Átalvető, 2011 (77-80. szám)

2011-06-01 / 78. szám

52 EKOSZ-EMTE Irodalom ✓ Irodalom - B. Osvát Ágnes rovata Eleven hagyomány CZÓBEL MINKA (Anarcs, 1855. jún. 8. - 1947. jan. 17., Anarcs) „Évekkel Ady költői forradalma előtt, élt a Szabolcs megyei Anarcspusztán, a világ végén egy különös boszorkány. Egy istenáldotta költő, Czóbel Minka, irodalmunk egyik leg­nagyobb, legtitokzatosabb va­rázslója, akiről közvélemé­nyünk láthatóan nem akart és ma sem akar tudomást venni. Megelőzte pedig korát, több köze volt metafizikához, illa­nó sejtelmekhez és századvé­­ge-hangulathoz, mint bárki másnak. Azon az áttörhetetlennek látszó falon, mely Arany Já­nos varázslatos világa és az Adyé között húzódik, s melyet évtizedekig hiába ostromoltak a magyar poéták, Czóbel Minka szabadon átjárt, mint egy test nélküli tündér, aki - ha neki úgy tetszik, - szellemalakot ölt. Átjárt a falon, legalábbis átszellemült pillanataiban, mert kevés olyan költője volt valaha is a magyar Parnasszusnak, aki egyenetlenebb életművet hagyott hátra, mint ő. Ám ahhoz kétség nem férhet, hogy ez a testi valójában rút boszorkány*, ez a sugallatai és spirituális színérzékelése szerinti nő-Verlai­­ne olyan vers­zenéket hallott meg, és a magányos szellem olyan sóvárgását fogalmazta dalokká, az ezredvégi széttörede­zettségben is olyan misztikus áhitatú és démoni fényudvarú szavakat mondott ki, melyek ma is modernek.” - olvashatjuk Szepesi Attila tollából. Hosszú élete, titokzatos személyisége különleges irodalom­­történeti csemege. Rejtély, ugyan mit keresett ez a művelt, világlátott úrasszony a „sötét Szabolcs” sárga, poros zugában, Anarcspusztán, aki a család birtokán, Anarcson született 1855. június 8-án, s ugyanitt halt meg csaknem 92 esztendős korában, 1947. január 17-én. Ifjúkorától fogva verselt és kedvtelve fordított idegenből magyarra, magyarról idegen nyelvekre. Amikor már felnőtt leány volt, Mednyánszky megmutatta a verseit Jókainak, aki ekkor - a hetvenes években - a hazai irodalom tekintélye volt. Jókait elbűvölte a jól verselő leány, és biztatta, folytassa, ahogy kezdte. Czóbel Minka jókedvvel és jó reményekkel került irodalmi körökbe és összebarátkozott Justh Zsigmonddal, akivel közös izgalmukká vált a francia irodalom. A nagyon jó ízlésű Justh igen nagyra tartotta mindazt, amit Czóbel Minka az iro­dalomban csinált. Fontosnak látta műfordítói munkásságát is. A franciául igen jól tudó és Párizsban is megforduló Czóbel Minka figyelmét alighanem a franciául még nála is jobban tudó és a párizsi irodalmi körökben otthonos Justh hívta fel a naturalisták mellett azokra, akiket dekadenseknek neveztek. A dekadencia szó hanyatlást jelent: a századvég dekadensei megérezték a hagyományos polgári világ hanyatlását, nem tudták, mi következik, de azt igen, hogy valami a vége felé jár. Ennek az elmúláshangulatnak a legnagyobb hatású, legzene­ibb hangú, leggazdagabb hangulatvilágú költője volt Paul Verlaine, akinek költészete később Adyra és a Nyugat nemze­dékére oly jelentős hatással volt. Nos, Verlaine-t Czóbel Minka fedezte fel a magyar olvasók számára, ő fordít először nálunk Verlaine-verseket. De Verlaine mellett a kor más diva­tos­ modern költőit is tolmácsolja. Ezzel párhuzamosan lefor­dította Az ember tragédiáját németre és Petőfi jó néhány ver­sét angolra. Ha csak ennyit tett volna, akkor is jobban kellene emlékeznünk rá. De Czóbel Minka mindenekelőtt költő volt. Költészete fes­tőien színes, verselése zenei. Ő az impresszionista festőktől tanult látni és a francia dekadensektől tanulta a hangzás ár­nyalatait. Költészetében a valami elmúlásának dekadens ér­zelemvilága kapott hangot. Helye ott lett volna Reviczky kö­rében, hiszen kortársak voltak, és törekvéseik sem idegenek: az újak felé néző, közben Baudelaire-t fordító Reviczky nem lehetett idegen az újakat hozó és Verlaine-t fordító költőnő­től. De a nagyvilági életet élő földesúrlány és a nyomorgó pes­ti poéta sehogyan sem került össze, így Reviczkynek, a nyo­morgónak a hatása döntő a következő nemzedékre, Czóbel Minka, az úrleány pedig pusztába kiált. Holott Czóbel Minka még tovább is lép a monderség útján, mint Reviczky. Szűk­nek érzi a tervezett formájú verseket. Ő egyenest Walt Whit­­mantől, a szabadvers fő klasszikusától tanulta a felszabadított ritmikát és elkezd magyarul, - ahogy ő mondja - „rhytmicus prózát” írni. (Itt jegyezném meg, hogy az 1999-es kiadású A Nyugat költőelődei című kötetben mindkét költő szerepel és Cz. M. is, a költészete súlyának megfelelő rangsorolást kap. Szerk. megj.) A magyar szabadversnek addig alig-alig volt előzménye. Valamikor, nagyon régen Kazinczy, ez a lázas kísérletező, ez­zel is próbálkozott, utána még csak Petőfi, de játékos kísérle­ten túl költői gyakorlattá csak Czóbel Minkánál változott a szabad verselés. És olyan jól érezte a szöveg szabad hullámzá­sát, hogy lírájában talán éppen szabad versei a legszínesebbek és legzeneibbek. Idővel párhuzamosan írta modernséget elő­készítő verseit az Ignotus-Heltai-Makai fémjelezte budapesti városi költészettel, amely ugyanúgy fordult el a provincializ­mustól, mint ő. De az utak nem találkoztak. A nagyvilági úri kisasszony nem kellett a vidéki és görcsösen vidékies úri világ- Átalvető

Next