Artmagazin, 2013 (11. évfolyam, 1-10. szám)

2013 / 10. szám

Galériás portrék Gyerekkorodban voltak otthon képek a falon? Nem, én diákként kezdtem képeket gyűj­teni, akkoriban képügynököktől részlet­re lehetett vásárolni Kass Jánost, Würtz Ádámot, Hinczet és másokat. Egy metszet nagyjából ezerötszáz forintba került és tizenkét havi részletben kellett kifizetni. Azért nehogy azt higgyétek, hogy erre költöttem minden pénzem, én is jártam kocsmába, nem tagadtam meg magamtól a „háromszor két decit nyolcszor”. Amo­lyan nyughatatlan lélek voltam, mindig szerveztem valamit, amiből pénzt tudtam keresni, többek között vasárnap délelőtti beatmatinét a pasaréti művelődési házba, amiért kaptam gázsit. Amatőr együtte­seknek, egyéni előadóknak adtam fellépé­si lehetőséget, Dévényi Ádám például ott lépett először színpadra. Aztán ezeknek a fellépőknek szerveztem máshová is kon­certet. Olyan klassz ügynökhálózatom volt diákokból, hogy mindig megtelt a ház. Közben pedig Tolcsvayéknak goadoltam. A hetvenes években katonaként a szekszár­di klubpresszóba szerveztem programokat, és a megyeháza udvarán megrendeztem az első diszkó párbajt, egy valahonnan beszerzett Prónay-féle párbajkódex szabá­lyai szerint. Akkoriban vetélkedő láz volt az országban, én például kitaláltam a sün­disznó módszert a pontszámlálásra: táblá­ra írt pontok helyett krumpliba szúrtunk színes fejű gombostűket. Olyan barátaim voltak, akik mindig nyüzsögtek, szervez­tek valamit, mindenki meg akarta váltani a világot, legalábbis a többségük. Aztán ez vagy bejött, vagy nem. A haknik mellett hol volt az első munka­helyed? A katonaság után Táborfalvára kerültem a művelődési ház élére. Hét évet voltam ott igazgató, Horthy egykori vadászkasté­lyában laktam, és ha nem jön a szerelem a feleségemmel, talán még mindig ott ülnék. Ez a település csak 58 kilométerre van Budapesttől, de olyan, mintha leg­alábbis Vlagyivosztokba költöztem volna. Két órát ment a vonat, az állomástól két kilométert kellett gyalogolni a pusztában, olyan világmegváltó jellege volt az egész­nek. Tényleg jó kiállításokat rendeztem, bár nem mondanám, hogy szigorúan a kortárs képzőművészetre koncentrál­tam, a kor igényeinek megfelelően ipar­művészeket is kiállítottam. Létrehoztam egy kiállítóteret, megfelelő felületekkel és világítással, ami már önmagában is nagy dolog volt. Volt egy barátai köröm a kis­­képzőben tanító művészekből, segítségük­kel tudtam válogatni. Szabadon tudtad rendezni ezeket a ki­állításokat vagy volt valamilyen zsűri akkoriban? Úgy tudom, hogy azokat kellett zsűriztetni, akik nem voltak tagjai a Képzőművészeti Alapnak, az amatőröket pedig a Népmű­velési Intézet zsűrizte. És úgy emlékszem, hogy csak az egyéni kiállításoknál, a cso­portosoknál nem kellett a zsűri. Az igazat megvallva nem törődtem az ilyesmivel. A Képcsarnok zsűrije egyébként úgy mű­ködött, hogy a bizottságban művészek is ültek. Az egyik haver lezsűrizte és jól fel­árazta a másik képét, az meg visszaadta. Aztán ezek a művek egyre csak gyűltek a Képcsarnok pincéiben. Tehát ott tartottunk, hogy Táborfalván már működtettél valamilyen galériát, de közben a fővárosban is szerveztél programokat. A fővárosi intézményeknél el sem tudják képzelni, hogy miként működik egy vi­déki kis művelődési ház, ahol nincsenek a feladatkörökre emberek, mindent ne­ked kell kitalálni és megcsinálni. Min­den betűt sablonnal rajzoltunk meg és körömollóval vágtuk ki, majd húztunk egy vonalat a falon és felragasztgattuk. De igen, közben elindult a Vártárlat a Szent­­háromság téren, ahol a Schönherz Zoltán Kollégiumnak volt egy klubja. Ott már Bodóczkyt, Birkást, Záborszkyt is kiállí­tottam, akik akkor a fiatal művészek közé tartoztak, messze nem voltak részei a ká­nonnak. Olyan baromságokat találtunk ki, hogy legyen egy kiállítás Formaterve­zés a táplálkozásban címmel. Megkértem Augusztot, aki nyitott volt az ilyesmire, hogy készítsen tortákat, színes krémekkel töltsön meg tojásokat, és közismert em­bereket, például Szörényi Leventét, Tolcs­­vay Lászlót is bevonták az eseményekbe. Nádler István Kibontva című kiállítása január 11-ig látható a Várfok utca 11.-ben Galéria 19 - A Várfok utcán felfelé, jobb oldalon 19 fa kíséri a járókelőt: ezek közé kerültek a háromoldalú speciális elemek, kortárs művek reprodukcióival. Az egyéni vagy csoportos kiállítások negyed-, illetve félévente váltakoznak 33

Next