Ars Hungarica, 1993 (21. évfolyam, 1-2. szám)

1. szám - Tanulmányok - Marosi Ernő: Mátyás király és korának művészete. A mecénás nevelése

Marosi Ernő MÁTYÁS KIRÁLY ÉS KORÁNAK MŰVÉSZETE A MECÉNÁS NEVELÉSE „Mátyás király és a művészet" — ez a szókapcsolat számunkra Balogh Jolán könyvét jelzi, a tudós alakját, módszereit is idézi. Az ő ítélete, anyaggyűjtése hatá­rozza meg a 20. századi Mátyás-képet, amelynek hatása alól éppúgy nem vonhat­ja ki magát senki, aki őutána nyúl e témá­hoz, amint elkerülhetetlenül támaszkod­­­nia kell az általa feltárt tényanyagra. Legelső kötelességünk a hála nyilvánítása a kultúrtörténeti monográfia 1988-ban elhunyt magyar mestere iránt. A neveltetés jelentősége A köznyelv gyakran könnyelműen és pazarlóan bánik a magyarrá vált mecénás szóval, alig többet jelölve vele, mint művészi teljesítmények megvásárlására, művek finanszíro­zására való készséget. Pedig a modern megrendelő kívánsága nagyon gyakran éppúgy csupán a ritka vagy értékes mű birtoklására, vagy fényében a maga társadalmi rangjá­nak reprezentálására irányul, mint a tipikus középkori donátoré is. A középkori meg­rendelő rendszerint úgy emlékezik meg a maga szerepéről, hogy „csináltatta" (fieri fecit) a műalkotást, ahogyan mesteremberekhez szokás fordulni. Maecenasnak, Augus­tus műértő barátjának példája azonban ennél többet jelent: a bőkezű támogatáson kí­vül bensőséges baráti kapcsolatot a művészekkel, részvételt, szellemi társi viszonyt a munkájukban. A magyarországi művelődés történetében az első uralkodó, akit így jel­lemeznek a kortársai, Mátyás király volt. Galeotto Marzio anekdotája szerint „... akkor mutatta meg Mátyás király igazán bölcsességét, mindenki előtt nyilvánvaló jelét adva, hogy míg a szakácsoknak, istállófiúknak s más ilyesféléknek nem lelke sugallatából, de hazája szokásait követve adott ajándékot, a tudósokat azonban nem a szokás kény­szeréből, de lelke indulatát követve tiszteliA szokás és az egyéni hajlam ilyen szem­beállítása a gazdag és kitüntető újévi ajándékról megemlékező udvari humanista elbe­szélésében kettős célt szolgál: a bölcs tett újszerűségének kiemelését és a követésére buzdító, nem titkolt pedagógiai szándékot. Az emlékezés a Mátyás-hagyomány kezde­tén áll, egyik kiindulópontja a humanisták barátjáról, a tudományok és a művészetek pártolójáról szóló képünknek. Humanista életrajzírói buzgón keresték a választ arra, mi tette képessé Mátyást erre az elődeinek viselkedésétől eltérő magatartásra. Felsorolták az okokat: kiváló ráter­mettségét, természettől eleven eszét, gondos neveltetését, művelt és tudós társaságban

Next