Athenaeum, 1837/1. félév

1837-05-28 / 43. szám

levél haszonvehetetlen, az’érdemli meg a’ koszorút, ki jutalomfeleletül e’ törvényekre, mint hiteles kútfőkre, képes hivatkozni. Nemzetünk’ történeti életében nincs vét­kest­ dologa annál, hogy nyelve ’s nemzeti­sége majd feledékenységbe mentenek; e’ szent tulajdonaira nem ügyelve, olly vígan vonta a’ magyar sok századon keresztül a’ képzelten szükséges római nyelv’ jormát, hogy ámbár a’ római törvénykönyvnek (jus scriptum), mint saját polgári szerkezetével sokban ellenkezőnek, elfogadására kénysze­rítő erővel sem lehetne bírni, még is abból számtalan helyes és helytelen , már akkor a’ rómaiaknál is kiavúlt elnevezés szállíttaték át saját polgári törvényeibe (jus consvetu­­dinarium. — Tud. Gyű­jt. 1831. VIII. k. 91 — 101 I. ); így csúszott át a’ kérdés alatti I. Status kifejezés is volt latin diplo­­maticai nyelvünkbe, mellynek eredeti értel­mét az utóbbi kor figyelem nélkül­­­agya; a’ zavargó erők’ pedig és küzdések’ viszontag­sága más értelemre változtatá. Status, azon alapföltételek’ összesége, mellytől mindegyik­nek általános jogilletősége függött, és há­romféle : szabadság’, polgáris­ág’ és nem­z­ets­ég’statusa . „Tria­enim sunt, quae h­abemus,libertatem, civitatem, famíliám­, (fr. II. D. IV. 5. de cap. minut.)“ A’ törvény csak annak adott jogot általában, ki úgy tűnt fel, mint szabad, egyedül azt tekinté személynek, kinek szabadsága volt; a’szabadság( sta­tus libertatis) tehát minden egyéb jognak alapföltétele, de nem egyszersmind alapja minden polgárjognak, mihez polgáris­ág (status civitatis) kivántatott, mivel ez volt a’polgárjogok’ alapföltétele. A’ki pedig tag­ja volt valamelly nemesi (patricia gens ) vagy köznépi (plebeia gens) családnak, ez alapúl szolgált nemzetsége’jogainak birhatá­­sára (status familiae), melly ama’ két előb­binek úgy volt alá rendelve, mint polgári­ság a’ szabadságnak. Ez a’ status, mellyre a’ közép század­ból fennmaradott Europa’ törvényeiben aka­dunk, polgári fejnek is (caput civile) ne­veztetik. Olvassuk el figyelemmel azon tör­vényeket, mellyekre Carpzovius hivatkozik, és hinni fogjuk, hogy helyesen írja: „Civile caput est status, seu conditio hominis in li­bertate, civitate,et familia consistentis. (Be­­ned. Carprovii, Practica rerum criminal. Im­perialis Saxonica. Lipsiae, 1739. föl. P. III. q. CII. p. 8. n. 6.)“ Minthogy a’ nemzetségi jog általában a’ polgárjognak, ez pedig a’ szabadságnak alapföltétele , a’ szabadság’ el­vesztése szükségképen maga után vonta a’ polgáriság’ és nemzetségi jogok’ elvesztését, melly fej­vesztésnek mondatik. „Capitis minutio est status permutatio. (fr. 1. D. IV. 5. de cap. minut.)“ E’ fejvesztés szinte három féle: l­e­g­n­a­g­y­o­b­b (maxima), közép vagy kisebb (media vei minor), és legkisebb (minima). Az első vagy legnagyobb fej­vesztés az, ha valaki egész fejét, azaz szabadságát veszté el, ennek következménye rabszolgaság (servitus), pórság (mancipatus), minthogy a’ szabadság minden egyéb jognak alapföltétele, ’s nélküle jog általában meg nem állhat, a’ ki szabadságától megfoszta­­tik, annak nincs többé mit vesztenie, az polgárikig meghalt, ama’ törvény’ szabálya szerint: „Servitutem mortalitati fere compa­­ramus. (fr. 209. D.L. 17. de reg. jur.)“ Bölcs Leo görög császár a’ magyar népet szabad népnek nevezi, és ez volt oka, hogy ki a’ vérbe mártott tőr, vagy kard’ hordozása melletti közfelkelésnek kikiáltásakor a’ sza­badság’ védelmére meg nem jelent, az vagy megöleték, vagy szabadságra méltatlannak ítéltetvén, örök szolgaság alá vetteték. (Ver­­bőczi I. 3.) — A’ közép vagy kisebb fej­vesztés (media capitis diminutio) az, mi­kor valaki szabadsága’ sérelme nélkül pol­gáriságát veszti el; a’ legkisebb pedig, ha a’ két előbbinek fenntartása mellett , e­­gyedül nemzetségi jogairól volt kénytelen lemondani. A’ régi törvények’ és szokások’ hasonlatosságáról értekező Kállay Ferencz ( Tudománytár VI. k.) meg nem foghatja, miként vesztheti el valaki fejét úgy, hogy még is éljen: ott is vérengző törvényekre talál, a’ hol nincsenek. Előtte minden főbenjáró íté­let (sententia capitalis major et minor) vér­bosszú ; ő az nem látható, hogy valaki fél fejét is elveszthette, még­is életben mara­dott. A’ XIV-dik századi bécsi képes kró­nikában olvastatik: „Dux Almus, severitate regis Stephani minoris, medium capitis sui diminutionem passus fuerat.“ (Joan. Georg. Schwandtner, Scriptores rerum hung. Lipsiae, 1746. föl. P. II. c. LXIII. p. 141.) Ha az egész fejvesztés’következménye rabszolgaság, pór­ság, ez pedig nem tartalék személynek: igen

Next