Aradi Közlöny, 1940. január (55. évfolyam, 1-23. szám)
1940-01-24 / 18. szám
1940. JANUÁR 24. A január 24- egyesülési ünnep megünneplése Bucuresti. Szerdán, január 24-én az összes románok egyesülésének napját a szokott fénnyel fogják megünnepelni. Délelőtt 11 órakor az ország összestemplomában Te Deum lesz, amelyen résztvesznek a helyi polgári és katonai hatóságok képviselői. Te Deumot tartanak ebben az időpontban Bucurestiben is és ezen Nicodim pátriárka, a miniszterelnök, a királyi tanácsosok, a törvényhozó testületek tagjai, a kormány tagjai és a magas katonai és polgári előkelőségek vesznek részt. Polgári személyek részére a NUF díszegyenruhája köpennyel a kötelező viselet. Bírák, a Legfelsőbb Törvényvéleményező Tanács, a Legfelsőbb Számvevőszék és a közigazgatási táblák tanácsosai talárban jelennek meg az ünnepségen A hadsereg tagjai számára az előírt viselet: köpeny, khaki zubbony és nadrág, fekete csizma, bőrderékszil, kezityü, új modern rohamsisak. — Papp Károly halála. A magyarországi Gádoros községben a közelmúlt napokban elhunyt Papp Károly nyugalmazott főjegyző. Papp Károlyt életének 66-ik esztendejében ragadta el a könyörtelen halál. Az elhunyt Gádoros község díszpolgára volt Tevékeny részt vett minden társadalai és egyházi megmozdulásban. A református egyház főgondnoka volt és a IV. oszt. magyar érdemkereszt, valamint a III oszt. hada érdemkereszt tulajdonosa volt. PaPp Károlyt, akit Aradon és a megyében is számosan ismertek és itt is kiterjedt baráti köre volt. január 18-án helyezték örök nyugalomra a község által adott díszsírhelyen. Halálát a Papp-családon kívül Torkos, Kresznerich, Szilády, Lászlóffy, Govrik, Durkó, Hauer, Szathmáry, Paksi és Pongrácz-családok gyászolják. — Légvédelmi előadások sorrendje. Az aradi légvédelmi előadások sorrendje a következő: Január 25- én: IV. kerület 8—8.50 K—O betűig, 9—9.50 P—U betűig. V. kerület 10—10.50 V—Y betűig, 16—16.50 A—E betűig, 17—17.50 F—J betűig. Január 26-án: VI. kerület 8—8.50-ig V—Y betűig, 9—9.50 A—E betűig, 10 —10.50 F—J betűig, 16—16.50 K—O betűig. — SZEMÉLYAZONOSSÁGI IGAZOLVÁNYOK KATONAI LÁTTAMOZÁSA. Az aradi térparancsnokság felszólítja mindazokat, akikre vonatkozott a személyazonossági igazolványok láttamoztatásának kötelezettsége és mindezidáig nem jelentkeztek a térparancsnokságon igazolványuk lebélyegeztetése céljából, hogy legkésőbb február elsejéig haladéktalanul jelentkezzenek a térparancsnokság irodájában Mindazok, akik február elsejéig igazolványukat lebélyegeztetik, mentesülnek a büntetés alól, míg azokat, akik a fenti határidőig sem jelentkeznek, szigorúan megbírságolják. Az érdekeltek minden munkanapon reggel 8— 1-ig és délután 4—7 óráig jelentkezhetnek a térparancsnokságon, szobák penzióval kaphatók. Egész éven át nyitva!_____________________ — Mindenki tudja a maga baját... Londonból jelentik. VI. György angol király a földművelésügyi minisztériumban találkozott Dan Hillmannal, az angol halászok képviselőjével. Az egyszerű munkás minden szertartástól mentesen, közvetlen hangon kezdett beszélgetni a királlyal. Az első kérdése így hangzott: „Hogy van? Hogy van a felesége és hogy vannak a gyerekek?