Athenaeum, 1873/4. kötet
1873-10-23 / 43. szám
2709 Athenaeum, 2710 lelhetünk, a mi feketelátásunk és kételkedésünk igazolására. Már mazsuranicsnak székfoglaló beszéde maga nagyon idegenszerűen, lehetőleg érinthette a magyar lelkesült örömet, mely a horvát paktum létrejöttét üdvözölte. A jogok, engedmények adásában azon pontot, amelyre mint véghatárra ment a magyar jószívűség, MAZsunANics úr csak egy megállapodási pontnak nevezte, melyről elégedetten tekinti a már elért vívmányokat, melyek tehát biztosítékai a jövőben kivívandóknak. Mindenesetre egy kis különbség van a magyar felfogás és horvát reménykedés közt, melyet könynyelmű módon maga az uj állapotok egyik főtényezője ápolván, kételynek alig lehet tárgya, hogy az ezen alapon bizonyosan, s pedig rövid időn feltámadó elégedetlenség nem szánt szándékosan s terv szerint idéztetett-e elő ? Azután ott van további bizonyítéknak makanec az interpellációja Fiumének a horvát országgyűlésen való képviseltetése iránt. Fiume kerületével együtt a magyar-horvát megállapodás szerint ideiglenesen különálló terület, melynek végleges sorsáról későbbi, s a két nemzet és Fiume meghatalmazottjai között folyandó alkudozások fognak határozni, S Fiuménak követje azontúl már évek óta a magyar országgyűlésen jelenik meg. Köztudomású dolgok ezek, s mazsaranics bán úr, ki saját működését oly jól emlékezetben tartja,hogy történelmi horderejét s a horvát nemzetre való fontosságát alig bírta kellőkép méltányolni a mar említett székfoglaló beszédében, azokról, mik Fiume iránt határoztattak, mitsem látszik tudni, mert azok alapján vissza kellett volna utasítani a horvát dauvin kötelezködését. S aztán végül az egyetem dolga. Mi valóban örülünk, hogy a horvát közoktatásügy már oly stádiumba fejlődött melyben beszélni lehet egyetem felállításáról, bár nagyon jól tudjuk, mily szomorú lábon áll a népoktatás a Dráva-Száva környékén. Ha ők felülről vélik az építést megkezdhetni, ám tegyék, bár magyar szempontból is azon kifogást lehetne tenni, hogy egy ily elhanyagolt nevelésű, korlátott nép mindig veszedelmes eszköz az izgatók kezében, s azért népiskolákat előbb és csak azután egyetemet. De nekik egyetem kell, és pedig nem horvát, hanem délszláv egyetem, s nem akadt egy okos hazafi a horvát gyűlés tagjai közt, aki felvilágosítani próbálta volna a vérmes utópistákat, hogy éppen e délszláv eszme mily nagy ellensége a horvát fajnak, a horvát autonómiának, hogy az mily véres jövőre nyújt kilátást, s mily véres múlttal zavarja a visszaemlékezést. Fekete pontok ezek, melyekből a sors, e vad fantáziájú festő, bizony furcsán gomolygó, viharos felhőket festhet a magyar-horvát testvériség jövőjének láthatára fölé. A magyar politikusok bölcseségének és, nem utolsó sorban, erejének dolga, hogy vészes ecsetjét idejében csavarja ki a kezéből. BAZAINE: A férfiú, ki az 1870-iki háborúban , az egyik nagy francia hadsereg főparancsnoka volt, s jelenleg a trianoni haditörvényszék előtt áll, azon francia katonák sorában foglal helyet, kik élő tanúbizonyságai a közmondásnak, hogy minden közkatona pattontásában hordja a marsallbotot. De mindennek dacára őszintén be kell vallanunk, hogy bizonyos kellemetlen érzéssel fogunk a férfiú jellemzéséhez, kit szokatlan szerencséjének hullámai hazájának legmagasabb katonai polcára vetettek. Ha csak egyetlen mocsoktalan, tiszta epizódra akadhatnánk életében, vagy ha vitézi tettek diadalai kapcsolódnának nevéhez, édes-örömest dicsérnék, ami dicsérhető. De hasztalan. Bevalljuk, hogy sajátságos, s alig leírható érzés fogja el szívünket ha elgondoljuk, hogy a »nagy nemzet« élén a döntő napokban két oly férfiú állott, kit a nép szive mélyéből utált és gyűlölt. Az egyik Palikao gróf, a másik Bazaine marsall. Egy Canrobert, egy Mac-Mahonban legalább oly férfiak állnak élőte