Athenaeum, 1873/3. kötet
1873-09-18 / 38. szám
2389 Athenaeum, 2390 ennek bebizonyításául szolgáljanak itt saját szavaik és soraik, hogy annál kirívóbbnak tűnjék fel s annál eklatánsabb legyen a különbség a mult s a jelen, illetőleg a jövő között, mely őket, ha nem is most azonnal az üzelmek és félrevezetések első pillanatában, hanem majd később, midőn fellázított kedélyeik lecsillapultak, eszméik megtisztultak s az alkotmányosság jótéteményeinek is részeseivé lesznek, az édes anya keblére hívja, hogy aztán bűnbánólag, de megtisztulva, ennek emlőiről szívhassák a honszeretet édes tejét. A lapokból eléggé ismert pancsovai népgyűlésnek vezetői és főkolomposai, az azon hozott határozatokról számolván be a »nemzetnek«, az immár polgárosított végvidék múltjáról ezeket írják : » A tegnapi napig tőlünk, határőrvidéki szerbektől az kivántatott, hogy hajtsuk alá fejünket a fensőbb parancsoknak, és engedelmeskedjünk a fensőbb meghagyásoknak. Mindaz, a mi érettünk történt és érettünk véghezvitetett, a csakis minket érdeklő általános ügyeinkben és közéletünk érdekeiben — mindaz, nálunk nélkül, akaratunk és nézetünk nélkül, szóval a mi kizárásunkkal történt. Most azonban, hogy a magyar alkotmányosság mi reánk is kiterjesztetett, mi is hivatva vagyunk részt venni az állam azon közügyeiben, melyek reánk is az egész országgal együtt vonatkoznak. Az abszolút határőri kormányzat alatt minden, másnak akarata, idegennek rendelete és parancsa szerint történt, de soha semmi a mi tudomásunk, beleegyezésünk és résztvételünk mellett«, így a referáda bekezdő sorai, melyekből oly világosan kitűnik, a katonai kormányzatnak tarthatlansága és elviselhetlen volta, és mégis mihelyt a hatezer »granicsár« múlt hó 31-kén Páncsován összegyűlt, első kérdésül is azt veté fel , hogy a végvidéki szervek részt vegyenek-e a magyar országgyűlésre felküldendő képviselőnek megválasztásában ? Már e kérdés, mely a páncsovai »értekezletnek« (ők maguk nevezik a nagy gyülekezetét »konferenciának«, holott inkább nevezhették volna azt el »meeting«-nek) programmja első pontjául tűzetett ki, magában foglalja a bizalmatlanságot az alkotmányosság iránt, mert különben aligha tettek volna fel oly kérdést, mely az alkotmányosságnak alphabetáját, t. i. a népképviseltetést teszi vita tárgyául. Már ezenelső pontból is kitűnik, hogy ámítás és félrevezetés forog szóban, mely az ország első autonóm testülete, a nemzeti képviselet testülete, irányában célozza a bizalmatlanság tüzét az illetékben felgerjeszteni és szítani. Hogy aztán mit érdemelnek az ilyen agitátorok, azt a kegyes olvasóra bízzuk. A néphez, szóló ezen jelentésben azonban másrészt a legnagyobb következetlenséget látjuk az illető beszámolókra nézve, mert idézett soraikban az eddigi rendszer fölött törnek pálcát, s azonnal mindjárt utána arról tanakodnak, hogy képviseltessék-e magukat a közös országgyűlésen, vagy se ? De halljuk csak okoskodásukat és okadatolásukat a képviseltetés kérdésének felvetése iránt.Ez így hangzik: »Az összes konferencia a pancsovai helyi bizottsággal együtt megállapodott abban, hogy helyes dolog volt e kérdést szőnyegre hozni, először azért is, mivel a határőrvidéki szerb nép figyelemmel és pedig testvéri résztvétellel kísérvén a szerb követek működését a magyar országgyűlésen, jogosult és igazolt fájdalomérzettel tapasztalta, hogy sem a magyar kormány, sem a magyar országgyűlés többsége a szerb nemzet annyiszor megújított, jogos kívonataira és szentesített jogaira nem tekintenek; mi több, a magyar országgyűlés gyakran méltatlan nevetéssel és megvetéssel veti vissza a szerbek legalaposabb kereseteit és panaszait, és a napirendre tér át, sőt a legvilágosabb törvénytelenséget, a mi t. i. népünk fölött elkövettetik, jóváhagyásával kíséri. Ha mindez tehát kellő figyelembe vétetik, s ha más részről az sem tévesztetik szemelől, hogy a magyar országgyűlés a legfontosabb törvényeket a határőrvidékre nézve ennek résztvevője nélkül, alkotmányellenes módon alkotta, akkor tér.