Királyi főgimnázium, Arad, 1908
NAGY SÁNDOR. I (1853—1909.) „ Tulajdonképen zokogni kellene, hogy elvesztettük. De a sirás, a gyászos kesergés nem való Nagy Sándor, a munka embere emlékéhez. Olyan halottat, mint ő, nem siratni, hanem utánozni kell. Mert tiszta, nemes, munkás élet volt Nagy Sándoré. Az ötvenöt év, melyet betöltött, kora reggeltől napestig tartó erős, idegfeszítő munkálkodás közt telt el. Életének legnagyobb részét a nevelés rögös pályáján, idegpusztító munkában töltötte, zajtalanul, babért nem keresve, de a belső siker, az önbecsülést megszerző munkakedv akkora fokával, mely csak keveseknek volt osztályrésze. Alacsony, sovány, törékeny teste törhetetlen léleknek, legnagyobb ideáloknak volt a porhüvelye. Csodás szeretettel, meleg odaadással buzgólkodott azon, hogy minél fejlettebb legyen embertársainak és a jövő nemzedéknek testi ereje. Legyőzhetetlen erővel hitte munkája sikerében, belehelyezte az egészségét, benne lelte fel a cselekvésre és az életre való egyetlen okot. Harmincöt év óta működött Aradon. E hosszas működés alatt a város köztisztelt embere lett. Alkotó ereje, ideális eszmevilága és az őt jellemző tántoríthatatlan kitartása alakította meg az Aradi Torna Egyletet, melynek élete utolsó percéig agilis vezetőembere volt és tudásával az ország elsőrendű intézményévé emelte. Egy ideig két középiskola testi fejlődése volt a kezében. Egész nemzedék került ki nevelése alól és tanítványai igaz, szerető atyjoknak, legjobb akaratoknak ismerték kivétel nélkül. Ma-