Nyilvános Polgári Iskola, Arad, 1890

Adalok az iskola ez évi történetéhez. A­ Jieivrís. Mint minden esztendőben, úgy az idén is az iskolaév meg­kezdése előtt mindazon intézkedéseket megtettük, melyek a megnyitással összekötvék. Augusztus utolsó napján megtartot­tuk az évnyitó konferencziát, végmegállapodásra jutottunk a tantárgyak tanítására, a fölvételi és javító vizsgálatok megtar­tására nézve; megállapodtunk az osztályfőnökök kérdésében és a fegyelemtartás eszközeiben. Másnap reggel nyolc­ órakor megkezdettük a beírást és négy egymás utáni nap 436 tanulót vettünk föl, kikhez még szep­tember hó folyamán 3-an, évközben pedig 13-an jelentkeztek, igy tehát a négy osztályra 452 tanulót vettünk föl; ha e számhoz hozzászámítjuk az V. és VI. osztályra miniszteri és tanfelügyelői engedélylyel jelentkezett 9 magán­tanulót, tanítványaink száma 461-re ment föl. Az 1889—90-iki iskolaévben volt összesen 442 bejegyzett tanulónk és 7 tanuló az V. és VI. osztályra; az idén e szám emelkedett az I—IV. osztálybelieknél 10-zel, az V. és VI. osztály­beli magántanulóknál pedig 2-vel. A szaporodás tehát 12 tanuló. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy tavaly az iskola év végén csak 391 tanulónk volt, míg az idén 438 végezte el a megkez­dett osztályt, úgy a szaporodás éppen pp tanulóra rúg. Ilyenformán az idén is elmondhatjuk, hogy ily nagyszámú ifjúságunk még nem volt. Számítottunk ugyan az idén is népes osztályokra, de számításunk nem valósult, mert oly számban jelentkeztek különösen a Ill­­k osztályra, hogy a parallel osz­tályt ezen osztálynál is életbe kellett léptetni. 1*

Next