Artmagazin, 2014 (12. évfolyam, 1-10. szám)
2014 / 5. szám
Werner Hoffmann, Louis Marin, Henryk Markiewicz, Paul Ricoeur, Friedrich Schiller, Bernhard Stumpfhaus, René Wellek, Austin Warren, Hayden White. Meggyőző névsor. Nincs olyan akadémiai PhD-bizottság, amely ezt a teljesítményt ignorálná, amely ne biccentene elismerőn ekkora könyvtárazás láttán. Igen, a vizsgázó jártas a szellemtudományokban, ismeri nemcsak a tegnapi szókészlet elöljáróit, de utánajárt a legfrissebb posztmodern áramlatokat hordozó alapműveknek is. Mennyi tudás! És mind a másé! Az Egy megszólító életmű címet viselő dolgozat, a katalógus vezértanulmánya ugyan hatalmas erőfeszítéssel és kényszeres alapossággal beletáplálta a rendelkezésre álló emlékanyagot az idegen szempontok szerint kalibrált GPS-be, a korszerű iránytűbe, de egy idő után kiderült, hogy a tényleges terepviszonyok, a sajátos körülmények, a művészi életmű sűrű dzsungele nem engedelmeskedik a rendszernek, így a művészettörténész machetéje csak arra volt elég, hogy időnként megcsillanjon rajta a szakmai beavatottság fénye, de arra már nem, hogy utat is vágjon a bozótban. Az „elégia”, a „dráma”, a „szatíra”, az „esszé”, a „himnusz” kategóriák pedig nem mások, mint Derkovits saját fejlődéstörténetének történelemtől, élethelyzettől, biológiai diszpozíciótól determinált állomásai, amelyben előbb a szakma elsajátítása fölött érzett elégedettség öltött testet, majd a képpé fordított negatív személyes élmények expresszív látomása, még később az ideológiai élmény robbanásig sűrített vizualizációja, legvégén, a csúcson pedig megjelent a korábbi tapasztalatokból leszűrhető fölényes harmónia. Istenem! Ezt a logikus folyamatot mennyi invencióval, empátiával - a kor adottságaihoz képest -, mennyi tudással és tehetséggel írta le Körner Éva! Milyen fölösleges volt a szempontokat újratervezni! Elég lett volna a koordinátákat további adatokkal kibővíteni. A bevezetőben idéztem Standeiskyt, aki szerint minden periódusnak „megvan a maga Derkovitsa, Derkovits-interpretációja, illetve nem Derkovista, azaz Derkovits-felejtése”. A miénké most a kettős beszéd. Jaj, csak ki ne derüljön a festő baloldaliságának gigászi esztétikai ereje! Jaj, csak simuljon a kor átlagába, ahol előfordult minden, meg annak az ellenkezője is! Jaj, csak legyen ő egy láncszem az aba-novákok, thormák, batthyány gyulák, márffy Ödönök, bernáth aurélok sorában! Nehogy főszereplő legyen! Hát valahogy így. Derkovits. A művész és kora Magyar Nemzeti Galéria 2014. július 27-ig Derkovits - A művész és kora, Magyar Nemzeti Galéria, 201 1, Szerkesztette: Bakos Katalin, Zwickl András, Grafikai tervezés: Kecskés Barba, 336 oldal 63