Árkád, 2006 (1. évfolyam, 1-43. szám)

2006-12-07 / 40. szám

2006. december 7 A KOPJAFÁK A halál utáni élet­ ősi magyar elképzelése abból az alapgondolatból indult el, hogy míg az életét vesztett test lassan elporlad, a lélek vissza-visszajár belé, majd ismét eltávozik belőle, s éli a maga életét, mint mikor a testtel együtt élt. Mivel a test már mozdulatlan, halott, a lélek maga jár el övéi közé. A lélek útján a másvilág felé számtalan kaland, megpróbáltatás és szenvedés vár reá. Övéi már a temetéskor gondolnak mindezekre, ezért vele adnak minden szükséges holmit, ruhát, fegyvert, eszközt, lovat stb. aszerint, hogy milyen viszonyok vették körül az életben. A halott a sírban és a fejfa - kopjafa - fölötte élettelen. A végtelen idő azonban ismét egybekapcsolja az embert és a fát, hogy a halál után együtt hirdessék a múlandóság örökkévalóságát. Amint az újszülöttnek az apja által elültetett élő fácska, az a halottnak - a túlvilágra születettnek - a síron elültetett fa, vagy felállított fajel: a fejfa. A fejfa általában a halottat képviseli. Vámbéry Ármin írja, hogy “a kopjafaállítás szokását a türk népektől vették át őseink, s tőlük ered az a gyakorlat is, hogy az elhunyt kilétére utaló jelekkel díszítik a fejfát, s a jeleket az arra járó a fejfáról leolvashatja”. Orbán Balázs szerint pedig “a fejfa összeölelkedése a pogány és keresztény hagyományoknak”. Minden kopjafa meghatározott jelentőséggel bír. A székelyek tudatában az él, hogy a kopjafa őse valaha végére élő vasat szerelt fegyver - dárdaféle - volt, amit a meghalt harcosnak a sírhantjába szúrtak. Ezt a szokást hitük szerint a magyarok az ázsiai pusztákról hozták magukkal. A székelyek szerint a kopjafák “elmondják” a négy fő istenséget, akiket tiszteltek az emberek: a Napot, a földet, a vizet és a tüzet. Az őselemek, mint fő témák szerepelnek a kopjafákon. Abban az esetben, ha a tulipán alul helyezkedik el az oszlopon, s ebből indul ki a többi motívum, akkor ez a virág - női tulajdonságát elvesztve - mintegy jóság fényében tündököl. Amennyiben a kopja tulipánnal végződik, akkor az már női temetésre utal. Ha az oszlopfő más forma, nem virág, akkor a sír férfié, olykor jellemzően katona nyugszik alatta. Buzogányvégződéssel (máshol szigonyvégződéssel) gyalogos, lándzsásnál vagy sisak-taraj formánál lovas, lámpásnál pedig a vezér az elhunyt. A félholdas megoldás katonai vezetőnek kijáró ábrázolás, amely rang a mai hadnagyi, azaz tiszti rendfokozatnak megfelelő. A pap fejfájára kelyhet faragtak, a leányok sírján tulipán, rügy vagy bimbó van. A nemes eredetű székely sírján pajzs van, amelyre társai ráfaragják a címert. Annyi rovást vésnek a fába, ahány gyermeke volt az embernek és megkülönböztető jele volt a házasságnak is. Gyermektemetéskor fele olyan méretű kopjafát állítottak. Népművészetünknek és őseink hiedelemvilágának jó őrzői közé tartoznak a temetőkben fennmaradt oszlopos, mind a négy oldalon kiképzett fejfák (“kopjafák”). A fejfakészítés szerszáma hosszú időn át a fejsze és a bárd volt; ez határozta meg az idomok stilizálásának módját. A kézivonó és a véső pedig a kidol­gozás finomságának fokát adta meg. A kopjafákon szerke­zetileg öt részt külön­böztetünk meg: 1. a felfelé végződés kifejeződése a legfelső faragott rész, a fejfa díszes hegye; a fejfa végződhet S-alakú lófejre, gombra, “turbánosra”, hasábkockára, csillagra és tulipánra; 2. a fejfa homloka, ahová a díszítés került, de gyakran felvésik az elhunyt foglalkozására jellemző szerszámokat is. Ha alul nyitott koszorú van a fej­fa homlokára vésve, leány nyugszik a sírban. 