Ars Hungarica, 1980 (8. évfolyam, 1-2. szám)
2. szám - Szvoboda Gabriella: A Pesti Műegylet megalakulása és első kiállítása 1840-ben
A KIÁLLÍTÁS VISSZHANGJA Már a kiállítás ideje alatt jelentek meg tájékoztatók az anyagról. Úgy tűnik a sajtó jól szervezett és egységes elvek szerint előkészített volt. Elmondhatjuk, hogy szinte minden megjelenő sajtótermék megemlékezett a kiállításról, és kivétel nélkül jóindulatúan. Június 21-én az Athenaeumban Vahhott Imre reprezentatív vasárnapi cikkei1 , a műkiállítás apropójából a magyar művészet alapkérdéseit veti fel. A magyar képzőművészet elmaradottsága (amelyet a kiállítás a kortársak előtt látványosan aláhúzott) nem a magyar nép tehetetlenségéből fakad — „. .. hanem a művelt polgárosodás hiánya miatt" ... Az elmaradottság mély történelmi okát a magyar alkotmány hibás szerkesztésében látja: nálunk úr és szolga között nem volt középréteg. „A művészet mindig az ipar és a szorgalom haladásán alapult, — a művelt városi élettől nyert támogatást." Ráadásul hazánk nem olyanképzeletingerlő", mint Görög-, Spanyol-, vagy Olaszország. „Most, hogy megindult a polgárnév méltánylata, a művészetek növekedése a megmozdult nemzeti élettől függ. Ezért a „festészet és szobrászat buzdító pályaterének megnyitását" - örömmel kell tekinteni, és hála az alapítóknak! Vachott elhárítja mind a műértők, mind a „szerény hazafiak" gáncsoskodásait. A műértők szerint „. . . a mai festészet nem is festészet, hanem csak mázolás"... — el kell hagyni az akadémiai modort. Vachott nagyon felvilágosultan válaszolja: nálunk minden még csak most indul. Szükséges végigjárni az utakat, lehet, hogy majd felbukkannak olyan zsenik is, akik iskolázás nélkül is megállják a helyüket, de a többiek tanuljanak! A szerény hazafiak aggályoskodásait , minek nekünk műkiállítás, mikor sem művésszel, sem művekkel nem dicsekedhetünk, .. .„minek a világ előtt saját gyöngeségünket fitogtatni", Vachott ugyanúgy elhárítja Markóra, Barabásra, Einsle-re, Tikosra gondolva. Lesz mód rá, hogy feledjük az idegen műveket, méltányoljuk a jó hazafiakat, sok szépreményű fiatalunk van! Hivatkozik Henszlmann májusi bécsi tudósítására, amelynek megállapításai a pestire is vonatkoztathatók. Sok a két kiállításon az azonos mű, és ezek nem a legjobbak, a közepes bécsi piktorok azt remélvén itt nagyobb szerencséjük lesz, összeszedték képeiket és Pestre jöttek próbálkozni. Az ilyen eseteket az egyesületnek a jövőben ki kell küszöbölnie! Hiányolja a vallási és történelmi kompozíciókat, javasolja: tűzzenek ki jutalmat ezek bátorítására. Vachott végezetül elhárítja magától, hogy részletes elemző kritikát írjon, egyben kéri kritikus társait, hogy ők se nagyon gáncsoskodjanak - inkább pártoló írásokkal segítsék az egyesületet. Vachott cikke tehát nem igazi kritika. Nem nevezhető annak a Spiegel, az Athenaeum, a Pesther Tageblatt, a pozsonyi Századok, valamint a Honművész cikksorozata sem. Rövid bevezető után felsorolják a művek javarészét, és egy-két szóval jellemzik, olyankor rövid szubjektív megjegyzéssel kísérik, de végtére csak ismertetők. A Honművész közölte a legnagyobb terjedelmű és a legjellemzőbb ismertetőt.120 Referensének — Parlaginak — elvárásai, vagy bírálatai egy bizonyos ízlésrendszert tükröznek, mely a korszak művelt közönségének művészeti gondolkodásával, vagyis a közízléssel azonos. Parlagi mondja ki köntörfalazás nélkül a kellemetlen igazságot: „Magyar iskolát ne keressünk itt". .. ítéletei a romantikának a hétköznapi, polgári világhoz való idomítását részesítik előnyben. Elsősorban az indulatokat, érzelmi fűtöttséget sugárzó extrém helyzeteket, vagy idilli jeleneteket szereti, és a festőktől ezek egzakt, részletező bemutatós