Aranyosvidék, 1929 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-05 / 1. szám

2_____________________________________„ARANYOSVIDM*______________________________1929. január 5 akarja a képzeletében megszületett képet. Kivetített gondolatának ad megfelelő szí­neket. Az üres vászon elevenedni kezd, csataképek, táj­utánzatok, csendéletek szí­nesednek ki rajta, melyekben gyönyörkö­dik a néző. S a festő a nézők felé fordulva szól: „Látjátok, ezért hoztam ide ez üres vásznat, reá akartam festeni telkemet­­" ... A költi fehér papir fölé hajlik, merőn nézi, mintha attól várna inspiration És gyorsan írni kezd. Reszket a keze, kezé­ben a toll , még a mindentűrő papir is mintha nyugtalan lenne. Gyújt az egyik­nek szava, a másik könnyeket csal a szembe, harmadikat énekelve adják tovább A költő boldog ilyenkor s ha szólnak hozzá, így felel: „Azért hoztam az üres papirt há­zamba, hogy redirjam a szivemet! . . . Ami a szobrász műhelyében a kő, festő műtermében a vászon, költő íróasz­talán a fehér papir, az a családban a gyermek. Öntudatlanságban egy idomtalan kő, de nagy körvonalakban rajta van egy an­gyal alakja, mit finom vésővel a szülő fa­rag rajta. Üres vászon még a lelke, melyre min­den képet könnyű rávetiteni, de a legszebb festményt az apa választott szinekkel fes­­tegeti reá. Fehér papir­a szive, melyre a leg­szebb költeményt az anya írja, hogy ebből táplálkozzék egy hosszú életen át. Mi is a szobrász kötelessége? Ki­emelni a követ arról a helyről, hol értéke nincs s értékké alakítani — Kötelessége a szülőknek kiemelni a gyermeket az öntu­­datlanság világából, hol igy nem marad­hat s azután nevelni testben, alakítani, fejleszteni, védői hideg-meleg ellen, ruházni hogy igy alakuljon ki benne az ép test, melyben az ép lélek lakozik. Minden szülő e munkája közben egy­­egy szobrász, kezében a szeretet vésőjé­vel, melynek lágy érintésére, puha sima­ságára gyorsan alakul ki az angyal képe. — S csodálkozva nézünk a gyermekre, ők mosolyognak felénk, im­e ezt tettük velük. A gyermeklélek előtt ez apa úgy áll, mint a festő az üres vászon előtt. — So­káig elnézi, hosszan gondolkozik, vájjon a képzeletében feltorlódó képek közül melyi­ket fesse reá, hogy annak színei mindig élénken éljenek a gyermek előtt még ak­kor is, mikor a gyermekből ifjú, ifjúból öreg lesz. Annyi szép helyet látott, mindeniket szeretné oda színezni. Hatalmas­­ erdőt me­redek oldalon, mely virágos rétbe folyta­tódik , így nyúlik be a folyó partjaihoz. Egyesítse éltető viz mellett az élet szépségét kinyílt virágokkal s az élet ti­tokzatosságát, az erő mysticumával. Fessen-e oda a lélekre egy arcképet, az apát, vagy anyát, mind a kettőt, hogy szü­leiről soha meg ne feledkezzék, de az nem juttatná eszébe a testvérek s emberek iránti szeretetet Fessen oda egy krisztusi képet, talán a názáreti Jézus arcának vo­násaival, hiszen ez mindent megmond ne­ki, mikép kell élnie, cselekednie, de elfér­Most aztán igazán Frankéihoz!... (Leltári nagy árleszállítás !)­dítja figyelmét az égtől, a hatalmas Isten­től. Igen a gyermek ártatlan lelki világá­ban az apa, mint festő, fesse oda az I­s­ten képét. Lelke színeit használja, mi­kor a halhatatlan lelket a gyermeklélekbe karcolja. Ha díszíteni akar, legyen e ké­pen egy magas hegy, a Sión s a Sionon egy templom és írja alá ezt: „Fölebb, föl­­jebb az Isten hegye felől“ A gyermeki szív előtt az anya úgy áll, mint a költő az üres papír előtt. Reá­hajol, sokáig nézi, majd megrezeg a keze, reszket a szive, nyughatatlan lesz a gyer­mek, mikor legszebb versét szive vérével gyermeke szivére vési (Mennyit tépelődik, mi legyen a vers tárgya ? Legyen egy szép mese tündérek fenekével . . . eloszlik a gyermekkor világa s eltűnnek a mesék alakjai. Legyen a szerelmi dal, az ifjúság énekével . . . nincs örök tavasz, nem örök az ifjúság, a komoly munka feledi a vi­dám éneket — Legyen a gyermek szívére írva versben a munka dicsőítése . . . nem örök a nyár s a munka eszköze kihull az öreg ember kezéből. Legyen a szeretet apotheszisa a gyer­mek szivébe vésve, hadd szeresse szüleit, embertársait, szeresse az