Aradi Friss Ujság, 1923. július (5. évfolyam, 146-170. szám)

1923-07-02 / 146. szám

2 ARADI FRISS ÚJSÁG 1923. július 2. és a­­ társadalmi formák szerint bevett életfelfogások szerint ha­­zug van. A leány az öt héten át leány-asszony maradt. Az élet, a m­in keresztülvitte, a modern per­verzitás egy elhajlája. A szere­lem, ■ mell’yel férje megismertette hazug, az erkölcseikben lerongyo­lódott egzisztenciák élete volt. A bíróság már ki is mondotta a vá­lást. A férj, a modern kor deli lo­vagja, a leleplezéstől megszégye­nülve, talán kissé görnyedteb­­ben­ áll most a­­ főkönyv felé ha­jolva. Kedden jelöli ki a szépművészeti miniszter az aradi színigazgatót. A színésztanács Szendrey mellett.­­ Kettéosztják a szezont Arad és Timisoara között. A pénteken megtartott buji szi­­n­észtanácsi ülés az aradi színházat a jövő évadra Szendrey Mihálynak javasolta kiadni. Szendrey,­­ aki részt vett a tanács ülésén, vasárnap már hazaérkezett Aradra és az Illéssel kapcsolatosan a következő­ket mondotta nekünk: ’ —­A színésztanács javaslatát elő­zetesen a bukaresti szindikátusnak terjesztette fel és csak azután hoz­ta mg döntését. Mind a két fórum az aradi színházat a jövő évre egy­hangúlag nekem javasolta kiadni.­­A döntés joga természetesen a m­­i­­miszte­r kezében van és ez a dön­tés kedden már megtörténik.* Arra a kérdésre, hogy a minisz­ter álláspontjáról mi a véleménye, "ezt felelte Szendreiv ■.— Nem elbizakodottságból mon­dom, de a miniszter aligha fog szem­behelyeződni a bukaresti szín­dikátus javaslatával. Ez bizalmat­lanságot jelentene velük szemben és komplikációkat hozna magával. Különben az aradi színház vezeté­se sem kitüntetés, de súlyos köte­lesség, a magyar színészet érdeké­ben azonban vállalom ezt a kötele­zettséget. ^ A timisoarai színháznak az ara­diba való bekapcsolásával kapcso­latosan olyan hangok hallatszanak — mondotta még Szendrey — mintha a szomszéd város tiltakoz­ni készülne a bekapcsolás ellen. Ezt a hírt Aradon főként Szabó Pál, a timisoarai ex-igazgató ter­jesztette. A helyzet az, hogy az aradi társulat ugyanakkor, mikor Aradon játszik, nem játszhatok Timisoarán és megfordítva. Mind a két helyen küön szezon lesz meg­ha­tározva. Az aradiak talán ve­szíthetnek ezzel, Timisoara minden esetre jól jár, mert jobban szerve­zett társulathoz, mint az aradi lesz, úgy sem juthatna. Ehhez még csak azt akarják hozzátenni, hogy Róna is megpá­lyázta az aradi színházat és a vá­ros a­ miniszternél a színészta­­náccsal ellentétben Róna mellett foglalt állást. Mindenesetre Ara­don rendkívül kíváncsian várja mindenki a miniszter döntését. Véres családi dráma Ujaradon. Egy ujaradi fakereskedő agyonlőtte a fiát. Véres családi tragédia tartja izgalomban Ujarad közönségét. Szombaton este eddig ki nem derí­tett módon Jancsi József jómódú ujaradi fakereskedő agyonlőtte ti­zenkilenc­venkilenc éves fiát. A fakereskedő és fia között szóváltás támadt és a vitatkozás hevében az apa előkapta revolverét s több­ször fiára lőtt. Az egyik golyó szi­vén szaladt keresztül a szerencsét­len fiatalembernek, aki