Királyi főgimnázium, Arad, 1875

e­k hasonlók a görög betűkhöz. Magát e szép hangzású nyelvet eddig még nem értjük. Mégis egyes hangokból s egyebekből lehet következtetnünk, hogy a görög nyelvnek közeli rokona. Etruriában, sőt a gallusok benyomulása előtt egész felső Itáliában az Alpesekig az etrusk törzsnek keményebb nyelve élt. Etruskoknak vagyis külföldieknek az umberek mondták őket, kiknek nyelvén e szó etru annyit jelent mint a másik, v. ö. gör. heteros. Etruria tehát a túlsó oldalon levő ország. Ők magok balikarnassusi Dionysius tanúsága szerint (Antiqu. Eom. c. 30) rasennáknak nevezték magukat. E név Rasnes egy perugiai etrusk feliratban is előfordul. Az etruskok hatalmát i. e. a 4. század kezdetén a gallusok és rómaiak törték meg. Az etrusk feliratok is, szám szerint 82, többnyire sírfeliratok. A betűjegyek nyugati görög minta alphabetumból erednek; a sorokat jobbról balra kell olvasni. Az etrusk nyelvről a leg­cifrább dolgokat írták már össze s összeköttetésbe hozták azt a héber, szláv, kelta, ó-felnémet, finn s más nyelvekkel. Csak Lattes Illés a milánói Instituto Lombardo 1871-iki kiadványaiban, továbbá Cuno J. G. Fleckeisen philolo­gia­ évkönyveiben (1873, 1874) megjelent éles eszű fejtegetései, s végre Corssen Vilmos nagyszerű munkája : „Über die Sprache der Etrusker, I. kötet, Lipcse, 1874.“ derítették fel jobban e kérdést. Az említett tudósok, külö­nösen Corssen felírattam, régészeti, szóképzés- és hangtani okoknál fogva az etrusk nyelvnek az indogermán, szűkebben az itáliai nyelvek körében jelöltek ki helyet. Hogy azonban az etrusk nyelvet az összehasonlításoknál rendszeresen felhasználhassuk, Corssen 2-ik kötetét kell bevárnunk. Ez, mint Corssen ígéri, az etrusk nyelv hang- s alaktanát a latin nyelvtan szempontjából fogja tárgyalni s egyszersmind ama nép eredetét s rokon­sági viszonyait fogja kifejteni. *) Az etruskok, japygok s görögök közt elterülő földet, tehát közép Italiát a tulajdonképeni italok lakták, több különböző népségre oszolva, miről később bővebben fogunk szólani. Mindezen népek idegenkedő s ellenséges viszonyban állottak egymás­sal. Még az itáliai törzs főképviselői az umberek, sámh­iták és latinok, vérrokonságuknak dacára sem érezték magukat soha egy nemzetnek. Ezen együvévalóság tudatát csak a római fegyverek kényszeríthették ama népekre , igaz hogy e mellett a latin nyelv az ő testvéreit elnyelte. *) Itt csak néhány érdekesebb adatot akarok felhozni. Az a tövű főnévejtegetésben mint az itáliai nyelvekben az egyes számú accus, am-ra végződik, pl. menam . monumentum. A végső m­e-né gyengülhet mint a görögben, pl. apan, — vagy egészen el is enyészik mint az ó-latinban, pl. taura. — A genit, sing. végzete as, pl. tutas , civitatis, v. ö. lat. familias, escas, umber tutas, osk multas. — A dat. sing. végzete as mint

Next