Athenaeum, 1837/1. félév
1837-05-28 / 43. szám
levél haszonvehetetlen, az’érdemli meg a’ koszorút, ki jutalomfeleletül e’ törvényekre, mint hiteles kútfőkre, képes hivatkozni. Nemzetünk’ történeti életében nincs vétkest dologa annál, hogy nyelve ’s nemzetisége majd feledékenységbe mentenek; e’ szent tulajdonaira nem ügyelve, olly vígan vonta a’ magyar sok századon keresztül a’ képzelten szükséges római nyelv’ jormát, hogy ámbár a’ római törvénykönyvnek (jus scriptum), mint saját polgári szerkezetével sokban ellenkezőnek, elfogadására kényszerítő erővel sem lehetne bírni, még is abból számtalan helyes és helytelen , már akkor a’ rómaiaknál is kiavúlt elnevezés szállíttaték át saját polgári törvényeibe (jus consvetudinarium. — Tud. Gyűjt. 1831. VIII. k. 91 — 101 I. ); így csúszott át a’ kérdés alatti I. Status kifejezés is volt latin diplomaticai nyelvünkbe, mellynek eredeti értelmét az utóbbi kor figyelem nélkülagya; a’ zavargó erők’ pedig és küzdések’ viszontagsága más értelemre változtatá. Status, azon alapföltételek’ összesége, mellytől mindegyiknek általános jogilletősége függött, és háromféle : szabadság’, polgáriság’ és nemzetség’statusa . „Triaenim sunt, quae habemus,libertatem, civitatem, famíliám, (fr. II. D. IV. 5. de cap. minut.)“ A’ törvény csak annak adott jogot általában, ki úgy tűnt fel, mint szabad, egyedül azt tekinté személynek, kinek szabadsága volt; a’szabadság( status libertatis) tehát minden egyéb jognak alapföltétele, de nem egyszersmind alapja minden polgárjognak, mihez polgáriság (status civitatis) kivántatott, mivel ez volt a’polgárjogok’ alapföltétele. A’ki pedig tagja volt valamelly nemesi (patricia gens ) vagy köznépi (plebeia gens) családnak, ez alapúl szolgált nemzetsége’jogainak birhatására (status familiae), melly ama’ két előbbinek úgy volt alá rendelve, mint polgáriság a’ szabadságnak. Ez a’ status, mellyre a’ közép századból fennmaradott Europa’ törvényeiben akadunk, polgári fejnek is (caput civile) neveztetik. Olvassuk el figyelemmel azon törvényeket, mellyekre Carpzovius hivatkozik, és hinni fogjuk, hogy helyesen írja: „Civile caput est status, seu conditio hominis in libertate, civitate,et familia consistentis. (Bened. Carprovii, Practica rerum criminal. Imperialis Saxonica. Lipsiae, 1739. föl. P. III. q. CII. p. 8. n. 6.)“ Minthogy a’ nemzetségi jog általában a’ polgárjognak, ez pedig a’ szabadságnak alapföltétele , a’ szabadság’ elvesztése szükségképen maga után vonta a’ polgáriság’ és nemzetségi jogok’ elvesztését, melly fejvesztésnek mondatik. „Capitis minutio est status permutatio. (fr. 1. D. IV. 5. de cap. minut.)“ E’ fejvesztés szinte három féle: legnagyobb (maxima), közép vagy kisebb (media vei minor), és legkisebb (minima). Az első vagy legnagyobb fejvesztés az, ha valaki egész fejét, azaz szabadságát veszté el, ennek következménye rabszolgaság (servitus), pórság (mancipatus), minthogy a’ szabadság minden egyéb jognak alapföltétele, ’s nélküle jog általában meg nem állhat, a’ ki szabadságától megfosztatik, annak nincs többé mit vesztenie, az polgárikig meghalt, ama’ törvény’ szabálya szerint: „Servitutem mortalitati fere comparamus. (fr. 209. D.L. 17. de reg. jur.)“ Bölcs Leo görög császár a’ magyar népet szabad népnek nevezi, és ez volt oka, hogy ki a’ vérbe mártott tőr, vagy kard’ hordozása melletti közfelkelésnek kikiáltásakor a’ szabadság’ védelmére meg nem jelent, az vagy megöleték, vagy szabadságra méltatlannak ítéltetvén, örök szolgaság alá vetteték. (Verbőczi I. 3.) — A’ közép vagy kisebb fejvesztés (media capitis diminutio) az, mikor valaki szabadsága’ sérelme nélkül polgáriságát veszti el; a’ legkisebb pedig, ha a’ két előbbinek fenntartása mellett , egyedül nemzetségi jogairól volt kénytelen lemondani. A’ régi törvények’ és szokások’ hasonlatosságáról értekező Kállay Ferencz ( Tudománytár VI. k.) meg nem foghatja, miként vesztheti el valaki fejét úgy, hogy még is éljen: ott is vérengző törvényekre talál, a’ hol nincsenek. Előtte minden főbenjáró ítélet (sententia capitalis major et minor) vérbosszú ; ő az nem látható, hogy valaki fél fejét is elveszthette, mégis életben maradott. A’ XIV-dik századi bécsi képes krónikában olvastatik: „Dux Almus, severitate regis Stephani minoris, medium capitis sui diminutionem passus fuerat.“ (Joan. Georg. Schwandtner, Scriptores rerum hung. Lipsiae, 1746. föl. P. II. c. LXIII. p. 141.) Ha az egész fejvesztés’következménye rabszolgaság, pórság, ez pedig nem tartalék személynek: igen