Átalvető, 2004 (49-52. szám)
2004-03-01 / 49. szám
2 Híreink EKOSZ-EMTE EKOSZ Az EKOSZ elnöke összehívja a Szövetség elnökségi ülését 2004. április 3., szombat 10 órára, éves közgyűlését pedig 2004. május 15., szombat 10 órára a Magyarok Házába (Budapest, Semmelweiss u. 1-3). Az érintettek részletes meghívót kapnak. A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Végzésének megfelelően az EKOSZ Alapszabályában 2003. október 11-én a közgyűlés által végrehajtott módosítás 2004. január 14-én jogerőre emelkedett. Az EKOSZ elnöke, mint az MVSZ felügyelő bizottságának tagja vett részt az MVSZ elnökségének Kolozsvárra kihelyezett ülésén. (Az ülésről szóló tudósítást 1. a 3. oldalon). Izsák Nagytiszteletű Nagy Árpád elnök leveléből tudunk a Kör eseményeiről és terveiről. Rendszeres havi rendezvényeikből kiemelendő: Badiny Jós Ferenc professzor őstörténeti előadása- különös tekintettel az erdélyi leletek tanulságaira. Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnöke a csángó-magyarságról beszélt, Nyírő József irodalmi est, decemberben fiatal erdélyi festők kiállítását nyitotta meg Kis-Tóth Ferenc festőművész-tanár. Ez év júniusában Trianon vasárnapot fognak tartani a református gyülekezetben, mellyel a csonka hazában csonka öntudattal élőket is igyekeznek majd ébresztgetni, továbbá Kun Miklós történész meghívását tervezik, augusztusban pedig Orgoványban lesz „családi összejövetel” formájában baráti találkozójuk. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Izsák És KÖRNyéki Erdélyi Magyarok Közhasznú EgyEsemrE pályáZATOT kiadta „TAlÁlkoZÁSOM Erdély kulTÚRÁJÁVAl" címmel. A pályÁZATON RÉSZT VehEt MiNDEN 12-18 ÉV közötti ANYAoRSzÁgi diák. A pÁlyaMunkák a történelem, IRodaloM, vallás, NÉPRAJZ, ZENE, TURISZTIKA TÁRGykÖRÉBőL MERÍTHETIk TÉMÁJukAT. A pÁLyAMUUNKÁK TERJEDELME: 1 O-TO gÉPElT oldal (oldalakNkÉNT TO SOR, SORONKÉNT 60 leÜTÉs). I. díj: TO.OOO Ft. II. díj: 20.000 Ft. III. díj: 10.000 Ft. BEAdási hATÁRIdő: 2004. októbER 1I.; a bEAdÁs MÓdJA: 1 E lig ÉS pÁLyÁZAT. Cím: IKEM, 6070-IzsÁk, Kálvin tér 1., tel: 06 76 T74-154 Komló Előző lapszámunkban csak rövid hírben tudathattuk a lapzárta utáni eseményt, amire most bővebben visszatérünk: 2003. december 14., vasárnap d.e. került sor Komló központjában a Komlói Erdélyi Kör által emelt Székelykapu ünnepélyes felavatására. Az 1996-ban, a millecentenárium alkalmával emelt kopjafa, és a 2000-ben átadott millenniumi harangláb után ezen alkotás zárja le azt a hármas egységet, ami a KEK konok elszántságát jelzi éltető gyökereink ápolására. A jelen lévő több száz ünneplő meghatottan hallgatta dr. Tamás Attila, a KEK elnökének beszámolóját, az EKOSZ elnökének ünnepi beszédét, az egyházak képviselőinek áldását. A KEK teljesítménye büszkeséggel tölti el az EKOSZ valamennyi tagszervezetét, egyben követendő példát jelent minden, nemzetének sorsáért felelősséget érző magyar számára. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke az alábbi szavakkal méltatta az eseményt: „Ez a kapuállítás nem csak a Komlói Erdélyi Kör hírnevét öregbíti, hanem az Erdélyi Körök Országos Szövetségéét is. Sőt, tagszervezetünkre, az EKOSZ-ra hulló fényben a Magyarok Világszövetsége is örömmel szeretne részesülni. ” Tekintettel többek kifejezett óhajára, az EKOSZ elnökének ünnepi beszédét a 18-19. oldalon közöljük. Monor A Monori Bethlen Gábor Erdélyi Kör október és november folyamán a magyar történelmet népszerűsítő előadásokat szervezett. Ennek keretén belül a monori Művelődési Ház nagytermében Mesterházy Zsolt a Magyar ókor című könyvét ismertette és beszélt a magyarság ókori történetéről, a szkítákról, a keltákról és a hunokról. Szintén a Művelődési Házban tartott érdekfeszítő előadást dr. Pusztaszeri László, Az élő Árpádok című könyv írója, aki történelmünk tisztázatlan kérdései közül II. Endre királyunktól kezdve levezeti és dokumentumokkal bizonyítja, hogy az Árpádok dinasztiájából származó személyek közül még a mai napig is élnek. A monori Ökumenikus Általános Iskolában köszöntötték és hallgatták meg Ruzsinszky László (Komló) érdekfeszítő értekezését a középkorban összezavarodott naptár bonyodalmairól. Ruzsinszky László mérnöki pontossággal vezette le a magyar történelem hézagait. Az egyesület tagjai nagy örömmel vették kézbe a Mezőberényi Erdélyi Kör naptárát, melyet Süle Mihály készített. A naptár igazi különlegessége, hogy 12 erdélyi fejedelmet ábrázol. A január 17.-i, szokásos Erdélyi Bálon a vendégek valódi magyar népzenét hallhattak és táncolhattak az ismert, közkedvelt Isztürü együttes zenéjére. A Magyar Kultúra Napján az egyesület elnökét, dr. Szőke-Szerkesztő bizottság: Dr. Kövesdy Pál főszerkesztő, B. Osvát Ágnes (irodalom és gyermekoldal), Márton Ferenc szerkesztő, Kerekes Árpád technikai szerkesztő Kiadja az EKOSZ és az EMTE elnöksége Alapító főszerkesztő: Orbán László Postacím: Dr. Kövesdy Pál, 7100 Szekszárd, Otthon u. 2. E-mail: ekosz@axelero.hu A kiadásért felel az EKOSZ elnöke ISSN 1416-4698 Kerényi Nyomda Kft. - Szekszárd Atalvető