Art Limes 2010/4. szám - Gyermekkönyv-illusztráció VIII.
6. Szemle - Bodonyi Emőke: Az üvegművész Bohus
Bcdcnyi Emőke AZ ÜVEGMŰVÉSZ BOHUS Öröm és szakmai izgalom fogott el, amikor kézbe vettem a Bohus Zoltán eddigi munkásságát bemutató könyvet, amely album és szakkatalógus is egyben. A hatvanas években induló, izgalmas, nem mindennapi alkotói pálya alakulását követhetjük nyomon a kötetben megjelenő, teljességre törekvő műtárgyfotósorozaton, egy akkurátusan összeállított műtárgyjegyzéken, bibliográfiai adatokon, valamint Nagy T. Katalin igényes bevezető tanulmányán keresztül. A nemzetközileg is elismert üvegművész munkái félreismerhetetlenül egyediek: olyan geometrikuskonstruktív, különféle ívekkel, spirálvonalakkal tagolt térbeli alakzatok amelyek az előre kimért és kivágott síküveglapok mérnökien precíz összeillesztése, ragasztása révén jönnek létre. A szemet gyönyörködtető gondos kivitelezéshez hozzátartozik a néhol tükörsimára polírozott, néhol mattabb felületkezelés. A síküveglapok külön eljárással újabb tónusokat nyerhetnek, és a felület milyenségétől is függően tör magának utat a plasztikába az újabb, belső univerzumot és alakzatokat megjelenítő fény. A művész szavaival élve: „Egy idő óta maga a fény jelenti számomra az igazi kihívást. Lehetséges-e és hogyan, szoborban megragadni egy ilyen anyagtalan jelenséget Megpróbálom." Az alkotói pálya azonban, amíg erre az útra terelődött, sokkal szakaszosabban alakult, mint ahogyan azt előre gondolnánk, és ettől válik az egész bohusi életmű izgalmassá és sajátossá. Annak, hogy Magyarországon a huszadik század második felében egy nemzetközileg is elismert magyar üvegművészet létrejöhetett, Bohusnak aktív szerepe volt. Bohus azonban nem olyan ambíciókkal kezdte művészeti tanulmányait, hogy üvegművész legyen. Az Iparművészeti Főiskola díszítőfestő szakán festőnek tanuló művészt végül a szobrászati feladatok és kihívások vonzották magukhoz. Eleinte egymással párhuzamosan alkotott fémmel és üveggel, kereste a tökéletes egyensúlyt a két anyag között. Ezt a sokirányú tájékozódást és a főiskolai szakok közötti átjárhatóságot jól jellemzi az a párbeszéd, amelyet Bohus Zoltán, a könyvben szintén helyet kapott visszaemlékezésében idézett: „Domanovszky György művészettörténész és szaklektor Bohus első, vörösréz-domborítást alkalmazó köztéri művének átvételekor a következő kérdést tette fel a számára ismeretlen fiatal művésznek: Ugye maga ötvösként végzett? Nem, festőként. És most az ötvös szakon tanít mégis? Nem, az üvegszakon. Nem értem. Aztán eszébe jutott valami és ezt mondta: Mondja csak, maga nem a Z. Gácsnál végzett? De igen. Akkor már értem, mindent értek.” Z. Gács György, az Iparművészeti Főiskola Díszítőtanszékének vezető tanára, majd a főiskolai üveg szak megalapítója is eredetileg festőként indult. Kísérletező kedvét, a különféle anyagoknak az építészetben való felhasználási módjait kutató módszerességét tanítványaira is átörökítette. Bohus, a főiskola befejezése után, immár az Üveg Szak tanársegédjeként az üveg optikai tulajdonságainak tanulmányozása mellett a szobrászat hagyományosabb anyagának számító fémmel is foglalkozott. Generációjához hasonlóan érdeklődött a korszak avantgárd irányzatai iránt. Többek között együtt dolgozott Csiky Tiborral, Haraszty Istvánnal, Nádler Istvánnal és nem utolsósorban feleségével, az ötvös szakon végzett, azóta szintén az üvegművészet területén nemzetközi hírnévre szert tevő Lugossy Máriával a győri Rába szimpóziumokon, ahol minimalista fémplasztikákat készítettek gyári környezetben. Csiky Tiborral közösen készült a Martinéni téri Belvárosi Távbeszélő Központ épületét díszítő, konstruktív szellemiségű krómacélplasztika, amely egyik legszebb példája annak, 175