néhány perc alatt kiszenvedett. Az esetre értsitették a csendőrséget, mely a gyilkos apát rögtön letartóztatta. Jancsi József ismert ember tej­áradon, sőt Aradon is. A Jancsi és Harsusch fakereskedő cég beltagja Néhány­­ évvel ezelőtt egy vasúti karambolnál súlyosan megsérült és azóta sokat beszéltek különös vi­selkedéséről. Az a vélemény ter­jedt el róla, hogy nem teljesen leszámítható. Gazdag ember, aki­nek jól menő üzlete, földje, szőlője van. A tett elkövetésekor állítólag ittas volt. Fia jómódom, szorgal­mas ifju volt, akit mindenki szere­tett. A szerencseéllen fiatalembert ma temetik. Nagy ciklon-pusztítás Newyork­ban. Newyorkból jelentik. A ciklon tegnap Newyork­ban borzalmas pusztítást vitt­­ véghez. Savoyard Bert és Grossmann Jack zenear­tisták halálukat lelték. A­­ városi parkban a Vihar ötszáznál több fát csavart ki. A házakról a szél egész utcáik során letépte a tető­ket. Egy le­omló fal megölt egy­­ automobilon ülő nőt. Színházak­ban és hivatalokban a világítás megszűnt. A távíró és telefondró­tokat a cu­klon az egész városban széttépte. Harmincnégyezer lejt gyűjtöttek az aradi gyermek­napokon. A­ gyermeknapi gyűjtéseket teg­nap­ este fejezték be Aradon, úgy látszott, hogy az eredmény na­gyon gyenge lesz, mely jóval alul marad az előző évek gyűjté­seinél. Hiszen a közönség adako­zó kedve a mai viszonyok kö­zött a minimálisra' apadt" és hoz­zájárult ehhez a szombati rossz időjárás, amikor a délutáni órák­ban az eső lehetetlenné tette a gyűjtést. A gyermeknapokat ren­dező hölgyek lelkes serege azon­ban tegnap helyrehozta a tegnap­­előtti veszteséget és a város terü­letén egész nap serényen folyt a munka. A pontos eredményt még nem szerezhettük meg, sát­ranként felkerestük a gyűjtő höl­gyeket és csak a hozzávetőleges számí­­ás szerint harmincnégy­­ezer lejt tesz ki a­­ kétnapi gyűj­tés eredménye. Ebből a Kultúr­palota előtti sátor gyűjtése két­ezer lej. Itt ugyanis csak vasár­nap délután hat órától gyűjtöt­tek. A Dáciia-kávéház mellett levő sátorban 3000 lei gyűlt össze, a Fischer Eliz-palota előtt báró Neu­man Alfréd­né sátrában tisztán 7500 leit­­ gyűjtöttek, m­íg a követ­kező sátorban 6000 lei az ered­mény, a Minorita-palota előtt le­vő sátorban munkálkodó hölgyek­nek volt a legtöbb szerencséjük a gyűjtésnél, mert itt tízezer lei jött össze és végül a Szent Három­ság-szoborral szemben levő sátor­ban hatezer lei gyűlt össze. A pon­tos eredményt csak ma lehet mg­­tudni, mert a sátrak vezetői m­a fogják beadni az összegyűjtött összegeket. Megdrágult a liszt és a kenyér. A kormány az új rendelet k­i­­boc­sájtásaival az új liszt és a ke­nyérárak életbeléptetését a helyi hatóságokra, a prefektusra, illetve a polgármesterre bízta. Aradon, a liszt és a kenyéráremelkedés már meg is történt. A közönség közül senki sem tudott róla, legfeljebb annyit, hogy a megdrágult kenyér is hamar elfogyott, mert a pékek a drágább lisztből keveset kaptak. A liszt- és kenyérárak maximá­lása azonban csak átmeneti. Ju­lius első három napjára van­ meg­szabva és pedig a barna liszt 5.30, a