Istent, faját, ha­záját. Az édes anya itt hosszan elgondol­kozik s egy könnycsepp jelenik meg sze­mén, szivemet adom egészen neked, hogy tudj úgy szeretni min­, én, . . . de nem lehet, neki írnia kell, hosszú szép költe­ményt, hogy ebből­­ tanuljon a gyermek. Szó­jon-e vers egy sokat szenvedet faj fáj­dalmairól, hős csatáiról, a szenvedést nyu­godtan viselő lelki világáról . . . Mionk terhelni e parányi zive* nnek nem fáj­dalom, de öröm kell, hogy kacagjon, ne­vessen. És amig gondolkozik, — téma jön témára — a templomból oda hallszik az ének: „Tebenned bíztunk eleitől fogva­“. Az anya írni kezd, sokáig — hosszan. A gyermek bámul, kis szive hevesen dobog, míg az édes­anya szivébe vés egy zsol­tárt, mely nem változik soha, sem idővel, sem érzésekkel, sem örömmel, sem fájda­lommal. A szobrász megáll egy pillanatra. Nagy gyermekét nézi A gyermek halkan imádkozik. Apa és anya átölelik egymást, boldogan nézik gyermeküket, ők akarták, hogy ilyenné le­gyen. Legyen ilyen e kisded is a szobrász, a festő, a költő kezében. Ugyancsak másodszori olvasásban tár­gyalta a vásártéri taxaszabályzat tervezetét. Beható vita és élénk eszmecsere után tárgyalta a szódagyár melletti városi területnek csere­terület ellenében való át­engedését s tudomásul véve a kiküldött értékelő bizottság jelentését, úgy határo­zott, hogy tekintve úgy az iparpártolási szempontokat, mint a város anyagi és gaz­dasági érdekeit, e kettőt harmóniába hozva átengedi gyári célokra a Solvaynak a kér­déses területet azon kikötéssel, hogy en­nek ellenében a gyár 10 hold hasonló mi­nőségű területet köteles a városnak adni máshol, közel a városhoz, akár az „Első­­tér”, akár a „Kisbirtok“, akár az „Alsó­vár“ nevű határrészek valamelyikében. Ilyen értelemben a Tanács az A­landó Vá­lasztmány a szerződés­­ megkötésére hatal­mazta fel. Több kiadási tétel fedezésére hitel­nyitásokat határozott a közgyűlés. A tordai Munkás Otthonnak utabbi segélyképen 25,000 F t utalt ki. Elnöklő polgármester a Tanács tag­jainak boldog újévet kivánva zárta be a közgyűlést déli 12 órakor. (=) — A híres és közkedvelt Erdélyi Ka­lendárium már megjelent és kapható Füasy - könyvk. Újéve boldogabb lesz ha Fenkelnét­vásá­r­ — s­ok pénzt takarit meg Városi közgyűlés. Dec. 31. Városunk Községi Tanácsa (Képvise­­lőtestülete) december 31-én (hétfőn) dél­előtt t­a 10 órától kezdve dr. Juliu Genfiu primár elnöklésével­ közgyűlést tartott, me­lyen a következő határozatokat hozta: Hitelesítette az előző közgyűlés jegy­zőkönyvét. Másodszori olvasásban tárgyalta a villamos világítási áramdíj megállapítására vonatkozó határozat-tervezetet. A tisztviselők és nyugdíjasok földgázkedvezménye. Saját tudósítónktól. — Torda, január 3. A földgázszolgáltatás tekintetében jobb viszonyokra, rendezett állapotokra reményt nyújtó gyökeres átszervezés, hir szerint államosítás előtt álló „Sonametan” egyik annak idején méltán élénk visszatetszést szült intézkedése volt, hogy a tisztviselők­et és nyugdíjasokat egy tollvonással minden jog és indok nélkül megfosztotta az azelőtt éveken át élvezett földgázkedvezménytől. E kedvezmény elvesztése érzékeny vesz­teséget jelentett az érdekeltekre nézve, mert bizony mi tűrés­tagadás — különösen a nyugdíjasok között jelentékeny számmal vannak olyanok, akiknek a sovány jöve­delem mellett éppen elég fejtörést okoz a mindennapi szükségletek fedezése nem, hogy a­­ Sonametan* álLl évről-évre fele­melt magas föt­dgázdíjakat elő tudná teremteni. A földgázkedvezmény újbóli maga­dására történtek eleinte fel­terjesztések, kérvényezések. De mindhiába ! Azok a „Sonametan“ ismert, csak saját rideg, önző érdekeit szem előtt tartó politikájánál fogva süket fülekre találtak, eredményre nem vezettek. Annál kevésbé, mert miként már volt alkalmunk ezzel a kérdéssel nem egyszer foglalkozni — a régi liberális kor­mány a földgázkérdésben nagyon különös, érthetetlen magatartást tanúsított Nem a reá nézve adófizető alanyokat jelentő földgázfogyasztók és munkaerőt jelentő tisztviselők érdekeit, hanem a javarészt liberális kapitalistákból álló „Sonametan“ érdekeit istápolta, annak szekere rúdját

Next