3. az eresz, egy párkányszerűen kiugró rész, amely a feliratot védi a lecsurgó esőtől. Ez általában két tagozású, ovális vagy rovátkás. A halálozás évszáma legtöbbször az eresz síkjára került. 4. a törzs, amely a felirat és a sírvers helye, amelyet többnyire rímekbe szednek: hol magát az elhunytat beszéltetik első személyben, hol vegyes, hol harmadik személyé a mondóka. A betűk többnyire igen kezdetlegesek. 5. a földbe ásott láb. A régi fejfáknak nem volt feliratuk, helyzetük a nemzetség szerint felosztott temetőben írott szöveg nélkül is tájékoztatott a halott származásáról és vérrokonságáról. A fejfákon a családi sír fölötti csoportosítása a halott családi helyzetére, a fejfák tagolása, magassága és vastagsága a halott nemére, életkorára, társadalmi és vagyoni helyzetére és foglalkozására is utal. A fejfák festése elsősorban gyakorlati célt szolgál: a tartósítás és a csírátlanítást, de egyúttal életkor­jelző szerepe is van. Az idősebbek fejfája gyászfekete festésű, a kiskorúaké kék, mivel az ég színe távol tartja a rontó szellemeket. Forrás: www.nepmuveszet.hu Keresztes József Róbert Ősi magyar fejfatípusok A hetedik művészet A némafilm legjelentősebb műfaja: a burleszk A film hosszú ideig csak ipari-műszaki találmány volt, majd művészeti- szórakoztató kifejezési eszközzé vált. Szenzációs találmány­ként szerepelt kávéházak, alkalmi vetítőhelyek, mozisátrak műsorán. Ebben az időszakban szórakoztató kifejezési eszköznek tartották, és úgy ítélték meg, hogy „másolatok” készítésére alkalmas ta­lálmány. Ezek a „másolatok”, illetve filmalkotások művészi és szórakoztató színpadi művekből, irodalmi alkotásokból egyaránt készültek. „Másolat” jellegüket az is felerősítette, hogy az eredeti irodalmi alkotásoknak egy nagyon szűk, vázlatos tömörítését voltak képesek vászonra költeni. A burleszk eredetileg színházi műfaj volt. Olyan típusú bohózatok képezték az alapját, melyekben a fizikai mozgás volt a legfontosabb. Folyton történt valami a színpadon. A jelenetek a mindennapi, emberi történésekről (fenékreesés, hasraesés, üldözés, pofozkodás stb.) szóltak. A sok ötlettel megjelenített helyzetkomikumtól gazdag élethelyzetekben a figurák személyisége is ellentmondásokkal telített. A jelenetek komolykodó stílusa, az akrobatikus mozgás együtt ellenállhatatlanul kacagtatóvá, nevetségessé tették a nem túl hosszú színpadi jeleneteket. A film a színpadi bohózatokat „magához igazította”, és a burleszket filmszerűvé tette. Vagyis még inkább a mindennapiságra és a mozgás túlhajszolására helyeződött a hangsúly. Főleg a lüktető, szorongásokat, frusztrációkat kiváltó városok szolgáltatták azt a természetes közeget, melyek sajátos hangulatot adtak a filmburleszkeknek. Mindenki mindenkit üldözött. A burleszkek legalapvetőbb emberi kommunikációs kapcsolata a zsarolásra, a rivalizálásra, a mások becsapására, a szabályok, a törvények kijátszására épült. A magányos, a kiszolgáltatott városi ember csetlik-botlik a burleszkekben, és az ellene forduló hatalommal, annak képviselőivel, a társaival szemben védi a szabadsághoz, függetlenséghez