Árkád, 2009 (4. évfolyam, 1-52. szám)

2009-12-03 / 49. szám

wm 12 oldal ára 1,50 lej A boltív Vagy árkád két egymásnak támaszkodó gyengeség, ami Végtelen erővé Változik! (Leonardo da Vinci) A csoda megtörtént Egy idős olvasónk mondta egyszer, úgy három évvel ezelőtt, hogy a mi lapunknak - többek között - őszinte hangvétele az, amitől más, és szerethetőbb, mint a többi, környékünkön fellelhető egyéb sajtótermékek. Mondanom sem kell, ez volt az az alkalom, amikortól már tudatosan is odafigyeltünk arra, amit a kezdetekkor ösztönösen tettünk. Közben pedig újra meg újra megbizonyosodhattunk afelől, hogy őszintének, egyenes embernek lenni - bár pénzben ritkán kifizetődő, mert olykor még az embert csak úgy simán le is naivozzák - de feltétlen megéri. Hetekkel ezelőtt írtam egy, állítólag letargikus hangvételűnek is értékelhető cikket, amolyan segítségkérőt, mert tényleg úgy éreztem egyedül, magánemberként, kiadóként még munkatársaim egyemberes hozzáállásával sem leszek képes továbbvinni, amit ezelőtt, lassan négy éve elkezdtünk. Ha még emlékeznek rá - márpedig minden jel és visszaigazolás ezt mutatja -, akkor csodára vártam/ vártunk mindannyian, hogy folytathassuk a munkát. Nos, tisztelettel jelentem: a csoda megtörtént. Bár az is meglehet, hogy a csodára váró ember, mint mi is, minden jó szót, minden feléje nyújtott kezet hajlamos csodaként felfogni, ha tényleg tenni is akar. Ismétlem, a mi olvasatunkban, és szerény véleményünk szerint, a csoda, amire vártunk bekövetkezett. Mert mi is lehetne más az a rengeteg biztató levél, az a sok-sok kérés, melyek mind azt igazolták, hogy szükség van ránk. Szerintem tényleg csoda, ha még a legprofitorientáltabbak is csak azt hajtogatták: ne hagyd, kellesz nekünk és az olvasótáborodnak! Azt hiszem, ilyenkor szokás azt mondani, érezni, hogy egy emberként állnak sokan, megszámlálhatatlanul sokan mögötted/ mögöttünk és az önként felvállalt dolgaink mögött. A szkeptikusabbja ezek után méltán kérdezhet, és újból kikiálthat naivnak és hiszékenynek, de mi akkor is hisszük, mert hinni is akarjuk, hogy tudjuk folytatni. Tehát lesz 2010-ben is következő lapszám, következő évfolyam és hetente fogunk találkozni olvasóinkkal, mint ahogyan 2006. márciusa óta ez történik. Szerkesztőségünkben van egy kiakasztott jelmondatunk: „Kutya nehéz úgy hazudni, ha az em­ber nem ösmeri az igazságot.” (Eszterházy Péter - Harmónia Caelestis). Akik már jártak nálunk látták és rácsodálkozhattak. Mi ezt a rövid sort afféle újságírói vezérfonálnak tekintjük, ragaszkodunk hozzá, mert eszerint feladatunk mindig éberen fürkészni, figyelni a hétköznapinak tűnő kijelentések, a mindenkit érintő döntések hátterét és üzenetét. De mivé lehetnénk, ha magunkra nézve nem tekintenénk hasonló őszinteséggel érvényesnek a fenti kijelentést? Olyanokká, mint mások, akik a szemünkbe hazudnak, mert tudják, hogy ezzel a jelen­pillanatot megússzák, s a holnap távolsága úgyis mentesíti őket elkövetett aljasságaiktól. Ezért nem szeretnénk csak nagyvonalúan megígérni, hogy ha törik, ha szakad, mi akkor is tovább éltetjük az Árkád hetilapot, annál is inkább, mert egy valamirevaló újságot az előfizetői s az olvasói és nem utolsó sorban reklámozó­ vállalkozói, szponzorai éltetnek. Ehhez kérnénk továbbra is az Önök támogatását. Jóllehet tudjuk, hogy az anyagiak állnak manapság a legnehezebb helyen, mégis kérjük ismételten, hogy ha tehetik, fizessenek elő a lapra, és ne arra számítsanak, hogy majd egyenként beszerzik az újságárus standokon. Az bizonytalan számunkra (folytatás a 6. oldalon) Beksy Ida BETEG - IDŐS EMBEREK GONDOZÁSI KÖZPONTJA Zilah, Sf. Viner­ u. 10/A Információ és előjegyzés: 0744/607475, 0744/607476 rangon egészség­es SZÉPSÉGKÖZPONT Itt van az ősz, eljöttek a hideg évszakok, megkezdődött az iskola! Erősítse az ön és gyermeke immunrendszerét egészsége megőrzése érdekében. Vágja ki ezt a 30 lej értékű kupont és váltsa be üzleteinkben!*, Sarmaság Tavasz utca 1/A Tel: 0260656588 Zilah Dumbrava 50, Ap.8 (Ciobanca polikli­­nikával átellenben) Tel: 0260615588 *Az ajánlott vitamincsomag elvitele esetében. 30 RON SALVOSAIN CIOBANCA Rendelőintézet és kórház - teljes orvosi ellátás -Információ és előjegyzés: Zilah, Liget (Dumbrava) negyed, TCI2 tömbház, 50. sz. Tel/fax: 0260/661038, 662607, 661039 Mobil: 0740/052591, 0746/177267, 0751/144125 E-mail: salvosan@salvosan.ro Web: www.salvosan.ro Elérhetőségek: Tel/fax: 0260/616642, 0260/670215 Mobil: 0745/486258, 0729/940005 www.boglarchamp.ro E-mail:boglarchamp@yahoo.com .ro CD, játék, drogéria. Házhoz szállítás Erdélybe!

Next