Leánynevelő Intézet, Aszód, 1893

I. Nemzeti nőnevelésünk. Jelige: „Magyar hölgynek születtél. Áldd érte sorsodat. Magyar hölgynek születni Szép és nagy gondolat." Tagadhatatlan, hogy korunk a nemzeti fejlődés kora. A nem­zeti fejlődés eredményeit ma igen sokoldalulag szemlélhetjük. Nem­zeti irányú fejlődést látunk az ipar és kereskedelem, a nemzetgaz­daság terén, a művészetek fejlődésében, de legfőképen a közműve­lődés iránya határozottan nemzeti irányú, mit bővebben bizonyítani s okolni szükségtelen. A közművelődés egyik ágáról, a nőnevelésről, mint a nemzeti fejlődés egyik fontos tényezőjéről óhajtok ez alkalommal néhány szót szólni. A nemzeti nőnevelés eszméje, mint a megfigyelés és megbeszé­lés tárgya, sem a tanügy barátai, sem a közönség előtt nem isme­­retlen. Tudom, hogy a közelmúltban sokan foglalkoztak a nemzeti nőnevelés kérdésével s annak különböző oldalról való megvilágítá­sával, mégis azt hiszem, hogy fontosságánál fogva még mindig nem teljesen kimerített tárgy s talán még mindig tehetek szolgálatot a nemzeti nőnevelés ügyének, ha erre vonatkozó nézeteimet ez alka­lommal kifejtem. De hogy azt olyan világításban tüntethessem fel a jelenben, mint azt óhajtom, vissza kell pillantanom a múltba, a század elejére. Hogy nőnevelésünk, a­mennyiben arról szó lehet, a század ele­jével nem volt nemzeti irányú, az ismeretes. A nemzeti elnyomatá­sok korában egy intézmény sem vesztette el oly könnyen nemzeti jellegét, mint épen a nőnevelés. Ennek oka a nőnevelés téves fel­fogásában rejlik. A nőnevelést vagy teljesen elhanyagolták, vagy csupán a külsőségekre fektették a súlyt, miért is csupán az idegen nyelvek elsajátítására és az akkor dívó kézimunkák tanítására szo­rítkozott. Leányiskoláink nem is igen voltak s a leányok a fiukkal egy és ugyanazon tanító által, egy és ugyanazon teremben taníttat­tak; csak néhány zárda és róm­. kath. leányiskola szolgálta a nő­nevelés ügyét, melyekben azonban a magyar nyelv nem taníttatott. Volt ugyan egy királyi rendelet, mely a magyarországi leányisko­lákra nézve a jelen század elején a következőképen intézkedett:

Next