Ars Hungarica, 1998 (26. évfolyam, 1-2. szám)

2. szám - Szemle - Szabó Júlia: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása

Szinyei Merse Anna gondosan illusztrált tanulmánya rámutat Odilon Redon és Rippl-Rónai portréinak párhuzamára, a művész 1890-es évek elején meglévő lehetőségére egy irodalmias szimbolizmus felé vezető útra, melyet az 1880-as évek francia szimbolizmusa mutatott. Még Van Gogh is észrevette, mint egy közölt rajza mutatja, hogy Puvis de Chavannes tájban mozgó aktjaiban valami új életérzés ölt formát. A dolgozat ontja a ma lap­pangó Rippl képek fényképeit. Ezekből kiderül, hogy a poézisból a művész később visszazökkent a tisztes polgári zsáner felé. Ezt a világot mutatja be a következő tanulmány, Király Erzsébet írása. Figyelemre méltó a szerzőnek az a megállapítása, hogy Rippl-Rónai haza­telepedve gyermekkorának változatlan értékrendjében találta magát, s ezért ismételte oly szívesen a hazai motívumokat, témákat. (N.b. hazai témát, portrét, interieur-t festett az 1890-es években is.) Az irodalom iránt oly érzékeny szerző hoz néhány példát Justh Zsigmondtól, Adytól „az er­kölcsi-művészeti értékek nagy válságának" korából, mely elkerülte volna a kisvárosi intim festőt. A téma érdekes, de még nincs kifejtve, talán helyhi­ány miatt. Gergely Mariann tanulmánya robbantani igyekezett Rippl-Rónai „kuko­ricás" korszakának megítélésével kapcsolatban. A tanulmánynak van előzménye — mint erre a szerző egy lábjegyzete is utal —, egy münsteri, grenoble-i, weimari kiállítás katalógusa, melyben Rippl-Rónai együtt sze­repelt a Fauves csoporttal, valamint Delaunay-val, Severinivel, Klimttel. A kiállítás címe: Farben des Lichts. Paul Signac und der Beginn der Mo­derne von Matisse bis Mondrian. A fő szerző Erich Franz. Kiállításkomple­xumok rendezésekor szükség lehet mindenféle távoli párhuzamra a köze­lebbi párhuzamok, fejlődésrajzok megerősítésére. Mindezek ellenére Ro­bert Delaunay, Kandinszkij, Mondrian jelenléte nem meggyőző Rippl-Rónai viszonylatában. Kár, hogy a szerző nem tudta feltételezéseit egymás mellé állított művekkel megerősíteni vagy cáfolni. (Egy apró megjegyzés: Fülep soha nem támogatta a Nyolcakat, csak Tihanyit csodálta.) Rippl-Rónai ismerte a fauves mozgalmat, de Matisse-ról nem nyilatkozott kedve­zően, s legharsányabb képeiben is inkább dekoratív, mint expresszív. Van­­ igazi rokona kukoricás korszakának? Hát talán Vuillard, a régi barát művein vagy Denis képein, ahogy sejtjük is a fekete fehér képeket nézve a katalógusban. Majdnem fauve színeket figyel meg Prékopa Ágnes az Ernst Múzeum üvegablakán, melyet helyesen gondol Rippl-Rónai egyik főművének. A tanulmány sokat foglalkozik a kárpitokkal és azok színvilágában látja a kukoricás képek eredetét. Ez hihetőbb, mint a századforduló preavant­gardjának felsorakoztatása a „kukoricás" kor stílusa elé. Keserű Katalin könyve és korábbi tanulmányai után most Rippl-Rónai „műtípusait" elemzi. Helyesen állapítja meg, hogy Rippl-Rónai elsősorban portréfestő volt, de azt is taglalja, kicsit kusza műfaji tagolásban, hogy ná­la portré, életkép, állapotkép, csendélet-portré, nem konvencionális módon

Next