““ A király mosolyogva köszönte meg az érdeklődést. Dan Hillman így folytatta: ..Tudom, hogy mostanában rengeteg dolga van, ezért gyorsan végzek mondanivalómmal“. Ezután röviden vázolta a halászok súlyos helyzetét és előadását ezekkel a szavakkal fejezte be: „Bizony, manapság az angol halásznak még súlyosabb gondjai vannak, mint Önnek“. — A Magyar Bál menyasszonyi táncáról megjelent tudósításunkba sajnálatos tévedés csúszott be, amennyiben a Népközösség részéről a győzteseknek ajándékozott pártákat Devi Paula kalapszalonra szállította. Készséggel állapítjuk meg ezt, mert köztudomású, hogy az eddigi Magyar Bálákon is Devi Paula művészi ízlésével készítette a menyasszonyi pártákat. FIGYELEM! Predeal legszebb helyein fekvő modernül berendezett és minden kényelemmel ellátott „GRIZZLY“-pensióban az» a « » «■ » a vén- és pamutvásznakat, a kimaradt asztalneműéit©!! lakásomon árusítom. ■ I. GRUNBERGER — HATSZÁZEZER LEJ KÁRTÉRÍTÉSRE KÖTELEZTÉK A GÁZOLÓ SOFFOT. Bucurestiből jelenítik: Nicolae Pan, a „Bragadiru“-vállalat egyik tehergépkocsijának vezetője az elmúlt évben halálra gázolta N. Staicu villamoskalauzt. A bíróság ezért háromhónapi elzárásra s négyszázezerej, az áldozat családjának fizetendő kártérítésre ítélte. A tábla a szabadságvesztési büntetést helybenhagyta, a kártérítést azonban hatszázezer jejre emelte fel. — TETTENKAPOTT BETÖRŐ NŐ. Balogh Anna Carolkörút 60. szám alap lakos bejelentette a rendőrségen, hogy amikor tegnap délután hazatért lakására, észrevette, hogy ajtajának lakatját egy ismeretlen asszony feltörni igyekszik. Balogh Anna megjelenésére a betörési kísérlet tettese futásnak eredt és menekülése közben elejtette retiküljét, amelyben 1330 lej készpénz, egy nyugiíj könyv és egy államvasuti kedvezményes utazási igazolvány volt. A megtalált okmányok alapján a rendőrség bevezette a nyomozásit a pórul járt aszszony elfogása érdeekében. Moise Nicoara u. 1. sz. I. em. — A Hakoah-klubban csütörtökön, 25-én este 9 órakor OSE-feketekávé-est szegény gyermekek tejellátása céljaira. KIADÓ május 1-ére 5 szoba, halból álló elsőemeleti, parkettás, 2 fürdőszobás, két bejáratú úri lakás. Strada Moise Nicoara 10. 468 — A róm. kat. leányegylet teaestélye Kisjenőn. Vasárnap, folyó hó 21-én tartotta meg a kisjenő—erdőhegyi róm. kat. leányegylet az Iparos Kör kistermében tánccal egybekötött teaestélyét Ezen estély — mely iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg a község társadalma, különösen a fiatalsága körében — volt a község idei első farsangi mulatsága és ezért is, de különösen azon szimpátia és jó hírnév miatt, amelyet ez az, egyesület élvez Kisjenő—Erdőhegyen, már előre biztosítva volt a sikere. Az estély, amelynek megrendezésén fáradhatatlan agilitással dolgozott Váry Elemérné elnöknő vezetésével napok óta a kát. leányok nagy tábora, valóban nagy és szép anyagi és erkölcsi siker mellett zajlott le. Az estély tiszta jövedelmét az egyesület nemes gesztussal a róm. kat. egyház szegényeinek felsegélyezésére