Athenaeum, 1873/2. kötet
1873-04-24 / 17. szám
1043 Athenaeum. 1044 Hajh ! másnak vitt szerelmén rád is gyász vár ... S akkor, viszont, majd én mosolygalak. Tóth Endre: Barinához. (Carminum Liber II. 8.) Hitszegésednek ha csak egyszer adtad Volna még Barina lakolással árát, Vak köröm vagy megfeketült fog által, Volna bizalmam. De mihelyt hűtlen fejed eskü által Lekötöd, sokkal csinosabb alakban Tündökölsz, mint a fiatal legények Vágya, reménye. Rád csak áldást hoz, ha anyád porára És az éj minden ragyogó jelére S a haláltól ment kegyes Istenekre Hűtlenül esküdsz. S bűnödet még megmosolyogja Venus S együgyű nymphák s ki a mindig égő Nyilakat véres köszörűre tartva Hegyzi, Cupido. Kedvedért női meg gyerekünk legénynek Uj rabol, míg a korosabb faj, ámbár Tiltva l©tt gyakran, gonosz asszony a te Házadat esdi. Félnek a szülők fiukért, a fösvény Vének, a most eljegyzett szüzek, hogy Férjeik bűvös közelébe jutván. Elmarad a nász , Székács József. AZ ECSET. Elbeszélés. (Negyedik közlemény.) Október 3. Téltékenykedel, Péter ? Szeretnéd tudni, kik azok, kikkel együtt járom a mezőket, húzom át a napokat és pihenek estenden ? Jó, én kész vagyok vallani. Vagyunk itt a környéken vagy féltucatnyian, kik gyermekségünkből néhány esztendőt közös játszóhelyen töltöttünk el. Egész kis társaság, de mióta elrongyollott lapdánkat a helyett, hogy szokás szerint Csizmazia uramhoz vittük volna megfoltozni, a nagy kerítésen örökre áthajítottuk; mióta hűségesen kiszolgált ütőfánkat végső nyugalomra támasztottuk a sarokba, mintha soha össze sem tartoztunk volna! Csakhogy te-nek szólítjuk egymást és mikor okosabbat nem tudunk, elsóhajtozunk rajta, hogy a sors minő csodálatosan hozza össze az embereket! Ezt fölemlegetjük én, ki hosszú és, mert kárba veszett, százszorosan hosszú esztendőt töltöttem Olaszországban, és Iván, ki egyik végétől a másikig bebarangolta Amerikát, épp úgy, mint Miklós, Mátyás és a többiek, kiknek életét az osztja az esztendőknél nagyobb korszakokra, hogy mikor voltak benn a városban. Hogy egyet-kettőt meg is nevezzek, Miklós szomszéd követeli az első helyet, mert reggel este nyomomban járkál. Ha jól emlékszem, egyszer futólag már említettem neked. Nálunk mindenki ismeri a Miklós fajtáját, mert Kárpátoktól Adriáig minden lépten-nyomon botlunk egy efféle Miklósba, ki csak ott érzi magát valahogyan, ahol kedvére ihatik, dalolhat, fütyölhet, pipálhat. A világon mit sem tud, nem is mondja, hogy szeretne tudni, hanem az okos ember szavát szájtátva hallgatja és unszolva szól közbe-közbe: »Mintha csak könyvből olvasná!« Egy kis fiút nevel, ki nagyon hasonlít hozzá, de senki sem tudja, hol szedte föl és erről legiigabb óráiban sem ad számot; annak tart már tanitót és édes gyönyörűséggel emlegeti, hogy »olyan okos a kölyök, szinte csoda«. Az anyám átalában naplopónak tartja ; de mikor néha napján a lusta béreseit jól ellátja ostornyéllel, felsóhajt, hogy : »istenem, mai világban már kevés ilyen jó gazdaember van, mint ez a Miklós úr!« Az egykori gyerektársaságnak egy-két más tagja, köztük Gém Mátyás, szakasztott mása Miklósnak, kinek tempóit utánozzák és megesik, hogy az eszét is