kenyér 5. a fehér liszt 7.60, a kenyér 7. A megállapításnak fur­csasága, hogy a péknek joga van 93 dekát egy 1 kilóba számítani. Szerdától azonban valószínűleg még drágább lesz a liszt és a ke­nyér. Az eddigiek szerint a barna liszt 5.75, a kenyér 5.50, a fehér liszt 8.70, a kenyér 8.50. Minden­esetre csak az volna a kívána­tos, hogy a Miló jövőben is 100 cicka maradjon, ne kevesebb, mert ez sok visszaélésre ad alkal­ma­t. A 30 éves Reichspost, Bécs. A Reichspost 30 éves fenn­állását ünepli. A lap főszerkesztő­jéhez a pápa üdvözlő táviratot in­tézett. Mivel indokolta a budapest tábla Károlyi Mihály vagyon­­nának elkobzását? 12 millió korona ügyvédi­­ tisztelet­­dij. — 30 milliárd az elkobzott vagyon. Budapest. A tábla ítéletében írt­gállapitotta, hogy Károbi­ Mi­hály vagyona 25- 30­ milliárdra értékelhető. A táblai ítélet az első­­foku bíróság, a budapesti királyi törvény­szék közben szóló ítéletét tel­jes egészében helybenhagyja, vagyis elrendeli gróf Károlyi Mihály vagyonának átszállá­sát az államra. Gróf Károlyi Mihály képviselői­nek nyolc millió, a kincstár kép­viselőjének pedig négy millió ko­rona perköltséget állapít meg a ki­rályi Ítélőtábla. A per érdemét illetőleg az ítélet megállapítja, hogy Károlyi Mihály gróf elkövette a felségsértés és hűtlenség bűncselekményét. Az elnök indokolásában fejte­gette, hogy­ gróf Károlyi Mihály az ellenséghez pártolt, mivel­ az ellenség számára kémkedett és annak fegyveres szolgálatot telje­sített. A­z elsőfokú bíróság kimon­dotta, hogy Károlyi Mihály a Há­ború letörésének idejében befolyt a történelmi cselekményekbe. A pacifizmus jelszava alatt forradal­mat készített elő. Elfogadta a for­radalom vezé­rszerepét. A nem­zeti tanács megalakításában sze­mélyes szerepe volt. A végrehajtó törvényes hatalom az­­ő kezéből került a nemzeti tanács kezébe. Ő készületté elő, majd ő kiáltotta ki a népköztársaságot s ezzel ma­gára vállalta a forradalom lányai­ért a felelősséget. Rátér ezután az elnök az indo­kolásban az 1918 október közepén történt eseményekre. Károlyi Mi­hály közéleti szereplésének rugója a mindenáron való érvényesülés volt, — fejtegeti az indokolás, — magához akarta ragadni a hatal­mat vezér akart lenni a közvéle­mény ellenére és­­ mindenáron meg akarta ingatni félelmetes tehetsé­gű és ellenállású ellenfelének, Ti­szának a pozícióját. Amikor a polgárság elfordult tőle, Károlyi a szervezett mun­kássággal, helyesebben annak in­­terna­­ionális gondolkodású veze­tőségével állt ös­sze, akik őt el is­ fogadták, kihasználták, azután fél­re­tették. Amikor a rombolás művét befe­jezet­tn­ek látta Károlyi Mihály, akikor úgynevezett száműzetésbe ment és a bennünket környező utódállamok vendégszeretőt élvez­ve még most is folytatja gyűlöle­tes aknamunkáját hazája ellen. Ismét olcsóbb lesz Bécsben a kenyér, Bécs. A községi kenyérgyár és a pékmesterek között egyetértés­sel hétfőtől kezdve újból leszál­lítják a kenyér árát. A cipó kilo­grammonként 120 koronával, a kissisü­temen­y darabonként 10 ko­ronával lesz olcsóbb. i, ifi az Apollóban.

Next