Átalvető, 1993 (6-8. szám)
1993-03-01 / 6. szám
2 oldal A CAlveco HÍREINK : 1993. január 23-án került megrendezésre az EMTE szervezésében az immár hagyományosnak tekinthető Bátyus Bál a Babits Mihály Művelődési Központ márványtermében. A zenét ez alkalommal is a Leposa zenekar szolgáltatta. Vendég volt Lakatos Béla sepsiszentgyörgyi énekes.1993. február 13-án az EMTE vezetőségének két tagja vett részt az Erdésyi Világszövetség magyarországi tagozatának ülésén. Újraválasztották Dr. Kreczinger István elnököt. A belső, mindenekelőtt vezetésbeli ellentétek, továbbá a nyugaton élő erdélyiekkel kapcsolatos véleménykülönbségek éles megfogalmazásokat kaptak. Ezzel szemben az Erdélyből jött különböző politikai személyiségek egybehangzóan az egység szükségességét hangsúlyozták és mindenek előtt konkrét segítségnyújtásra tettek ismételt felhívást. Ehhez kapcsolódnak jelenlegi terveink, ha ezek formát öntenek, büszkén számolunk majd be róluk. ^"Egy "befutott" magyar Bukarestben" címmel a Magyar Nemzet közli Orbán László cikkét, melyben Iuliu Furo - azaz Fúró Gyula karrierjét ismerteti. ^1993. február 18-án 12 órakor ünnepélyes alkalom színhelye volt a szekszárdi Művészetek Háza. Kocsis Imre Antal, a város polgármestere előtt tizen - erdélyiek, kárpátaljaiak és újvidékiek -tettek állampolgári esküt. Az újdonsült magyar állampolgároknak szívből gratulálunk! ^Az Átalvetőt méltató cikk jelent meg a Háromszék 1993.február 20-i számában. "A Tolna megyeiek vállán átalvetett zsákból - a kislapok olvastán tűnik ez úgy - soha nem fogy ki az elhagyott otthon iránti gond. Tájékozottságuk is példa értékű, értékteremtő és értékeket országhatárokon túl is áramoltatható." Köszönjük Sylvester Lajosnak az elismerő szavakat, erőt ad nekünk a további munkánkhoz . Különösen jól esik, hogy otthonról jöttek a kedves szavak. "A tizenöt erdélyi megye tanulóinak részvételével tavaly Szekszárdon megrendezett tanulmányi verseny, mely időközben a "Határtalan tanulmányi verseny" nevet kapta, idén Sepsiszentgyörgyön kerül megrendezésre. Ezúttal a szekszárdi hat általános iskola tanulói lesznek vendégek Erdélyben, és április közepén reméljük maradandó élményekkel gazdagodnak háromszéki útjukat követően. Szerkesztőbizottság: Orbán László főszerkesztő, Dr. Kövesdy Pál műszaki szerkesztés: Betű Bt. Kiadja az EMTE elnöksége Kiadásért felelős az EMTE elnöke Megjelent Szekszárd város önkormányzata művelődési bizottsága támogatásával. Bankszámlaszám: MHB Rt. 466-88884-10869 Szekszárd -sÜfe. EMTE .d>