Athenaeum, 1947 (3. évfolyam, 2-12. szám)
1947-02-05 / 2. szám
— ------------ Egy esztendő mérlege (Az üzembizottság beszámolójához) Január 16-án Kovács szaktárs, az üzembizottság elnöke megtartotta beszámolóját az összehívott személyzeti értekezlet előtt e nagyrahivatott testület múlt évi működéséről. Tette ezt abban a reményben, hogy az Athenaeum nagy közösségének tagjai részéről az üb. megkapja azt a tárgyilagos kritikát, amely alkalmas lesz arra, hogy utat mutasson a jövő munkájához. Hogy ez nem történt meg, annak valószínű okait említem meg bevezetésképpen. Talán elsősorban nem lett volna célszerűtlen legalább egy héttel az értekezletet annak megtartása előtt kihirdetni. Csupán két nappal előbb értesültünk a beszámoló megtartásáról, ez pedig kevés volt ahhoz, hogy egy egész esztendő történéseiről véleményt alkossunk. Mert Kovács szaktárs beszámolójáról ugyan lehetett volna nyomban kritikát mondani, de hogyan lehetett volna két nap alatt épkézláb formába önteni azt a sok mindenféle kívánságot, vélt vagy valóságos sérelmet, apró-cseprő és mégis fontos ügyes-bajos dolgot, amelyekről az üb. tagjainak talán tudomása sem volt. Az előzetes beszédek, a beszámoló előterjesztése, a szervezetek kiküldötteinek üdvözlő és lelkesítő szónoklatai (amelyeket ezúton is megköszönünk az illetékeseknek) igénybe vették az értekezlet idejének jórészét. A beszámoló során hallottuk, hogy milyen nehéz volt az üb. helyzete az infláció borzalmas időszaka alatt, amikor semilyen panasz nem lehetett, amit ne lett volna kénytelen jogosnak elismerni. Nem tartottuk ekkor mi, dolgozók se irigylésre méltónak az üb.-tagok helyzetét. Ha nem közülünk valók lennének, talán vádolhatnánk őket azzal, hogy kényelmi álláspontra helyezkedtek, mondván : „Itt a mi erőnk kevés, ezen nem tudunk segíteni !“ Tekintetbe véve, hogy az Athenaeum dolgozói nem csupán termelőmunkát végeznek, hanem harcot is folytatnak egyúttal egy példát mutató üzemközösség megteremtésére, az kb. szinte szélmalomharcot folytatott az infláció idején, hogy a dolgozók helyzetén segítsen. Az üzem vezetőivel karöltve (nem szemrehányás!) nyújtotta azt, amit a nyomdaipar területén minden más üzem nyújtott — sem többet, sem kevesebbet. Ez a megállapítás azután vonatkozik az infláció utáni időre is és ezen a ponton éri az első és legtöbbet hangoztatott kifogás az üb.-t. Két esztendeje annak, hogy az Athenaeum-nyomda — az ország talán még ma is legnagyobb ilyen vállalata — a benne dolgozók saját kezelésében van. Két év alatt munkával mindig annyira el volt látva, hogy elbocsátásra, munkahiány miatt, nem került sor. Ez nagy érdeme az üzem vezetőinek, de talán nem kisebb az érdeme a munkák elkészítőinek sem, akik sokszor embertelen körülmények között, hiányos eszközökkel és megrongált egészséggel is teljesítették kötelességüket. Persze, nem volt a teljesítmény 1o0%-os, még talán 80%-os sem, de vajjon a munkabér volt-e akár csak 20%-os is? Ugyanekkor magánkézen maradt üzemek sem csukták be kapuikat, még sokszor nagyobb rombolások közepette sem, tehát valószínűleg megvolt a profitlehetőség. Az Athenaeum nem dolgozik profitra, nem dolgozik bizonyára áron alul sem. A többletet mind befektettük az újjáépítésbe? Akkor nem sok eredménye van, legalábbis nem több mint más üzemnek, a mi munkánknak. Az épület ablakainak teljes beüvegezése, a szedőgéppark néhány darabbal való gyarapítása (javítás útján) az e téren látható összes eredmény. Vajtáról ezúttal ne essék szó, mert az ott létesíteni szándékozott üdülő miatt még nem került egyéb fontosabb dolog háttérbe. Ugyanígy a kultúrterem létesítése és fenntartása is kikerül az e célra rendelkezésre álló alapból. Nem történt egészségügyi téren gyökeres javulás a múlttal szemben. Szappan- és törülközőjuttatás a felemlíthető eredmény, de sok fontos dolog még rendezetlen. Az ebéd jó a fizetett árhoz képest, de gondoskodni kell végre valami melegítő alkalmatosságról, hogy ne kelljen az otthonról hozott ételt hidegen elfogyasztani. Nem is szólva arról, mert hiszen egyelőre megoldhatatlan, hogy az ebédet a munkahelyen, az ólomanyag közepette kell elfogyasztani. A nyomdai munkatermek átrendezésével kapcsolatban megjegyzendő, hogy nem ártott volna erre vonatkozólag az ott dolgozók véleményét is meghallgatni. Hasznos lett volna valami pályázatfélét kiírni ötletekre, úgyhogy közösen alakult volna ki egészséges megoldás. A napi munkáját lelkiismeretesen végző dolgozó nehezen tud időt szakítani, hogy üzemszervezési és munkásjóléti kérdésekkel foglalkozzék. Megbízik az általa választott üb.