről emlékezett meg róla. Büszke volt, hogy Antal Gyulával 1965-ben elsőként bizonyította a kék fű (Porphyrio porphyrio) hazai előfordulását, tíz évvel később, 1975-ben pedig a német Willy Semmler társaságában először mutatta ki Magyarországról a fehérfarkú lilebíbicet (Chettusia leucura). E megfigyeléseinek publikálása mellett számos szakcikket közölt még különböző folyóiratokban (KÓCSAG, AQUILA, DER FALKE stb.). Sokévtizedes faunisztikai munkájának eredményeit az 1984-ben Madarakról, tájakról Fejér megyében címmel megjelent nagyobb könyvében összegezte. E könyvben a Keleti- Bakony, a Déli-Vértes, a Velencei-hegység és a­­tóvidék, a Sárrét és Székesfehérvár madárvilágának bemutatásán túl tudománytörténeti jelentőséggel bíró visszaemléke­zéseket is találunk. Radetzky Jenő népszerűsítő folyóiratokban és napilapokban megjelent írásainak száma több százra tehető. Tisztában volt azzal, hogy ha közvetett úton is, de ezekkel az írásaival szintén a hazai madártannak tesz szolgálatot. Halálával lezárult egy gazdag, mindvégig kreatív életút. A fiatal tudósból óriási tanáregyéniséggé nőtt Radetzky Jenő azonban pedagógusi tevékenységének köszönhe­tően tanítványainak munkájában, barátai és tisztelői emlékezetében tovább él. Újhelyi Péter

Next