Artmagazin, 2013 (11. évfolyam, 1-10. szám)
2013 / 10. szám
Galériás portrék Gyerekkorodban voltak otthon képek a falon? Nem, én diákként kezdtem képeket gyűjteni, akkoriban képügynököktől részletre lehetett vásárolni Kass Jánost, Würtz Ádámot, Hinczet és másokat. Egy metszet nagyjából ezerötszáz forintba került és tizenkét havi részletben kellett kifizetni. Azért nehogy azt higgyétek, hogy erre költöttem minden pénzem, én is jártam kocsmába, nem tagadtam meg magamtól a „háromszor két decit nyolcszor”. Amolyan nyughatatlan lélek voltam, mindig szerveztem valamit, amiből pénzt tudtam keresni, többek között vasárnap délelőtti beatmatinét a pasaréti művelődési házba, amiért kaptam gázsit. Amatőr együtteseknek, egyéni előadóknak adtam fellépési lehetőséget, Dévényi Ádám például ott lépett először színpadra. Aztán ezeknek a fellépőknek szerveztem máshová is koncertet. Olyan klassz ügynökhálózatom volt diákokból, hogy mindig megtelt a ház. Közben pedig Tolcsvayéknak goadoltam. A hetvenes években katonaként a szekszárdi klubpresszóba szerveztem programokat, és a megyeháza udvarán megrendeztem az első diszkó párbajt, egy valahonnan beszerzett Prónay-féle párbajkódex szabályai szerint. Akkoriban vetélkedő láz volt az országban, én például kitaláltam a sündisznó módszert a pontszámlálásra: táblára írt pontok helyett krumpliba szúrtunk színes fejű gombostűket. Olyan barátaim voltak, akik mindig nyüzsögtek, szerveztek valamit, mindenki meg akarta váltani a világot, legalábbis a többségük. Aztán ez vagy bejött, vagy nem. A haknik mellett hol volt az első munkahelyed? A katonaság után Táborfalvára kerültem a művelődési ház élére. Hét évet voltam ott igazgató, Horthy egykori vadászkastélyában laktam, és ha nem jön a szerelem a feleségemmel, talán még mindig ott ülnék. Ez a település csak 58 kilométerre van Budapesttől, de olyan, mintha legalábbis Vlagyivosztokba költöztem volna. Két órát ment a vonat, az állomástól két kilométert kellett gyalogolni a pusztában, olyan világmegváltó jellege volt az egésznek. Tényleg jó kiállításokat rendeztem, bár nem mondanám, hogy szigorúan a kortárs képzőművészetre koncentráltam, a kor igényeinek megfelelően iparművészeket is kiállítottam. Létrehoztam egy kiállítóteret, megfelelő felületekkel és világítással, ami már önmagában is nagy dolog volt. Volt egy barátai köröm a kisképzőben tanító művészekből, segítségükkel tudtam válogatni. Szabadon tudtad rendezni ezeket a kiállításokat vagy volt valamilyen zsűri akkoriban? Úgy tudom, hogy azokat kellett zsűriztetni, akik nem voltak tagjai a Képzőművészeti Alapnak, az amatőröket pedig a Népművelési Intézet zsűrizte. És úgy emlékszem, hogy csak az egyéni kiállításoknál, a csoportosoknál nem kellett a zsűri. Az igazat megvallva nem törődtem az ilyesmivel. A Képcsarnok zsűrije egyébként úgy működött, hogy a bizottságban művészek is ültek. Az egyik haver lezsűrizte és jól felárazta a másik képét, az meg visszaadta. Aztán ezek a művek egyre csak gyűltek a Képcsarnok pincéiben. Tehát ott tartottunk, hogy Táborfalván már működtettél valamilyen galériát, de közben a fővárosban is szerveztél programokat. A fővárosi intézményeknél el sem tudják képzelni, hogy miként működik egy vidéki kis művelődési ház, ahol nincsenek a feladatkörökre emberek, mindent neked kell kitalálni és megcsinálni. Minden betűt sablonnal rajzoltunk meg és körömollóval vágtuk ki, majd húztunk egy vonalat a falon és felragasztgattuk. De igen, közben elindult a Vártárlat a Szentháromság téren, ahol a Schönherz Zoltán Kollégiumnak volt egy klubja. Ott már Bodóczkyt, Birkást, Záborszkyt is kiállítottam, akik akkor a fiatal művészek közé tartoztak, messze nem voltak részei a kánonnak. Olyan baromságokat találtunk ki, hogy legyen egy kiállítás Formatervezés a táplálkozásban címmel. Megkértem Augusztot, aki nyitott volt az ilyesmire, hogy készítsen tortákat, színes krémekkel töltsön meg tojásokat, és közismert embereket, például Szörényi Leventét, Tolcsvay Lászlót is bevonták az eseményekbe. Nádler István Kibontva című kiállítása január 11-ig látható a Várfok utca 11.-ben Galéria 19 - A Várfok utcán felfelé, jobb oldalon 19 fa kíséri a járókelőt: ezek közé kerültek a háromoldalú speciális elemek, kortárs művek reprodukcióival. Az egyéni vagy csoportos kiállítások negyed-, illetve félévente váltakoznak 33