adományozta. Az estély sikere érdekében lelkes odaadással és nagy ambícióval dolgozott leányok névsora a következő: Csomány Bözsi, Csomány Ella, Henri Lili, Henri Baby, Gajzer Böske, Igna Ella, Krasztel Liszi, Farkas Bözsi, Farkas Ilona, Gáspár Ági, Zöldi Rozika, Unger Mária, Molnár Bözsi, Ciszter Gizi, stb. A zenét Szálka György zenekara szolgáltatta és a megjelent közönség a legjobb hangulatban szórakozott a hajnali órákig. ARAPI KÖZLÖNY SZÍNHÁZ Szerdán: Kiotild néni, Altarcol Ziomber ,zsombori szépasszony Csisüörtökön: „Lyon Lett“ A szerdai hivatalos ünnepen a színház három előadást tart- 3 órakor Vaszary Gábornak szellemességben, ötletességben és fordulatokban felülmúlhatatlan vígjátéka, a Kiotild néni van műsoron. 6 órakor Károly Sándor Álarcok című pompás háromfelvonásos színpadi játékát, 9 órakor pedig az idei évad legnagyobb sikerű táncosoperettjét, a Zsombori-zsombori szépasszonyt játsza a társulat. Minhárom előadás olcsó helyárakkal kerül bemutatásra. Csütörtökön este 9 órakor ünnepi előadás keretében üli meg Fekete Mihály színészi pályafutásának 35-ik évfordulóját. Erre az alkalomra művészi karrierjének egyik legnagyobb szerepét, Bródy Sándor Lyon Leálának rabbiját alakítja. s Rajta kívül Felszeghy Mária vendégfellépte, Mészáros Béla, Felhő Ervin és Gömöri Emma avatja igazi művészi eseménnyé a jubiláns előadást. * A KAMARA SZÍNHÁZ MŰSORA: SZERDÁN 3 ÓRAKOR: „Kjotild néni“, Vaszary Gábor páratlanul szellemes vígjátéka (hatodszor). 6 ÓRAKOR: ,,Álarcok““, Károly Sándor 3 egy~felvonásos színpadi játéka, (harmadszor): 9 ÓRAKOR: ..Zsimberi-zsombori szépasszony“ Erdélyi Mihály nagy táncosoperettje (tizenhetedszer) CSÜTÖRTÖKÖN 9 ÓRAKOR: „Lyon Lea“, Főszereplők: Fekete Mihály, Felszeghy Mária, Gömöri Emma, Mészáros Béla és Felhő Ervin. Szerdán 6 órakor: Álarcok, Károly Sándor vígjátéka A Kamara Színház a közönség óhajának engedve vasárnap délután 6 órára ismét műsorra tűzte Károly Sándor aradi írónak a bemutató előadáson telt házat vonzó groteszk humorú vígjátékát. Az előadás olcsó, 20—50 lejes helyárakkal kerül színre. SZERDA 7 FERENLÍR IPAROS BEL_SEISI vox&ping sikeres táncestéibe. Január huszonharmadikán, kedd este tíz órai kezdettel rendezte meg az aradi Kolping-egyesület nagysikerű farsangi táncestélyét. Az ízlésesen feldíszített termek zsúfolásig megteltek pártolótagokkal, vendégekkel, akik a megnyitó után a táncteremben, a büffé és a tombola körül oszlottak széjjel- A gazdagon felszerelt büffében Bartl Ernő és neje, Pánits Pálné és Baranyi Ferencné állottak a megjelentek szolgálatára, míg a tombolát Groglott Annus, Baranyi Bella, Pécsi Nusi és Pécsi Annus vezették- A zenét cigányzenekar és a Kolping-egylet saját tánczenekara szolgáltatta. A nagy gonddal előkészített táncmulatság megrendezéséért az egyesület agilis vezetőségét: P. Oláh Ferencet, Pánits Pált, Hentschel Istvánt és Bartl Ernőt illeti meg az elismerés A farsangi esten különben maguk a Kolping-fiúk látták el a rendezői tisztségeket- A kedélyes, hangulatos táncmulatság, amint előre is meg lehetett állapítani, a legjobb hangulatban, a