Tanítóképezde, Arad, 1877
I. A Hunyadiak. Az Anjouk és Zsigmond alatt a magyar nemzet elfoglalja a világtörténelmi jelentőséggel biró népek sorába az őt méltán megillető helyet. Míg a lefolyt korszakban kiképzé mindazon elemeket, melyek állami életének múlhatatlan feltételeit alkotják, ebben külre működésével, az őt környező államok ügyeibe való avatkozásával kitnagyságát tetőpontra emeli. Történelmét európai szellem hatja át. Nemzetünk elsőben is nyugottal jő érintkezésbe, hol az egyházi és világi hatalom között a már régebben elkezdődött harczok nem kevesebb szívóssággal folytak, mint az előző korszakban, bár épen ellenkező eredménynyel. Mert mig abban az egyházélen a győzelem s a pápaság hatalma a legmagasabb fokot éri el, ebben az egyház hatalma alapjaiban meginog s a pápaság tekintélye fokonként alább száll. Hasonló állapotban volt a világi hatalom is. Az egyházi és világi hatalom közt folyó harczok megrongálták a birodalom egységét s a bekövetkezett ököljog darabokra szabgatta a birodalmat. Majd minden hatalom a választófejedelmek, városok s egyéb testületek kezében központosult, fölöttük az államfő nagyobb hatalomra vergődni nem bírt. Éppen ellenkező volt az eset Francziaországban. Ez néhány nagyfejedelmének despotismusa és az által, hogy a korona főbb vazallusait megtörte, másfelől a harmadik rendet különféle kedvezményekben részeltette, hatalmas testületektől környezeti egységes királysággá lön, így két különböző iránya állt elő az államalakulásnak. Egyik az államhatalmat egy kézbe, másik az államfő mellett több hatalmas testületek kezébe központosítja. Amaz hódít, külső fényt áraszt, emez az egyes ember jogait emeli, a néperőt 1.