való jogát, legtöbbször nem sok sikerrel. A nagyvárosokba szerveződő életmód különösen sok témalehetőséget nyújtott a műfaj számára. Európában a nyugodtabb életritmushoz szokott polgár nehézségeit ábrázolták a burleszkekben, Amerikában a nyelvet nem beszélő, a felhőkarcolók világában idegenül mozgó bevándorlók életérzése, kiszolgáltatottsága fogalmazódott meg ebben az új filmműfajban. A burleszknek, mint műfajnak a legkisebb eleme a gag. A gag is a színpadról kerül a filmvászonra, de az első olyan dramaturgiai eszköz, melyet azonnal sikerült vizuálisan gazdaggá tenni, filmszerűvé varázsolni. A filmtörténet kezdetén, a filmburleszkek születésekor, a század elején a kamera ugyan még egy helyben állt, és a színházi zsöllyében ülő néző szemszögéből vette fel a jelenetet, mégis a sok mozgás filmszerűvé tette a gaget. A filmdrámákra, melodrámákra jellemző statikusságot a burleszkek nélkülözték A kamera előtt nem állt meg az élet, az állandó üldözés, menekülés a folytonos mozgás életszerűvé tette a burleszket. Az életszerűséget az is fokozta, hogy a színpadtól eltérően, a filmburleszkben a legtöbbször nem díszlet veszi körül a jelenet szereplőit, hanem a valós, mindennapi környezet (az utca, a liget stb.) Hevessy Iván némafilm történetéről írt kétkötetes könyvében magának a forgatásnak az improvizatív jellegét is hangsúlyozza: „A burleszk, tehát mint szvitszerű hímfajta alakult. Erre vallott az amerikai felvételezési rendszere is. Többnyire szcenárium, forgatókönyv nélkül készült: a burleszket nem lehetett előre, írott szóban úgy lerögzíteni és beállítani, mint egy másfajta filmet vagy színpadi drámát. A burleszk szerzője csak rövid vázlatot írt, szinopszis alakjában sorakoztatta fel mindazokat az ötleteket, trükköket, amiket benne „elsüthetőnek” tartott. Ezeket a tréfákat és trükk-ötleteket az amerikai filmszaknyelv „gag” szóval jelölte. Minden mesétől függetlenül gyűjtötték őket a gyárak, kartotékolva tartották rendben, hogy esetről esetre belőlük válogassanak és fűzzék fel sorban a szinopszis szalagjára.” Az improvizációt alkotói módszerként csak sokkal később, az 1960-as évektől használták a művészfilmek, a szerzői filmek alkotói. A burleszket stílusánál fogva kitalációnak tarthatnánk, de éppen a Hevessy idézet mutatja, hogy nemcsak a benne tükröződő életérzést, hanem magukat a konkrét helyzeteket is a való élet, maga a valóság produkálta. Dokumentum és szimbolikus gondol­kodásmód, transzcendenciát megjeleníteni akaró művészet egyszerre jelentkezett benne. Valószínűleg emiatt is tartjuk az első, sajátosan filmes műfajnak. (folytatjuk) Forrás: Filmtett Csapó Huba Áron Veres Piroska Ff, Őszi lemondás Az ősz képmásomat őrzi. Szomorú, lágy, révedező tekintete vádol: hol a nyár, habár perzselő tüze égette százszor ezüst lepke szárnyam. Rozsdás levél kering a szélben. Egy érintésre társa követi, mint halott lélek a másikat, rajta egy foszló kép lenyomat, gyűrött vászon festmény szöveti. Levél a lelkem, arcom őszi táj. Lemondásra készen megadom magam, akárhogy is fáj.­­ Tépett csipke-múltam majd szépen betakar, mint fáradt lepkét verdeső zivatar. Bákai Magdolna Origó van egy kiindulópont tudom érzem innen számítom hogy hová tartok az­ élet sűrűjében s bárhova érkezem bárhol zajlik életem ide mindig visszatérek ha másképp nem hat lélekben 7

Next