reggeli órákig tartott. A farsangi táncestély tiszta jövedelmét az egyesület felszerelésének a kiegészítésére fordítják. Szakítottak a katonásdival az amerikai játék, gyárak. Newyorkból jelentik: Az amerikai karácsonyi piacra az elmúlt évben a játékgyárosok szövetségének kimutatása szerint 250 millió dollár értékű gyermekjáték került. Az összes gyárak szakítottak a katonásdi divatjával s a békés életre és termein munkára emlékeztető játékszereket készítettek. Köztük a legdágásabak: 1—2 lóerős motorú apró gépkocsik, gőzhajók teljesen üzemképes rádióállomások, tökéletesen berendezett konyhák villamos tűzhellyel, vízvezetékkel végül bonyolult villamosvasúti hálózatok alagutakkal viaduktokkal, önműködő vonatokkal és pályaudvarokkal, melyeknek hangszórói a vonat közeledtére elkiáltják az érintendő állomások lajstromát. — Sikerült iparosból Borosjenőn. A borosjenői iparosság fiatalsága. 20-án este aFogaras-féle vendéglő összes termeiben táncmulatságot rendezett Az igen nagy számban megjelentek a késő reggeli órákig igen kedélyes hangulatban érezték magukat. A zenét a pankotai jazz szolgáltatta, melynek fiatal tagjai a közönség részéről nagy tetszést keltettek. A jelenlevők konfetti-, valamint szerpentincsatákkal szórakoztak. Szépségverseny és táncverseny is volt, melynek három első helyezettjei díjakat nyertek. A szépségverseny díjnyertese Skorka Aranka volt, második Rauch Tilda, harmadik pedig Horváth Ilike. A táncverseny díjait a leányok részéről: első Schmidt Nusika (Pankota), második Horváth Ilike és a harmadika pedig Mátyási Rózsika nyerték. Jelen voltak: Cizma Pavel és neje, Korcsog Andor és neje, Dumitras Ioan és neje, Horváth István és neje, Soran Gheorghe és neje, Almási János és neje, Sara Gheorghe és neje, Scherer Oszkár és neje, Reider Kálmán és neje. Bauer József és neje, Becker Károly és neje. Pozsonyi Árpád és neje. Mahler János és neje, Almosdi Mihály és neje. Ranca György és neje, Pantea Nicolae és neje. Stepici Gheorghe és neje, Alexa lile, Gogu Vasile Tóth Péter, Albu Gheorghe, Simandan Petru, Rádai Imre, Czeitler Antal, Takács György, Bitek J. (Borossebes), Skorka Jánosné, Bacsilla Józsefné, Schrenk Károlyné, Rauch Józsefné, Pák Szilárdné, Ferencz Jánosné, Sodolan Ioanné, Kovács Istvánné Mátyási Istvánná, Vitics Györgyné. Leányok: Kettner Baba (Borossebes), Cizmas Rozália, Veress Hajnal, Vojtek Nusi, Vostinar Magdus, Almási Ilonka, Bacsilla IUis, Schrenk Magdus, Kovács Büske, Ferenczi Juci, Pák Manci, Vagyon Mariska, Sas Mărioara, Sodolan Ita, Lázár Manci, Laczkó Manci, Vitics Ilonka, Lupor Márkira, Săbău Voica. A mulatság pompás megrendezéséért Nagy István, Bulza Pavel, Havasi Zoltán, Csendes Peti és Reider Péter dicséretet érdemelnek. A tiszta jövedelem a hadfelszerelés javára fordíttatott. INSPEKCIÓS GYÓGYSZERTÁRAK:. SZERDA: HAJÓS gyógyszertár, Bulev. Regina Maria 8, KAIN gyógyszertár, Calea Banatului 1. NIEDERMAYER gyógyszertár, Str. Qojdit CSÜTÖRTÖK: WE’SZ gyógyszertár, Piaţa Avram lánca 12 JANKA gyógyszertár, Bulev. Reg. Ferdinand, DI- DICK gyógyszertár,, Str. Mărășesti 1*