Athenaeum, 1873/3. kötet
1873-07-10 / 28. szám
174?) A THKKA ÉVt. 1750 adóvá lenni, meghasonolva vannak s a legélesebb ellentétben egymással. S a karlista fölkelés zárt sorban, növekedő hatalommal halad előre ; fegyvere a föderációnak s a vallás által biztosított rendnek eszméje. Győzelme majdnem teljes biztossággal előre megjósolható. A köztársaság hadserege a demoralizáció és féktelenség reménytelen állapotában. Az önkénytesek intézménye is csak a forradalom s anarkhia katonai szervezetévé nőtte ki magát. Ezért nem ismerte el még egy külhatalom sem a spanyol köztársaságot,a föderális szervezet kimondása dacára sem. S a külföld közvéleménye se sürgeti már erre a kormányokat. Mindinkább azon meggyőződés érvényesül,hogy a spanyol viszonyokkal szemben csak a legteljesebb semlegesség várakozásának van helye. Spanyolország jelenleg az internationalénak, a kommunizmusnak koronatartománya : meg kell várni, mig a forrongásban s kitörőfélben levő Vezúv valóban kitörjön s ki hányja magából a forrongás elemeit és salakjait. Akármily szemüvegen vizsgáljuk a spanyol dolgokat, majdnem bizonyosnak látszik, hogy végre is vaspálcájú katonauralom és diktátorság fogja a rendet helyreállítani a pirenei félszigeten. Lehet és valószínű,hogy pia margai, gyönge kormánya után a kommunista köztársaság vad uralma következik, de e szélsőre feszített állapotnak szükségkép nem kevésbé vadabb reakciót kell eredményezni. Ez nem marad el, mert el nem maradhat. S helyre is fogja a rendet állítani, de hogy mennyi vér árán, az a jövő titka. Amint most a dolgok vannak Spanyolországban, csak annyit mondhatunk, hogy a jelen állapot zavaros és vigasztalan, de legközelebbi jövője még ziláltabb képpel s bizonytalanabb veszedelmekkel fenyeget. Minden hir, mely az ibériai félszigetről jő, csak a jövő bizonytalanságának fátyolához szolgáltat uj szálat, mely fájdalom, ez esetben gyászfátyol is. AZ ÉSZAK-AMERIKAI INDIÁK LÁZADÁS. i sötét gyűlölet, melyet a vörösbőrűek táplálnak századok óta a fehér civilizátorok iránt, uj lángokban lobbant fel ismét s félni lehet, hogy átalános indián lázadás lesz a folytatása s gyilkoló véres harcok, irtó háborúk teszik kétségessé annak mikor s hogyan leendő befejezését. Amerikai tudósításokban nagy érdekű részleteket találunk az északamerikai államok e régi s újabban ismét elmérgesedett sebére vonatkozólag. Oregon állam délnyugati részén a Klamath-folyó partjain egymástól függetlenül évek óta két rokon indián törzs él, a klamathok s modokok. A klamathok mindig békések voltak a fehérek iránt, s midőn ezek telepjei folyton közeledtek, ez indián faj volt az oregon-vidékiek közül az első, mely a kormánynyal szerződést kötve, földjét eladta s helyette egy meghatározott vidéket kapott, melyre aztán le is telepedett vonakodás nélkül 1860-ban. Lincoln elnök ügynökeinek kormányzása alatt előhaladást tettek a művelődésben, s Huntingdon ügynöknek sikerült 1864-ben a modokokat is rábírni, hogy tartományukról lemondjanak s rokon törzsük, a klamathok számára kitűzött vidékre vonuljanak.E szerződés azonban csak Grant elnöksége kezdetén hagyatott helybe a kongresszus által s ekkor az egész törzs első főnökük Schonchins Jack kapitány alatt a számukra kijelölt területre vonult. Eddigró lett volna minden, azonban egy ügyvéd tanácsa elvéte a jelen rész magvait. Az yrekai biró, Steele volt a rosz démon, ki a tőle tanácsot kérő ravasz Jacknak azt a tanácsot adta, hogy a kijelölt helyett más, kormányi földet követeljenek s attól aztán adózzanak, akkor nem lesznek az oregoni indián kormányzóságfelügyelete alatt, hanem az Egyesült Államok alkotmányának 14-dik §-a szerint, mely minden lakó számára egyenlő jogokat ad, polgárok gyanánt fognak elismertetni. E tanács