Aradi Közlöny, 1927. december (42. évfolyam, 267-289. szám)
1927-12-01 / 267. szám
1927 December ?) iBnvswMV^a KÖZGYÍIT Aradi . Az este végigmentem az aradi korzón és egyszerre elszaladt előttem az a két esztendő, amióta nem jártam a városban. Itt semmi sem változott. A kávéházakban egyetlen, egy villanyégővel sem lett több, a betörésekből és letartóztatásokból egyetlen eggyel sem lett kevesebb és a nők lába még mindig olyan karcsú és jóvonalltú, mint amilyen ezelőtt két esztendővel volt és a kisvasút még mindig úgy pöfékel, mint a legutóbbi öt évszázadban és biztos, hogy nagyobb forgalmat csinál, mint a taxik. De elszaladt ez a két esztendő, érzem a hajam ritkulásán, a szám keserű izén a cigaretta után és azon a fáradságon, ami egyszerre megszáll, itt, Aradon, a korzón, a biarritzi plázs, a párisi Champs Elysées, a milánói Corso i Vittorio Emmanuele, vagy mondjuk épen a bécsi Kärthnerstrasse után, ahol ezelőtt három héttel épen úgy fordultam meg a karcsu lábunek tűnő kontúrja nyomán, mint ma, itt, Aradon. Elszaladt két esztendő, mi maradt meg? " Egy halk muzsika szárnyán jövök Aradra, az operettem nagyvalcere zeng: * „Ez itt már nem Montecarlo és nem Paris roppant szive, nem hiv a tenger kékje, vájjon az emlék hive?" De hogy az aradi korzó eszembe jutattja a világ nagyvárosainak minden korzóját, minden hausséájét, minden tengerpartját, vagy játékkaszinóját, valami belülről énekel, olyan fáradtain, mint egy szent, rekedt, ucrai verkli, amihez valami őszszakállú kopott koldus tartozik elengedhetetlenül! Amíg autók szaladtak velem a határokon túl, amig vonatok füttyje sikoltott az éjszakában, amig elmúlt csókok ize remegett az emlék ködeiben, amig friss és új láthatárok tágultak szét, talán sohasem jutott eszembe ez a város, ahonnét sebekkel mentem és ahova gyógyultan jöttem vissza. De most itt vagyok a korzón, az enyhe téli alkonyatbalit, a Dácia-kávéház tükre világít, a Városiból nemsokára muzsika hallatszik, a Vadászkürt portása megismer, a Fehér Kereszt előtt köszöntött a hordár és vannak rajongó barátaim és kedves ellenségeim, akik úgy látszik, azt hiszik, hogy nem is utaztam el, mindig is itt voltam, naponta láttak, akárcsak két-három évvel ezelőtt. Lehet, hogy én mindig itt voltam. Lehet, hogy csak a fantáziám száguldott, lehet, hogy itt születtem és az is lehet, hogy itt halok meg, a Maros mellett. Hiszen, egyszer már, épen a Maros mellett, a halálhoz is olyan közeli voltam. Itt semmitől sincs az ember messze, se a Haáltól, se az Élettől. Itt az ember sehol sincs és mégis mindenütt ott van. Itt az ember álmodik és nem fejezheti be, mert felébresztik. Itt az ember ébren van és nem álmodhat semmiről, mert mindenütt lármáznak. A Caffé de la Paix előtt Parisban, vagy a Hotel Ritz előtt Bécsben, vagy az Adlon előtt Berlinben egymás hegyén hátán a taxik, most este hét óra van, a nők az ötórai teáról jönnek, jazzbandok zúgnak és az operák páholyába látcsövet tesz a fehérbóbitás jegyszedőnő. Ott, ahol az ibériai félsziget Délfranciaországgal találkozik. San Sebastian fölött, szépiabarnák a sziklák és ilyenkor köd illan az Atlanti óceánon. A milánói Scala öltözőjében most maszkírozza magát Battistini, Josefine Baker gyorsanbeszalad mégGuerlainhez, mert az öltöző asztalán tegnap elfogyott a „Kék óra“ elnevezésű parfüm. Mistinguettenek köszön a „Moulin Rouge“ portása és Fritz Grünbaum mosolyogva konferál a Simplicissimus színpadán. Ilyenkor tülköl a nagyváros, mulatók telhetetlen torka ásit, kokottok dekadens vállára hull rá prém. Valamilyen népkisebbségi ügyet most gyorsan átutalnak egy még kisebb szakosztályhoz a genfi konferencián és valamelyik bankár valahol most számítja ki, hogy a holnapi hausse-ban haszonnak hány angol fontot kalkulálhat? Kocsik rohannak, nők szeretnek, áriák harsognak, rádiók remegnek, az élet nagy szeizmográfja most, egy pillanatra, idáig reszket bennem, az aradi korzón. Csak egy pillanatra. Uccák. Marospart, messzi álmok. Este sötétben leszek és szembenézek az ezerarcú közönséggel. Hol vagyok? Aradon! Nem, nem. Azt hiszem, hogy itthon vagyok. Nem is hiszem, ez már egészen biztos. Hazajöttem ma estére. Ajándékot hoztam, fogadják el. És mellékletül odateszem összekarmoilt, megvert, piros, forró szívemet! Írtat Fekete Tivadar. Akar milliomos lenni a bécsi „Glockstelle“, Stein szerencse háza révén 6 , 1 IS millió lejt rigarisef az osztrák állami osztálysors játék egyetlen so jegyével! Jutalom : sej. 12 nosillió lej . (SOC-DOO sehiling) Főnyeremény: kb. 6 millió lej (250.000 sehilting) Nyeremény: kb.24 millió lej (100.000 schilling) és sok sok más schilling-főnyeremény, összesen 50.000 nyeremény együttesen 380 millió lej (~ 101 9 millió schilling) értékben. MInden nyeremény készpénzben is Az I. osztály húzása decagilisz 28. és 30. Az I. osztályú sorsjegyek árai : Egész sorsjegy 800.