Aquila 99. (1992)
IN MEMORIAM - Ujhelyi Péter: Radetzky Jenő (1908-1991)
különösen jó viszonyban volt, vele az egyetemi tanulmányok befejeztével közös olaszországi tanulmányúton vett részt, ahol elsősorban geomorfológiai megfigyeléseket végeztek. Felszínalaktani ismereteit a későbbiekben Fejér megye madárvilágának tanulmányozásakor, a faunisztikai eredmények értékelésénél hasznosította. Tanári, pályafutását a fehérvári Ybl Miklós Reálgimnáziumban kezdte, majd 1950-től a József Attila Gimnáziumban folytatta. 1955-től nyugdíjba vonulásáig Fejér megye biológiai szakfelügyelőjeként dolgozott. Tanítványai segítségével 1959-ben megalapította és haláláig vezette az agárdi Chernél István Madárvártát. Itt nyaranta az eltelt harminc év alatt fiatalok százait nevelte madárszeretetre, természetvédelemre, fokozta rajzkészségüket és növelte latintudásukat. Ezzel párhuzamosan a turisták ezreinek tartott rögtönzött ismeretterjesztő előadásokat a Velencei-tó madarairól, Fejér megye természeti értékeiről. Az agárdi madárvárta idővel a határainkon túl is ismertté vált, ma már nincsen kontinens, ahonnan ne keresték volna fel Radetzky tanár urat külföldi ornitológusok. Bár a madárvártán elsősorban nyáron tartózkodott, ez nem jelenti azt, hogy télen pihenhetett volna. 1964 februárjában életre hívta a Fejér megyei Madárbarátok Körét, amelynek fő célkitűzése a téli madáretetés volt. Jenő bácsi még 80 éves kora után is szervezte a tél közeledtével a madáretetést, küldte a napraforgómagot tartalmazó nehéz csomagokat az ország számos pontjára. Hogy megítélhessük, mennyi munkát jelentett ez számára, talán elég azt megemlíteni, hogy 1983 végén a Madárbarátok Köre 5291 tagot számlált. Élete utolsó évtizedeit teljesen az ismeretterjesztésnek, az ifjúság nevelésének és a szervezőtevékenységnek szentelte. Alapító tagja volt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetének, a Magyar Pedagógiai Társaságnak, a Velencei-tavi Intéző Bizottságnak, alapító, majd örökös tagja volt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek is. Részt vett a Magyar Földrajzi Társaság, a Magyar Hidrológiai Társaság, a Magyar Agrártudományi Egyesület és a Magyar Biológiai Társaság munkájában is. Eredményeit számos kitüntetéssel ismerték el. Érthető, hogy ilyen pedagógiai és szervezőmunka mellett a tudományos kutatásra kevesebb energiája maradt, bár még így is számos értékes madártani tanulmánya látott napvilágot. Szakirodalmi munkássága kapcsán külön meg kell emlékeznünk első nagyobb dolgozatáról, amely a Madárkataszter a Velencei-tóvidékről címet viselte (1936), majd Székesfehérvár madárvilágát feltáró munkájáról (1956), és kiadatlan tojáshatározójáról. A magyar madártan történetéről írt munkájában Keve András (1980) mint a zoológia (tojástan) egyik kiváló hazai képviselőjéről emlékezett meg róla. Büszke volt, hogy Antal Gyulával 1965-ben elsőként bizonyította a kék fű (Porphyrio porphyrio) hazai előfordulását, tíz évvel később, 1975-ben pedig a német Willy Semmler társaságában először mutatta ki Magyarországról a fehérfarkú lilebíbicet (Chettusia leucura). E megfigyeléseinek publikálása mellett számos szakcikket közölt még különböző folyóiratokban (KÓCSAG, AQUILA, DER FALKE stb.). Sokévtizedes faunisztikai munkájának eredményeit az 1984-ben Madarakról, tájakról Fejér megyében címmel megjelent nagyobb könyvében összegezte. E könyvben a Keleti- Bakony, a Déli-Vértes, a Velencei-hegység és atóvidék, a Sárrét és Székesfehérvár madárvilágának bemutatásán túl tudománytörténeti jelentőséggel bíró visszaemlékezéseket is találunk. Radetzky Jenő népszerűsítő folyóiratokban és napilapokban megjelent írásainak száma több százra tehető. Tisztában volt azzal, hogy ha közvetett úton is, de ezekkel az írásaival szintén a hazai madártannak tesz szolgálatot. Halálával lezárult egy gazdag, mindvégig kreatív életút. A fiatal tudósból óriási tanáregyéniséggé nőtt Radetzky Jenő azonban pedagógusi tevékenységének köszönhetően tanítványainak munkájában, barátai és tisztelői emlékezetében tovább él. Újhelyi Péter