Állami Főreál iskola, Arad, 1916
— 4 — De mégse! nem maradt magában: egy nemzet Déle szenvedett, fl fájdalmaknak éjszakáján ismerte meg e nemzetet . . . Ő csak fiát siratta: — nékünk legszebb reményünk sírba szállt S Védangyalunk vesztettük el mi . . . S a színünk — értük Déle fájt, nem hagytuk el! fl jóban, rosszban megosztó sorsát nemzetünk! . . . . . . és most, .. . hogy sírjánál megállunk Csak könnyezünk . . . csak könnyezünk ! marlir király! Bölcs és jó ember, a nemzet soha nem feled ! A szörnyű Dérben, lelked ónja Tovább is a te nemzeted.