— lej. Fél sorsjegy ... 400.— lej. Negyed sorsjegy 200.— lej. Fizetés a sorsjegy vétele után nemzetközi postautalvány, vagy bankjegyeket esetleg csekket tartalmazó pénzeslevél, avagy bankátutalás utján. Rendeljen azonnal az óriási nyeremányai révén közismert bécsi szerencsebanknál „Glückstelle“ JOSEFSTEIN Wien, 1., Wippfrigerstrasse 21 Üzérkedés folyik az aradi Ipar- és Képbank körül. Nagy diszázsióval megveszik lelkiismeretlen kufárok a betétkönyveket. Szegény, megszorult kisemberek vámszedői. Kölcsönt is adnak a betétkönyvekre. (Arad, november 30.) Hiába minden, a konjunktúrák kora még nem ért véget. Legalább is itt Aradon nem, sőt most kezdődött meg egy „üzletág“ gyors felvirágzása. Az új kereseti lehetőség az Ipar- és Népbank felszámolása révén született világra és a mindenre kész koncralesők hada csakhamar rávetette magát az új „szakmára“, amely természetesen nem eredményez mást, mint megszorult, kispénzű emberek kizsákmányolását. Már napok óta híte jár annak, hogy az Ipar- és Népbank nagyobb betéteseinek betétkönyveit egyesek értékük 70—60 százalékáért összevásárolják. Tudvalevő dolog, hogy a szóbanforgó pénzintézetnél most folyik a nagybetétesek könyveinek kicserélése, amely természetszerűleg huzamosabb időt vesz igénybe. Köztudomású az is, hogy a követelések 80 százalékos kifizetése garantálva van,sőt szó lehet arról is, hogy idővel nagyobb arányú megtérítésre is lehet számítani. Világos tehát, hogy azok, akik összevásárolják a betétkönyveket, 20—40 százalékot keresnek minden egyes betétkönyvön, ami nem megvetendő üzlet, különösen azért, mert abszolút biztos, Jelemzéséül annak, hogy a betétkönyvtulajdonosok milyen ügynöki ostromnak vannak kitéve, elmondották nekünk az Ipar- és Népbankban, hogy naponta jönnek fel oda betétesek tanácsot kérni, mit csináljanak? Elladják-e betétkönyveiket, vagy sem? A pénzintézet vezetői természetesen a legnagyobb jóindulattal azt tanácsolják az ajánlatokkal körülbódított laikusoknak, hogy ne adják el betétkönyveiket, itt szén egy kis várakozás helyett nagy anyagiveszteségek érik őket, amit rendi keserűen megbánnak később. Vannak, akik hallgatnak az okos szóra és várnak, mert akkor az is lehet, hogy pénzüket teljes egészében visszakapják, legfeljebb egy féléves kisebb százalékú kamatveszteségbe kell beletörődjök, vannak azonban számosan pénzszűkében szenvedők, akik zsákmányul esnek és eladják követelésüket 20—30 százalékos veszteséggel vagy még többel, csakhogy hamar pénzhez jussanak. De egy másik üzletág is kifejlődött ezzel kapcsolatban és pedig a kölcsönnyújtás az Ipar- és Népbank zárolt betétkönyveire. Ez már egész nagyban megy, berekamozva nagy apparátussal és végeredményben nem lesz más belőle, minthogy a betétkönyv talán még olcsóbban a kölcsöntnyújtó tulajdonában marad. Ma este felkerestem egy ilyen kölcsönközvetítő pénzügyi szakembert. Na persze nevet, vallást és foglalkozást változtatva kopogtam be. — Ferber vagyok kérem — mondtam a nagyságos asszonynak, aki távollevő ura helyett fogadott. A nagyságos asszony nyomban teljes blaim-nmal hallgatott rám. — Arról van szó, — peregtem — hogy egy vidéki úr megbízott a közzétett hirdetés révén . . . a betétkönyvére kölcsönt . . . tetszik tudni. — Itt van a könyv? — érdeklődött őnagysága mohón. — Itt . . . azaz nem . . . ott. A kávéházban. Ott vár rám a pasas. — Helyes. Tessék elhozni. Akkor azonnal van pénz. De csak, ha könyv van. Ha nincs, pénz sincs. — Hát persze . . . persze . .. — Kérem, holnap délelőtt pár perc alatt , el lehet siltogni. — Ilyen gyorsan megy? — Na hallja?! Ezt már az üzletasszony fölényével mondta Érdeklődtem a feltételek után, hogy milyen a kamat százaléka, de erre kitérő választ kaptam. — Ezt csak az uram hídja , majd elintézi Bizza csak rá. Én csak annyit tudok, hogy a könyv a legfontosabb. . . . Hát igen kérem, ez a legfontosabb most Ez most a konjunktúra. Ipar- és Népbank betétkönyvre kölcsönt adni, vagy ilyet venni esetleg feláron. Szegény, zaklatott életű kisvagyonnak, akik annyit reszkettek az utóbbi hetekben pénzükért és sokszor már azt is hitték: minden elveszett, most mint talált ajándékot dobják el maguktól vagyonuk jelentékeny részét. Néhányan pedig összebújnak a kávéházi boxban és boldogan mutogatják egymásnak az olcsó betétkönyveket, a holnap, jó, biztos, sok pénzét. Fáthy Ernőt ...