Árkád, 2008 (3. évfolyam, 1-52. szám)

2008-09-11 / 37. szám

Szilágysági közéleti hetilap­­ megjelenik Zilah­on Vagy átkait két egymásnak támaszkodó gyengeség, ami Végtelen erővé Változik! (Leonardo da Vinci) III. évfolyam 37. szám (130.) i Még hogy mi nem haladunk a korral? Ez így nem igaz! Kikérjük magunknak, főleg most, hogy már Zilahon is van kínai étterem. Urambátyám, igen csak nagy lépés ez turisztikai vonzatunk és kicsiny világunk jó irányú változatossá tételében. Igen. Már van egy, és lassan indul a második is. Tehát annak rendje és módja szerint épülőben az egészséges versenyszellem, vagy mi a szösz. De várva, amíg lábra kap a kapitalista piacgazdaság Zilahon is a vendéglátók kínai konyháján, bátorkodtam egy ismerősömmel felkutatni az első - kuriózumot ígérő - „fecskét”. Nem is volt olyan egyszerű, mint gondolnánk, hisz jól elbújt a fenyves lábánál és ráadásul még álnéven is rejtegeti magát. Teljesen feleslegesen, mert rajtunk nem tudott kifogni. Ahogy kiszálltunk a taxiból, egy csodálatos, többemeletes, igényes kivitelezésű - hogy ne mondjam művészi - csoda állt a szemünk előtt. Homlokzatán sokatmondóan: HOTEL ROYAL. Először jó bambán körülkémleltük még a terepet, hátha hiba csúszott a számításunkba, kínai feliratot sehol nem láttunk, lampionokat sem himbált a koraesti szél - óvatosan megközelítettük Droyasságát - majd csak kiderül hová tévedtünk. A főbejárat ablakain csak úgy csokrosodtak a gravírozott barbon liliomok, hogy egy árnyalatnyit ki is húztuk magunkat, mielőtt e királyi pompába bemerészkedtünk. Hát láthattuk is a szánkat, mert annyi bársonyt, selymet, fodrot és csicsát még az angol királyi udvarokban sem látni... hát még a „könnyed bűbájt” ellensúlyozandó hatalmas, tömör fa várkapuk idézetét rejtő ajtók... Szinte óvatoskodók lettünk, nehogy a Tower felé vezető utat válasszuk. Amikor megpillantottuk az épület hátsó része mögé rejtett teraszt, szinte fellélegeztünk, és elegánsan, már amennyire tellett ekkora megrázkódtatás után­­ kisomfordáltunk a huszonegyedik századba. Legalább is abban reménykedtünk, hogy arra visz az utunk. Csak félig­­meddig jött be. Kinn hatalmas, várudvarra emlékeztető, zárt kerthelyiség fogadott, amivel nem is lett volna semmi gond, amíg le nem roskadtunk egy asztalhoz és óvatosan nem kémleltünk körül. Az újrahasznosítás és a hajánál összerángatott leleményesség iskolapéldáján könyököltünk. Minden asztal lába helyén két-két régi, felújított Singer­­varrógép láb karcsúsodott. Alig tudtunk felocsúdni a régi manufaktúrákat sejtető, gyári munkás­nyomás alól. A varrókislány zörgeti a gépet kezdetű dalt nem tudtuk végigdúdolni, mert megjelent asztalunknál a „pincérnő”. Talpig farmerban. Na jó, nem tetőtől, csak deréktól talpig, mert onnan felfele egy kis kacérkodó köldökmutogatás után következett is a tisztességes dekoltázsú „tök­ laza” póló. Hát, ha már két darab étlapot kértünk, dicséretére legyen mondva annyit is hozott, ami elég volt ahhoz, hogy menten sikeresnek kiáltsuk ki az estét - bár lehet, egy kissé elsiettük a dolgot. Ekkor derült ki, hogy a Royal bútor és a Royal kasztni mögött bizony ott lapul a császárok, mármint a kínai császárok konyhakínálata. Hipp, hipp hurrá! Megtaláltuk a kínai éttermet, és miután kellemesen hátba veregettük egymást, elmélyedtünk az étlap tanulmányozásában, mert közben zsigereink is kezdtek vacsoraidőt kongatni. Feleslegesen indult be a nyálelválasztásunk, mert nem csak az étkek voltak­­ remélhetőleg a kínai ízvilágból valók, de az étlap maga is totál kínainak bizonyult. Mindenféle titkosított megnevezésű tag, meg van, meg csen és csín húsok itt-ott némi bambuszrügy említéssel, de tény, hogy mi semmit nem tudtunk belőle kihámozni. Közben a pincérkisasszonyunk is arra járt, hozta az itallap hiányában kialkudott aperitifünket - és sajnálta, de közelebbivel ő sem szolgálhatott az ételeket illetően. Persze, hogy (folytatás a 6. oldalon) Beksy Ida 2008. szeptember 11. Vendégségben Droyasságánál 16 oldal ára 1,20 lej­ t­ X­ TA/yOG1 BAL - tachográfok - CB-rádiók - sebességkorlátozók - állófűtések autó- és utánfutókölcsönzés Zilah, Máciesului u. Tel/Fax: 0260 610189 2. sz. (Vmnalcool udvarán) Mob.: 0745 450596 A tartalomból: Veres Péter: A téma az utcán hever... 3. oldal Veres Piroska: „Kutya nélkül nem jó gyereknek lennei” 5. oldal Magyarországi cég romániai fiókvállalata tűzvédelmi festésre (fémfelületek kezelése és festése) szakképzett és szakképzetlen munkaerőt alkalmaz. Érdeklődni lehet a 0726/334916-os telefonszámon. íowroomd H.Crinului<­ö.j Számítógépek Nyomtatók Fénymásolók Automata bélyegzők Vt\\ Pénztárgépek ""f0RGí>azó^ Mindezek garanciális és posztgaranciális szervízelése w.arkad.ro *www.arkad.ro *www.arkad.ro M.Viteazul sugárúti UICOOP tömbház­­ 0200-01 13

Next