Athenaeum, 1874/8. kötet
1873-12-03 / 49. szám
3075 Athenaeum. 3076 alább fölötte állnak azon tagtársaiknak, akik irgalmatlanul sajtó alá bocsátják legtökéletlenebb műveiket is. De vájjon kívánatos-e,hogy e meddőség általánossá váljék ? Sokkal boldogabb az a humanista, aki a könnyű termeléstől, s az abszolút terméketlenségtől egyaránt tartózkodik: tudós lesz a maga módja szerint; egy nyelvre egy tárgyra szorítkozik ; kitartással, hosszú tűnődés, fáradhatlan elemzés után szerencsés fölfedezésekre jut. Ritka művekkel tünteti ki magát; keveset nyújt, de amit dolgozik, az nem közönséges. A franciák méltán dicsekedhetnek egy pár ily tudóssal, akikben megvan a helyes, finom érzék a tudomány iránt, kiváló moralisták, előkelő bírálók. Azon it, amelyre léptek, elterelte őket a közönségestől, s szép, vonzó vidékekre vezette: lelkesedve követjük őket; csak azután ők is megmutatnák a nagy utat, amelyen az értelmes kisebbrendű napszámosok bizton, sikerrel haladhatnának. Bizonyára az oktatás úgy amint Franciaországban fönnáll, becses tulajdonokat fejt ki a tudósban. S ha a magasabb tanulmányokra szánt szellemben egyesülnek e tulajdonok, kiváló fensőséget biztosítnak neki. A legspeciálisabb tudományok elvesztenék jelentőségüket, ha nem azon szempontból műveltetnének, melyet Franciaország ösztönszerűleg tart szem előtt. Az is igaz azonban, hogy bárminő legyen értéke a szép műveknek, a napszámosok száma igen csekély a franciák között, s hogy a személyes kezdeményezés igen nagy helyet foglal el. Nem lehet eléggé hangsúlyozni azon előnyöket, melyekben Németország túl tesz Franciaországon. Nem a szolgai utánzás a cél, mely okvetetlen az eredeti tulajdonságok rovására történnék, hanem új vért önteni át a meglevő ép organizmusba. Franciaország soha sem végezheti azt a munkát, amit Németország. Ha ezt venné célba, félreismernésaját zsenijét s csupán középszerű utánzásra jutna. Bár mihez fogjanak is a franciák, a dolgok egyetemes volta, a gyakorlati szempontok, a közvetlen alkalmazások nem hagyják őket nyugodni dolgozó szobáikban. Nem vesztik el azt a könnyűséget, mely jellemük egyik fő föltétele, azt az eleven szellemet, mely csapongásában is mély filozófiát rejt magában. Hiába küzködnének, ami emberi a tudományban, a magasztos eszmék, melyek lelkesítik, az ízlés bájai mindig vonzerővel fognak bírni rájuk. Ezen szenvedélyek, minden időben, nagy létokai voltak tudományos tevékenységüknek; nem is lehetne azokhoz nyúlni a nélkül, hogy az értelmi erőteljesség elve ne lenne megtámadva. Ha kívánatos, hogy a tudományos napszámosok szaporodjanak Franciaországban s hogy a tudományos módszerek iránti érték minél általánosabbá váljék, hogy érhető el e kettős cél? Nem nehéz felismerni azon másodrangú s többé-kevésbbé tökéletlen adatok értékét, melyekben a magasabb tudományok állapota kifejezést nyer. Egyik utóbbi közoktatási miniszter csak nem rég jegyezte meg, hogy az öszszes tudományos, jogi, orvosi, irodalmi fakultásokra az állam összevissza 86,311 frankot ad ki. A kincstár előlegez a felsőbb oktatásnak 4.400,000 frankot s magok a vizsgák több mint 4.300,000 frankot hoznak be. Amint látható, az egész felsőbb oktatás sokkal kevesebbe kerül, mint csak egy követség is. A líceumok föntartásához is az állam csak 3.233,000 frankkal járul. Igen csekély összegek, olyanok, melyek méltán gondolkodóba ejthetnek. A közvéleménynek nincs helyes fogalma az oktatásról, annak jelentőségéről. Mihelyt a többség meggyőződik erről, a parlament, mint a közakarat kifejezője, reformot hoz létre, a költségvetés különös megterhelése nélkül. Ez a szűkmarkúság azonban nem egyedüli oka a magasabb tudományok leverő szituációjának. A valóságban a közoktatási budget nem szorítkozik egészen az említett 86,311 frankra. Míg a német egyetemeken csaknem minden tudománynak megvan a maga tanszéke, s Franciaországban a fakultások együtt teszik ki a felsőbb oktatást. Elég aCol-