-ben, hogy az a legjobb tudása szerint elvégzi ezeket a feladatokat. Meg vagyunk győződve róla, hogy ez és ehhez hasonló kritizálás nem fogja kedvét szegni az üb.-ben most és a jövőben helyet foglaló dolgozó társainknak. Bízunk benne, hogy munkájuk nyomán az Athenaeum fog az ország nyomdai üzemeinek élére kerülni. Györgyimé A görög mitológia dióhéjban Könnyed stílusban írja : Halász Dezső (5) Atyai származás szerint Artemisnek Hermes (Zeus és Maia fia) is testvére. Nem célzatosságból írom ide, azonban igazodnom kell a történelmi tradíciókhoz, minden sértő él nélkül. Hermes nemcsak a kereskedőknek, bankoknak, hanem a tolvajoknak, csalóknak is istene. Máskülönben az Olympos hírnöke, ezt jelképezik lábain a szárnyak és jobbkezében a kígyós bot. Homeros szerint Priamos trójai király fiát, Parist ő veszi rá Helena (Menelaos felesége) elrablására. Az aranyalmáért való haszontalan tülekedés is Hermes (a rómaiaknál Mercurius) műve, itt egyszerre három istennőt vezet az orránál fogva. A derék Priamost is lóvátette, azonkívül a bolyongó Odysseus-szal és a csinos, de vízfejű Circével is rendez egy mulattató jelenetet az Odysszeában. Annyi mindenesetre megállapítható, hogy Hermesnek kifinomult érzéke volt minden humor iránt. Azonban, hogy a felfuvalkodott Apollóni mikép szedte rá, azt mégis fel kell jegyezni. Hermes a fukar Apollon csordájából eloroz ötven tehenet, melyeket a Kiléne hegyén egy barlangba hajt, jobban mondva háttal húzza befelé az izmos istenfi kezében tehetetlen barmokat, hogy azt a látszatot keltse, mintha a barlangból már kimentek volna a tehenek. Persze nem feledkezett meg a jeles istenfi arról, hogy a lopott tehenekből útközben kettőt nagylelkűen feláldozzon a haza és az istenek oltárán. Nem tudódott volna ki sohase, ha az árulkodó pásztor, Buthos, kinek Hermes szintén a tyúkszemére lépett, el nem árulja. Az ügy Zeus elé kerül. Ám a ravasz Hermes egy tetszetős lantot készít színes teknőccsontból s azt a zenebolond Apollonnak ajándékozza, kinek az elragadó lant annyira megtetszik, hogy nemcsak megbocsát a körmönfont Hermesnek, de még a teheneket is neki ajándékozza, azonkívül egy arany jósbotot is ad neki, mellyel Hermes a Parnassusra vonul, hogy ott újabb huncutságokat eszeljen ki, annál is könnyebben, mert a fején hordott szárnyas rohamsisak láthatatlanná teszi őt a halandók előtt. Mindezek dacára, vagy talán éppen ezért Zeusnak legdédelgetettebb kedvence. Egy alkalommal eldugja Zeus kormánypálcáját. Az istenek királya kínos zavarba kerül. Jogar nélkül szamárfülekkel feldíszített Midas még a sem tudott volna uralkodni. Még ezért a csínytevésért sem esik ki Zeus kegyéből a tréfakedvelő Hermes, az Olympos vicemetterje. Zeus végnélküli hódításai közt nem lehet figyelmen kívül hagyni a szépséges Io (Inachos leánya) esetét. Javában folyik ez a tartalmas laison, mikor Hérának is tudomására jut. Zeus sietősen kövér tehénné változtatja karcsú lót, hogy ezzel eltüntesse Heraa elől. Az isteni fejedelemasszony ezt is megtudva, mérges bögölyt uszít a menekülő Io nyomába, sőt Argost is (Inachos szörnyszülött fia, kinek teste tele van hintve látó szemekkel) Io érzésével, bosszantásával bízza meg. Zeus erre a gyorskezű Hermest küldi a százszemű Argosra, kit álmában Hermes megszabadít a hosszú élet terhétől, Iót pedig a százszemű szörny holttestén keresztül Egyiptomba szökteti, ahol Io Aepaphusnak ad életet, kitől Agenor és Baelos származik, ennek pedig két fia van: Aegyptos és Danaos (Argolis királya), a Danaidák atyja. (folyt. let.) o