Athenaeum, 1873/3. kötet
1873-08-07 / 32. szám
I. évfolyam. Előfizetési ár: félévre 5 ft. negyedévre 2.50.32. Sz. Szerkesztői lakás. Budavár, uri utca 42. pb. III. kötet. Athenaeum TÁRSADALMI, POLITIKAI, MŰVÉSZETI ÉS IRODALMI HETILAP. BUDAPEST, 1873. AUGUSZTUS 7. HORVÁT ORSZÁGGYŰLÉS. IVTár minden kétségen felül áll, hogy a horvát országgyűlés folyó augusztus hó 25-ére össze fog hivatni. Fontos és nagy horderejű feladat vár e gyűlésre, az új kiegyezési munkálat elfogadása és törvényerőre emelése, s valóban sajátságos anomália, hogy midőn a megkötött egyezmény a Horvátország által kiküldött bizottsággal köttetett meg, mely bizottság ekkor magát az ország közvéleményét képviselte, mégis most jogos kételyeink vannak, vájjon az annyi küzdelem, annyi tanácskozás folytán létrejött konkordátum a horvát nemzet által változatlanul elfogadtatni, törvénybe iktattatni és állandóan megtartatni fog-e ? Pedig ismételjük, skrupulusaink jogosak, mert Horvátországban az uniópárt mellett nemcsak hogy fennáll, de minden erejéből működik egy másik u. n. nemzetiségi párt, mely Magyarországról hallani sem akar, mely a három-egy királyság ábrándjaiban ringatja magát, mely malum necessariumnak tekinti, hogy hazánkkal olyan a milyen — de minél lazább — viszonyban legyen s hogy igényeik és követeléseikben menynyire túlhajtottak, el lehet képzelni az uniópárt küldötteiből szervezett horvátszlavon regnikoláris deputáció praetensióiból, mik minden túlcsigázottságuk mellett is a nationalisták mögött jóval hátul állanak, sőt merjük mondani: párhuzamba sem tehetők. Ha az ember horvát szemüvegen Athnaeum 32. sz. tekinti a dolgot, még mérsékelt unionista létére is azt kell gondolnia, hogy Horvátország egy, hazánk által a régi múltban elnyomott terület, amely a felvilágosultság és alkotmányosság jelen korszakában magának azt a függetlenséget, azt az önállóságot vindikálja, mi őt talán felfüggesztett ősi alkotmánya folytán megilleti,s ezért vannak aztán oly mérvű agitációk, miknek világos célja Magyarországtól való elszakadás s Így véve föl a dolgot, a nemzetiségi pártnak van ugyan jogosultsága, az örökös horvát zavargásoknak van ugyan értelme, de még így is kérdés, vájjon politikai szempontból észszerűen cselekesznek-e az illetők s másnak vermet ásva, nem maguk hullnak-e belé. Ámde mindez csak képzelődés. A mai Horvátország hazánk területéből elszakított megyékből alakult, a régi Horvátországot most is Stambul uralja, az ránk nézve meghalt, elveszett, csináltunk azután nemzeti hiúságból magunknak magunkból egy tartományt, egy uj Horvátországot, adtunk mi magunk ennek a mi csinálta tartománynak privilégiumokat, dédelgettük mint gyöngéd anya ápolja magzatát s a mikor annak a kis tartománynak baja volt, nem tőlünk eredt az, mert sújtott minket is. És mind ezért nyertünk őszinte ragaszkodást, összetartó szeretetet és testvéri vonzalmat. Míg 1848-ban a nemzetiségek, melyek eddig csak magyaroknak tudták magukat, felbujtogatva fegyvert fogtak a közös anya ellen s azóta nem szűnik meg a lázítás, az izgatás a propaganda egy képzelt önállóság, egy hiú ábránd elérése után, azóta felosztanák Magyarországot ezerfelé, azóta hangosan tanít-64